Na most már, na már most.
Kiszedték a varrattokat, és ha már ott voltam doktornő tömött is egy fogat.
A fogam helye még midig fájdogál de állítólag jól gyógyul, hétfőn már nyugodtan edzhetek 100%osan.
Mondtam, a doktornőnek, hogy ez a hónap egy kicsit húzós volt anyagiak terén(100 fölött volt ez a buli), így abba állapodtuk meg, hogy minden hónapba csinál valamit és szép lassan apránként helyre rakja a fogaim. Sajnos a felső bölcsességfogakat is húzni kell majd, de szerencsére ráér nincsenek rossz állapotba(még) nem akart ezzel nyomasztani. Mondta, hogy készüljek fel csak lelkileg az ősz folyamán - év végén visszatérünk rá, bár azok egyszerű húzások leszenek nem is kell szájsebész.
Hihetetlen egyébként, hogy félelemből(nyilván megvoltak a borzalmas tapasztalatok) mennyire nem foglalkoztam ezzel. Kicsit ez is olyan mint a pszichológus, húzza halasztja az ember de egy idő után nem tudja elkerülni.
Nagyon úgy néz ki, hogy ez az év a saját magam helyrerakásáról szól...











