Úgy szól a történet
amit anyám mesélt, hogy amikor elhagyta apámat, kézenfogott engem (3 éves voltam), karjára akasztotta a retiküljét és elment a majdani nevelőapámhoz, aki amúgy akkor már egy éve a szeretője volt. Az egy mellékszál, hogy anyám várta, hogy az apám majd könyörögve utána megy, de az apám azt hiszem többnyire részeg volt, így nem ment, aztán később meg talán gyávaságból, hogy egy másik férfival kell megküzdenie anyámért. A hurcolkodás oka egy elcsattant pofon volt aminek én voltam az oka mert önfeledt gyerekségemben elkotyogtam az ominózus mondatot, hogy „és dodóbácsinak vettünk doknit”. Durr egy pofon anyámnak. Anyám meg rátarti volt, úgyhogy gyerek, táska és huss. De a lényeg ami miatt ezt írom az csak most jön. Anyám többet nem ment vissza, a holmijáért se, így nem is volt semmije, nekem se, a rajtunk levő ruhán kívül. A játékaim is ott maradtak. Hogy hogy esett a dolog azt nem lehet tudni, de a játékaim hamarosan a nagynénémhez kerültek. Amikor látogatóba voltunk náluk, akkor megláttam a textilbabát és játszani akartam vele, de a nagynéném kivette a kezemből, mondva, hogy frissen van kimosva, ne piszkoljam össze. Anyám nem mondta, hogy nade baszdmeg az a gyerekem babája, hanemcsak örökre megjegyezte aztán továbbadta nekem. „ne nyúlj hozzá, most lett kimosva” Tök döbbenet volt, mert tegnap ez a mondat bukkant fel a fejemben amikor az egyik pasi az egyesületből rám szólt, hogy szerinte ne hívjam meg az ismerőseimet a csoportba, mert Ő nem akar másoknak kényelmetlenséget okozni. Abba a csoportba, amit hosszú időn keresztül kb én tartottam életben, mert le se szarta senki. Most rástartoltak és csúcsravitték. örültem, tapsikoltam, támogatólag vállonveregettem őket. De ne nyúljak hozzá. Frissen van mosva. Éjjel nagyon furcsa volt. Nem tudtam aludni, csak forgolódtam, és ahogy próbáltam rájönni, hogy mi a fasz bajom van, egyszercsak láttam magam előtt azt a babát. Kötött textil „lencsibaba” volt. Puha, a ruhája kék-fehér, hegyes sapka, és műanyag arcocska a kötött anyagba „varrva”. Tudom, hogy az volt, hogy azt a babát láttam. Akartam is megnézni, nem engedtem elillanni a képet. De közben annyira fájt, de annyira fájt az a veszteség, mintha hároméves lettem volna akit mindenki becsapott. Az anyja, az apja, a nagynénje, és még csak nem is érti, hogy mi történik. Az az én babám volt. én kaptam. És szerettem.
Pedig csak egy fasz pasi volt.