Ha egy mondatban kéne összefoglalnom: nem volt ez rossz, de a jó nem ilyen. Az előző két film nagy baklövései közül egyiket se ismételte meg ugyan a Skywalker kora, de persze ez messze nem jelenti azt, hogy hibátlan lenne.
(Disclaimer: Ennek az értékelésnek az alapját frissen a moziból jövet írtam, ilyenkor - a The Last Jedi-hoz hasonlóan - még az élmény hatására pozitívabb volt bennem az összkép, azóta viszont kis túlzással ahogy egyre több emberrel beszélek a filmről, egyre jobban látom a hibáit. Szóval kicsit megtoldozgattam utólag, beleszúrva még egy-két - nem feltétlenül saját - gondolatot.)
Az nagyon meglátszik a trilógián, hogy nem volt benne 2 egymás utáni film, amit ugyanaz a bagázs rendezett volna, így egy kicsit az a néző érzése, hogy a 8-asban bevezetett dolgok közül kidobtak egy csomó mindent, míg az itteni történetszálak sokkal jobban estek volna, ha jobban fel lettek volna vezetve, előzményekkel, ráutalásokkal, satöbbi. Cserébe viszont fanservice, na az volt benne dögivel, de tényleg, az utolsó cseppig mindent beleraktak a Han-Lando-Wedge triótól kezdve az ewokokon és a jawákon át Luke szigetéig, már komolyan mondom, a gunganeket vártam kis túlzással :D Emiatt (is) elég zsúfolt lett, a túl pörgős in medias res kezdés után is az ment végig, hogy "hopp, ide is elugrunk, oda is egy kicsit", miközben 16 óra volt hátra a beharangozott naaaaagy támadásig. Szóval na, a távolságok érzékeltetése az nem erőssége a filmeknek (jó, tudom, itt van hiperugrás), mint ahogy a gravitációra figyelés se, ez Az utolsó jedik-ben kifejezetten zavart, itt inkább csak a vége felé (lásd Finn-ék egyensúlyozása az épp lezuhanó birodalmi hajón, majd átmászás a Falconra).
Történetszálak terén: változik a világ, ez már nem a régi trilógia, nem a beskatulyázott nagybetűs Jó és Gonosz kategóriákba tartoznak a főszereplőink, Rey és Kylo is kilengett a másik oldal irányába, sőt, utóbbi ugye át is állt végül, míg ellensúlyként visszatért Palpatine császár, seggből előrántott minimálisan megmagyarázott előtörténettel (a Snoke-klónok a tartályban azért mennyire királyak voltak!). Én előzetesen azt hittem, kevésbé hangsúlyosan és kevésbé "materiálisan" lesz jelen a történetben, ehhez képest már az első jelenetben mutatták, hogy bizony nagyon is valós. Rey igazi származása alapvetően cseles húzás (Palpatine családfájáról kb semmit nem tudtunk a prequel-ekben), ha nem nézett az ember teóriákat, még meg is lepődhetett. A sivatagi villámszórós jelenet után (ami egyébként a film első igazán nagy csodálkozást kiváltó momentuma) viszont már sanszos volt, hogy kivel is áll rokonságban. És így legalább az a tény is igaz maradt, ami a TLJ kevés pozitívumának egyike: hogy Rey szülei tényleg "senkik" voltak. (Bár...az Erő-érzékenységnek nem kéne öröklődnie?)
