Portrait of Sokollu Mehmed Pasha/Szokollu Mehmed Pasa portréja
Origin and education
There are two stories related to the origin of Sokollu Mehmed. One says he was born around 1505 into a simple shepherd family close to Sokolovići, while the other says he was a descendant of a wealthy Orthodox family, the third son of the family. Knowing his life, the latter seems more likely. However, both stories agree that he eventually entered the Ottoman Empire as a child through the devshirme system. Opinions about the time of this are divided, it happened in 1516 or 1521. If the latter date is real, we can assume that the time of birth in 1505 is excessive and could have been born a few years later.
According to an interesting - and perhaps credible - story, little Sokollu was personally selected during the devshirme raid, by Yeşilce Mehmed Bey’s men. Yeşilce Mehmed Bey did not choose the boy from his own idea but at the request of his superior Deli Hüsrev Pasha, who himself came from the Sokollu family also. According to the story, Deli Hüsrev wanted to raise his successor through whom he could gain even greater political influence. This method — educating and supporting young people — was especially common, and many aging pashas chose talented young people alongside them, with whose rise they themself could benefit later on. And the fact that Deli Hüsrev wanted to raise a relative highlights two things: 1 / the stories about boys (and girls) being sometimes personally selected by higher orders, through the devshirme system and then taken to the Empire may be real; 2 / it was not uncommon for statesmen to locate and support their families through the devshirme system. The latter, by the way, raises the question of why the sultanas from the harem did not do so, but this is a more complex topic, which I will discuss in a separate post.
Either way, in vain did his family offer huge sums to the tax collectors, they took the little boy anyway. Young Sokollu was thus certainly in the Ottoman Empire by the 1520s, enjoying the support of Deli Hüsrev. Deli Hüsrev moved in very high circles, in 1543, for example, he was the second vezir of Sultan Suleiman, so he could give the boy a good base. However, Mehmed was not happy of being torn away from his family, so as he began to build his own political circles he turned against Deli Hüsrev and they became open enemies of each other.
Ascension
Sokollu Mehmed spent his first years in Edirne, where he received his education, and then in 1534 took part in the conquest of Iraq alongside the Defterdar Iskender Çelebi. Iskender Çelebi died the same year, so Sokollu was given cavalry duties when he expanded the Topkapi Palace and was able to move to Istanbul. Interestingly, after Iskender Çelebi’s death, Mehmed did not come to Istanbul alone, but in the company of men who later became famous also, such as Pertev Pasha, Piyale Pasha (later brother-in-law), Zal Mahmud Pasha (also later brother-in-law), Ahmed Pasha, Lala Mustafa Pasha (Bayezid Prince's teacher), Hüseyin Pasha. Among them, Pertev Pasha, Piyale Pasha, Zal Mahmud Pasha, Lala Mustafa Pasha, and of course Sokollu Mehmed actually spent their whole lives together in a similar political environment, and there was even a period when they were divan members together. Either way, after their arrival to Istanbul in 1534, their careers raised straight up.
Sokollu Mehmed first became a butler, then a sword-bearer, and finally a chief taster. He spent a total of 20 years in inner service, which is otherwise the case for all other high-ranking statesmen. In his age as a sword-bearer, he became so influential that he could act like his uncle, Deli Hüsrev, and with the help of a tax-collector friend, Ahmed Bey, he brought his brothers, his sister, and nephews to Istanbul and he made his father the head of his Bosnian foundations after he converted to Islam. It should be noted that Sokollu Mehmed did not force any of his family members to convert to Islam, several of his relatives held high positions as orthodox Christians and enjoyed Sokollu’s support still. By the way, Sokollu does not seem to be completely cut off from his Christian roots, as he later supported the Christians in the Balkan also.
He was given his first task outside the inner service in 1541 when he became the chief gate-keeper, which was a highly esteemed and important job. Then he received his first real appointment, after the death of Hayreddin Barbarossa in 1546 when Sultan Suleiman appointed him Admiral of the Ottoman Fleet. Barbarossa was a real sea fox who spent all his time at sea. Sokollu on the other hand was a sharp shift from the unique Barbarossa, for he remained in Istanbul throughout his admiral career.
In 1549 he moved to Sofia because he was appointed as the beylerbey of Rumelia. His appointment was largely due to his origins. The Ottomans found it difficult to raise a strong back-up in the area, because a lot of Serbs, Bosnians and Hungarians lived there. However, they needed the area to raise a strong back-up for themselves for the war against the Hungarian Kingdom. To do this, they wanted to gather as many Bosnian and Serbian soldiers as possible. It was thought that this could be achieved with the help of an influential pasha who originates from there. Although Sokollu successfully completed the recruitment and gathered a lot of soldiers, he failed with the occupation of Timisoara. For a similar fail, most of the pashas would be simply removed from office, but Sokollu was left in his position. The reason for this was perhaps Rüstem's friendship. Rüstem and Sokollu both came from the Balkan, spoke the same language, had a similar origin, so Rüstem tried to support Sokollu, who was slightly younger than him. The fact that Rüstem was older than Sokollu also suggests that the year of birth in 1505 is excessive for him. The relationship between the two also sheds light on how great cohesion was between statesmen of the same origin. This fact is actually known from several cases and was reported by a lot of ambassadors. A similar situation may have existed within the harem as well.
