Az a kedvencem, mikor hangosan beszélnek ki az emberek a hátam mögött, úgy, hogy halljam. Ilyenkor szó szerint a röhögő görcs kerülget. Én arra sem méltatom őket, hogy rájuk nézzék, vagy épp köszönjek nekik, ők meg rólam diskurálnak. Vicces nem? A világ tudtára adják (vagyis főképp az enyémre), hogy mit gondolnak rólam, de engem még az is hidegen hagyna ha másnap reggel ott lógnának sorba a fán.














