miért vagyunk a világon?
mondhatni, mióta csak az eszemet tudom, mellette voltam. mint egy kis öleb. anyáink együtt szoptattak, talán együtt is szültek, együtt vittek bölcsödébe.
mi a legkorábbi emléked?
igen, ez így már jobb. még nem nyugodtam le teljesen terápia óta. nevetséges az egész, végig csak félelem volt bennem, a pszichológus kérdezgetett, én meg remegtem és izzadtam a kanapén.
ez a kérdés volt a legabszurdabb. nem tudtam, mit mondjak, most sem tudom, mit írjak, próbálok visszagondolni, és mindig úgy érzem, biztos van még valami, korábbról. de kezdjük azzal, ami most eszembe jutott.
Boglárnak tizenkét évesen jött meg a havija. anyám magyarázta el, miről is van szó, és "nem kell szégyellni". Boglárnak eszébe sem jutott szégyellni. emlékszem, hogy az első napon fájdalomcsillapítót loptam neki a patikából. és emlékszem, hogy az utolsó napon olyan kis fáradt, sötét foltokat talált a vattán, mint amilyen leve van a csirkemájnak. Boglár azóta vegetáriánus.
a pszichológus nyilván felvont szemöldökkel nézett rám. beszéljünk a lopásról? az undorról? a szégyenről?
legjobban arra emlékszem, mikor Boglár erőtlenül az iskolapadra dőlt. "biztos átázott mindenem" motyogta. nem baj, odaadom a pótruhám, még nem túl nagy neki. "miért vagyunk a világon? csak szenvedés."
a matektanárunk egy gerinctelen bácsika volt még abban az évben. egész órán a tábla fele fordulva áldogállt, mindig azt mondtuk, szerelmi háromszögeket hallucinál. így nyilván nem tűnt fel neki, mikor kiugrottam az ablakon, végül is, szép tavaszi nap volt és a földszinten volt az osztálytermünk. át kellett osonnom az iskolaudvaron anélkül, hogy a portás elkapjon, és szégyen vagy nem szégyen, bebeszéltem magamnak, hogy katona vagyok, megszöktem a hadifoglyok közül, de Boglárt továbbra us foglyul tartják, sőt, kínozzák.
"talán nem ciánkapszulát vittél neki?"
megszakadt a gondolatmenetem. dehogyis! valami über brutális töltényt kellett becsempésszek hozzá, hogy egy lövéssel mindenkit leterítsen...
beosontam a patikába. Kovács néni azt hitte, anyámat látogatni érkeztem, szóval elég egyszerű olt a raktárba osonni. pár szót váltottam anyámmal, mikor elfordult, egy doboz maracetamolt gyúrtam a zsebembe.
egy féléven keresztül matek különórákra kellett járjak, hogy a szüleim ne féljenek attól, hogy megbukok.