In addition to Rüstem, Sokollu Mehmed also enjoyed the support of Mihrimah and Hürrem. There is a very interesting story about the relationship between Sokollu and Hürrem, which the Venetian ambassador noted. According to this, Sokollu Mehmed once accompanied Hürrem on a cruise, however, the ship began to sink and the Haseki nearly drowned. However, thanks to Sokollu's tremendous physical strength, he rescued Haseki Hürrem Sultan from the water. The ambassador thought this incident might have been behind the rise of Sokollu. The reality will probably never be revealed, however, even if the story itself is not true, at least we get a reference to the appearance of Sokollu from the ambassador's description.
Sokollu had to face a very serious task in 1553 during the war against the Safavids. Because the campaign was suspended in October after the execution of Prince Mustafa, Sokollu had to winter near the Iranian border. Then, in June 1554, reinforcing himself with the Rumelian army, he successfully occupied several smaller fortresses, which the sultan thanked him with making him a third vizier. With this, Sokollu became a member of the divan. His influence and power were further strengthened by his ability to successfully defeat the pseudo-Mustafa rebellion in 1555, which had previously been unsuccessfully handled by Prince Bayezid and which was of paramount importance to Sultan Suleiman.
Crossroad
1558 brought great losses and changes to Sokollu. Hürrem Sultan died. Sultan Suleiman had two remaining sons, Selim and Bayezid. Sokollu had not yet openly taken part in the battle of the two princes for the throne, but he had to decide with Hürrem's death. Sokollu stood openly for Prince Selim, while Rüstem supported Prince Bayezid. Perhaps the decision also had an impact on the relationship between Sokollu and Rüstem. There are several answers to the question of why Sokollu chose Selim. As a prince, Selim had already shown outstanding intelligence and obedience, making him a clearly better candidate. Sultan Suleiman also favored him, true that not openly. Perhaps Sokollu, recognizing Selim's virtues and knowing Suleiman's opinion, decided that Selim would be the winning side, so he stood by him? Perhaps he saw that with Selim his own ascension was certain? Maybe he knew that he could easily influence Selim in the future? Either way, he stood beside Selim with his full support.
Suleiman decided to move both of his sons to a more distant province in the same year. He sent Pertev Pasha to Bayezid and Sokollu Pasha to Selim, to tell the princes his instructions. Perhaps Sokollu had just chosen the side of Selim after this meeting. However, after passing the news, Sokollu did not return to Istanbul but remained with Selim. This may have been due to the fact that Prince Bayezid rebelled against his father and openly refused to move out. Eventually, both princes switched provinces, and Sokollu returned to Istanbul. But he couldn't stay there long.
The battle of the two princes in May 1559 swelled into a civil war. Bayezid revolted against his father and brother after gathering an army with the aim to execute Selim and his only son, Murad. Suleiman then openly chose the side of Selim and sent Sokollu with part of the imperial army to Prince Selim as support. The battle was eventually won by Selim and Sokollu Mehmed, but Bayezid fled away. Sokollu and Selim led their troops after the prince, Suleiman, meanwhile, was waiting in Istanbul for Bayezid to head in that direction. However, the prince fled to Iran, followed by the armies of Selim and Sokollu. Eventually, Bayezid crossed the border and got into the captivity of the Iranian Shah. After realizing that the Shah wants to cooperate, Selim and Sokollu were allowed to leave the Iranian border. Returning to Istanbul and following the death of Rüstem Pasha in 1561, Sokollu earned the post of Second Vizier.
His private life
In 1562, Sultan Suleiman successfully brought back Prince Bayezid from Iran and executed him along with his sons. To strengthen the power of his only heir, Selim, he married Selim’s daughters to influential pashas. One of Selim's daughters, Esmehan was intended to marry Sokollu Mehmed Pasha. Although there was an age difference of roughly 35-40 years between the couple, according to the descriptions, Sokollu was in good physical condition compared to his age, so perhaps Esmehan was easier to accept her elderly husband. Despite the age difference, their marriage was fruitful. On the one hand, there are plenty of charities and construction projects associated with them, and on the other hand, they have had several children. At least three sons, Sokollu Ahmed (1563? - 1566), Pir-Mehmed (1566? - 1567?), Sokolluzade İbrahim (1565 - 1622?) and a girl Safiye (1563? -?) who later married Lala Mustafa Pasha's son.
