Rasszistákat hamisított az élelmes produkciós cég
/\/\/\/\/\/\/\/\/\Dooom! Dooom! Dooom!/\/\/\/\/\/\/\/\/\
http://www.origo.hu/teve/20170102-egyre-durvabb-dolgok-derulnek-ki-a-torolt-ku-klux-klanos-dokumentumsorozatrol-escaping-the-kkk.html
“Tovább gyűrűzik a Ku-Klux-Klan botrány
Az Escaping the KKK: A Documentary Series Exposing Hate in America először akkor keveredett botrányba, amikor kiderült, hogy a klántag megszólalók pénzt kaptak részvételükért cserébe. Most a Variety azt is kinyomozta, hogy többeknek a pénzért cserébe betanult mondatokat, fiktív jeleneteket kellett előadniuk a dokuszériában.
Az eredeti tervek szerint a műsor első része január 10-én került volna adásba, ám az A&E televízió már a múlt év végén kivette a programból, akkor, amikor kiderült, hogy a résztvevők pénzt kaptak a producerektől megszólalásaikért, a csatorna vezetői viszont nem akarták egy gyűlöletcsoport tagjait szponzorálni.
Több KKK-vezető ezen felül most azzal állt elő, hogy szereplésükért naponta több száz dollárt kaptak, amiért cserébe előre megírt jeleneteket kellett szimulálniuk, például azzal kapcsolatban, hogyan próbálják meg őket családtagjaik visszatartani a klántól. Ezt követően pedig a felvételt addig ismételtették velük, amíg elégedettek nem voltak a végeredménnyel.
(...)
Nichols – aki állítása szerint napi 600 dollárt kapott a részvételért – azt is elárulta, hogy a producerek biztatták arra is, hogy minél többször használja a „fekete" helyett a „nigger" szóta vele készült interjúkban. Sőt a filmesek maguk vásároltak számukra olyan eszközöket, amiket fontosnak tartottak megmutatni a sorozatban, például fakereszteket a keresztégetéshez vagy horogkeresztet mintázó tárgyakat. Mi több:legalább két alkalommal magát a keresztégetést is a producerek szervezték.
Az A&E az új értesülésekre annyit reagált, hogy elmondták: saját belső vizsgálatot indítottak az ügyben. A törölt műsort gyártó produkciós cég, a This Is Just a Test nevű kaliforniai, venice-i vállalat pedig arra tett célzást, hogy szerintük a most ellenük lázító szereplőket valakik megfélemlítették azért, hogy besározzák és lejárassák a produkciót.“
Szinte biztosan fake news!
/\/\/\/\/\/\/\/\/\Dooom! Dooom! Dooom!/\/\/\/\/\/\/\/\/\
** / *****












