Nincs itt semmi látnivaló, csak egy kis atomfelhő
Az emberi egészségre valószínűleg nem veszélyes az a ruténiummennyiség, amit a szeptember végén Oroszország felől Európába érkező radioaktív felhőben találtak, de maga a szivárgás ténye is aggodalmakra adhat okot.
Azt már az Országos Atomenergia Hivatal közleménye is megerősítette, hogy a modellszámítások alapján forrás az Dél-Ural környékén található, és nem atomerőmű. A ruténium 106-os izotópja ugyanis nukleáris fűtőanyagként használt uránium 235-ös izotóp bomlása során keletkezik. Emiatt valószínűsítik, hogy a fűtőanyag újrafeldolgozó üzemből, feltehetően a Cseljabinszki körzetben található Majakból került ki.
A majaki üzemet jelenleg a Paks II. beruházással is megbízott Roszatom működteti. Az orosz atomvállalat kezdetben határozottan tagadta, hogy bármi olyan esemény történt volna majaki feldolgozójukban, amiből szennyezés származna.
A nukleáris fűtőanyagfeldolgozó azonban így is rossz emlékeket ébreszt, ahogy a minden felelősséget hárító kezdeti orosz reakció is.
A hidegháború idején itt történt a világ egyik legnagyobb és 30 évig eltitkolt nukleáris katasztrófája, ami a csernobili és fukusimai esethez hasonló, 6. fokozatú besorolást kapott
A szigorúan titkos, évtizedekig térképeken sem jelölt üzemvárosban katonai célú plutóniumgyártás zajlott – ezért is hívták az esetet később a telephez legközelebb eső Kistim város után Kistim-katasztrófának.
Az üzem építésekor és a helyi munkafolyamatban teljesen figyelmen kívül hagyták a környezetvédelmi szempontokat a helyi lakosság védelmét. A reaktormagot például a Tecsa folyó vizével hűtötték, amit tisztítás nélkül vezettek vissza a folyómederbe – a vízforrás nem mellesleg egy 120 ezer lakosú térség ivóvízbázisát jelentette.
A plutóniumtermelés során keletkező savakat és egyéb sugárzó mellékterméket 250-300 köbméteres, föld alá süllyesztett tartályokban raktározták – ezeket folyamatosan hűteni is kellett a bomló anyagok hőtermelése miatt, de a hanyag kivitelezés és egy hűtővezeték meglazulása miatt az egyik ilyen tartály hűtés nélkül maradt, és tartalma a forróság hatására kikristályosodott. Ekkor már egy apró szikra is elég volt a robbanáshoz, 1957. szeptember 29-én pedig megtörtént a katasztrófa: egy ellenőrző berendezés kisülése után a tartály felrobbant. 90 tonna trotil erejűnek megfelelő detonáció történt, villanását pedig Majaktól több száz kilométerre is látták. A robbanás hatására 80 köbméternyi, 20 millió curie aktivitású radioaktív izotópot tartalmazó anyag került a levegőbe, ami aztán 20 ezer négyzetkilométeren szóródott szét, és mintegy 270 ezer embert ért el. (Erről továbbiak ITT.)
Az atomrobbanást elhallgatta a szovjet vezetés, és villámcsapásról beszéltek – a katasztrófát követő napokban azonban minden magyarázat nélkül 10 ezer embert evakuáltak az üzemhez közel eső településekről. A többi lakó kitelepítésre már lassabban zajlott, volt aki csak két év után költözhetett el a sugárzó zónából.
A katasztrófa áldozatainak pontos száma nem ismert, orosz egészségügyi források szerint azonban 8200-an is meghalhattak a sugárfertőzés okozta betegségekben a robbanást követő 32 évben.
A mostani helyzet jóval veszélytelenebb, legalábbis Magyar Nemzetnek nyilatkozó nukleáris szakértő szerint. A névtelenséget kérő kutató hangsúlyozta, hogy általánosságban beszél, mivel a konkrét ügyről nincs elegendő információja, de kiemelte azt is, hogy a 106-os ruténium nem bocsát ki alfa-sugárzást, így nem különösebben veszélyes. Ráadásul olyan kis koncentrációról van szó – a ruténiumot nagyon kis mennyiségben is ki lehet mutatni –, hogy szinte biztosan kizárt a közvetlen egészségügyi kockázat. (Megjegyzendő: a hazai állami hivatalok valamelyikében dolgozó szakértők közül többen nem akartak nyilatkozni a Roszatommal történt esetről, aki igen, az is szigorúan név nélkül.)
A francia mérőműszerek is azért tudták kimutatni a ruténium 106-ot, mert nagyon érzékenyek: az eredeti funkciójuk nem is az ilyen szennyezések vizsgálata, hanem az esetleges kísérleti atomrobbantások megfigyelése, bárhol a Földön, még akkor is, ha a felszín vagy a tenger alatt végzik azokat.
A 106-os ruténium a természetben nem létezik, így semmilyen koncentrációban biztosan nem kellene jelen lenni a levegőben. Az izotóp nem illékony, vagyis nem párolog. De az újrafeldolgozott uránt vagy a visszamaradt hulladékot víz alatt tárolják, és ha ez a víz elpárolog, a levegőbe kerülhet a ruténium is. Egy ilyen párolgást nem biztos, hogy külön vizsgálat nélkül észrevesznek a Roszatom üzemében, így lehet, hogy nem szándékosan tagadták le, csak még ők maguk sem tudtak róla.
Időközben változott a Roszatom hozzáállása is, legalábbis erre utal, hogy kezdetben mindent tagadó atomtársaság orosz és európai atomtudósokból álló bizottságot hozott létre a radioaktív szivárgás kivizsgálására. A Roszatom friss közleménye szerint a csoport a független szakértői bizottság feladata lesz, hogy rekonstruálja a levegő mozgását, hogy kiderüljön, pontosan honnan jött a szennyezés.
Nincs itt semmi látnivaló, csak egy kis atomfelhő a Nemzeti.net-en jelent meg,