However, Sokollu had to make a sacrifice in order to marry Esmehan Sultan. Sokollu was already married, so he had to divorce his wife first. By the way, not all pashas did this and divorced for the first ask. For example, Kalaylikoz Pasha, a beylerbey of Buda refused to leave his wife when he was offered an imperial princess (funny but he just rejected Sokollu's widow Esmehan, for the sake of his first wife). However, Sokollu did not leave alone his two sons from his first marriage. He took great care of the education of Hasan and Kurd. We know that Kurd accompanied his father to the battle of Szigetvár in 1566, and this was his first serious fighting experience. From this, we can calculate that, since they were of a roughly similar age, the sons of Sokollu may have been born in the 1540s. Kurd was the beylerbey of Herzegovina between 1571 and 1572, and also dealt extensively with the merchants of Dubrovnik, working closely with them. Not knowing when and how he died. Hasan was the eldest child of Sokollu, and he became the beylerbey of Erzurum, Damascus, Rumelia, Anatolia, and Baghdad during his long career. Interestingly, from the records of an ear-witness, we know what Sokollu’s advice to Hasan was in 1579 when they were preparing to fight against the Safavids. Sokollu then said, "Consider this task as a precondition for your future advancement!" This also suggests that Sokollu did not distribute positions to his relatives for no reason, but he did examine whether they were suitable for the task or not. Hasan was a respected pasha of his age and died in 1598/9 during the war against Çelalis.
At the top
Sokollu Mehmed reached the peak of his political career in 1565 when he was appointed Grand Vizier by Sultan Suleiman. Sokollu then began to make huge arrangements and surrounded himself with his relatives who had previously been brought to and taught in Istanbul. He built himself a network in Suleiman's life, such a network that Suleiman tried so hard to abolish forty years ago. For Suleiman was content that the statesmen of slave descent, through their relatives and devotees, interwoven all political life, thereby endangering the supremacy of the sultan. Because of this, he sought to bring about several reforms and successfully changed the habit. However, still in the life of the aging sultan, Sokollu had already successfully revived the olf tradition, perhaps without Suleiman noticing.
The old sultan died at Szigetvár in 1566, which put Sokollu in a very difficult situation. The battle had been unsuccessful for too long, the soldiers were exhausted and desperate. Had it turned out the death of the sultan, the order would be disrupted, and not only would the battle have been lost, but perhaps more trouble could have happened. Because of this, Sokollu decided to cover up Suleiman's death and immediately sent an ambassador in the greatest secret to Prince Selim to come to the camp as soon as possible. To make his plan a success, he fenced off a scribe whose handwriting matched that of Suleiman's and another man who resembled the sultan. He dressed the latter in the sultan's clothes and carried him around the camp in the sultan's carriage; and the former handed out written orders in the name of the sultan. To avoid rot of the body of the sultan, it was mummified by an Egyptian doctor, certainly by Egyptian methods. The battle was finally won, so Sokollu revealed the news of the sultan's death and showed the body of the sultan who had been dead for several days. A few weeks later, Prince Selim also arrived, who began his reign as Selim II. Suleiman's body was then shown again and the sultan's body was reportedly in very good condition, which also supports the Egyptian method of embalming.
After Suleiman's death, they returned with Selim to Istanbul, where they had to face an awkward incident. Crossing the city border, the Janissaries stopped and refused to continue their way to the palace. In time, they got bored, they started to walk again a little, and soon they stopped again. Then Selim's son-in-law, Admiral Piyale Pasa, and other viziers also ordered the Janissaries to continue walking, who in response dragged the statesmen off their horses and nearly killed them, eventually spared them only in exchange for gold. Selim was in a very distressing situation, as the Janissaries publicly humiliated him and he could do nothing against it. Thanks to the mediation of Sokollu, the Janissaries finally announced what would change their minds and indicated that they wanted their accession fee immediately. This fee is traditionally distributed by the sultan later, as Selim did not yet have access to the treasury because he could not yet return to the palace. The Janissaries, of course, knew this and deliberately wanted to humiliate the Sultan in this way. Selim eventually cut himself out of the situation by asking his sister, Mihrimah, for financial help. Some say that the situation did not take a more dramatic turn was due to Sokollu’s presence and composure.
Sokollu reached the culmination of his career during Selim's reign. Selim did not deal with politics, except in a few exceptional cases, and left everything to Sokollu. Sokollu actually worked as a sultan throughout Selim's eight-year-long reign. It is not known whether Sokollu ruled completely himself or together wit Selim, following the events from the background. Either way, the second half of the 1560s was difficult for the empire because of several rebellions and protracted wars, but Szokollu and/or Selim successfully recovered from these.
