Those who know the Ottoman Empire primarily from the series Muhteşem Yüzyil and Muhteşem Yüzyil may view the Old Palace as a terrible, depressing place where women were sent as a punishment and where they die alone, forgetten. In reality, there was a whole different world in the Old Palace! There's a lot of half-information and totally false information on the internet, mainly because of the series, so now I want to clarify these.
Before going into detail, however, here comes a very brief historical overview of the residence of the sultans and their harem. Bursa became the first capital of the empire in 1326 until 1363, when they occupied Adrianople and relocated the imperial capital there. But Bursa retained its spiritual and commercial importance and it was the place to where the consort of the sultans retired after the death of their masters. This custom survived until the middle of the 16th century. The last consorts who retire to Bursa were Mahidevran (consort of Süleyman and mother of his son, Mustafa) and the princely consorts of her son, who accompinied her.
After the conquest of Constantinapole Mehmed II immediately build a palace for himself and his harem. This palace was a very well protected palace in the middle of the city with strong circular wall around it. But later, around 1460, he began a grandious building project, the building of the Topkapi Palace. This palace was called the "New Palace", while his former palace was called the "Old Palace". The construction of Topkapi was completed around 1468, so Mehmed was able to move in, but did not take his women with him. He thought that women had nothing to do in the building where state affairs were being discussed. Although the sultan maintained an apartment in the Old Palace, his principal residence was the third courtyard of the New Palace, where he was attended by eunuchs and pages in training. This fact opened new opportunities for the women, since they had their own palace now. The Valide Sultana – who ruled the whole harem – ruled a whole institution and was the sultan of her own „small” empire, the harem. In her work she was helped by the elderly females of the dinasty who also lived there; the Lady Stweard and the Chief Eunuch. Old Palace was a multiethnical and multilingual place with hundreds of beautiful women and hundreds of servants. It wasn’t a sad and rigid place, on the contrary it was a thriving, lively, teeming and colorful one. It had its own treasury and financial policy, so it was independent in some ways, and was really like a small empire in the empire.
Originally in the Old Palace not just the concubines and eunuchs lived, but it was home for the sultan’s family – his consorts, children – also and the unmarried or widowed sultanas also lived there. Old Palace soon changed for the previous ones, but the widowed sultans had to retire here still for centuries. True that the sultanas who widowed usually didn’t stayed in the Old Palace long, because their marriage was an important political tool and, as a result, they were often quickly remarried. Of course there were exceptions, like sister of Süleyman I, Şah-i Huban who didn’t remarry after her divorce and spent the rest of her life in the Old Palace. Another notable exception is Suleyman I's only daughter, who reached adulthood, Mihrimah. She also retired to the Old Palace after her husband's death, where she ruled and managed the harem even during the reign of her father, and then during the reign of her brother Selim II. Beside the widowed sultanas, the slave origin consorts also had to retire to the Old Palace after the death of their master. The consorts of the executed (or naturally deceased) princes were more fortunate because they were often married off to start a new life. So did the mother of Şehzade Mehmed's daughter, Hümaşah Sultan and the mothers of Şehzade Bayezid's daughters. However, this luck only smiled at the childless consorts or at mothers of daughters. The mothers of princes usually stayed in the harem. The only exception was Ibrahim I's wife, Haseki Telli Hümaşah Sultan, who was married off after her widowhood and the death of her son. The Sultans' concubines, especially those who had given birth to a boy, were very rarely married off, and were usually expected to retire to the Old Palace after the death of the sultan. It may seem like a sad life, but they were able to live a normal life in a thriving and vibrant harem. They often held festivities, talked to each other, politicized, so actually these women could live comfortably and safely among the walls of the Old Palace for the rest of their lives. After Süleyman's reign, however, the Old Palace changed forever and the women who were forced to live there could no longer live a life as wonderful as their predecessors.
