Kultúrsokk élmény
Sziasztok !
Ma szeretnék nektek kicsit a kultúrsokk-élményről, élményeimről írni. Ez egy nagyon fontos fogalom Erasmus-diákoknak: amikor az emberek bekerülnek egy teljesen új, ismeretlen kultúrába, az ekkor tapasztalt változatos és gyakran szélsőséges érzésekre, érzelmekre használjuk. Ezek lehetnek többek közt a túlontúli lelkesedés, zavarodottság, bizonytalanság, aggodalmaskodás…
És mint sok (valószínűleg szinte minden) mobilitásos diák, én is szembetaláltam magam ezekkel az érzésekkel. Amikor Erasmusra jelentkeztek, lehetőség van jelentkezni egy programra, ami kifejezetten ezekre az érzésekre készít fel. Én nem mentem el, mert egy korábbi előadáson már tanultam a fogalomról, és úgy gondoltam, megelégszem ennyivel 😊, de biztos nagyon hasznos, és ha időtök engedi, jelentkezzetek rá. Ha jól emlékszem, két napos volt és online zajlott.
A kulturális változásokat természetesen mindenki máshogy éli meg. Viszont van egy alapvető, négy fázisból álló folyam, amivel az átlagot lehet jellemezni. Elsőként beszélhetünk „honeymoon” fázisról, amikor megérkezünk a célvárosba. Ilyenkor nagyrészt le vagyunk nyűgözve az új hely által; ámulattal figyeljük az ismeretlen helyszíneket, rácsodálkozunk az összes parkra, lefotózzuk az összes pálmafát, és nem tudunk úgy elmenni a kikötő mellett, hogy ne érezzük azt, hogy igen, nekem most ez az otthonom. Ez az érzés általában pár hétig tart, amikor megérkezik az első kilengés, és belépünk a második fázisba: amikor rádöbbenünk, hogy igen, mi tényleg itt fogunk lakni hónapokig, és minden teljesen eltér a megszokottól. Előtérbe kerülnek a nehézségeink, nem ismerjük a bankokat – intézményeket – itt megszokott ügyintézési folyamatokat, nem tudjuk, hová forduljunk az egyre halmozódó problémáinkkal. Bónusz nehézség, ha nyelvi akadályokba is ütközünk. Beüt egy szorongásos érzés, türelmetlenek vagyunk, folyamatosan nehézségeink vannak, tehát tldr, minden borzasztónak tűnik. Viszont normális esetben eltűnik, hiszen a harmadik fázis már a fokozatos adaptációról szól, elkezdjük megszokni az eltéréseket, és már nem ellenségesen tekintünk a szokatlan dolgokra. Ahogy egyre több embert ismerünk meg, egyre jobban érezzük magunkat a kultúrában, elérve ezzel a negyedik szakaszba, ahol már egy teljesen kiegyensúlyozott véleménnyel rendelkezünk a fogadó országról. Nemcsak csodálkozva nézzük a helyi szokásokat, hanem aktívan részt is veszünk bennük, komfortosan érezzük magunkat a fogadó országban. Rájövünk, hogy vannak dolgok, amik jelen vannak itt, és igenis hiányozni fognak az életünkből hazatéréskor.
Hiába tudtam ezeket a dolgokat kiutazáskor, úgy hiszem, erre az érzésre nem lehet felkészülni teljesen. 😊 És nekem már az első hét után beütött a gondolat, hogy úristen, mit csinálok én itt?! Számomra nem voltak óriási sokkhelyzetek, sokkal inkább rengeteg apró csepp gyűlt fel belőlük abban a bizonyos pohárban. Például hogy eltűntek a megszokott boltok, Aldi, Lidl csak egy-egy van a város szélén, Spar-ról, Tesco-ról vagy Penny-ről még csak ne is álmodjunk. Rá kellett jönni, hogy itt Gadisba vagy Familia-ba járnak az emberek, amiknek a kínálatuk is eltér teljesen. Pl. olívabogyóból és olívaolajból Dunát lehetne rekeszteni, viszont konzervbabot az életben nem fog találni az ember. A halpulton frissen szelt halak vannak, a gyümölcsök feléről meg nem is hallottam soha. A buszozás nem bérlettel, hanem egy buszkártyával működik, amit minden alkalommal érinteni kell egy terminálhoz felszálláskor, és a feltöltött összegből von le 75 centet a gép. Az alapvető élelmiszerek drágábbak a megszokottnál. Az utcák mentén pedig nem hárs- vagy nyírfák, hanem narancs- és pálmafák nőnek. Angolul kábé senki nem tud. -> Számomra ezek voltak a legegyértelműbb sokkhatások, külön-külön egyik sem drámai, de együttesen elég erős volt megtapasztalni őket. Persze erre nem lehet felkészülni igazán, csak számítani rá és elviselni, hogy lesz ilyen. Nekem elég drasztikus volt, és volt az első hónap végefelé egy szakasz, amikor teli volt a fejem azzal, hogy úristen, nekem haza kell mennem innen. De higgyétek el, ez el tud, és el is fog múlni. Persze a honvágy érzés nekem sosem tűnt el teljesen, de már sokkal jobban tudom élvezni az itt töltött időt, mint ahogy azt szeptember végén képzeltem. Mindenkinek, aki megtapasztalja: ez természetes. Kitartást!