Ha már Rey: egy picit zavart, hogy mennyire OP lett a karakter Erő-használat terén, annak ellenére, hogy nem kapott on-screen olyan értékű kiképzést, mint mondjuk Luke a Dagobah-n. Oké, eltelt egy kis idő az előző rész óta, meg Leia irányításával is gyakorolt (akihez mondjuk szintén nem kaptunk sok Jedi-előtörténetet, khm khm), Luke is valamennyit képezte, meg ugye a családi vonás is megmagyarázza a dolgot valamennyire, de egy picit így is erősnek tűntek az olyan dolgok, mint fénykard megállítása kézzel, transzporthajó visszahúzása a levegőből, vagy (főleg) az Erővel gyógyítás. Mondom még egyszer, ezeket sokkal könnyebben bevette volna a gyomrom, ha lettek volna példák az előző filmekben, ahogy gyakorolja ezeket a skilleket / félig sikerül neki / beszélnek róla valakivel / satöbbi, ilyen volt például a Daniel Craig által alakított rohamosztagoson alkalmazott elmetrükk a 7.részben. A saga zárásához méltó volt, hogy a lányban egyesül az összes Jedi, míg a császárban az összes Sith, maga Palpatine megölése is tetszett, ahogy Rey a dupla fénykarddal visszaküldi a villámait az öregre, és így kihasználta azt a kiskaput is, hogy nem kellett a karddal lesújtania rá, ami ugye Palpi szerint a sötét oldalhoz való csatlakozás feltétele lett volna. (Pedig a dupla fénykardos Dark Rey a látomásban elég menőn nézett ki, na.)
A régebbi trilógiákban sokat emlegetett egyensúly megint nem áll fenn, hiszen most van 1 db Jedink, akiről tudunk, Kylo pedig Leia mellett a már-már divatos "elpárolgós" halállal a film másik áldozatává vált - előtte a csók rettenetesen hatásvadász cheesy húzás, a hardcore Reylo shippereken kívül szerintem mindannyian meglettünk volna nélküle, az egymás kölcsönös feltámasztása pedig szintén kicsit nevetségesbe ment át (Rey leszúrja Kylo-t ; meggyógyítja ; Rey látszólag meghal ; Kylo meggyógyítja ; Kylo hal meg...). Konkrétan Rómeó és Júlia utánérzésem volt itt :D Ja meg ha már utánérzések, a Rey szüleiről szóló visszaemlékezéseknek és elbeszéléseknek némi Harry Potter-hangulata volt, a végén Finn és Jannah megmentéséről meg a Gyűrűk Ura vége jutott eszembe, csak itt vulkán helyett csillagromboló volt a helyszín, és sasok helyett a Sólyom jött. Ó, és persze hogy a Marvel se maradjon ki, a Bosszúállók:Végjáték epikus "I am inevitable."-"I am Iron Man." jelenetének megfelelőjét is kipipálhatjuk a Palpatine és Rey közti "I am all the Sith."-"I am all the Jedi." párbeszéddel.
Ha már Leia búcsújára utaltam, az ő jeleneteivel kapcsolatban nyilván technikai nehézségek merültek fel Carrie Fisher sajnálatos és váratlan halála miatt - összességében azért jól megoldották, de kicsit érződött, hogy hirtelen kellett kezdeni valamit ezzel a szállal: az ágyra lefekvésnél már tuti hogy más játszotta Leiát, ez nem is lett zavaró, talán csak a kivetülésétől lehetett volna várni egy hosszabb beszélgetést a fiával, nem csak egy szót, hogy "Ben". Chewbacca reakciója mondjuk érzelmes lett :( Apropó Chewie, én első pillantásra el is hittem, hogy meghalt a transzporthajó felrobbanásakor, de azért jobban meggondolva erős húzás lett volna ennyire sokkolóan és nem egy hősies szituációban kiírni egy közönségkedvenc karaktert. Pedig lehet, hogy érdekes lett volna azt kibontani, hogy Rey-t ez a tette mennyivel sodorja közelebb a sötét oldalhoz.
Még pár darabka gondolat felsorolásszerűen:
A kiszámíthatóság is többször felróható volt a film hibájaként, például teljesen egyértelmű húzás, hogy Landoék az utolsó pillanatban megjönnek egy bazinagy flottával és megfordítják a vesztésre álló csatát. Persze, jól nézett ki, de néha nem ártana meglepetést okozni, és nem csak olyan "könnyen jött, könnyen ment" típusú apróságokkal, mint hogy Hux volt a kém az Első Rendben - amire nehéz bármit reagálni a pillanatnyi meglepődésen túl, nem zavart sok vizet.
