PixelCon 2017 - Találkozás John Romeróval
Ha jól emlékszem, 1998-at írtunk, apám pedig a munkahelye informatikusával összerakatta kis családunk első számítógépét. A fémház belsejében 266 MHz-s Pentium II-es proci dorombolt 128 mega RAM-mal, 4,3 gigás merevlemezzel, 2 mega VRAM-mal, és (mivel a Win 95-höz és 98-hoz nem értettem) DOS-on (és Win 3.1-en) muzsikáló SoundBlaster hangkártyával, ami akkora volt, hogy a mostani GTX 1060-am elsápadna az irigységtől. A hangkártya mellé két játék is járt: egy flipper a gépre rakva, és két darab három és feles kislemez, rajtuk egyetlen, nagy betűkkel szedett szóval:
Mondanom sem kell, első látásra beleszerettem a cuccba, és bár kapcsolatunk időközben elkerülhetetlenül kihűlt, azért újra és újra megtaláltuk egymást, melyet mindig heves fellángolás követett. Eltelt húsz év, időközben megöregedtem (azt azért nem állítanám, hogy felnőttem), megnősültem, a régi gép is már a szüleim padlásán pihen, hiszen lassan egy évtizede már, hogy kilehelte a lelkét... De most szombaton, harminc évesen végre a fenti csoda egyik alkotója elé állhattam, és megköszönhettem neki, hogy annak idején úgy befosatott, hogy a mai napig nem tértem magamhoz.
A szeptemberi nászutunkon hallottam ugyanis az Agavés Velkei Zolitól (hálám üldözni fog!), hogy lesz egy rendezvény, amire meghívják a jó öreg John Romerót, az id Software egyik alapítóját - rövid vajúdás után pedig úgy döntöttem, egy ilyen alkalmat kár lenne kihagyni, és ha már így hozta az élet, hát minimum olyan jegyet veszek, hogy a dedikáláson is részt vehessek! Mit mondjak, jó befektetés volt az a húsz euró.
Így történt, hogy egy esős november 11-én bevettem magam az ELTE Lágymányosi Campusának északi tömbjébe, hogy meghallgassak egy előadást a nagy öregtől, megnézzek egy Doom-bajnokságot, és elverjek némi lóvét. Utóbbira már előző nap sort kerítettem, tovább hizlalva egyre dagadozó játékkollekciómat, a bajnokságból pedig sajna nem sokat láthattunk, hiszen csupán maroknyi meccset láthattunk kivetítve, és Romerót sosem mutatták játszani. De ne szaladjunk így előre!
Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: retró konzolok, játékgépek, NES, Megadrive, Gamecube (amit jól beleptek, úgyhogy nem tudtam Rogue Leaderezni), bár a szervezés nem volt a legjobb (a fenti jóságokat annyira nem hirdették, hogy volt olyan, aki tőlem tudta meg, hogy vannak ám ilyenek is), de kit érdekelt mindez, mikor megkezdődött a főattrakció? Negyed négy körül megjelent a színen a főnök, aki a mai napig úgy fest, mint egy kiöregedett rocker (mindenhol szegecsek, cowboycsizma, feketére festett köröm, seggig érő lobonc), hogy bemutassa a múltat, és kicsit kikacsintson a jövőre. Bevallom, az előadás eleje (talán a Masters of Doom c. könyv miatt) számomra nem volt túl érdekes, de a kétezres évek második felét és az előadás utáni Q&A-t annál nagyobb érdeklődéssel hallgattam. Főleg, mivel nemcsak a magamfajták kérdezték, hogy hogy tetszett neki a 2016-os Doom, de konkrét szakmázás is folyt, azaz nyilván hozzáértők is akadtak szép számmal a rendezvényen.
Utána jött a deathmatch-buli, amiből sajna csak a celebek ellen vívott meccseket, illetve az elődöntőket és a végső küzdelmet nyomták ki a nagyvászonra, de akkor is döbbenetes volt, hogy a nagy ember képes volt ugyanazt a pályát két és fél órán át egyhuztomban tolni, és összesen kétszer szorult le a dobogó tetejéről (és nem lennék megesküdve, hogy a döntőben nem csupán udvariasságból tett így). menet közben magyar indie játékfejlesztők mutatták be készülőfélben levő portékáikat, melyek között akadtak jók és rosszak vegyesen. Én inkább a galérián koptattam a konzolokat.
Végül, de utolsósorban pedig jött a dedikálás, ahová olyan döbbenetes relikviákat vittek az emberek, hogy csak néztem (persze én sem panaszkodnék, aláírattam két plakátot, a fent említett könyvet és a két flopit), ráadásul Romeronak mindenkihez volt egy jó szava, lehetett vele csevegni egy kicsit (mikor előadtam neki, hány évesen találkoztam a játékkal, meg is kérdezte, mit szólt apám :D ), és persze készült közös fotó is. Utána viszont mentem haza, ahová a nejem szerint csillogó szemmel érkeztem meg. Mit mondjak; nem vagyok meglepve.
U.I.: hiába ültem a legelső sorban, az indexes cikkhez tartozó galériában Romero pont kitakar. :(
Végül pedig ím a loot: