Úúúr isten ez nagyon elvont, ez nagyon elborult, ennek mi értelme van, ilyet miért csinál valaki?! Szerinted ez művészet? Te ezt tudod élvezni? Meg is érdemli, hogy éhen haljon és társai típusú beszólók kíméljenek, vagy hát ami azt illeti, őszintén kívánom nektek, hogy egy Gépnarancsba illő jelenethez hasonlóan kötözzenek titeket székhez, mert annyi nyitottság nem szorult a fejetekbe, hogy realizálódjon: felgyorsult világba a mindig az aktualitásokra reflektáló művészeteknek egy feladata van: fityiszt mutatva kibulizni azt, hogy akiknek 3 perc nyugalma sincs a nagyvárosi fergetegben, most mégis vegyen két mély levegőt, akár némi chillt inhalálva, csak hogy minimum egy 2-3 órára egy helyben maradjon és bele tudjunk merülni abba, ami túlmutat magán, vagy a zenekaron, vagy azon a három emberen, aki ezt létrehozta. Sőt, ez nem igaz, ez az a valami, ami olyan szinten mutat túl magán, hogy még megannyi művészt is maga mellé állított, hogy egy ilyen kerek-egész-mi-is születhessen, de erről majd a későbbiekben. Persze tudom, hogy nem ti lesztek azok, akik ilyen abszurd kérdésekkel birkóznátok .
A Makkai Dániel, Porteleki Áron és Somló Dávid alkotta Dorota triásza, 4 év munkálkodás után egy 3 albumot és 2 filmet tartalmazó, nevezzük nevén a gyereket: művészeti projekttel rukkolt elő.
Nem nem, ijedezni nem kell, a kísérletezés amúgy sem állt távol a Dorotától eddig sem, és ez nem jelent többet annál, mint pl. a nagyon szorgalmasaknak a ma délutánt, a kevésbé ráérőseknek a hét minden napján legalább egy óra művelődést a befogadáshoz.
A projekt neve Dorota Frik, ihletése még érdekesebb, tulajdonképpen az első cím nélküli album után 4 évvel, egy saját univerzumot sikerült megalkotni, történettel, töltelékkel, hangulatokkal, amik mellett nem hogy nem TUD csak úgy elhaladni az ember, de ha tudna sem akarna, mert erősen vákumos érzékszerveknek és agynak egyaránt.
Ígyhát most első körben fogadjátok sok szeretettel ezt a kortárs intermedialitást, mely zeneileg is kevésbé lehetne igényes és helyén való, aztán ha csak sok-sok kérdőjel maradna a fejetekben, aggodalomra semmi pánik: ez a projekt nem csak egy misét ér meg, úgyhogy személyes idegenvezetést és széljegyzetelgetés erejéig a zenekart is megszólaltatjuk majd a projekt kapcsán.
Élőben pedig legközelebb az UH Festen találkozhattok velük !!
Addig is Enter Frik videójukból kaphattok egy kis kóstolót miről is volna szó, hogy aztán könnyebb legyen az oldalon a felfedezés, a többivel pedig hamarosan jelentkezem >>