Bérelt fekhely
Bérelt fekhelyem van a kertben, a medence mellett. a medence még nem áll. Bérelt fekhelyem van a kertben a medence helye mellett a füvön. Nyomja a hátam a föld, egy helyen masszíroz mozdulatlanul. Segít kikapcsolnom. Ide temessetek. Csak előbb költözzetek el.
Ilyenkor azt hiszem, nyugodt vagyok, de idegesít a szomszéd kecskéinek meg disznóinak a szaga, meg a kakas, ami hajnali fél háromtól kukorékol. Valami tévéműsorba gyakorol már három éve, de ott a kakasokat nem hallgatják meg. Az időseknek énekel a mögötte levő otthonban. Háttal áll a közönségnek, de szemben az ablakommal.
Nem bántom az állatokat, de egyszer el fog tűnni. Talán én hamarabb.
A kecske szeméről a természeti chakra jut az eszembe a narutóból, a természetről meg a familyguy-os tévéműsor feketéknek, a „vazze, durva ez a természet”.
Hallod, vazze, durva ez a természet.
Ezért fekszek a kertben a medence helye mellett a füvön. Ilyenkor téged látlak, vagyis azt, aki szeretném hogy legyél. Meg mindent, ami tudom hogy néz ki. Mindent látok, csak magamat nem.
Vazze, durva ez a természet.
A szobámban ez máshogy néz ki. Most lehunyom a szemem, most előttem sötét van, most körülöttem sötét van, most benne vagyok a sötétben. Én vagyok a sötét, magamban vagyok, te is itt vagy, nem vagyok egyedül. Magunkat látom. Már a vége felé. Most sírsz. Most esik. Most sírok. Most buszhoz megyünk. Most csók. Ez még. Ez még nem. Még nem a vég.
Visszatekintenék hat, majdnem hét hónapra, de alig jutnak eszembe a dolgok. Mélyebbre kell ásnom. Ma inkább a kertben folytatom. Nem jut eszembe semmi, csak az üzenetek ahogy már kész vagyok elengedni a hat hónapot, és kimondom hogy vége.
Vazze, durva ez a természet.
Most lehunyom a szemem, zavar a fény. Most kicsit nehezebb. Most előttem sötét van, mondom, sötét van. Most körülöttem sötét van. Most benne vagyok a sötétben. Én vagyok a sötét, magamban vagyok. Egyedül vagyok. Ez, ez már a vég.
Vazze, durva ez a természet.