A csodálatról
Eh, nem szabad nekem ilyen tévés műsoroknak még a leírásába se belenéznem! Az előzmény mindegy, az a lényeg, hogy azért csalják meg a férfiak a nőket, mert a másik nő az csodálja őket, nem úgy mint a párjuk/feleségük. Kb ezt mondta egy amúgy agyhibbant férfi műsorvezető. Nyilván vonzó egy új rácsodálkozás, egy új élmény amikor a férfi elmondhatja, elmesélheti magát és a nő izzó szemmel néz rá, hogy hűűűű, téééényleg, te jobbra csavarod a tésztát a villával, aztakurva! Ha azt akarja, hogy megbasszák, akkor ragyogó szemmel fog rajongani, akkor is, ha a pasi arról mesél mekkora fikabuborékot fújt. Ez ilyen. A nő a pasit akarja, a pasi meg a nőt, hát kölcsönös rajongás van. Te milyen okos vagy, te meg milyen gyönyörű vagy, stb, stb. Tíz év múlva, nyolcmillió tévedés után azt mondani, hogy te milyen okos vagy... szóval az a rajongás hiába valós, már kurvára uncsi. A hétköznapok befolynak a rajongás réseibe és elsimítják, láthatatlanná, ingerküszöb alattivá teszik. Azért vagyok veled, mert okos vagy, mert vonzó vagy, mert szeretek veled lenni, de mondani már nem mondom, hát úgy is tudod, majd szólok, ha változás van. Az ingerek kurvái vagyunk mind. Ki hogy oldja meg, ki mennyire harcos abban, hogy az újdonságról és hódításról szóló igényei kielégüljenek az eltérő. Volt egy kolléganőm, akinek a férje tumblizott. Érthető okból, én nem szoktam reklámozni a blogomat, az okoskodások mellett a problémáimhoz tényleg keveseket engedek közel, terápiás vonal, nem kell, hogy belelássanak, pláne, valami ismerős magára vegye bármelyik „van egy ismerősöm” felütést. Úgyhogy csak szóba került, hogy én ismerem a tumblit. Nos, belülről ismerni a timblit és nézni a nő vergődését, aki a férje egy részét nem látja, se rajongani, se elutasítani nem tudja, se megérteni... szörnyű érzés volt. Pláne azért, mert a beszélgetés kiindulás egy olyan megnyilvánulásom volt, hogy a múltkor a tumblin valaki azt mondta... Ő meg: ilyeneket beszélgettek a tumblren? Vállat rántottam, van itt minden. És amikor ő tudni akarta, hogy mi minden, akkor már azért finomítottam a dolgot. Eh, főleg képek, szóviccek, kis politika. Höhö. Szóval, azt hiszem, azok a párok, akik ismerik egymás tumbliját, azok tényleg valami kivételezett helyzetben vannak. Látni és elismerni azt, hogy a másik hogy szerzi be a napi ingert, kapcsolódni vagy épp élni hagyni, hadd lelkesedjen egy jó seggért, hadd röhögcséljen valaki mással és persze tudni, hogy ez itt mindig itt lesz, akkor is amikor esteleg már nem leszünk együtt. Vagy épp ettől mindig együtt? Vagy majd épp ezeket az infókat felhasználva anonban gyötörjük egymást? Bármi lehetséges, a napi ingert mindenki beszerzi, legfeljebb új tumblit indít, rutinosan, gyorsan felépítve. Sose találja meg a másik. Feltételezhet, de biztos nem lesz. Épp úgy nem fogja tudni az ex, ahogy a kolléganő se tud semmit a férjéről. Hogy is kanyarodtam erre? Valami olyan motoszkált bennem kérdésként, hogy vajon mennyi pár van, aki itt jött össze és ismeri egymás tumbliját. Én nem merném egy új pasimnak megmutatni. Szerintem, ha bárki elolvasná, hogy ennyi érzelemmel voltam valaki más iránt, kurvára kéne győzködnöm, hogy őt legalább így szeretem. Ez alatt meg nem mennék. Amúgymeg, annyira szeretnék egy olyan kapcsolatot, amiben arról is lehet beszélni, hogy ki milyen klassz, frappáns, vicces, okos volt egy reblogban, és el lehet ismerni a másikat, akár a tumblis tevékenységéért. Óóó, istenem, csak sikerült idealizmussá tekernem még a szart is ami elém kerül a neten :D :D
