Már nagyon vártam ezt a mérkőzést. Debreceni vendégjátékunk során is sokkal jobban voltunk a Lokinál, ellenben volt 15 perc rövidzárlat, amikor is elbuktunk 2 pontot. Így lett 2-2 a Nagyerdei Stadionban, ami nem rossz eredmény. A játékunk ekkor még nem volt valami acélos, ellenben érződött, hogy Doll munkája kezd beérni.
ZL videó | zenés összeállítás
Az akkori helyzethez képest a mostani egészen más. A Loki kapaszkodik a 4. helyért, mi pedig lépés előnyben vagyunk az MTK-val szemben. Ha nyerünk, megmarad a 3 pontos előny Gedeonék előtt. Ha pontot, vagy pontokat veszítünk, akkor csökken a távolság. Úgy gondolom, bámulatos teljesítmény jellemez minket a tavaszi szezon során. Igazi Fradi tavaszt produkálunk, és mivel nem volt csapni való a végére az őszünk (csak néhol a játék…), így szépen csilloghat az ezüst is. Ha 80-90%-ot nyújtunk, akkor megvan a 3 pont.
ZL videó | teljes videó a mérkőzésről
Két csapat van, akik kiemelkednek a mezőnyből. Ez a Vidi, és mi. Az őszi teljesítményünk miatt a két csapat között nem eredményezett versengést az első helyért. Sajnos, ehhez már túl nagy volt a lemaradásunk. A Loki megzuhanva, kissé hektikus szezont tudhat maga mögött.
Az autók tömegéből sok esetben nem tudok tippelni a várható nézőszámra. Mindig nagyon sokan parkolnak az Üllői út környéki kis utcákban. De soha nem annyian, hogy ne lehessen értelmezhető távolságban megállni. Ez bizonyára azért is kevésbé jelent problémát, mivel megépült a Groupama Aréna saját parkolója, ami elnyeli az autók egy részét. Már van egy “saját kis utcám”, amit megcélzok, és mindig találok helyet. Igaz, sokszor a tömegközlekedést választom, mert akkor lehet sörözni, és nem kell parkolót vadászni. Most későn indultam, így nem volt más választás, mint autóval támadni az Arénát.
Ideális délután tömve a lelátó
Ideális foci időben tömve a lelátó
Nagyon jó idő volt a mérkőzésre. Szerencsére most már lekerült véglegesen a télikabát az emberfiáról, sőt, még a lányokról is, ami egy hatalmas pozitívum a férfiak számára is. Marad a pulóver, szigorúan Ferencváros címeres! Ahogy közeledtem az Arénához, gyermekkiáltásokra lettem figyelmes! Az Arénából hangosbemondón keresztül kiabáltak az éterbe. Igen szürreális volt, ha azt vesszük, évekkel ezelőtt kizárólag “emberevő” hangokat lehetett hallani. Természetesen ez barokkos túlzás, de az tény, hogy a gyermeki hangok eddig nem zengték be az Arénát. Az ideális egyveleg, a kettőnek az egyvelege. Mert valljuk be, igen nagy az Aréna, elfér itt minden típusú és stílusú szurkolás. Egyenlőre az önkirekesztők nem vesznek részt a csapat menetelésében. Pedig van miben. A Groupama Arénában a Chelsea kivételével eddig egyetlen egy csapat sem tudott 3 ponttal távozni! Ami annyit jelent, hogy a hátra levő 4 mérkőzésen, ha nem kapunk ki, akkor veretlenül tudtuk le az első Groupama Arénás szezonunkat. Ez a négy mérkőzés a mostani Debrecen elleni viadal mellett 2 Videoton elleni küzdelem a Magyar Kupa döntővel, és a Honvéd elleni összecsapás lesz.
A ZL ott volt a Debrecen új stadionjában is, amikor 2-2-re végeztünk. Nagyon közel álltunk, hogy elhozzuk a 3 pontot, de végül 1 pont lett a vége..
This slideshow requires JavaScript.
Elkezdtük és bele kezdtünk
A mérkőzésre sokan látogattak ki, igaz, az Újpest ellen megszokott tömött B-Közép most elmaradt. A vendégeket elkísérő szurkolók megint nem töltötték meg a saját szektorukat. Igaz, ez már évek óta így van. Diósgyőr és az Újpest kivételével az Üllői útra 2-300 nézőnél nem szoktak többen eljönni a vendégek közül. Ez most sem volt másképp. Beérkezés a megszokott rendben, és megkaptam a meccsfüzetemet, és irány a lelátó. Már hangoltak a szurkolók, de nem volt az a fergeteges hangzavar. Az oldalsó lelátón a C-szektorban szinte telt ház volt, míg a VIP oldalon 20%-os telítettséget láthattunk. Nagyon kontrasztos, amikor azt látjuk, hogy a C-szektorok tele vannak. Így tippelem a telítettséget: B-Közép 30%, C-szektorok: 90%, VIP oldal: 20%, D-szektor üres volt (zárva volt) E (vendégszektor): 10%.
