Rendkívül biztató, hogy 6 évvel a paksi paktum aláírása, és vagy 500 milliárd forint elköltése UTÁN, a magyar kormány szükségét látja olyan tanulmányok megrendelésének, amelyek elemzik a jövőben várható villamosenergia piaci viszonyokat. Megtudhatjuk majd például, hogy a régióban a jövőben lesz-e importszükséglet, alig pár évvel azután, hogy jórészt az áramexportra alapozva számították ki, hogy #Paks2 milyen remekül meg fog térülni. Csak jelzem, már 2014-ben meg lehetett nézni a környező országok energiastratégiáit, és közép-hosszú távon MIND energiaexporttal számolt az adott országból, úgyhogy gyanítható volt, hogy lesznek problémák a #Paks2 által feleslegben (és drágán) termelt áram piaci elhelyezésével.
Az is biztató, hogy szemmel láthatólag még a 20 százalékos önrész előteremtése is súlyos gondokat okoz, így minden kreatív utat megvizsgálnak, ahol előguberálható egy kis pénz a finanszírozásra. Így jön a képbe a szén-dioxid kvóták értékesítéséből származó bevételek beforgatása a kisgömböcként mindent elnyelő paksi projektbe. Ezt ugyan a jog szerint nem lehet megtenni, de most sok pénzt adnak annak, aki talál valami kiskaput, hogy amúgy magyarosan megoldjuk okosba, és ez a pénz is #Paks2 feneketlen bendőjében tűnjön el, ahelyett, hogy sokkal olcsóbb és környezetkímélőbb épületenergetikai és megújulós projekteket finanszíroznának belőle.
Mert hogy azt is csak majd most, több mint fél évtized után kezdik el vizsgálni, hogy mennyi az optimális megújuló arány a magyar energiarendszerben, nyilván #Paks2 mellett, mert itt minden lóra fordítva ülünk fel. Ha esetleg mindezt korábban megvizsgálták volna, akkor kiderült volna, hogy az egész építkezésre semmi szükség. Most már csak azt tanulmányozzák, hogy itt van ez az energetikai hegyomlás a nyakunkon, ezt hogy lehet akár a jogot megkerülve finanszírozni, és az árnyékában lehet-e még bármit csinálni abból, amire más országok felépítik az energiapolitikájukat.
Nincs ebben persze semmi különös, mi a vas és acél országává is az ötvenes-hatvanas években akartunk válni, amikor egész Európában elkezdett válságba süllyedni az ágazat. Hirdettünk eocén-programot a hetvenes-nyolcvanas években, amikor bányabezárások és az azok körüli csaták szabták meg a politikai napirendet Nagy-Britanniától Franciaországon és Belgiumon át Németországig. Egyiknek sem volt semmi értelme, de legalább sokba kerültek, és sokkal fontosabb dolgokból szipolyozták ki a pénzt hozzájuk, valamint - például a karsztvízbázisok tönkrevágásával - szörnyű környezeti hatásokkal jártak.
Úgyhogy mi sem természetesebb, mint hogy 2020-ban az ország erőforrásait egy csillagászati összegekbe kerülő, környezetkárosító (sugárzó hulladék, a Duna túlmelegítése, stb.) atomerőműbe öljük, mert mi magyarok ilyen huszárosan szeretünk fittyet hányni mindarra a tapasztalatra, ami a világban felhalmozódott. Majd mink aztat tuggyuk!
A hülyeség korokon és rendszereken átívelően stabilan velünk marad, amit mások minden eszközzel igyekeznek elkerülni, arra mi egy nemzetet építünk.
