Jó dolgok is vannak
Kellemes esték, kedves baráti ölelés, beszélgetés meg maradandó pillanatok. És az érzés, hogy sok ilyen kéne.
De nem is ezt akartam mondani, hanem Genovát. Az a baj még ezzel az Olasz tervvel, hogy amiket láttam az elmúlt 2 évben azok inkább risztóak voltak. Olyan utcák, házak, lakások amiért bolond lennék felcserélni a mostanit. El is bizonytalanodtam kicsit, hogy miféle szentimentális valamiféleség tette így a vágyaim közpébe ezt az országot aminek a valósága lehet, hogy ilyen, mint az ingatlanhirdetésekben és mint a Biciklitolvajokban. (sajna az Olasz neorealizmus durva nyomokat hagyott a lelkemben) Próbáltam kapaszkodót keresni, hogy hogy is lesz, hogy majd azt mondom, hogy ebben és ebben a faluban lakom, mert.... persze, csak. Mert ott találtam meg a lakást vagy házat amiben élni szeretnék. De elég-e ha tetszik a ház vagy a lakás, ha a városka meg nem? nyilván nem elég, hiszen egy hasonlóból menekülök. Hozzáteszem, amikor rend van a lelkemben akkor a város sem annyira rossz, de azért évi 6 hónapra tuti lecserélném valami másra! és akkor eszembe jutott két emlék. Egyrészt, hogy van egy bambuszdarabom, vagy 5 centi vastag, belevésve, hogy GENOVA meg az évszám meg hármunk neve. Az apukám fabrikálta egy alkalommal amikor ott voltunk. Ez a bambuszdarab... hát... kurvaöreg. Úgy is gondolkodtam rajta, hogy ha majd anyám is meghal, akkor mindkettőjük hamvait a tengerbe szórom, és Olaszországban, mert apám imádta, és akkor lehetne valahol Genova mellett, és akkor ez a bambuszbot még sokkal de sokkal értékesebb lesz. Vagy akár lakhatnék is ott. Találtam is egy nagyon szép lakást, nagyon jó helyen, mit ne mondjak, megdöbbentem. Majdnem jó, hogy nincs most 30 millióm, mert előbb a többi dolgot kell elrendeznem, nem növelni a káoszt. Erre, a másik oldalon is elém bukkant, így két év után egy kiemelkedően jó lakás, kurvajó helyen. Hámondom, csábítgattok, csábítgattok? Az embernek mennyi kacatért fáj a szíve. Sokszor gondolok arra, hogy szirszar szemetekért adjuk oda az életünket. Egy doboz ezért meg azért, két szekrénnyi ruháért amivel mit csináljak, hovategyem ha.... csak nem fogom kidobni, hát van benne tök új... És az ember nem vált, nem változtat mert nagyobb veszteségnek érzi, hogy értéktelennek lássa mindazt ami volt, amiért dolgozott vagy amit szeretett korábban. Pedig a lalkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy semmi se kell. Egy kéz ami fogja a kezedet vagy egy barát, egy gyerek, akit felhívhatsz néha, és örül neked, ennyi munícióval egy életet le lehet élni, a világot bejárni. Hát, nekem most volt két-három jó napom. Ez kitart egy ideig.