nahogy, bércek, sziklák, ormok, hó, jég, szikrázó napfény I.
seen from Malaysia

seen from Morocco
seen from United States

seen from United States
seen from United States
seen from Slovakia

seen from Australia
seen from United States
seen from United States
seen from Germany
seen from Russia
seen from China
seen from Canada
seen from United States

seen from Italy
seen from Lithuania
seen from China

seen from Russia

seen from United States
seen from Lithuania
nahogy, bércek, sziklák, ormok, hó, jég, szikrázó napfény I.
az újratervezés újratervezésének újratervezése
eredetileg január hatodikán lett volna egy egyesületi hótalpas túra Ausztriában, Mürzzuschlagban. időjárás miatt ez eltolódott harmincadikára, ám a helyszín maradt Ausztria, egészen a múlt hét közepéig, amikor is kiderült, hogy kb 500 km-es körben MINDENHOL olvad. januárban. érted ezt Pál? így lett múlt hét közepére Szlovákia, Vysna Revuca, Ploska csúcs. szombat reggel 9:30-kor, hajnali négyes kelés, ötös indulás után Revucától egy sarokra jön az sms, hogy nincs hó, go to Csorbató. Egy óra múlva csörög a telefon, ott sincs hó, go to Ótátrafüred. Így lett a hótalpból sima bakancsos gyalogtúra. De még milyen!
Ótátrafüred-Tarajka-Rablóház és vissza. 900-ról 1900-ra, mindezt 20 km-s távon. szikrázó napsütés, kopogós minusz két fok, csüdig érő, keményre fagyott hó, jég, ameddig a szem ellát. csodálatos sziklák, fantasztikus bércek, elhavazott gyalogfenyves, jó társaság. a fentebb leírtak miatt, végül délben indultunk el, 3-ra értünk föl, és este hétre értünk le. lefelé azért egy-két helyen a jegesedés miatt elég huncut volt. Orsi a vége felé kezdett pittyegni egy kicsit, de annyira nem volt vészes. én meg magamon azt figyeltem meg, hogyha lekapcsolom Orsit, mint veszélyforrást, átlépek a szalagsérült bal bokámon, a pénteken odabaszott bal térdemen és az egyhete veszettül fájó jobb talpélemen, akkor hágóvas, jégcsákány nélkül úgy nyargalok, fel, meg le ilyen terepen 10 kilós zsákkal, hogy észre sem veszem magamat. csak így megyek és flow van, meg gyönyörű táj, meg meditatív szétesés. csak használt a 10 év kerékpéározás valamit. ez annak fényében elég derék, hogy utána számoltam és 2014-ben mentem utoljára ekkorát. szóval elégedett vagyok magammal.
egyszóval kurvajó volt.
fél egyre értünk haza ugyanazon az útvonalon. arról, hogy mekkora ködben autóztunk, hogy volt-e a Tepsiben fűtés, hogy mennyire párásodott az ablak, felismerte-e a drága pénzen beszerelt hifi a pendrive-ot, vagy találkoztam-e balfasz lengyel kamionossal, arról most nem beszélnék.
mindjárt toszok fel pár képet.
ez a nap eddig
eléggé pozitív:
- lett hótányér a túrabotomhoz, csak át kell venni
- ideért a Sidi Eagle bringás csukám Ausztriából
- ideért az egy számmal nagyobb La Sportivám ugyanonnan (az elődjét eladtam, szóval bukni se bukok semmit)
- lőttem egy Zajo Garmisch gatyát 18 ropiért.
- este megyünk a spyderbe
yihháá
évindítónak
szóval az idei évet eddig bizonyosságok kergetésével töltöttem. elmentem vérvizsgálatra, rászürettem a rákmarkerekre, mindenféle apró kis génekre, hogy fény derüljön végre az esetleges laktóz intoleranciámra, vagy lisztérzékenységre. meg bekértem egy melanómatérképet is, bár ez nem tartozik szigorúan a témához. és ma munka után megyek és átveszem a sporttáplálkozással kapcsolatos könyvemet. szóval a vizsgálatok eredményeivel, meg a könyvvel, meg a kitartásommal csak ki fogok sütni valami jót. miért is csinálom mindezt? hogy kérdés nélkül tudjak 6a-t mászni előre, Paklenyicán, Ausztriában, Olaszországban. Ez utóbbi elég kemény dió, mert a dolomit törős, mész föl és dől szét a lábad alatt a hegy, nem érted, mi tartja össze. hogy le tudjak futni különösebb probléma nélkül egy félmaratont. hogy ne legyen probléma 1000 méternyi szintemelkedés tíz kilós hátizsákkal. éjjel. hóban. egy szóval, hogy ne a fizikumom legyen a leggyengébb láncszem ebben a játékban.
10 km-t aszfalton most is le tudok futni. magashegyi terepen bakancsban, megrakott zsákkal óránként 300 métert tudok emelkedni. igaz, az nyáron volt, mondjuk a Hanwag Alaska sem kimondottan nehéz, de pehelysúlyú egy rendesebb D-s bakancshoz képest. meg hát minden nap kerékpározom. meg hetente minimum egyszer mászok teremben, meg elmegyek futni ilyen ötöket, tizeket a dunaparton. szóval szerintem nincsenek elérhetetlen vágyaim, ez nem egy olimpai kvalifikáció, vagy egy új világcsúcs. csak most a saját határaim kitolására gyúrok.
most megyek és mentálisan rákészülök a vasárnapi délelötti panorámakörre.
szerelmes vagyok.
jövő év egyik nagy terve!
mindig
is meg akartam kérdezni, hogy vajon a Belsőségre író Sturcz Antal, az azonos-e az ikalandos hegymászó Sturcz Antallal?