#megmindiggondolokrad

[dudlimur]

I. 52

Lehetek boldog ideig, óráig, lehetek mosolygós, és nevethetek nagyokat… de van egy pillanat, amikor mindig te fogsz eszembe jutni, és akkor az a mosoly lehervad az arcomról. Nem azonnal… hanem szépen, lassan ahogy realizálódik bennem az érzés… hogy még mindig hiányzol. Mindegy, hogy mit teszek, mindegy, hogy mennyire nevetek, mindegy, hogy mennyire szeret valaki más. Mindig hiányozni fogsz nekem.

#juttassukelneki

[dudlimur]

I. 55

Azt mondtad, hogy túlságosan is törődtem veled. Hogy én túl jó vagyok, neked meg van egy rossz oldalad is, amit nem ismerek. Én sem értettem, hogy miért szerettem beléd ennyire. Az az igazság, hogy megijesztett téged a szerelmem. Annyira erős, és gondoskodó volt. Igazán boldog voltál velem, ezt ne tagadd. Annyira csodálatos pillanataink voltak. Azt a bizonyos mosolyt sosem sikerült lehervasztani az arcodról, ha velem voltál.

Annyi mindent köszönhetek neked, olyan érzéseket váltottál ki belőlem, amikről nem is tudtam, hogy létezhetnek. A vége felé már ritkábban láttad a mosolyomat, tudod miért? Mert akkor már csak sírtam.

[dudlimur]

I. 53

Nem azért nem írok neki, mert nem akarok. Csak nem hiszem, hogy vágyna a társaságomra. Lehet, már régen mással van. Lehet, zavarnám már. Ő mondta, hogy engedjük el ezt, ő mondta, hogy már nem vagyunk egy hullámhosszon. Hogy már nem akar engem, és nem úgy érez irántam, ahogy az elején. Annyira bosszantó, hogy akármikor felkereshetnél, és mégsem teszed.

Mitől ijedtél meg? Mert egy idő után éreztem, ahogy próbálsz eltaszítani magadtól. Te magad mondtad, hogy akik szeretnének a közeledbe férkőzni, azokat eltaszítod. De én még mindig szeretnék melletted lenni. Olyan módon ragaszkodok hozzád, ahogy eddig még senkihez sem. Mit tettél velem? Az, hogy így érzek… reményt ad nekem. Egy kicsit mindennap reménykedek, hogy munkából hazaérve itt talállak az ajtóm előtt ülve. Megszeppenve néznénk egymásra… és lassan kinyögnél egy sziá-t.

 Eldöntöttem, hogy a szülinapodig fogok írni neked leveleket. És elküldöm másnap ezeket neked… valahogyan.

#juttassukelneki

[dudlimur]

I. 71

Sajnálom már a barátaimat, szerintem lassan mindegyikőjük megutál a rinyálásom miatt. Teljesen jogosan hozzáteszem, mert csak annyi a problémám, hogy nem tudok továbblépni. Mindenki szerintem felesleges reménykednem, te úgy döntöttél elhagysz, és nem fogsz visszajönni. Annyira durva, hogy nem így indultunk ennek neki…

 Ma az egész instagram üzenetváltásunkat megnéztem. Csak feltéptem vele az amúgy is gyengén letapasztott sebeimet. Hallani a hangodat egyszerre volt a világ legcsodálatosabb és legfájdalmasabb dolga. De mosolyogtam. Mosolyogtam, mert iszonyatosan boldog voltam akkor. És te is. Többször is mondtad, hogy te csak engem szeretnél boldoggá tenni, és, hogy bármi akadály gördüljön elénk, te küzdeni fogsz. Picit nevetségesen hat most ez az ígéreted, mert az első akadálynál kihátráltál.

Többször írtad, hogy sosem nyíltál még meg ennyire egy lánynak sem. Sőt, mindketten 100%-ot akartunk beletenni ebbe az egészbe, mert még egyikünk sem érzett így soha senki iránt. Annyira különleges volt ez az egész kettőnk között.

 Egyik barátnőm mondta régebben, hogy azért könnyebb a másikat „kitörölni” az életünkből, mert nem akarjuk látni, hogy mással lesz boldog. Rájöttem, hogy én senkit sem töröltem, mert nem fájt a látványuk. Mindenkin már bőven túlvoltam.

Te szépen lassan tetted ezt meg. Először intagramról, majd pár nappal később facebookról… a legjobban a spotify playlist érintett meg mégis. Azzal tűnt az egész olyan véglegesnek. Durvának tartom a módszeredet és nem értek vele egyet. És az a baj, hogy emiatt is reménykedek még. Mert ezek szerint nehéz lenne látnod engem. Ez is táplálja bennem azt a tévképzetet, hogy ennek az egésznek még lehet boldog a vége.

 Sokan mondják, hogy az igazinak nem kell magyarázkodni az érzéseimről. Miatta nem kell majd sírnom, és nem fog boldogtalanná tenni. Mellette nem lesznek ilyen bökkenők. Miután megtaláltam csak boldogságban fog telni az életem.

 Én minden boldogságomat elcserélném rád. Hiszen… te is tudod…

 „For a Ding only happens once in your life.”.

[dudlimur]

I. 44

Kezdem elfelejteni, hogy milyen volt az illatod. Lehet, ha valahol megérezném, akkor azonnal beugrana minden, de most mégsem jut eszembe az eszenciád. Az ijeszt meg, hogy a csókodat is kezdem elfelejteni, és mégis annyit ábrándozom arról, hogy újra megcsókolsz. Az van meg, hogy veled minden tökéletes volt. A hangodat sose tudnám elfelejteni, de már az is fakulni kezdett. Akkor innentől kezdve erre számítsak?