Dibusz – Dilaver, Nalepa, Pavlovic, Ramírez – Cukic (Gyömbér, 37.) , Somalia – Varga R. (Nagy Dominik, 79.), Gera, Lamah – Böde
Vladan Cukic “Csuka” túlpörögte a mérkőzést. Itt éppen a 14. percben a kezezése, amiért járt a sárga lap
A mérkőzés első perceiben már éreztem, hogy Cukic hatalmas lendülettel veti bele magát a rangadóba. Ez nem is érdemelne egy fél mondatot sem, de itt most a Cukic faktoron túli vehemenciára gondolok. Már az első párbajai is durvára sikerültek, és érezhető volt, túlpörögte az összecsapást. Cukic az a játékos, akinek nem kell bemennie a pályára, és már akkor hihetetlen intenzitással él meg mindent. Ezen a találkozón ön- és közveszélyes volt a játéka. Kemény becsúszásait követően a 14. percben szándékosan beleütött a labdába, ami bár a debreceni kapuban landolt, amit a játékvezető, Andó-Szabó Sándor játékvezető (lesz mér róla szó) sárga lappal honorált.. Nem hiányzott, főleg Cukic esetében, akinél szinte kötelező a mérkőzés/sárga lap mértékegység.
Ezzel a témával a szezon végén részletesebben is foglalkozunk.
A mérkőzést szokásos módon mi kezdtük jobban. Letámadtunk, és igyekeztünk dominálni. A 16. perc alatt már két hatalmas helyzetünk volt, de mindvégig az utolsó pillanatban menteni tudtak a debreceniek.
Jovanovicot megtapsolták a szurkolók
Azok a debreceniek, akik között ott volt a tavalyi évben pont a bajnoki cím reményében tőlünk eligazoló Alexandar Jovanovic, aki már a Nagyerdei Stadionban is nagyon szimpatikusan játszott. Igaz, már zöld-fehérben is ez volt rá a jellemző. Igazi harcos, aki sportszerű is egyben. Ezt ezen a mérkőzésen is így volt. Tapsot is érdemelt mind a mérkőzés előtt, mind a mérkőzés után. Igaz, nem akkorát, mint a DVTK-ben az előző fordulókban szerepet kapó holland Julian Jenner.
Toronymagasan jobbak, toronymagasból a gól
A letámadásunknak és a dominanciánknak meg lett az eredménye, mivel a 19 percben egy jobb oldali szögletet követően Mateo Pavlovic felhőfejesével megszereztük a vezetést. Már érett a gól. A lelátó hatalmas hangorkánnal engedte ki magából a feszültséget. Olyan volt, mint egy ezer éve a palackban fészkelő dzsinn, aki már régóta ki akar szabadulni. Hát, kiszabadult!
A lelátón már előtte is jó volt a hangulat, de a gólt követően még hangosabban szóltak a Fradi dalok.
A gólt követően csattogtak a selfik ezerrel!
A Debrecen nem adta fel, ami jól érzékelhető volt a mezőnymunkában. Míg a gól előtt uraltuk a középpályát, úgy a gólt követően fölénybe kerültek egy-egy helyzetben. A Loki helyzetek is ki tudott alakítani, de vagy a passzok nem jöttek össze, vagy Dibusz Dénes szenzációsan, válogatott formában védett. Egy igazi lüktető játékot hozott a folytatás. Somália szűrőben szerepeltetése zseniális húzás Doll részéről. Igaz, hogy Hajnal, Ramirez, Varga érkeztek a télen, de a brazil játékos középen szerepeltetése legalább akkor profit a csapatnak, mint az érkezők. Sominak is köszönhetően folyamatosan próbáltunk letámadni, aminek debreceni hátrálás lett az eredménye.
A Ferencváros szélső játéka – főleg Ramireznek köszönhetően bombaerős. Dilaver is egyre jobban támogatja a támadásokat, ami azt eredményezi, hogy mind Vargának, mint Lamah-nak egyszerűbb támadásban megbontani a széleket. Az oldalról beívelt labdákra meg rendre jól érkeztünk. Ez volt a mai mérkőzés legfeltűnőbb tulajdonsága. Igaz, aki több Fradi meccset látott, ez tudhatja, a fent említett négy játékos nagyszerűen dolgozik össze a széleken.
