Két hete még minden rendben volt..
Elértem életem azon pontjára, amikor hirtelen elvesztettem magam körül mindenkit.
Nem tudok bízni senkiben mert érzem hogy átlépnek rajtam. Elvesztettem mindenkit aki fontos volt. Nem tudom, hogy mit rontottam el. Már senki se keres.
Egyedül vagyok. Fáj, hogy ennyire könnyen pótolható lettem.
Neked új nőd van, csak róla beszélsz. Meghallgatom mert legalább te hozzám szólsz. De őszintén nem érdekel. Csak még jobban összetör, hogy boldog vagy. Nélkülem..
Te, másokat helyeztél a barátságunk elé. Az elé ami évek óta kitartott, de most azt látom, hogy itt a vége. Azt hiszem bele fáradtam, hogy sose leszek a legfontosabb. Én sem eröltetem..
Ők, nem tudják min megyek keresztül, hogy mennyire szenvedek a magánytól. Nem látják rajtam. Rejtegetem, mint annyi mindent ami bennem van..
Elvesztem és nem találom a kiutat. Rossz dolgok járnak a fejemben. Félek az életemtől. Attól, hogy ez már mindig így lesz. Így nem tudom folytatni. És azt hiszem nem is akarom..