His later years
With the death of Selim in 1574, the twilight of Sokollu's influence also came. Sokollu and Nurbanu Sultan jointly concealed Selim's death and invited Prince Murad to the capital. Murad arrived in Istanbul with his own men, however in Istanbul, in all important positions, there were Sokollu's men. Murad wanted to put his own trusted men to these positions, but his hands were tied. Sokollu was so influential and revered that Murad could not make him retire. The problem was finally solved in the spring of 1579. A man dressed in a dervish suit stabbed Sokollu, who died at the scene, during an audition. It is still unclear who the instigator was, but there are more possibilities, including Murad himself, Safiye Sultan, or even Nurbanu Sultan, but also the enemies of Sokollu.
Sokollu Mehmed was buried in Istanbul, in his own complex, built by him in 1572 according to the plans of Mimar Sinan. Sokollu’s career, influence, and personality are unique in the history of the Ottoman Empire and this is why he is still considered as one of the greatest Grand Viziers today. He gave to numerous charities and sponsored many construction projects during his life. His Kadirga Mosque Complex is one of the most beautiful "little mosques" in Istanbul.
Used sources: U. Dakic - The Sokollu family clan and the politics of vizireial households in the second half of the sixteens century; P. Kayaalp - The Empress Nurbanu and Ottoman Politics in the Sixteenth Century - Building the Atik Valide; Y. Öztuna - Kanuni Sultan Süleyman; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World around it; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; D. A. Howard - A history of the Ottoman Empire; L. Peirce - Empress of the East; L. Peirce - The imperial harem; Pinar Kayaalp-Aktan, The Atik Valide Mosque Complex: A testament of Nurbanu’s prestige, power and piety
* * *
Eredete és neveltetése
Szokollu Mehmed származásához két történet is kapcsolódik. Egyik szerint 1505 körül született egy egyszerű pásztor családba Sokolovići-hoz közel, míg a másik szerint egy gazdag ortodox család leszármazottja, a család harmadik fia volt. Ismerve életét, utóbbi tűnik valószínűbbnek. Abban azonban mindkét történet egyetért, hogy a devsirme rendszeren keresztül került végül gyermekként az Oszmán Birodalomba. Ennek idejéről megoszlanak a vélemények, vagy 1516-ban vagy 1521-ben szakadt el családjától. Amennyiben az utóbbi dátum a valós, feltételezhetjük, hogy az 1505-ös születési idő túlzó és annál később születhetett néhány évvel.
Egy érdekes - és részben talán hitelt is érdemlő - történet szerint a kis Szokollut személyesen választották ki a besorozás során Yeşilce Mehmed Bey emberei. Yeşilce Mehmed Bey nem saját maga ötletétől vezérelve választotta ki a fiút, hanem felettese Deli Hüsrev Pasa kérésére, aki maga is a Szokkollu családból származott. A történet szerint Deli Hüsrev szerette volna kitaníttatni utódját, akin keresztül még nagyobb politikai befolyásra tehet szert. Ez a módszer - az ifjak kitanítása - kifejezetten gyakori volt, sok idősödő pasa választott tehetséges fiatalokat maga mellé, akik felemelkedésével ő maga is előnyökhöz juthatott a későbbiekben. Az pedig, hogy Deli Hüsrev egy rokonát kívánta kinevelni, két dologra is rávilágít: 1/ valódiak lehetnek azok a történetek melyek szerint a devsirme rendszerben valóban olykor olykor személyesen válogattak fiúkat (és lányokat) és felsőbb utasításra vitték őket a Birodaloba; 2/ nem volt ritka, hogy a devsirme rendszeren keresztül felemelkedő államférfiak felkutassák és támogassák családjaikat. Ezutóbbi egyébként felveti annak a kérdését, hogy a szultánák miért nem tettek így, ám ez egy összetettebb téma, melyet egy külön posztban fogok taglalni.
Akárhogyan is, családja hiába kínált hatalmas összegeket az adóbeszedőknek, azok elvitték a kisfiút, aki így az 1520-as években már minden bizonnyal az Oszmán Birodalomban tartózkodott, Deli Hüsrev támogatását élvezve. Deli Hüsrev igen magas körökben mozgott, 1543-ban például Szulejmán szultán második vezíre volt, így megfelelő alapot tudott adni a fiúnak. Szokollu Mehmed azonban nem repesett az örömtől, hogy elszakították családjától, így amint saját politikai köreit kezdte kiépíteni szembefordult Deli Hüsrevvel és nyíltan egymás ellenségei lettek.
