talán meglepő módon (de eredeti létrejöttemhez híven) most egy komolyabb hangvételű poszt következik.
én, a falusi kislányka aki azt sem tudta, merre van az előre és hogy kell egy liftet üzemeltetni mikor felköltözött egyetem után Budapestre, most meghatódtam kicsit.
igaz, eddig is arra fókuszáltam életem során, hogy vegyem észre a pozitívumokat és hagyjam hogy elnyomják a szörnyű hangokat amik versenyeznek velük. igaz, már gimis koromban három hónapig minden egyes este leültem és a narancssárga szivárványos élfestésű (bár ez a szó akkoriban rég nem létezett még) noteszembe véstem a macskakaparásommal 10 dolgot, ami pozitív volt a napban.
még ha olyan apró dolgok voltak is, hogy "ma nem késett a buszom" vagy "a pékségben pont volt a kedvenc sajtos perecemből", akkor is felírtam. kitartóan bolondoztam, hogy ne fulladjak bele a nehézségek tengerébe. és szívesen hagytam, hogy apró világítótornyokként vagy épp picuri szentjánosbogarakként mutassák, "ha nagyon erősen hunyorítasz itt folytatódik az út... ha el is tudod képzelni mindjárt ott is leszel".
és ezen a viharos, zivatarokkal teli úton botorkáltam én a narancssárga noteszt esernyőként fejem felé tartva; hátha legalább valamennyire megvéd az élet szúrós, hideg cseppjeitől.
most pedig, majdnem 6 évvel a(z első) költözésem után hálás szívvel gondolok arra a bátor, tűzszívű lányra, aki mindenhonnan ihletet merítve, mindnekibe is kapaszkodva ugyan, de el mert jönni.
és miért is jutott ez eszembe?
mert nemrég egy elképesztő emberrel találkozhattam és ismét elképesztő életutakat ismerhettem meg.
még egyetemista koromban volt lehetőségem nem mástól, mint Boldizsár Ildikótól tanulni a mesék varázslatos világáról. ő többször megjárta az egész kontinenst, sőt, szinte mindenhol járt már a világban és olyan kincseket hozott el nekünk, amit máshol talán nem is láthattunk volna. az élet az ő szemében is ott parázslott, olyan hév és lelkesedés irányítja a lépteit, hogy csak csodálni tudom őt a mai napig ha eszembe jut.
és most ismét lehetőségem nyílt egy hasonlóan csodálatos nőtől, Gróh Ilonától tanulni az énekek, népdalok világáról. Ili (ahogy kérte hogy szólítsuk) az örök fiatalságot jelképezte a fényes mosolyával, nyugodt, kedves és befogadó energiáival. azt hiszem, ő nem járt meg annyi helyet és élt meg annyi képzeletbeli életet mint Boldizsár Ildikó. mégis meg tudta mutatni nekünk azt, hogy ugyanazok a gyönyörű népdalok és versek hogyan tudnak ezerféle úton elindítani minden nyitott lelket.
aki azt mondja nekem az általunk egyetemen rettegett Forrai Katalinra, hogy "Kati néni" és aki kedves ismerősként említi Kodály Zoltán özvegyét... hát ilyenkor mindig átértékelem az egész életemet.
nem is tudom, mi a tanulság. talán csak eldicsekedni jöttem hogy mertem pár kicsit és néhány nagyobbat lépni és ilyen csodás lelkekkel tudja keresztezni az utunk egymásét. elképesztő tud lenni az élet, ha nyitva van a szemünk a szépre és a csodákra.
merjetek ti is lépegetni hát, baj nem lehet belőle.