Voltál nekem te, és hirtelen nem vagy, egy idő után meg elfelejtelek? Ez lenne a normális? Tudat alatt szerintem tényleg azzal küzdök, hogy ez ne történhessen meg. Még mindig gondolok rád, mindennap, hallgatom a zenéket amiket te mutattál, nézem tovább egyedül azt a sorozatot, amit együtt kezdtünk el és próbálom elképzelni, hogy milyen lesz az a pillanat amikor újra találkozunk.

Tegnap egésznap azon rugóztam, hogy írok neked, mert… mert talán tőled kell hallanom, hogy ennek itt a vége. Nem tudom, hogy mit kellene tennem.

 De hiányzol, és megölelnélek.

#juttassukelneki

[dudlimur]

I. 56

Próbálom összegezni, hogy milyen érzések is vannak bennem irántad, mert úgy érzem az utóbbi időben csapongtam. Annyi mindent váltasz ki belőlem, még így is, hogy nem kommunikálunk, hogy az megijeszt.  

Egyrészt kurva mérges vagyok rád, mert olyan mérhetetlenül undorító tinderen a képed. Nekem mosolyogsz! HAHÓ! Nekem! És azzal a mosollyal sedsz fel mást? Meg egyáltalán minek keresel? Azt mondtad, hogy neked most nem kell kapcsolat… hát jó gyorsan megváltozott a véleményed.

Mérges vagyok, mert egyszerűen nem tudlak elengedni, és nem tudom, mi miatt ragaszkodok hozzád ennyire. Mérges vagyok, mert ennyire borzalmasan érzem magamat mindennap miattad. És mérges vagyok, mert tudom, hogy te már nem gondolsz rám. Mérges vagyok, mert féltékeny vagyok arra a lányra, aki melletted lehet. Mérges vagyok, mert nem küzdöttél értünk eléggé, hanem az egyszerűbb utat választottad. Mérges vagyok, mert miattad nem fogok már senkit sem szeretni olyan hévvel. Mérges vagyok, mert szavak nélkül is tudtam, hogy szeretsz. Mérges vagyok, mert nem beszéltél nekem a gondjaidról, habár együtt talán megoldhattuk volna őket. Mérges vagyok, mert megmutattad, hogy mire vágyom valójában.

És mérges vagyok rád… mert ugyanúgy szeretlek, mint amikor először megláttalak a Liget parkolójában.

[dudlimur]

I. 59

Az utolsó együtttöltött napunkra gondolok. Amikor kimentünk a Hajógyári szigetre, és én már akkor éreztem, hogy valami nincsen rendben. Mondjuk… arra nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó ilyen napunk.

Kacsáztunk a parton, és akkor olyan felszabadultnak láttalak. Ilyenkor úgy kérdeztem volna a gyerekkorodról, de nem mertem. Féltem, hogy olyan sebeket tépek fel, amiket nem lett volna szabad. Meg tudtam, hogy minél jobban kérlellek, hogy mesélj, te annál jobban elzárkózol majd. Boldognak tűntél, és energikusnak. Át akartál dobni a szemben lévő partra egy követ. De nem ment. Viszont nem adtad fel, újra és újra megpróbáltad. Más-más taktikával.

Nagyon csodáltalak akkor. Annyira kijött a sportoló éned. Elemezted a dobás hibáit és újra megpróbáltad máshogyan. Örökké elnéztelek volna, ahogyan koncentrálsz és dobsz. Megnyugtatott és boldoggá tett, hogyha csak egy kis időre is, de nem gondoltál semmi rosszra.

Szerettem volna, ha az érzéseidben is ennyire kitartottál volna, mint a kődobálásban.

[dudlimur]

I. 36

Hányingerem van tőled. Komolyan…

Erre kell, hazaérjek, hogy tinderezel? Hol van a „Sári, ha veled nem sikerül, akkor soha többé nem fogom használni.” meg a „Nekem úgy néz, ki örökké egyedül kell lennem.” ? Hm… ezek hol vannak? Akkora egy mocsok duma volt ez tőled. És tudod, mi van? Ma van az első nap, hogy azt kívánom bár sose ismertelek volna meg.

Mérges vagyok, mert még mindig sírok utánad. Mérges vagyok, mert egyszerűen képtelenség, hogy továbblépjek. Mérges vagyok, mert azt a képet tetted ki, amit nekem csináltál…

A képen NEKEM mosolyogsz. Azzal a mosollyal ismerkedsz, ami nekem szólt. Hogy megy ez neked ennyire könnyedén? Én komolyan azt hittem, hogy ami köztünk van, az valami sokkal több. Hogy egymást kerestük eddig. Hogy te vagy a másik felem.

Annyira szeretném tudni, hogy mi zajlik le a fejedben. Gondolsz rám? Idegesít az emlékem? Miért nem keresel? Fogsz egyáltalán? Magamat kergetem bele ebbe az egész szomorúságba.

Úgy érzem ennél a viselkedésnél jobbat érdemlek. Megérdemlem, hogy egy férfi jól bánjon velem és szeressen. Fáj viszont, hogy lassan kiderül… te sosem voltál az a férfi, aki engem igazán megbecsült.  

Olyan jó lenne, ha valaki egyszer ezt a sok tumbli levelet elküldené neked.