Felemelkedés
Szokollu Mehmed első éveit Edirnében töltötte, ahol oktatásban részesült, majd 1534-ben részt vett irak elfoglalásában a defterdár Iskender Çelebi mellett. Iskender Çelebi még ugyanezen évben meghalt, így Szokollu a Topkapi Palota bővítésekor lovászi feladatokat kapott és Isztambulba költözhetett. Érdekesség, hogy Iskender Çelebi halála után Mehmed nem egyedül került Isztambulba, hanem olyan később nagy nevet szerző férfiak társaságában, mint Pertev Pasa, Piyale Pasa (későbbi sógora), Zal Mahmud Pasa (szintén későbbi sógora), Ahmed Pasa, Lala Musztafa Pasa (Bayezid herceg tanítója), Hüseyin Pasa. Közülük Pertev Pasa, Piyale Pasa, Zal Mahmud Pasa, Lala Musztafa Pasa és természetesen Szokollu Mehmed tulajdonképpen egész életüket együtt töltötték hasonló politikai környzetben mozogva, sőt olyan időszak is volt, mikor együtt voltak divan tagok. Akárhogyan is, 1534-es Isztambulba kerülésük után karrierjük innentől egyenesen ívelt felfelé.
Szokollu Mehmed előbb inas, majd fegyverhordozó lett, végül pedig főkóstoló. Összesen 20 évet töltött a belső szolgálattal, ami egyébként minden más magasra ívelő államférfi esetében megfigyelhető. Fegyverhordozó korában lett akkora befolyása, hogy nagybátyja, Deli Hüsrevhez hasonlóan tudjon eljárni és egy adóbeszedő barátja, Ahmed Bég segítségével testvéreit, húgát és unokaöccseit Isztambulba hozatta, apját pedig miután áttért az iszlámra megtette boszniai alpítványainak vezetőjévé. Megjegyzendő, hogy Szokollu Mehmed nem kényszerítette egyik családtagját sem, hogy térjen át az iszlám hitre, több rokona otrodox keresztényként töltött be magas pozíciókat és élvezte Szokollu támogatását. Szokollu egyébként olybá tűnik, nem szakadt el teljesen keresztény gyökereitől, ugyanis később a Balkáni keresztényeket is támogatta.
1541-ben kapta első palotán kívüli feladatát, mikor ő lett a főkapu őr, ami egy igen megbecsült és fontos feladatkör volt. Innen kapta aztán első igazi kinevezését, mellyel belépett a nagybetűs politikai élebe, Hayreddin Barbarossa 1546-os halálát követően érte, mikor Szulejmán szultán kinevezte az oszmán flotta admirálisának. Barbarossa igazi tengeri róka volt, aki minden idejét a tengeren töltötte. Szokollu éles váltás volt a páratlan Barbarossához képest, ugyanis admirálisi pályafutása során végig Isztambulban maradt.
1549-ben Szófiába költözött, mert Rumélia beglerbégjévé nevezték ki. Kinevezése nagymértékben származásának volt köszönhető. Az oszmánok ugyanis nehezen tudták megvetni lábukat a területen, hiszen biztos hátországot akartak itt kiépíteni, ami támogatni képes őket a Magyar Királyság elleni állansuló háború során. Ehhez pedig minél több bosnyák és szerb katonát akartak zászlójuk alá gyűjteni. Úgy gondolták, ez egy befolyásos innen elszármazott pasa segítségével sikerülhet. Szokollu bár a toborzást sikeresen telejsítette, Temesvár elfoglalásával kudarcot vallott. Hasonló bukásért a legtöbb pasát egyszerűen lefokozta korábban a szultán, Szokollut azonban meghagyta pozíciójában. Ennek oka talán Rüsztem Pasával formálódó barátsága volt. Rüsztem és Szokollu mindketten a Balkánról származtak, azonos nyelvet beszéltek, hasonló sorsuk volt, ezért Rüsztem igyekezett támogatni a nála valamivel fiatalabb Szokollut. A tény, hogy Rüsztem idősebb volt Szokollunál szintén azt sugallja, hogy az 1505-ös születési év túlzó Szokollu esetében. Kettejük viszonya rávilágít arra is, hogy milyen nagy összetartás volt az azonos származású államférfiak között. Ezt egyébként több esetből is tudjuk és szinte minden követ megemlíti írásaiban. A háremen belül is hasonló helyzet állhatott fenn.
Szokollu Mehmed Rüsztem mellett Mihrimah és Hürrem támogatását is élvezte. Van egy igen érdekes történet, Szokollu és Hürrem viszonyáról, melyet a velencei követ jegyzet fel. Eszerint Szokollu Mehmed Pasa egyszer elkísérte Hürremet egy hajóútra, azonban a hajó süllyedni kezdett és félő volt, hogy a Haszeki megfullad. Szokollu Mehmed hatalmas fizikai erejének köszönhetően azonban kimentette a Haszekit a vízből. A követ úgy gondolta, ezen incidens állhatott Szokollu felemelkedésének hátterében. A valóság valószínűleg sosem fog kiderülni, azonban ha a történet maga nem is igaz, legalább Szokollu külsejére kapunk utalást a követ leírásából.