Until Süleyman's reign, the New Palace (Topkapi) was a place exclusively for men. From its initial construction, the New Palace also contained quarters for women, but on a limited scale. It seems likely that these New Palace quarters functioned primarily to house the young women who were the sultan’s current favorites and the staff to serve them. But when they got pregnant they moved immediately to the harem of Old Palace. So the female quarters of Topkapi from Mehmed II to Süleyman I were basically for debauchery and entertainment. But if the sultan wanted to visit his consorts and children or his mother – what for example Süleyman regularly did –, he had to travel from the Topkapi to the Old Palace, which took a 30 minutes long route with carriage. This was not very practical, especially for a sultan like Süleyman who wanted to see his female companion on a daily basis, so he started a big renovation in the harem quarters of Topkapi Palace almost immediately after his accession on the throne. The renovation was completed around 1534, so her mother (who was the reason for the whole construction) was probably could not move in, as she died in the spring of 1534. However, Hürrem, as the Sultan's legal wife, moved into the new harem of Topkapi Palace with her children and servants. With the move out of the highest ranked woman of the harem, the Old Palace as the center of female power had lost its influence. From then on, the favorites of the sultan, his children, and wives lived in Topkapi, and the Old Palace was confined to the home of the widowed sultans, consorts and the newly arrived girls and to their servants. However, this change was not, of course, a sudden, sharp change. It is true that with the move out of Hürrem, the influence of the Old Palace was greatly reduced, but after the death of Valide Ayşe Hafsa Sultan, Hürrem became the head of the Old Palace's harem, so she retained her residence in the Old Palace also and regularly returned to control the harem.The Old Palace was still a center of sociability as well as a resource for female medical care. Because of this, in his last years, Hürrem was forced to return to the Old Palace because of her medical condition, requiring the constant presence of doctors.
So the decline of the influence of the Old Palace’s harem was a slow process. Süleyman’s reign can be considered as a transitional period. Its influence started to decrease after the death ot Ayşe Hafsa sultan and the move out of Haseki Hürrem Sultan. But another tragedy happened in 1541 when the Old Palace was struck by a devastating fire what nearly burned it to the ground. Nearly the whole treasury of the Old Palace was spent on the renovation, so it’s budget decreased in the next few years. The fire was so fierce that the women had survived only by „throwing themselves into the public square”. (The square must be the Bayezid square, because the Old Palace was lying next to it.) For most of them this experience was the first when they were out without the protection of their guards and eunuchs. A lot of women were married off after this event, because they simply couldn’t put them to anywhere. Most of them were sheltered by local Janissary troops. At the time of the fire Hürrem was out of Istanbul with Süleyman, however they immediately went back. Hürrem lost „the best and most beautiful of what she possessed”, so she spent even less time in the Old Palace the next years and Topkapi Palace became her home.
After the devastating fire, although the palace was refurbished and rebuilt, but it never regained back its former splendor and grandeur. Murad III's reign brought an end of the influence of the Old Palace. He completely rebuilt the Topkapi Palace's harem to accommodate a larger number of women there and then, he moved almost all of its harem to Topkapi. After the renovation of the Topkapi Palace, the Old Palace continued to be a source of concubines for the sultan. Describing the Old Palace, John Sanderson, a member of the English embassy at the end of the sixteenth century, commented that “the virgins of the Grand Sig[no]r remaine ther. Thether he goeth many tims upon pleasure....”
So in the end, the Old Palace became the home of newly captured girls, widowed consorts and sultanas with their children and retired Valide Sultanas, whose careers formally ceased at the death of their sons. But there were still some extreme periods and events when power focused at the Old Palace again. For example during the reign of Osman II there were resident in the Old Palace two former valide sultans—Safiye Sultan, the once-powerful mother of the deceased Mehmed III, and the mother of the deposed but still living Mustafa—as well as Kösem Sultan, the influential haseki of the deceased Ahmed I, who would become valide sultan in a matter of years. But this was a rare ocasion and lasted only a few years. After the accession of Kösem’s son the power and life left the Old Palace again. The Old Palace however continued to serve as one of the focal points on the map of royal urban ritual. For example it was from there that the daughters of the sultans were married, but its old splendor has been lost forever.
Sources: Ilber Ortayli – Private and Royal Life in The Ottoman Palace; Leslie Peirce – The imperial harem, Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; Leslie Peirce – Empress of the east.
