" Beérsz az iskolába, rajtad a legutolsó divat szerinti ruha, a zsebedben a legújabb iPhone, tele vagy pénzzel, amit a szüleid adtak szintén. Körbe rajonganak a barátaid, akik szintén hasonló holmikat birtokolnak. És ekkor észreveszitek csoportosan az osztály egyik legszegényebb tagját.
Nincs divatos ruhája, nincs iPhonja, sőt semmilyen telefonja sem. Régebbi iskolatáskája van, és már annak is örül, hogy egyáltalán tagja lehet ennek az osztálynak.
De benneteket ez nem hagy nyugodni.
Elkezditek piszkálni, eleinte csak egy páran,később pedig mindenki, aki a ti mércéteket megüti.
Eleinte csak szavakkal bántjátok, később aztán eltöritek a vonalzóját, elszakítjátok a ruháját, esetleg meg is veritek, teljesen megszállottan mint ha az életetek múlna rajta.
Eszetekbe sem jut, hogy ti csak a szerencsének köszönhetitek azt, hogy éppen oda születettek ahova.
Ő nem tehet arról, hogy nem tud veletek lépést tartani, bármennyire is szeretne.
Megvetitek, gyűlölitek, és minden pillanatban csak bántani tudjátok.
Azt hiszitek, hogy a világ csupán a külsőségekről szól. Üres, lelketlen, tudatlan emberkék vagytok.
Még azt sem veszitek észre, hogy annál a szerencsétlen társatoknál, végleg eltört valami. Eltört, és nem, vagy csak nagyon nehezen lehet helyrehozni. Eljut arra a pontra, ahonnan nincs visszaút. Képesek vagytok a halálba üldözni a társatokat, csak azért mert azt hiszitek ez csak játék.
Hát nem az. Egyáltalán nem.
Ti vagytok a legjellemtelenebb, legundorítóbb lények a világon.
Ti pedig, akiket bántanak megaláznak, ne féljetek segítséget kérni. Akár a szüleitektől, vagy a tanáraitoktól, bárkitől. Nincs mit szégyelljetek, semmivel sem értek kevesebbet, mint a társaitok. Mindegy, hogy milyen ruhátok, vagy felszerelésetek van. Van segítség, és merjetek szólni. Soha ne jussatok el arra a pontra, ahonnan nincs visszaút. " @követő @kiemelt megjelenítés