Szokollu Mehmednek igen komoly feladattal kellett szembe néznie 1553-ban, a szafavidák elleni harcok során. Mivel a hadjárat Musztafa herceg kivégézését követően, októberben felfüggesztődött, mielőtt igazából elkezdődött volna Szokollunak az iráni határ közelében kellett kitelelnie. Aztán 1554 júniusában a ruméliai hadsereggel megerősítve magát sikeresen elfoglalt több kisebb grúz erődöt, amit a szultán azzal hálált meg neki, hogy harmadik vezírré tette meg. Ezzel pedig Szokollu a diván tagja lehetett, mellyel példátlan emelkedése egyértelműen célirányt vett. Tovább erősítette az, hogy sikerrel volt képes leverni az ál-Musztafa féle lázadást 1555-ben, melyet korábban Bayezid herceg sikertelenül kezelt és amely Szulejmán szultánnak kiemelt jelentőséggel bírt.
Válaszút
1558 több szempontból is nagy veszteségeket hozott Szokollunak és válaszút elé is került. Hürrem szultána meghalt. Szulejmán szultánnak két fia maradt, Szelim és Bayezid. Szokollu Mehmed eddig nyíltan nem vett részt a két herceg trónért folyó harcába, azonban Hürrem halálával döntenie kellett. Szokollu Mehmed nyíltan Szelim herceg mellé állt, míg Rüsztem Pasa Bayezidet támogatta. Talán a döntés Szokollu és Rüsztem viszonyára is ráhatással volt. Arra a kérdésre, hogy Szokollu miért Szelimet választotta több válasz is létezik. Szelim hercegként kiemelkedő intelligenciáról és engedelmességről tett már tanúbizonyságot, emiatt egyértelműen jobb jelölt volt. Emellett Szulejmán szultán is őt favorizálta, ha nem is nyíltan. Talán Szokollu felismerve Szelim erényeit és tudva Szulejmán véleményét úgy döntött, hogy Szelimé lesz a győztes oldal, így mellé állt? Talán látta Szelimen, hogy mellette a saját felemelkedése is biztos? Talán tudta, hogy Szelimet könnyen fogja tudni befolyásolni a későbbiekben? Akárhogyan is, teljes mellszélességgel Szelim mellé állt.
Szulejmán úgy döntött, hogy mind a két fiát távolabbi tartományba helyezi át, ezzel jelezve nekik, hogy ne harcoljanak a trónért, amíg ő életben van. A hírt követekkel üzente meg fiainak. Bayezidhez Pertev Pasát küldte, Szelimhez pedig Szokollut. Szulejmán talán tudta, hogy Szokollu Szelimet támogatja és ezért küldte őt, talán Szokollu épp a találkozás alkalmával választott oldalt. Szokollu a hír átadása után azonban nem tért vissza Isztambulba, hanem Szelim mellett maradt. Ennek oka talán az lehetett, hogy Bayezid herceg fellázadt apja ellen és nyíltan elutasította a költözést. Végül mindkét herceg tartományt váltott, Szokollu pedig visszatért Isztambulba. Ám nem sokáig maradhatott ott.
A két herceg harca 1559 májusában polgárháborúvá duzzadt. Bayezid fellázadva apja és bátyja ellen sereget gyűjtött, hogy kivégezze Szelimet és egyetlen fiát, Muradot. Szulejmán ekkor nyíltan oldalt választott és Szokollu Mehmedet a birodalmi sereg egy részével Szelim herceghez küldte támogatásul. A csatát végül Szelim és Szokollu Mehmed nyerték meg, ám Bayezid elmenekült, így csapataik élén a herceg után eredtek. Szulejmán eközben Isztambulban várakozott, ha Bayezid arra venné az irányt. A herceg azonban Irán felé menekült, Szelim és Szokollu seregével a nyomában. Végül Bayezid a határon átkelve az iráni şah fogságába esett, Szelim és Szokollu pedig elhagyhatták az iráni határt, amint a şah jelezte, hogy kész együttműködni a szultánnal és tárgyalásokat kezdtek. Isztambulba visszatérve és Rüsztem Pasa 1561-es halálát követően, Szokollu kiérdemelte a második vezír tisztségét.