* * *
Azok, akik elsősorban a Muhteşem Yüzyil és Muhteşem Yüzyil sorozatokból ismerik az Oszmán Birodalmat, úgy tekinthetnek a Régi Palotára, mint egy szörnyűséges, depresszív hely, ahová a nőket büntetésből küldik és ahol végül elfeledve halnak meg. A valóságban egészen más világ volt a Régi Palotában! Rengeteg félinformáció és teljesen fals információ is kering az interneten róla, elsősorban a sorozatoknak köszönhetően, ezért most szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.
Mielőtt azonban részletekbe bocsátkoznék, itt jön egy nagyon rövid történelmi áttekintés a birodalom szultánjainak lakóhelyéről és a háremről. A birodalom első fővárosa 1326-ban Bursa lett egészen 1363-ig, amikor is elfoglalták Adrianoplet és áthelyezték oda a birodalmi fővárost. Bursa azonban továbbra is fontos spirituális, kereskedelmi központ maradt valamint oda vonultak vissza a szultáni ágyasok, uruk halála után. Ez a szokás egészen a 16. század közepéig volt életben, amikor Mahidevran – I. Szulejmán ágyasa és fiának, Musztafának anyja – és az őt kíséri hercegi ágyasok visszavonulásával örökre lezárult ez a fejezet.
Konstantinápoly meghódítása után II. Mehmed szultán azonnal építtetett magának egy palotát, amely különösen jól védett erődítmény volt a város közepén egy erős kőfallal körülvéve. Ám később, 1460 körül egy grandiózus projektbe kezdett és elkezdte a Topkapi Palota megépítését. Ezt a palotát „Új Palota” néven emlegették, míg előző palotáját „Régi Palota”-ként. A Topkapi építése 1468 körül fejeződött be, így Mehmed ekkor beköltözhetett, azonban asszonyait nem vitte magával. Úgy gondolta ugyanis, hogy nőknek semmi keresnivalója abban az épületben, ahol államügyeket vitatnak meg. Költözése után is fenntartott magának egy lakrészt a Régi Palotában, ahová olyankor visszavonult, ám elsődlegesen a Topkapiba élt. Ez pedig egy hatalmas, új lehetőséget hordozott a háremében élő nők számára. Mostantól volt egy saját palotájuk. Ezt a saját kis rendszert a Valide Szultána irányította, aki ezzel tulajdonképpen egy saját kis birodalmat vezetett a birodalmon belül, a szultáni háremet. Munkáját segítették a dinasztia idősebb nőrokonai, akik szintén vele éltek valamint a Fő Kalfa és a Fő Eunuch. A Régi Palota így egy nők uralta, multikulturális, többnyelvű intézmény lett, több száz gyönyörű nővel és több száz szolgálóval. Nem egy szomorú és rideg palota volt! Ellenkezőleg, egy virágzó, nyüzsgő, élettelteli kis birodalom. Megvolt a saját kincstára, saját pénzügyi terve, tehát lényegében független volt az Új Palotától és az összes többi intézménytől. Egy igazi kis birodalom volt, a nagy birodalomban.