A középpálya közepén való játékunk Hajnal és Busai távollétében gyengébb, de Gerzson továbbra is kulcs. Kulcs a szélre kitett labdák miatt, és a miatt is, hogy nagyszerűen játssza meg akár középen Böde Danit is.
Hiányzó gól az első félidőben
A félidő nem hozott több gól a részünkre, ami nagy hiba volt. Ezt már a félidőben is éreztük, a lelátón nem volt olyan ember, vagy társaság, akik ne állapította meg, hogy nagyon jók vagyunk, 5-10 percet leszámítva osztálykülönbség volt a Fradi és a Loki között, de az 1 gól nem biztos hogy elég lesz. Ha feltámad a Loki, akkor itt meleg lehet a pite.. Ki gondolta volna, hogy nem a Loki miatt..
A ZL nem szokott a játékvezetéssel foglalkozni, de ahogy az Instagramon is a mérkőzést követően publikált képünk aláírásában jeleztük, itt bizony 12 ember ellen játszottunk. A gyenge játékvezetés szele már az első félidőben is jelen volt.
Felborult a pálya, megvert minket Andó-Szabó Sándor
Felháborító volt a játékvezetés, pláne a második félidőben..
A második félidőben is egy kétes helyzettel kezdtünk. Böde tört be a 16-on belül, majd a védő becsúszott… Dani elesett, igaz, a labda is odébb gurult. Pont a B-Közép előtt történt, nem kell mondjam, ott, a helyszínen 11-esnek tűnt, de Andó-Szabó továbbengedte..
Ezt követően is inkább mi domináltunk, támadtunk, voltak helyzeteink is. De a játékkal már nagy bajok voltak. A Debrecen játékosok jól megérezték, hogy a játékvezetés nem akar ma folyamatos játékot látni. Előnyszabályok, folyamatos sípszólam, és hosszú beszélgetések a játékosokkal. Játékosainknak elég volt csak csúnyán nézni, legalább egy fél perces előadást tartott nekik a játékvezető. Nem volt durva mérkőzés, inkább csak az jellemezte, amit egy ilyen mérkőzést jellemezni kell: feszültség, nagy iram, lüktető játék, és 110%-os bizonyítási vágy. Ez meg is volt szinte minden játékosban, kivéve Cukicot, akit Doll még az első félidőben lekapott a pályáról, tartva attól, hogy idő előtt a mi Sándorunk lezavarja a pályáról.
A lelátón folyamatosan kapta az ívet a tesze-tosza játékvezetés. Szisztematikusan megakadályozta, hogy hazai részről folyamatos játék alakulhasson ki. Annyi sárgát mutatott fel, mintha ez valami érdem lenne. Mint ahogy Gera is kapott egyet, miközben az egész meccsen agresszíven, már-már sportszerűtlenül játszó Vargával próbáltak egy szögletnél pozíciót felvenni.
Letépett arcú Lamah, Dibusz baki, Loki 1 pont
Lamah arcánál történő lerántása éppen csak egy szabadrúgást ér, mint ahogy gyakorlatilag semmi retorzió nem járt azt követően, hogy Nagy Dominiket a debreceni védő lerúgta, majd a földön fekve megtaposta. A szituációból induló Debrecen támadás a 87. percben történt… A bal oldalon megakasztottuk a támadást, és természetesen jött a nagy tudású szakember sípja, ami befelé ítélt szabadrúgást.. És innen kitalálhatjátok: Bódi rácsavarta a kapura, amit az eddig kiválóan, hibátlanul, bravúrokat meccsek óta bemutató Dibusz elnézett, és a feje felett szinte nulla szögből a kapunkba vágódott a labda..
Felrúgott, majd megtaposott Nagy Dominik…
A 89. percben így egyenlített a Loki.. A hátralevő kis időben hiába nyomtunk, már nem tudtunk gólt szerezni, így ponttal távoztak a hajdúságiak..
This slideshow requires JavaScript.
A mérkőzés végén Thomas Doll joggal volt nagyon ideges, és személyesen köszönte meg a roppant gyenge színvonalas bíráskodást.
Doll kifakadt Andó-Szabó “teljesítményét” látva
A mérkőzésre továbbra is érkeznek vidékről a Fradi Buszhálózatnak köszönhetően is szurkolók. Ahogy vége lett a mérkőzésnek, ott állomásoztak még az Aréna oldalában.
This slideshow requires JavaScript.
ZL mérkőzés embere: Gera Zoltán
Tizenketten 1 pontot szereztek a Fradi ellen a Groupama Arénában + VIDEÓ Már nagyon vártam ezt a mérkőzést. Debreceni vendégjátékunk során is sokkal jobban voltunk a Lokinál, ellenben volt 15 perc rövidzárlat, amikor is elbuktunk 2 pontot.