Magánélete
1562-ben Szulejmán szultán sikeresen visszaszerezte Bayezid herceget Iránból és fiaival együtt kivégeztette. Hogy megerősítse egyetlen örököse, Szelim hatalmát, Szelim lányait befolyásos pasákhoz adta nőül. Szelim egyik lányát Esmehant Szokollu Mehmed Pasának szánták feleségül. Bár a pár között nagyjából 35-40 év körkülönbség volt, a leírások alapján Szokollu korához képest jó fizikai állapotban volt, így talán Esmehan könnyebben fogadta idős férjét. A körkülönbség ellenére házasságuk gyümölcsöző volt. Egyrészt rengeteg jótékonysági szervezet és építési projekt köthető a pár nevéhez, másrészt pedig több gyermekük is született. Legalább három fiú, Sokollu Ahmed (1563? - 1566), Pir-Mehmed (1566? - 1567?), Sokolluzade İbrahim (1565 - 1622?) és egy lány Safiye (1563? - ?), aki a felnőttkort megérve megházasodott Lala Mustafa Pasa, nagyvezír fiához nőül menve.
Azonban Szokollu Mehmednek áldozatot kellett hoznia ahhoz, hogy elvehesse Esmehan szultánát. A Pasa ugyanis már nős volt, így el kellett válnia feleségétől. Ezt egyébként nem minden pasa tette meg. Ismert például Kalaylikoz Pasa, budai beglerbég, aki elutasította, hogy elhagyja feleségét, mikor felajánlottak neki egy birodalmi hercegnőt (vicces, de épp Szokollu özvegyét utasította el felesége kedvéért). Szokollu azonban elvált feleségétől, első házasságából született két fiát, Hasant és Kurdot azonban nem hagyta magára és gondosan odafigyelt fiai neveltetésére. Kurdról tudjuk, hogy apját elkísérte az 1566-os szigetvári harcba, és ez volt első komoly harci tapasztalata. Ebből arra következtethetünk, hogy - mivel nagyjából hasonló korúak voltak - az 1540-es években születhettek Szokollu fiai. Kurd Herzegovina beglerbégje volt 1571 és 1572 között, emellett kiemelten foglalkozott a dobrovniki kereskedőkkel, szorosan együttműködve velük. Nem tudni, hogy mikor és hogyan halt meg. Hasan volt Szokollu legidősebb gyermeke, Erzurum, Damaszkusz, Rumélia, Anatólia és Bagdad beglerbégje is volt hosszas pályafutása során. Érdekesség, hogy egy fültanú feljegyzéseiből tudhatjuk, hogy mi volt Szokollu Mehmed tanácsa Hasan fiához 1579-ben, mikor együtt készültek harcba szállni a szafavidák ellen. Szokollu ekkor ezt mondta: "Tekintsd úgy ezt a feladatot, mint előfeltételét a jövendő előmenetelednek!" Ez arra is utal, hogy Szokollu nem osztogatta rokonainak minden ok nélkül a pozíciókat, hanem igenis vizsgálta, hogy alkalmasak e a feladatra. Még saját fiát is vizsgáztatta. Hasan elismert pasája volt korának és 1598/9-ben hunyt el a Çelalik elleni harcok során.
A csúcson
Szokollu Mehmed a politikai pályájának csúcsát 1565-ben érte el, mikor Szulejmán szultán kinevezte nagyvezírré. Szokollu ekkor nagy rendezkedésbe kezdett és korábban Iszambulba hozatott és taníttatott rokonaival vette körbe magát. Olyan hálózatot épített ki magának Szulejmán életében, melyet Szulejmán negyven évvel ezelőtt olyannyira igyekezett eltörölni. Szulejmán ugyanis megelégelte, hogy a rabszolga származású államférfiak rokonaik és lekötelezettjeik révén átszövik az egész politikai életet, veszélyeztetve ezzel a szultán felsőbbrendűségét. Emiatt több reformot is igyekezett hozni, és sikerrel változtatta meg a szokást. Azonban Szokollu az idősödő szultán életében már sikerrel felélesztette a hagyományt, talán anélkül, hogy Szulejmán észrevehette volna.
Az idős szultán 1566-ban Szigetvárnál elhunyt, mellyel igen nehéz helyzetbe hozta Szokollut. A csata túl régóta zajlott eredménytelenül, a katonák kimerültek és reményvesztettek voltak. Ha kiderült volna a szultán halála megbomlott volna a rend és nem csak, hogy a csatát vesztették volna el, de talán nagyobb baj is történhetett volna. Emiatt Szokollu úgy döntött, hogy eltitkolja Szulejmán halálát és azonnal követet küldött a legnagyobb titokban Szelim herceghez, hogy mielőbb jöjjön a táborba. Hogy terve sikerrel járjon kerített egy írnokot, akinek kézírása megegyezett Szulejmánéval és egy másik férfit, aki hasonlított a szultánra. Utóbbit beöltöztette a szultán ruháiba és a szultáni kocsival körbe vitette a táborban, hogy a kocsi látványával lelket öntsön a katonákba; előbbi pedig írásos parancsokat osztogatott a szultán nevében. Hogy a test rothadását elkerülje, a szultán testét egy egyiptomi orvos mumifikálta, minden bizonnyal az egyiptomi módszerekkel. A csatát végül megnyerték, így Szokollu felfedte a szultán halálhírét és a több napja halott szultán testét felravataloztatta. Néhány hét múlva Szelim herceg is megérkezett, aki ekkor szultánná lépett elő és megkezdte uralmát II. Szelim néven. Szulejmán testét ekkor újra felravatalozták és a beszámolók szerint a szultán teste nagyon jó állapotban volt, ami szintén alátámasztja az egyiptomi balzsamozási módszert.