Eredetileg a Régi Palotában nem csak az ágyasok és eunuchok éltek, hanem a szultán családja – kedvencei, gyermekei – és a megözvegyült vagy még ki nem házasított szultánák otthona is ez volt. Előbbiek számára a Régi Palota hamarosan egészen megváltozott, ám az özvegy szultánáknak még évszázadokig kellett ide visszavonulniuk. Igaz azonban, hogy a szultánák nem sokáig maradtak özvegyen a Régi Palotában, hiszen kiházasításuk fontos politikai eszköz volt, és emiatt legtöbbször gyorsan újra férjhez mentek. Voltak azonban természetesen kivételek is, mint például I. Szulejmán húga, Şah-i Huban szultána, aki válása után sose házasodott újra és a Régi Palotában élte le élete hátralévő részét. Másik híres kivétel I. Szulejmán egyetlen felnőttkort megérő leánya, Mihrimah, aki férje halála után szintén visszavonult a Régi Palotába, ahol aztán ő igazgatta a háremet még apja életében is, majd bátyja, II. Szelim uralkodása alatt is. A megözvegyült szultánák mellett természetesen a megözvegyült rabszolga-eredetű ágyasok is ide vonultak vissza uruk halála után. A kivégzett (vagy természetes módon elhunyt) hercegek asszonyai szerencsésebbek voltak, mert őket gyakran házasították ki, hogy új életet kezdhessenek. Így jártak például Şehzade Mehmed lányának, Hümaşah szultánának az anyja valamint Şehzade Bayezid leányainak anyjai is. Azonban ez a szerencse elsősorban csak a gyermektelen vagy a leányt szült ágyasokra mosolygott rá. A hercegek anyjai általában a háremben maradtak. Egyedülálló kivételt jelentett a szokás alol I. Ibrahim felesége, Telli Hümaşah Haszeki Szultána, akit megözvegyülése és gyermekének halála után kiházasítottak. A szultánok ágyasait – főleg akik fiút szültek – nagyon ritkán házasították ki, rájuk általában a Régi Palotába történő visszavonulás várt. Talán szomorú életnek tűnhet ez, ám a virágzó és nyüzsgő háremben mozgalmas és normális életet élhettek. Gyakran rendeztek ünnepségeket, beszélgettek egymással, politizáltak, jótékonykodtak ezek a nők, akik így kényelemben és biztonságban élhették le életüket a Régi Palota falai között. Szulejmán uralkodása után azonban a Régi Palota örökre megváltozott és az odakényszerülő nők már nem élhettek olyan csodálatos életet, mint elődeik.
Szulejmán uralkodásáig az Új Palota (Topkapi) csak a férfiaké volt. Természetesen az Új Palotában is került kialakításra hárem, ám nagyon kisméretű. Úgy tűnik, II. Mehmedtől kezdve, csak azok a fiatal lányok voltak ott, akik a szultánt éppen aktuálisan szórakoztatták és természetesen az ő kiszolgálószemélyzetük. Azonban amint valamelyikük terhes lett, vagy rangot kapott azonnal a Régi Palotába költözött. Lényegében tehát az Új Palota háreme ezekben az évtizedekben a bujálkodás és szórakoztatás helyszíne volt csupán. Ha a szultán szerette volna meglátogatni a kedvenc ágyasait, gyermekeit vagy édesanyját – amit I. Szulejmán például igen gyakran megtett – kénytelen volt megtenni a kocsival nagyjából 30 perces utat az Új Palota és a Régi Palota között. Ez nem volt túl praktikus, különösen nem egy olyan szultán számára, mint Szulejmán, aki napi szinten szerette volna látni női társaságát. Emiatt Szulejmán, trónralépése után szinte azonnal megkezdte a Topkapi Palota háremének átalakítását és kibővítését. A felújítás 1534 körül fejeződött be, így édesanyja (aki miatt valószínűleg belefogott az építkezésbe) már valószínűleg nem érhette meg a költözést, ugyanis 1534 tavaszán elhunyt. Hürrem azonban, mint a szultán hites felesége gyermekei és szolgálói kíséretében beköltözött a Topkapi Palota frissen kialakított háremében. Azzal, hogy a hárem legmagasabb rangú nője elköltözött, a Régi Palota, mint a női hatalom központja elvesztette befolyását. Innentől kezdve a szultánok kedvenc ágyasai, gyermekei, feleségei a Topkapiban éltek, a Régi Palota pedig csupán a megözvegyült szultánák és ágyasok valamint a frissen érkező lányok otthonává korlátozódott. Azonban ez a váltás természetesen nem egy hirtelen, éles változásként jelentkezett. Igaz, hogy Hürrem kiköltözésével jelentősen csökkent a befolyása, azonban Ayşe Hafsa valide szultána halála után Hürrem vált a Régi Palota fejévé, aki uralta a háremet, emiatt megtartotta lakrészét a Régi Palotában is, és rendszeresen járt vissza, hogy kézben tartsa a hárem irányítását. A Régi Palota továbbra is a nők társasági életének központja maradt a rengeteg ott élő szultána és ágyas miatt, valamint a női gyógyítás központja is ott volt. Utolsó éveiben emiatt, Hürrem is kénytelen volt visszatérni a Régi Palotába, hiszen egészségügyi állapota miatt az orvosok állandó jelenlétére volt szüksége.
