#falcolás

[egyedul]

Nem félek a haláltól. Attól félek, hogy így fogom leélni az életem.

[borderline-story]

Kiírom magamból, nem fogom megtenni, nem akarom bántani magam…de igen bassza meg. Ma ezt mondtam a pszichológusnak, hogy alig bírtam ki a hétvégét is. Biztosan támogatott, biztosan mondott valami, de most nem jut eszembe semmi. Csak az, hogy ilyenkor nem bántani akarom magam, nem ténylegesen falcolni vagy megölni magam, hanem büntetni. Megpróbáltuk az imaginációt, hátha akkor előbújna az a rész amelyik büntetést érdemel és az, amelyik elfogadó. De nem jött semmi, nem láttatta magát. Most pedig itt vagyok ismét, eszköztelenül, kétségbeesetten, halálvággyal, és nem tudom, talán ez düh, vagy agresszió nem tudom, csak azt érzem, hogy fel akarok állni, megfogni az eszközömet és kurva erősen felhasítani a bőrömet, hogy égjen, fájjon, csípjen, vérezzen és érezzem. Ököllel akarom verni a falat, addig amíg el nem töröm a kezemet, amíg mozgatni sem bírom, hogy aztán csak bámuljam a rémtettet és remegjen a kezem/testem a fájdalomtól. Annyira kibaszottul gyűlölöm magam.

[kinlodok]

Tudom, hogy kevés vagyok. Sajnálom.

[depressionqueensdiary]

Ma, egy év után ismét, majdnem megvágtam magam...

Végül nem tettem

Helyette felrúgtam a 4 hónapos cigi mentességet..

Nem bírok szabadulni a démonaimtól

[fuckfakefriends4ever]

Így van nehogy fogalkozz velem ,nehogy kimutasd ,hogy fontos vagyok és még csak véletlen se figyelj rám🦕jó lenne ha még jobban eltolnál magadtól🦕

[guy-from-your-unconscious]

pszichológusként

nagyon nehéz olvasni a sok negatív, demotiváló bejegyzést, melyek sokszor szólnak önsértésről, öngyilkosságról. úgy gondolom, hogy valamilyen szinten ez segíthet az embereknek, mert van lehetőség ventillálni, de a veszélyei is vannak. ha az ember egy olyan közegbe kerül, ahol támogatják az ő negatív gondolatait az nem feltétlenül válik a hasznára.

[kertikavics]

A bal alkarom teli van hegekkel.

Egy része vágásokból ered ezek szép hosszúkásak, másik része pedig elnyomott cigarettákból, ezek duci kerek hegek.

Régen bíztam abban, hogy el fognak tűnni, de nem fognak. Ahogy a combomról, a karom másik részéről sem fognak soha, de az emlék sem tűnik milyen volt megélni azt a fájdalmat.

Csodálatos.

Aki sohasem falcolt az nem érti milyen ez, de olyan, mint újra levegőt venni miután feljössz a víz alól hosszú percek után. Mint a legfinomabb étel. Mint egy jó orgazmus.

Két napja megégettem a karomat. Dolgoztam, hot séfet helyettesítettem, kenyeret sütöttem. Nem tartottam be a biztonsági kesztyű előírást a kettőből csak az egyiket vettem fel mikor kivettem a forró rácsot, naná hogy lendületből hozzányomtam a bal alkaromhoz a másik felét.

Pont oda, ahol a hegeim vannak. Egy ideig bénultan néztem. Na tessék, egy újabb pedig nagyon régóta rendes vagyok, nem bántom magam, néha kaparom de csak véletlenül, erre most itt állok egy hosszú égési sérüléssel.

Mondjuk ilyen legalább eddig nem volt!

Kenyerek a tartóba, rács vissza, dolgoztam tovább de a karom az lüktetve fájt. Próbáltam mély levegőt venni és megtalálni azt a régi érzést. Kutakodtam belül, hiszen tudom milyen, ráadásul tökéletes időzítés két napja remeg a kezem mindentől, alig alszom, az embereket kerülöm, délutánonként a bénultságtól mozogni sem mozgok, minden adott ahhoz, hogy ez az érzés meglegyen, de csak az emlékét találtam.  Maga a nyugodtság, a béke, nem volt sehol.

Csak a kibaszott égető fájdalom a bal kezemben.

Először azt hittem örülök, hiszen ez egy jele annak, hogy meggyógyultam, már normális vagyok, vagy mi, de órákkal később azon kaptam magam, hogy sírok.

Annyira sokáig volt a részem ez, hogy most értetlenül nézem belül a hiányát. A pszichológusom annó azt mondta, ne lepődjek meg azon hogy állandóan visszajönnek a negatív hangok egyszerűen így védi magát a rendszer, ami eddig valahogyan működött, azt megszokta, az a komfortos és minden változást támadásként fog fel. Erre én arra kelek, hogy eltűnt az egyik önmeghatározó részem. Minden előzetes jel nélkül, egy kibaszott cetlit sem hagyva hátra!

Szóval most leültem megírni ezt, mert hogy köszönöm szépen. Köszönöm a segítséget, mikor pánikrohamok közben nem kaptam levegőt. Köszönöm szépen, hogy amikor nem éreztem semmit, akkor kaptam valamit.

De leginkább azt köszönöm, hogy leléptél. 

[egyedul]

Lemondtam magamról…

Pont úgy, ahogyan mások rólam.