#kaffka margit

[konyvboritok]

[iwannapushthebutton]

REJTŐZKÖDŐ REMEKMŰ II.

Kaffka Margit: Állomások 

"Kaffka Margitnak küldöm, a nagy írónak, félelmetes barátnak,de derék embernek." Ady Endre

Kaffka Margitot szokás ismerni. Ha az irodalom történetet nézzük, akkor mint feministát, ha Székely Aladár fotóját nézzük, akkor mint proto vampot, ha viszont már Máté Olga kamerája előtt látjuk, akkor mint asszony jelenik meg, az újságokban pedig előszeretettel ábrázolják áldozatként, (kétségtelenül) tragikus halála miatt, ilyenkor még szoktak a "tehetség" szóval is dobálózni a különféle oldalakon. Kaffka Margitról mint íróról (pláne költőről) nem annyira szokás beszélni. "Ő is ott volt, és ő volt a legvagányabb a csajok között!" - mondanák róla egy mostani, a nyolcvanas éveket felidéző dokumentumfilmben a pasik.  

Két legismertebb regénye a Színek és évek, valamint a Hangyaboly, hiányzik a kötelező olvasmányok közül, és ha néha fel is veszik őket, akkor a kihagyhatók közé. Pedig fontos könyvek ezek - és még rövidek is! Mind a kettőnek komoly társadalmi üzenete van. Előbbi megindítóan ábrázolja a nők 19. század végi helyzetét, és ha tele is van sanyarúsággal, a végén nem átall optimistán tekinteni a jövőbe. Az utóbbi pedig izgalmas falanszter, társadalmi metafora egy tanítórend apácazárdájában. 

De a Hangyabollyal egyidőben keletkezik még egy regény, az Állomások, aminek annyira sanyarú a sorsa, hogy 1957 óta (legjobb tudomásom szerint) nem jelent meg újra önállóan, és csak gyűjteményes kiadásokban szerepel, úgy mellékesen. Pedig ez már nagyregény, sőt kulcsregény, és ha megírásakor egyáltalán nem tűnt fontosnak, ma már annál érdekesebb kellene, hogy legyen számunkra.  

Az Állomások elsőre olyannak tűnik, mintha a Színek és évek folytatása lenne - a Színek zárlatában az édesanya arról beszél, hogy a lányai már önálló életről gondolkodnak, függetlenedni akarnak a férfiaktól, nem pedig nekik kiszolgáltatva élni. Az Állomások főszereplője rögtön a regény elején elválik férjétől és innentől fogva követhetjük küzdelmét saját egzisztenciájának megteremtéséért. Férfiak bukkannak fel, majd tűnnek el akik szívesen hordoznák akár a tenyerükön is, de hősünk nem kér belőle, és a regény zárlatában némi megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy nincs is szüksége másra, elég ő önmagának. (Upsz, szpojler.) 

A regény végkövetkeztetése voltaképpen még ma is forradalmi (Magyarországon biztosan). De nem ezért érdemes elolvasni. Hanem amiatt, amibe Kaffka ágyazza ezt a történetet. Az pedig kora társadalmának és helyszíneinek elképesztő leírása. Ha valaki szeretné tudni, hogy milyenek voltak a "boldog békeidők" akkor lapozza fel ezt a könyvet, egyaránt talál benne leírásokat vidékről, Budapestről, szegényekről, gazdagokról. Az író részletesen ecsetel bürokráciát, tömegközlekedést, adás-vételeket, bevásárlásokat. Karaktereinek egy része archetípus, aki társadalmi osztályát képviseli, más pedig húsvér személyiség. És micsoda személyiségek! A lapokon megelevenedik a Nyugat megalapítása, kávéházi beszélgetések a tagokkal, házi bulik, marhulások. Az egész lélegzik és él, és a lélekrajzok sem maradnak el. Csodálatos Ady-portré olvasható a regény végén egy éjszakán át tartó piálás hosszas leírásával. Persze mindenki álnéven szerepel, ezért néha nehéz kitalálni, hogy ki-kicsoda, de Osváth Ernőt is kiválóan mutatja be a szerző és Móricz Zsigmondról is remek képet rajzol. Kaffka remekül szűri át magán az életet. 

A kortársak számára a hétköznapok aprólékos és naturalista leírásai valószínűleg egyáltalán nem voltak érdekesek, az utókor sem igazán tudott ezekkel mit kezdeni, és az epizodikus szerkezet sem sokat segített. Az Állomások nem teljesíti az elvárásokat: a szerkezete széttartó, az üzenete direkt, íze és bűze van, egyáltalán nem intellektuális, és vannak patetikus pillanatai. (Egy csillagos ég alatt zajló párbeszédben hatalmas érzelmek szabadulnak el - és nálam megvolt a katarzis.) Igazán merész vállalkozás. 

A MEK-en megtalálható a regény egy gyűjteményes kiadásban. Szerintem nem érdemes kihagyni. Nagybetűs ÍRÓI TELJESÍTMÉNY mivel száz év távlatából is képes életre kelteni egy világot, ami már nincs. Új perspektívából, átélhetően beszél egy korszakról, ma is aktuális az alaptémája (Magyarországon biztosan). Le kellene fordítani más nyelvekre és szétszórni a világban, mert hiszem, hogy ez másokra is hatna. 