Tehát elmondható, hogy a Régi Palota háremének befolyása lassan és fokozatosan épült le. Szulejmán uralkodása egyfajta átmeneti időszakként értelmezető ebben a folyamatban. A befolyás folyamatos csökkenése egyértelműen Ayşe Hafsa Valide szultána halálával és Haszeki Hürrem Szultána ezt követő kiköltözésével kezdődött, ám hamarosan egy újabb tragédia tovább rontott a palota helyzetén. 1541-ben egy pusztítő tűzvész dúlt a városban, mely a Régi Palotát is elérte és majdnem földig rombolta azt. A Régi Palota szinte kincstárának egész tartalmát kénytelen volt a felújításra költeni, ami miatt a palota költségvetése a következő években nagyon szoros volt. A tűzvész olyan erősen és agresszíven érte el a palotát, hogy a háremhölgyeknek nem volt más választása, mint „kivetni magukat a nyilvános térre”. (Ez a tér minden bizonnyal a Bayezid tér, melynek szomszédságában a Régi Palota feküdt.) A nők legtöbbjének ez volt az első olyan alkalom életében, mikor az őrök és eunuchok védelme nélkül voltak kénytelenek az utcán lenni. Nagyon sokukat kiházasították az események után, hiszen nem volt megfelelő hely számukra sem pedig anyagi tartalék az eltartásukra. Legtöbbjüket a következő hetekre, hónapokra a janicsárok barakkjaiban tudták csak elszállásolni. A tűz ideje alatt Hürrem és Szulejmán vidéken tartózkodtak, ám azonnal visszaindultak a hír hallatán. Hürrem elveszítette a „legjobb és leggyönyörűbb dolgait, melyeket az évek során szerzett”, így ezekután még kevesebb időt töltött a Régi Palotában és a Topkapi vált otthonává.
A tűz után, bár a palotát felújították és rendbehozták, sosem nyerte vissza korábbi pompáját és nagyságát. III. Murad uralkodása pedig elhozta a kegyelemdöfést is a Régi Palota számára. Teljesen újjá építette a Topkapi Palota háremét, hogy az képes legyen nagyobb létszámú ágyas befogadására is és szinte egész háremét átköltöztette a Topkapiba. A felújítás után a Régi Palota már csak az ágyas utánpótlás biztosítását szolgálta. John Sanderson, angol követ úgy jellemezte a 16. század végén a Régi Palotát, mint „a nagy szultán szüzei ott vannak, akik gyakran mennek hozzá, hogy örömöt okozzanak...”
Végezetül tehát a Régi Palota csupán az özvegyek, gyermekeik; fiukat túlélő valide szultánák és az újonnan elfogott leányok otthonává vált. Azonban a későbbi években előfordult egy egy olyan extrém esemény, amikor a hatalom újra a Régi Palotában fókuszálódott. Ilyen esemény fordult elő például II. Oszmán uralkodása alatt, amikor is a Régi Palota két korábbi valide szultána – Safiye Szultána, III. Mehmed édesanyja és Halime Szultána, I. Musztafa édesanyja – lakhelyéül is szolgált, valamint mellettük szintén ott élt az elhunyt I. Ahmed befolyásos Haszkije, Kösem Szultána, aki hamarosan valide szultánává lépett elő. Ez a rendkívüli esemény azonban csupán néhány évig tartott és örökre vége szakadt amikor Kösem Szultána fia, IV. Murad trónralépett és a hatalom újra a Topkapi Palotába költözött. A Régi Palota még néhány évtizedig a tradíciók központjának számított, így innen adták férjhez a szultánok leányait, és alkalmanként rendeztek ott ünnepségeket, ám régi pompája örökre elveszett.
Felhasznált források: Ilber Ortayli – Private and Royal Life in The Ottoman Palace; Leslie Peirce – The imperial harem, Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; Leslie Peirce – Empress of the east.
