#féyn

[holdakcsillagok]

A kurva hideg télben ácsorog egy betontömb. Ennek a tömbnek egy magasan fekvő emeletén Van egy óvodaterem, éppen zsúfolásig tele ágyakkal. Minden egyes ágyon alszik, és mélyen álmodik egy-egy óvodás, kivéve egy távoli sarkot. Az épületben most először nincsenek felnőttek. Ebben a sarokban áll egy gyerek, és meredten bámulja a nyitott ajtót. Isten alszik, és minket álmodik.

Beton.Hofi ajánlása Szendrői Csaba Féyn c. kötetéhez

[holdakcsillagok]

ISTEN KOCKÁZIK

Szerintem Isten magányos volt. Csak Isten volt magányos az egész világon egyedül és igazán. Mi nélküle és ő nélkülünk értelmezhetetlen. Mondhatni, értelmetlen. Kitalálta a fizikát, (nem picit) az ősrobbanással elindította a teret és az időt, hogy az elemi részecskékből atomok le- gyenek (#gravitáció; #entrópia), azokból hidro- gén, azokból hélium, aztán lobbanjon be ezekből az első csillag; a csillagokból fotonok sugározza- nak ki (#féyn), ezek legyenek egyszerre hullámok és részecskék, hogy terjedhessenek vákuum- ban is, hogy ellássák energiával a bonyolultabb struktúrákat; míg eljutunk az aminosavakig, azok pedig egy bizonyos ponton kezdjék reprodukálni önmagukat (#élet), majd ébredjenek öntudatra (#mi); és most, hogy ez pipa, és a kvantum bi- zonytalanságával (#istenkockázik) a rendszerben úgy elbújt, hogy a végtelenségig, vagyis amíg az univerzum ki nem hűl, ő pop-cornt rágcsál- va nézheti ezt a fura perverz sorozatot, hogy mi mikor jövünk rá, hogy a szabad akarat nem más, mint valami, ami miatt nem spoilerezheti senki el neki a végét. Még ő maga sem.

Ui. Ajánlom, hogy legyen afterparty, mert tudni akarom, hogy tudom-e. Puszi: Csabi

Szendrői Csaba (Féyn, 2023)

[holdakcsillagok]

Nincs sötétebb hely a földön, mint egy érintetlen fehér papír. Itt egyből tűzijátéknak kell lennie – író vagy. Vagy költő. Az tudod, hogy mit jelent? Mert én nem tudom. Csak azt, hogy más nem lehetsz, mert mi vagy, ha még író sem? Csak te és a fehér sötét. Semmi óvatos gyertyapilács, meg szoktatás a szemnek. A szívnek sincs átmenet, hogy beleszokjon abba az ürességbe, amit a végtelennek tűnő lehetőség adhatna, ha nem lenne végtelen az űr, és a végtelen űr nem lenne valójában véges. Időben. Egy kútba dobott húszforintos a lélek, csak keresi a nagy csobbanást, hogy hangot adhasson a zuhanásnak. A szélnek nincs hangja, amíg nem ütközik semmivel. A levegő némán áramlik a semmiben. Mint a szavak nélküli sorközök.

Mintha minden mondat végén pont lenne, rögtön három is, hogy itt semmit se lehessen igazából befejezni, csak félbehagyni. Mint a zuhanást. Ami meg... ugye, úgy már repülés. Egyesek szerint.

— Szendrői Csaba, „Kettesek”, Féyn, 2023

[holdakcsillagok]

KÖVI

Én nem mint ember haragszom rád, hanem mint költő. Mint akinek vannak zavaros metaforái, de keresi a rendet a sors, a sorok és a szótagok között.

Mint akinek vannak zavaros metaforái, mint aki ért a metafizikához, de a fizikához nem, mint aki tudja, hogy hány szótag egy sor, de nem akarja elfogadni a szabály-szerűségeket, mert a dolgoknak néha nem szabad úgy történniük, ahogy történniük kellene.

Hogy mindig legyen egy következő szavunk az Istenre.

— Szendrői Csaba (Féyn, 2023)