Kylo és Rey az összeköttetésük során hol látja egymás környezetét, hol nem? Illetve hol átesnek dolgok, hol nem? Ez is mintha kissé lazán lett volna kezelve. Meg egyébként is, ez így mennyire kényelmes, hogy a főszereplők akárhol vannak, kapcsolatba tudnak lépni egymással - vagy ilyen kivetülésekkel, vagy a minden körülmények között működő adóvevőkkel.
Poe továbbra is elég semmilyen egysíkú karakter (most egyedül annyival lett bővítve, hogy fűszercsempész volt), viszont a többi szereplővel jó a dinamikája, pl. a Zorii nevű sisakos csajjal, a film végén a szavak nélküli jelenetük zseniális lett.
Rose a 8.filmhez képest (vajon a rajongói felzúdulás hatására?) sokkal inkább a háttérbe került, és meg is komolyodott emellett.
Az Első Rendben Pryde tábornok például remek mellékkarakter, csak hát nála is jobban jött volna ki, ha már korábbról fel lett volna építve.
A Ren lovagokról jó lett volna többet megtudni, így kb Captain Phasma sorsára jutottak: nem sok minden derült ki róluk, és kaptak egy megalázó halált. (Amúgy miért nem volt fénykardjuk például?)
Ha már fénykard #1: Leia fegyverének "beszerzésén" kívül Luke bolygójának kábé olyan szerepe volt ebben a részben, hogy "Rey leült a padra megigazítani a cuccait és kifújni magát". Ja meg hogy ugye porgok nélkül nincs fanservice.
Ha már fénykard #2: a végén a két kard eltemetése a Tatooine-on a duplanapos (BB-8-re hasonlító) naplementével szép zárójelenet, elismerem. Arról nem is beszélve, hogy így nyitva hagyja a lehetőséget a folytatásra (már szinte látom a kétezerhuszonvalahányas ötletet, hogy "nahát, valaki megtalálja az eltemetett fénykardokat!").
Moziban nézve többször is zavaró volt az éles villódzás, főleg az Exegol-on játszódó jelenetekben. A kezdő képsorokban viszont Palpatine arcán a két irányból váltakozó árnyék egyszerű és nagyszerű vizuális hatás, azért határozottan jár a pluszpont.
A csillagromboló-flotta elég parán nézett ki, és a Final Order mint terv/elnevezés is fenyegetően hangzik, de ez is megint egy előrángatott dolog, honnan lettek azok oda??
Vicces, hogy csak nem bírták ki, ebben a filmben is kellett bolygórobbantó fegyver (és a használata), de most már legalább csak egy csillagrombolóra szerelt ágyú méretében. Ha lesz következő rész, abban tuti, hogy ha csak egy gránátvető méretű dolog erejéig is, de ismét előjön valami hasonló.
C3PO hozta a komikus karaktert, és nekem bejött az a húzás is, hogy tervezési korlátok miatt nem tudja kimondani a Sith nyelven felvésett írás fordítását, ötletes vis maior szitu. De hogy R2 tárolóegységei megbízhatatlanok lennének? Luke pont az előző részben játszotta le a több évtizedig őrzött "You are my only hope" jelenetet...
A kis hajszárító droid is elment, mint plusz humorfaktor, és még haszna is volt.
További mellékszereplők: Babu Frik haláli figura, én csíptem ; Finn azt hittem összejön Jannah-val (ha már a Poe-val való melegrománcot nem merték bevállalni a készítők) ; illetve jó volt látni ismerős arcokat kisebb szerepekben a lázadók között, mint Dominic Monaghan vagy Greg Grunberg.
Ha már Finn és Jannah: az Első Rend által "besorozott" gyerekek szála kibontást érdemelne, viszont az előző rész végén belengetett Erő-érzékeny gyerekes témát meg teljesen elfelejtették - a Canto Bight-os kirándulást legalább eddig ezzel az érvvel lehetett valamennyire védeni, de így most már nem, ez elég szomorú.
Ha a mostanában terjengő pletykáknak csak a fele igaz, akkor elég rossz irányba tart a filmvilág, vagy legalábbis az annak nagy részét uraló Disney. A Star Wars-ból viszont biztos, hogy jönni fog még sokminden az elkövetkezendő években, addig is nézzetek The Mandalorian-t, meg februártól Clone Wars 7.évadot!