#kiskoromban

[tavaszi-levego]

Kiskoromban ll.

Anyu ilyen 7-8 éves koromban mindig mondta, hogy fiúk után nem sírunk. Én meg bólogattam és ötletem sem volt, hogy miért kéne sírni egy fiú után...

Mostmár értem...

[hangailuca]

Kórház

-Kiskoromba a kórházban minden este sírtam.

-Most is

-Csak most miattad, nem anya miatt.

[a-zene-betemet]

Kiskoromba’ nekem is mondták, akik tudták: ha jó vagyok, majd megkapok mindent, amit akarok. Én meg persze jó voltam és kétszer is meggondoltam, tényleg, de sajnos gyerek úgysem maradok. / Hol vannak a régi szép idők? A külvárosi háztetők, a bajszos takarítónő, a színes papírrepülő.

Fish! - Magasan száll

[elbuktunk]

Kiskoromban a nagymamám mindig azt mondta, ne akarj felnőni,amíg gyerek vagy nem tartozol felelősséggel magad iránt,sem mások iránt. Én pedig kinevettem. Felnőtt akartam lenni. Nem akartam szabályokat, hogy megmondják mikor s mit tegyek. Szabad akartam lenni. Mostmár látom Mama,igazad volt,gyerekként voltam igazán szabad. Bárcsak újra gyermek lehetnék. 🖤

[elbuktunk]

Idő

Az időn gondolkozom. Azokon az elmúlt éveken.

Kiskoromban minden más volt,még egy tóparti tulipánon is eltudtam elmélkedni,és szebbnek látni a világot. Akkoriban a rossz is jó volt,hisz percről percre múltak a dolgok. Nem számított hogy mit veszek fel,mert nem néztek ki az utcán a viseletem miatt. Nem számított ha elsírtam magam dolgokon, hisz a könycseppeimet a barátok, a játékok, az mosolyok felszárították. Azonban mostmár felnőttem,és minden könycseppem egy része rászáradt a lelkemre. Mostmár hatalmas kőfal takarja el a szívem elég sok zig-zugát. Ha most rosszat teszek,vagy meggondolatlanúl cselekszem,az nyomot hagy a múltban,és az abban eltelt jelenben is. A könnyeim már nem egy szét szakadt plüssöm miatt folynak le arcomon,hanem az elvesztegetett pillanatokért, elmúlt szerelmek,barátságok miatt. Bonyolúlt életbe csöppentem bele. A szív itt már nem olyan lényeges,mint régen. Már nem csillog fel a szemem a kivirágzott fákon, vagy a meleg nappalok idejében,hisz az idő kifogástalan,és múlandó. Akik egykor a lábnyomaimat taposták,most csak követ vetnek oda,hogy nehezebbek legyenek a lépteim. Már nincsen örökké tartó mosoly,vagy kipihent ébredés,mert az emlékek berozsdásodtak. És súlyokat tettek a szívemre.

Azt mondom,hogy mostmár átérzem az idő súlyát. Hogy nem szentelhetek mindenkire figyelmet,és türelmet,mert vannak akik ezeket felhasználják arra hogy meggyengítsenek. Már nem mosolyoghatok pazarul,mintha minden mindegy lenne,mert az utamat már belepte a por. A szép emlékeken fekete pecsét van,s ha vissza is gondolok,hozzájárul az aggodalom,a félelem,és a csalódottság. Minden megváltozott,már nem mindegy a lépéseim neheztelése,már nem mindegy a mosolyom odaadása,már nem mindegy mit hogy teszek,hisz mindenre következmény járúl. Óvatosnak kell lennem,hogy az elkövetkezendő kitaposott utam,ne csak a rossz emlékeket teremtse újra és újra,hanem örömet hozzon,és elért dolgokat.