(kép: ez is Székely Aladár felvétele, amit eddig nem ismertem. ez csak egy részlete - sajnos a teljes verzióból csak rossz felbontást találtam)

[egyszavak]

ROSSZALKODÁS

Igazad van: simítni a gyürődést, Visszafésülni ellazult hajat, - Még azt hihetnék körül az emberek: Valami bolond "íróné" ül itt, Ki este verslábaktól dúlt fejére Csak így-úgy csapja fel a kalapot, S biztosító-tűt vesz kapocs helyett. - Az ura? - Az tán még-figurább szerzet! Csőbe kuksoló, halvány mániákus, Metsz, izzít, szárít, kikészít, leöblint, S azt hiszi: ezen nyílik a világ. - Pedig ments Isten! Semmi baja néki! Rendes kis úr, - komoly, szakállas úr!

És aztán illendően, vontatottan Kell társalogni, - régi hitveseknek. Egy kicsit egymást jóerkölcsben únni! Mint akik szépen, kifogástalan, Megösmerkedtek gárdedám-szárny alatt, Kétszer beszéltek ablakrácson át, Aztán az ifjúr szalonkabátba bújt, Meglátogatta délben a papát, S az szólt: "Leányom, nagy szerencse ért, Megtisztelés házunkra..." és a többi: S a szende lélek irult-pirult okosan, S míg esküvőről vissza nem kocsiztak Dehogy! A világért se! Még kisujját Sem adta volna csókra, úgy ügyelt. Nem is! Csak rossz gyermekek tesznek olyat. Azoknak kell a házmestertől félni. Éjnek évadján mit koncsorognak Budán? Mink soha olyat! Egymásnak úgy születtünk (báli angyalkák,) házasságlevéllel. - Ki emlékeznék közülünk olyan Rendetlenségre; furcsa, élhetetlen Húzódásra, hogy: "Tán mégse! Hagyd! Sorsodra végleg mért kössem magam? Becsüld meg jobban drága ifjúságod! Gondold meg jól, vagy - ne gondolj vele!" - No már ki hallott íly bolond vitát? - Az a szigorú úr tán, ki mellettem ül, Halvány homlokkal és komoly szakállal? De kék szeme sarkából rámragyog Hitetlenül is hites tisztasága, És kikacag, akárhogy komolykodik, Az édes, bízó, gyanútlan fiatalság, - (Melynek mennyire, mennyire igaza volt!) - És aki most úgye ne-e-em, dehogy is Szeretné megverni a feleségét? -

Kaffka Margit, 1918

[besoftwithmylesbianheart]

És elgyávulva, remenytelenül, csacsi leánybüszkeséggel és dacos boldogtalansaggal - könnyekbe fürdetve esténként a párnát - végzett magában az életével, lemondott -

Mindegy már neki úgyis!

Csak Ő ne tudja meg soha! Hogy egy szív miatta összetörött!...

- Kaffka Margit; Hangyaboly

[gondolatrongyok]

"ez a mostani mivoltom azért valahogy rejtőzködve mindig élt, lappangott bennem."

Kaffka Margit

[bbogi]

KAFFKA MARGIT POGÁNY IMÁDSÁG

Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!

A béke megfullaszt, - beteg vagyok.

Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?

Itt minden hallgat, minden mosolyog.

Vitorlatépetten, tajtékos árban

Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!

Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,

Míg rámfut a repkény, besző a pók.

Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem

A csillogó s a gyilkos napokat, -

Abbul szűrjétek az életek éltét,

Szikrázzon, égjen minden pillanat!

A sok, közönytül terhes, lomha évet

Vegyétek vissza! Másnak engedem.

Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,

Vagy villámfényes ünnepet nekem!

[wildiesong]

Kaffka Margit: Fáradt emberek

Van egy leány, - csak a mesébe él, -

Mondják, - nem is különb a többinél.

Elszállt fölötte édes, röpke mult,

Siratni vágyott, - kacagni tanult...

Ám akik szánakozni jobb szeretnek,

Sehogysem tetszik a jó embereknek,

Fürkészik arcát reggel, - látni vágynak

Könnyek nyomát, virrasztott éjszakákat,

S a vigalomba ha elfárad estve,

Föléhajolnak az álmára lesve,

Összesúgnak a bölcs, jó nénikék:

"- Hajh, a régit, - most is szereti még!"

 

S van egy ember. Mesevilágba jár,

Nagy álmodó, de jobb százannyinál,

Szemébe néz csak, - aztán mitse kérdez,

Kézenfogja és nem nyul a szívéhez,

Elmúlt szerelmet sohsem emleget,

Kímélve, félve kerül egy nevet,

- Nagynéha kérdi meg: - "Nyugodt egészen?

Hisz tudtam én: meg fog gyógyulni szépen, -

Hisz mondtam én, hogy el fog múlni, lássa,

A beteges, az ideges varázsa, -

Rámfigyel? Ő rá gondol? Úgy-e nem?!"

- Súgja a lány: - "A régit szeretem!"

[purepurpleunicorn]

De hát vannak-e külön ismertető szavai az igaz érzésnek s a szándékolt léhaságnak? Mint ahogy nem lehet kétféle szájjal csókolni - ahogy nincs mértéke asszonynak soha a férfi szerelemről. "Minden szerelem testiség!" - mondják ma -, de éppúgy lelkiesnek is lehetne mondani a leghitványabb kalandot is, mert amíg van, nem lehet képzelet és megindulás nélkül. Hisz egészen hazudni olyan fáradság és áldozat volna, amilyenre nem is képes férfi. Miért tennék? - Nem tudni ezt.

Kaffka Margit: Színek és évek