„Mindig lesz egy másik...”
Épp most olvastam egy bölcsességet. „Éld nyugodtan az életed, mert mindig lesz egy másik munka, másik barátság, másik szerelem, de életed nem lesz másik.” Valóban nem lesz másik élet, és ezt ami van, azt kéne elégedetten élni. A boldogság időleges és eléggé megfoghatatlan. Néha olyan kis hülyeségek vagy rajtunk kívül álló dolgok teszik boldoggá az embert, amire nem is számítottunk. Az elégedettség érzés meg rajtunk áll. Olyanná alakítottam az életemet, amivel elégedett vagyok. (amiben amúgy több helye, több kapaszkodója van a boldogságnak, mint az elégedettség nélkül) De az, hogy cserélhetőek a barátok, a szerelmek, ez egy szörnyű mondat. Néha lecserélődnek, ez igaz, de aki nem tesz bele mindent egy barátságba vagy szerelembe, az nem lesz elégedett sem vele. Ha arra gondol közben, hogy lesz vagy van másik, akkor csak használja, mint a szendvicssütőt, amiből éppen most találtam a lakásban hármat. Kéne tudni miért lettek ledepózva. Ha nem működik, kidobom. Kidobom és nem siratom, van másik, veszek másikat. Igen, tudom, hogy lesz másik szendvicssütőm még az életben. Akár pont ugyanolyan piros, mint ez itt vagy olyan szürke, a harmadikat ki sem bontottam. De az nem pont Ő lesz. És egy szendvicssütő sosem fog szívfájdítóan hiányozni és sosem fogunk emlékezni rá, álmodni vele, se nem sztorizunk róla. Persze, elégedettek lehetünk vele.
A rendberakott életnek része, hogy lemond az ember dolgokról. Néha barátról, szerelemről is. Vagyis hallottam már olyanokról, akik ezt megtették és állítólag boldogabban éltek utána. Én azt gondolom, hogy az nem barátság és nem szerelem volt. Lemondtak valami kötődésről valami vágyról, valaminek az uralmáról, birtoklásáról, elengedtek egy ábrándot. Az lehet. De egy működő barátságot vagy szerelmet miért kéne kidobni? Kicsit ráégett valami, kicsit összekarcolódott, meg letört a pöcök ami tartja azt az izét, de működik...
jah, hát egy új mindig szebb.
