#kedvesnaplom

[ukridge-blog]

Kedves naplóm!

Tudom, hogy 15 éve várom, hogy a mocskos fidesz hübrisze ráboruljon ezekre a tényleg senkiházi politikai konjuktúralovagokra, szóval most piszok jól kéne szórakozzak. Mégsem megy, leginkább azért, mert olyan tempóban jönnek a gázos ügyek egymás után, hogy időnk sincs kiélvezni az egyiket, mire le is sodorta a napirendről a következő.

Ez így kurvára nem fair, 15 évnyi tombolás után legyen már annyi, hogy legalább 2 hétig csámcsoghassak egy-egy olyan ügyön, amiről látszott, hogy ebbe bele kell buknia valakinek, csak éveket kellett várni erre és közben úgy tűnt, hogy ezek mindent megúszhatnak, mert a lakosok nem gyújtják fel a picsába az aktuális ügy szimbólumát.

Másrészről meg drukkolok, a többi ocsmányság is végre váltson ki felháborodást széles néprétegekből, ráadásul a választás előtt!

Nem marad más, mint választás után tovább ütni a fejüket ezekkel az ügyekkel, miközben már egy civilizáltabb országot építünk.

[hannilama]

Kedvesnaplóm!

Leköltöztem vidékre egy 500 fős faluba, már 6 hónapja, hogy itt ragadtam. Van két kacsám, még mindig van két kutyám, 3 hét múlva lesz egy macskám. Most nagyon nagy az izgalom, mert holnap “megyek fel Pestre!” Mindenhol ruhák, hosszú ToDo listámat el se kezdtem írni, mert 8 nap után nagyon nagyon szerettem volna inni valami alkoholtartalmú italt. Vettem anyukámnak egy üveg moet (-t? nem, ezt biztos nem így kb) 6 éve. 5 éve, amikor apukám meghalt, akkor sírva mondta, hogy mennyit sakkoztak, kinyissák-e, vagy nem, és hogy egyszerűen meg kellett volna inni és kész - mert olyan, hogy különleges alkalom nincs! Én már vagy 10x rámentem volna, de barátok mindig lebeszéltek, hogy ne most, majd amikor.. hát most 2 órája keresem, de nem találom. Az ágyas pálinkák alját kivégeztem. Amúgy az a baj, hogy több mint 1 éve nem nagyon iszok alkoholt (már), mint ahogy csokit se ettem életvitelszerűen soha, ergo itthon nincs. De amikor kell, akkor KELL. Hát most így jártam, mindjárt 11, a kutyák még nem ettek (este), be kell csomagolnom valahogy egy 1m x 1,30-as csili fácskát tesónak, amit busszal és vonattal szállítok fel 10 óra múlva, de ez mindegy, mert a lényeg, hogy

Szia Tumbli, hiányzol :)

[sorsjegy]

A Húgomnak ma tartjuk a 18. Szulinapjat, és Anyám azt mondta, jó lesz a rondabbik terítő is, úgyis lezabáljuk.

Lehetünk mi akárkik az életben, itthon nem változik rólunk a vélemény.

[sorsjegy]

Most, hogy bezártak a termek, tegnap az első utam a dechatlonba vezetett sulyzokat és szalagokat venni, mert nem akartam megvárni a tavaszhoz hasonló kifosztást. Meg szerintem ez tavaszig így is marad, én meg örülök, hogy végre tartok valahol, biztos nem esek vissza. Na de. Most edzettem először itthon, mióta másfél hónapja haza költöztem (eddig kb csak terembe jártam, mióta lefogytam). És ra kellett jönnöm, hogy rohadtul szar itthon edzeni. Mert a teremben annyian látnak, hogy ott nem vagod a fejeket, nem adod elo a hattyúhalálát, mert 1. Senki nem kiváncsi rá, 2. Rohadtul ciki. Annyi előnnyel jár az egész, hogy nem fesulkodtem meg hozza. De az az undor és faszomkivan érzés, ami végig az arcomon ült, hát azzal nem lehetne tinderezni.

[irdleesengeddel]

Dear Diary

“... Ha őszinte akarok magammal lenni, jobb így. Meg kellett tennem, a végére kellett járnom a dolgoknak mert már nem bírtam épp ésszel hogy itt van de még sincs. Hogy belemosolygunk mi ketten a világba és az a mosoly ami számomra olyan sokat jelent talán mégsem ugyanazzal a jelentéssel bír számára mint számomra. Kiderült minden : egy lapra tettem fel az egészet, az elmúlt hónapok mosolyát,kalandjait,sztorijait,estéit. Halott ügy, és én most csak gyászolok...”

[irdleesengeddel]

Dear Diary

...kifutnék a világból. Ez lenne a legésszerűbb megoldás a bajaimra, de tudom, hogy akárhányszor hátat fordítottam a bajaimnak, azok még nagyobbá nőttek, tehát nincs más megoldás, mint szembenézni velük és elérni, hogy ők féljenek tőlem, ne én tőlük...

[irdleesengeddel]

Dear Diary

Akárhányszor lehunyom a szemem, látom magam előtt azt a pillanatot, amikor olyan könnyedén elvesztem. Egyszerűen nem akartam harcolni, és nem fáradtam érvekkel, hogy meggyőzzem magam, hogy mennyire helyes ez az út, amin járok. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, mikor csak egymásra tekintetünk egy beszélgetés közben és akkor ott helyben beütött a crack. A világ megállt egy tizedmásodpercre, amikor pedig újból levegőt kaptam, minden ugyanolyan volt, mint azelőtt a tizedmásodperccel előtte, csak én éreztem magam másként.