Pszichopata
Hatalmas élmény! :D Olvasok egy könyvet a mérgező emberekről, és hirtelen mindenkit pszichopatának látok magam körül. Magamat is beleértve. :D Na jó, nem mindenkit, csak sokakat. Viccen kívül, leírom min gondolkodtam. Már többször belefutottam abba a gondolatba, és magamévá is tettem, hogy azért alakulnak ki a reménytelen szerelmek, mert a barátkozáshoz és a párkereséshez ugyanazokat a gesztusokat használjuk. Mi mást használnánk, hiszen a kettő között a különbség csak a szex. De azon kívül tök ugyanazt a társas-érzelmi igényt elégíti ki. Érdeklődés, rajongás, megerősítés, támogatás, kapcsolattartási igény, türelem, bizalom, stb, stb. Ha a másikat vonzónak találjuk, akkor ebbe könnyű beleálmodni, hogy mindjárt már több is lesz. Ha nem lesz, akkor kezdődik a pingpong. Ez olyan... nem olyan, de olyan.. nem olyan.
Úgy jön ez a pszichopatához, hogy ha a pszichopata viselkedését és kapcsolati mechanizmusát egy folyamatábrára raknánk, akkor ez a sablon nagyon sok helyen ugyanolyan lenne mint más pszichés betegeké és sok helyen ugyanolyan, amivel a normális ember próbálja jól-rosszul védeni magát. Pl a pszichopata gyakran használja a figyelemmegvonás fegyverét. A szocmédia a könyv szerint is kiemelten alkalmas erre. Először ott van, lájkol, hozzászól, kommunikál, aztán amikor már jól érzékelhetően beetetett, már megszokássá vált a jelenléte, a reakciói, a lájkjai, akkor váratlanul soha többet semmit. Tényleg semmi. Nem csak a megszokott lájk-bonbon megvonása miatti hiányérzet a fájdalmas, hanem egyrészt az értetlenség, hogy mi a fene van, mit követtél el, mitől váltál unalmassá és érdektelenné, másrészt a dolog számonkérhetetlensége. Lássuk be, csak egy hisztérikus, zavarodott ember kérdez olyan hülyeséget, hogy mostanában miért nem lájkolod a bejegyzéseimet. Mintha bárkinek is kötelessége lenne lájkolni bármit is. Csakhogy ott van, hogy az érintettnek azzal is szembesülnie kell, hogy másokat vagy mást (a következő áldozatot) elhalmozza a lájkjaival meg a figyelmével. Épp mint téged, korábban. Szép képlet, ugye? Akkor most emelje fel a kezét, akivel még soha életében nem történt meg, hogy valakit egy ideig követett, olvasott, kedvelt, aztán egy idő után már uncsi volt vagy pár ellenszenves bejegyzés után egyszerűen taszító. Az a valaki, akit korábban naponta lájkolt az ember, az ugyanúgy észreveszi a figyelemmegvonást. És ugyanúgy elgondolkodik, hogy mi lehet az oka, hogy XY így leszakadt az uszályról. Mindenki tud saját magáról is olyat, hogy valakit már nem követ, nem olvas pedig régen érdekes volt. De már nem. Csakhogy velük nem vagy szoros kapcsolatban a valós életben. Az is igaz, hogy a pszichopata képes kiépíteni az önhibáztatást, vagyis ilyen esetben az érintett rákapcsol, hogy sokkal érdekesebb legyen, hogy felkeltse az érdeklődést és kivívja az elismerést. Nem tudja, hogy esélye nincs, mert egy tudatos működés áldozata. Normál esetben a korábbi lájkoló idővel visszatér, ha ritkábban is, mint korábban, de jelen van. A pszichopata maximum akkor, ha meg akarja erősíteni a jutalommegvonás miatti összezavarodást. De az ugye érezhető, hogy ez mennyire bizarr, kibogozhatatlan, nevetségesnek tűnő, de valójában érthetetlen és fájdalmas bántás? Persze, nem önmagában áll. Egy manipulációs sorozat része. Ilyen és ehez hasonló érdekes egybeesések tömegét tartalmazza a könyv. Pl a pszichopata exe mindig őrült, bipoláris és veszekedős. Ezzel megteremti, hogy az aktuális "kedves" ne merjen szólni semmiért, nehogy veszekedősnek legyen kikiáltva. Vagy az ex folyton féltékenykedett. Ezzel elvágja azt, hogy a partnere szóvá tegye a nyilvánvaló megcsalást, hiszen senki sem akar az otthagyott exre hasonlítani. Na de mi van, ha a pasid exe tényleg labilis lelkileg? Akkor ugyanaz vagy hasonló képletek jönnek létre. És a pszichopata minden exével barátságban marad. A legtöbb mélyérzésű emberben nagyon könnyű visszafordíthatatlanul kialakítani a jutalmazás módszerét. Arról nem is beszélve, hogy a pszichopata soha semmiért nem felelős, semminek nem az oka. Nade hány ilyen embert ismerünk? Nem lehet mind pszichopata! A manipuláció művészete amit ez a könyv valójában megmutat. Mindannyian használjuk, és most így a könyv ötödénél, nem tudom eldönteni mi a különbség. Mert bármit mímelnek, bármilyen érzelmet amit láttak már. Szeretetet, figyelmet, törődést, bármit ami hasznos. De mindezt arra használják, hogy bajt keverjenek, mert különben unatkoznak. Nincsenek érzelmeik, nincsen múltjuk, jövőjük, nincs lelkiismeretük, se kreativitásuk, nincs amivel lekössék az agyukat a hideg racionalizmussal megtervezett provokáción kívül. De a lényeg, a sablonok, hogy sok más ember is él hasonló eszközökkel. pl a narcisztikusok a manipuláció nagymesterei, a hasad személyiségű típusok, akik képesek leválasztani az érzelmeiket, az aspergeresek, akik mélységeiben nem tudják megélni az érzelmeket, de megtanulják másolni, a bipolárisok, akiknél sose tudod mi van éppen,
és felőrlik az életed, a gyenge jellemek akik nem vállalnak felelősséget és hazudnak mint a vízfolyás. Ha csak kalapácsod van, minden szögnek látszik. – erre vigyázni kell! A sablonok viszont izgalmasak nagyon!
