Elég régóta basz, hogy az usában a race definíciója ilyen purista fehérségmegőrző alapon működik, és ha többségében fehér felmenőid közé bárki nem fehér keveredik, akkor te nemfehérnek számítasz. Ez egy szép összefoglalása, hogy miért van ez így. Tldr: mert anno a rabszolgaság és a szegregáció szabályai ezek voltak.
Attól még persze furcsa. Mert nyilván teljesen érthető, hiszen bárki az Usában, aki jelenleg is rasszista támadások (vagy akár csak beszólások) célpontja lehet, bárki, akinek a felmenői (mint pl a rabszolgatartók által megerőszakolt rabszolgák gyerekei) rabszolgaként születtek, bárki, akinek bármilyen felmenője a szegregáció áldozata volt, bárki, akinek a felmenői a szegregáció megszüntetésekor is fennmaradó rasszista törvényekkel kellett megküzdenie, bárki, akit akár ma is nagyobb eséllyel állítanak meg rendőrök, ítélnek el esküdtszékek és akire nagyobb bíróságot szabnak ki a bírók stb stb stb, az nagyon más élettel bír, mintha minden felmenője fehér lett volna, és ha már rasszról beszélünk, annak el kell tudnia ismerni ezt.
De közben engem nem hagy nyugodni, hogy ezzel közben el is fogadjuk az egykori rabszolgatartók logikáját. Hogy a fehérség az egy ilyen tisztasági koncepció, amit egy kicsi nemfehér is örökre beszennyez. Hogy fehérnek lenni az a jövőben is csak akkor legyen lehetséges, ha minden felmenőd fehér volt (azaz a fehérnek levés az egy ilyen őrizendő szentség), míg feketének lenni a “mindenki más” kategóriája maradjon. Persze nincs jobb ötletem, hogy akkor mi, mert az látszik, hogy a valóságban a fél országnak már azt is nehéz felfognia, hogy egy rabszolgatartó összes rabszolgáitól származó gyereke hogy lehetett rabszolga, és pláne hogy az egyetlen motivációjuk valaki feketeségének megkérdőjelezésére az az, hogy ettől valahogy valaki kevésbé lesz “jó fekete”, amit mondjuk nem igazán értek, de a lényeg az, hogy nem látom, hogy ebből hogy tudna egy kevésbé “az a fehér, akit a rabszolgatartók annak gondoltak volna” koncepció kialakulni így a XXI. században.