Szulejmán halála után együtt tértek vissza Szelimmel Isztambulba, ahol kínos incidenssel kellett szembe nézniük. Ekkor ugyanis a város határát átlépve a janicsárok egyszerűen megálltak és elutasították, hogy tovább haladjanak a palota felé. Idővel megunták, kicsit újra elindultak majd hamarosan ismételten lecövekeltek. Ekkor Szelim veje, a tengernagy Piyale Pasa és többi vezíre is parancsot adott a janicsároknak a tovább indulásra, akik válaszul lerántották lovaikról az államférfiakat és végül csak pénzért cserébe kímélték meg őket. Szelim nagyon szorult helyzetbe került, hiszen a janicsárok nyilvánosan alázták őt meg, és nem tehetett semmit ellene. Szokollu Mehmed közbenjárásának köszönhetően végül a janicsárok közölték, hogy mi változtatná meg véleményüket és jelezték, hogy a trónralépési jussukat akarják azonnal. Ezt a jusst a szultán a hagyományok szerint később osztja ki, hiszen Szelimnek még nem volt hozzáférése a kincstárhoz, mert még nem tudott visszajutni a palotába. A janicsárok természetesen ezt tudták és szándékosan akarták így megalázni a szultánt. Szelim végül kivágta magát a helyzetből azzal, hogy nővérétől, Mihrimahtól kért anyagi segítséget. Egyesek szerint az, hogy a helyzet nem vett drámaibb fordulatot Szokollu jelenlétének és higgadtságának volt köszönhető.
Szokollu pályájának csúcsát Szelim uralkodása alatt érte el. Szelim ugyanis néhány kivételes esetet leszámítva nem foglalkozott a politikával és mindent Szokollura hagyott. Szokollu tulajdonképpen szultánként tevékenykedett, végig Szelim nyolc éves uralkodása alatt. Nem tudni, hogy Szokollu teljesen maga uralkodott vagy Szelim a háttérből nyomon követte az eseményeket. Akárhogyan is, az 1560-as évek másdik felét több lázadás, elhúzódó háború tette nehézzé a birodalom számára, ám Szokollu és/vagy Szelim sikeresen kilábaltak ezekből.
Élete alkonya
Szelim 1574-es halálával Szokollu befolyásának alkonya is elérkezett. Szokollu és Nurbanu közösen titkolták el Szelim halálát és hívták Murad herceget a fővárosba. Murad saját embereivel érkezett Isztambulba. Isztambulban minden fontos pozícióban Szokollu emberei voltak, Murad pedig szerette volna saját évek óta ismert embereit maga körül tudni, ám keze meg volt kötve. Szokollu akkora befolyással bírt, és olyan tisztelet övezte, hogy Murad nem nyugdíjazhatta, nem mozdíthatta el. A probléma végül 1579 tavaszán megoldódott. Egy dervis ruhába öltözött férfi egy meghallgatás során leszúrta Szokollut, aki a helyszínen elhunyt. Máig tisztázatlan, hogy ki volt a felbújtó, többek között felmerült maga Murad is, Safiye szultána, de Szokollu ellenségei is.
Szokollu Mehmedet Isztambulban, saját komplexumában helyezték örök nyugalomra, melyet Mimar Sinan tervei alapján építtetett a pasa 1572-ben. Szokollu Mehmed karrierje, befolyása és személyisége egyedülálló az Oszmán Birodalom történetében és máig az egyik legnagyobb nagyvezírként tartják számon. Élete során rengeteget jótékonykodott és sok építkezési projektet szponzorált. Kadirgai mecset komplexuma az egyik legszebb Isztambuli "kis mecset".
Felhasznált források: U. Dakic - The Sokollu family clan and the politics of vizireial households in the second half of the sixteens century; P. Kayaalp - The Empress Nurbanu and Ottoman Politics in the Sixteenth Century - Building the Atik Valide; Y. Öztuna - Kanuni Sultan Süleyman; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World around it; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; D. A. Howard - A history of the Ottoman Empire; L. Peirce - Empress of the East; L. Peirce - The imperial harem; Pinar Kayaalp-Aktan, The Atik Valide Mosque Complex: A testament of Nurbanu’s prestige, power and piety
