Naponta hányszor találkozol olyan tartalmakkal, amelyek meg akarják mondani, milyennek kell lenned? Hányszor érzed magad rosszul, mert túl távol érzed magad az ideáltól? Hányszor hallod, hogy mit kéne tenned, hogy vonzóbbnak találjon a másik nem? És mindenek előtt: hányszor szorongasz azon, hogy mások hogyan látnak?
A nők életét minden aspektusból átitatja a szexuális vonzerő hajkurászása, és ez legtöbbször csak látszatra tűnik úgy, hogy saját indíttatásból történik. Gyakorlatilag lehetetlen kikerülni az olyan tanácsokat, amelyek abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az ember tetszeni akar valakinek. Ez a probléma mindkét nemet érinti, bár mi, nők vagyunk az elsődleges célközönsége az ilyen alapú tartalmaknak, mivel alapból sokkal jobban átitatja az önértékelésünket az „akkor érsz valamit, ha tetszel” mantrája. Ezzel a nyomással részben (vagy sajnos teljesen) áthelyeződik a nő saját teste iránt tanúsított figyelme. Az érdekes az, hogy nem a testről helyeződik át a figyelem, hanem a magából az emberből kerül át máshová. Hogy mire gondolok? Amikor nem az az első, hogy elégedett legyél magaddal, hanem helyette azt figyeled, ahogy mások figyelnek, és közben azon szorongsz, hogy vajon elégedettek-e veled. Amikor szex közben jobban érdekel az, hogy az adott pózban jól nézel-e ki, mint az, hogy élvezed-e. Amikor nem azt a ruhát veszed fel reggel, amit a legjobban szeretnél, hanem amire már azelőtt mondta valaki, hogy előnyös az alakodnak. Minden olyan alkalomra gondolok, amikor más véleménye miatt nem azt választod, ami téged boldoggá tenne.
A nőket egészen kiskoruktól kezdve taszigálják abba az irányba, hogy a vonzóság legyen az elsődleges cél, ha önmagukról van szó. Nem csak a mindannyiunk által hallott „egy lánynak ezt nem illik” mondatokra gondolok, hanem mondjuk nyissunk ki egy tiniknek szóló magazint, és bogarásszuk ki, hogy a divatról és szépítkezésről szóló cikkekben hányszor van szó az előnyös öltözködésről, és hányszor az önkifejezésről. Vagy arról, hogy hogy viselkedj, hogy minél sikeresebb legyél a randizás terén. Olvassunk bele egy bulvárlapba, és nézzük meg, hogy milyen passzív-agresszív inzultusokkal kritizálják híres nők kinézetét egy-egy rosszul elkapott paparazzi fotó mellett. A téma ezen pontján pedig képbe jön az is, hogy egy idő után a nők tartatják be egymással azt az életstílust, ahol a szépség az etalon.
Onnantól, hogy egy lány fogyasztóvá lesz, és a szüleitől függetlenül is képessé válik különféle tartalmak befogadására, megjelenik a feje fölött a fenyegetés: légy vonzó, légy csinos, különben nevetség tárgyává válsz. Egy kitaszítottá. Pontosan ezt a gondolatmenetet követik a gyerekek, amikor egymást terrorizálják az iskolában a kinézetük miatt, amit könnyen meg is érthetünk miért van, ha felfogjuk, hogy a felnőttektől veszik át. A más nők kinézetét kritizáló írások a női magazinokban is ezt a mintát követik, csak nem a gyerekes csúfolódás maszkja mögé bújva, hanem már felnőtt külsőt öltve, cikk formájában. Ilyen egyszerűen termelődik újra és marad fenn egy új generáció, akik, ha nem próbálják tudatosan eltörölni ezt a hozzáállást, akkor ugyanúgy ezt a mintát fogják reprodukálni, mivel ezt erősíti a külvilág.
Annak ellenére, hogy van lehetőség átformálni a társadalmat ilyen szempontból, közben a kár, amit ez a fajta szexuális tárgyiasítás okoz az élet bizonyos területein, mély és visszafordíthatatlan lehet. Azok a nők, akiket érint ez a probléma, sokszor nem csak a ruhaboltok próbafülkéjében, vagy otthon a tükör előtt tárgyiasítják önmagukat, hanem az ágyban is, eldeformálva a szex fogalmát élvezetforrásból perfomansszá. Ez nem áll meg abban, hogy „milyen pózban vagyok a legvonzóbb”, hanem rengetegszer vesz rá nőket arra, hogy olyan szexuális aktusokban vegyenek részt, amiket egyáltalán nem élveznek, sőt, még talán kifejezetten traumatikus élményszámba is mennek. Itt jön képbe az a tény, hogy a nőideál fogalmának szerves része az a szempont is, hogy mit enged meg az ágyban. Nem véletlen írtam így, mivel a megengedés sokkal inkább a tűréssel egyenlő, mintsem az élvezettel. Így maga a szex is egy másokat kiszolgáló aktussá válik, akár az öltözködés. Rengetegszer sajnos ilyen téren is ugyanúgy ez a hozzáállás a jutalmazott.
A szűz és a kurva örökös társadalmi szembenállása ismételten abszolút témába vág, mivel az a kicsavart és elbaszott gondolkodásmód él csomó ember fejében, hogy a „tisztességes nő” mindent megenged a férfinak az ágyban, de nem élvezi igazán (ami jóformán egyenlő a nemi erőszakkal, de ebbe most nem folyok bele mélyebben), hiszen ha ő maga is intenzív libidóval, vagy esetleg „mocskosabb” fantáziával rendelkezik, akkor már nagyon könnyen áteshet a kurva kategóriába. Tehát szűzies, hogy ártatlan és érintetlen legyen, de mindenek előtt szubmisszív is, hogy bárhogy meg lehessen baszni.
Nagyon gáz, hogy ezt még mindig ismételgetni kell, de ha egy szexuális aktusban nincs benne mindkét fél száz százalékosan, akkor az nem közös megegyezésen alapul. Felejtsük el végre azt, hogy a nemi erőszak csak a filmes „lefognak és erővel kényszerítenek” klisé lehet. Beletartozik a fenyegetéssel, érzelmi nyomással, lelki terrorral, és bármi más kényszerítő tényezővel létrejött szexuális kapcsolat, és pont. Ez nem vita tárgya.
Tehát végignézve ezen a hihetetlenül sokösszetevős és bonyolult problémán, ráébredhetünk, hogy ez sokkal mélyebbre megy az önbizalomhiánynál. Szexuális tárgyiasításról beszélünk, amit az ember önkéntelenül magán végez el, talán anélkül, hogy egyáltalán felfogná, mit művel. Személyes tapasztalatból tudom, mivel a húszas éveimig meg sem fordult a fejemben, hogy ahogy magamat nézem, az egyszerűen nem normális, és nem az én érdekeimet szolgálja. Ebből az indíttatásból is szerettem volna megírni ezt a posztot, mert ha akár egy lányt vagy nőt sikerül ráébresztenem arra, hogy nem önmaga boldogságát teszi meg prioritássá, ahogy kéne, akkor nekem már megérte.
Készülni fog a jövőben egy pozitívabb írás is erről, hogy milyen módszerekkel tudjuk ezeket a szokásokat a leginkább levetkőzni.
