Balkán triumvirátus, Münster, meg miegymás
Oké, oké, tudom, tudom. Három hete, vagy több mint három hete, hogy nem írtam. Igazából nem lepődtem meg, magamat ismerve ez majdhogynem elvárható volt, entschuldigung und es tut mir leid.
Szóval. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Igazából elég ingadozó a hangulatom, mióta kint vagyok, hol jó, hol nem jó, aztán nagyon nem jó, végül meg nagyon klassz. Hát remélem ez majd legalább valami standard se nem jó, de nem is rosszban megállapodik az év során.
Kezdjük azzal, hogy pár hete, nagyon, nagyon le voltam törve úgy az egész miatt. Nem megy jól a német, nem igazán tudok spontán lereagálni szitukat, többször vissza kell kérdeznem, mert hát ugyebár a hochdeutsch néha keveredik albán, meg török, meg isten tudja milyen akcentussal még. Szóval a Jugendzentrumban is remekül kipécéztek maguknak a kedves nagykamaszok, közölték, hogy maximum egy kicsit értem a németet, gúnyolódtak rajtam és én igazán úgy éreztem, hogy a svéd lány csinálta jól - innen haza kell menni, mert ezt nem lehet kibírni.
Na mindegy. Szóval csalódott voltam, hogy egy ilyen szarra áldoztam az utolsó klassz egyetemi évemet a csajokkal. Csalódtam a programban, csalódtam Németországban, csalódtam az emberekben, csalódtam magamban, meg úgy mindenben unblock.
Megtépázott lelkemnek nem kicsit esett jól tehát, amikor a nyelvórán Corináék megkérdezték, hogy megyek-e velük kirándulni Brémába. Nagyon jól éreztem magam, a lányok nagyon klasszak voltak. Egészen jól el tudtunk dumálni úgy mindenféléről, hol németül, hol angolul, de azért inkább németül. Aznap nemzeti ünnep volt a németeknél - egyesülés ihajcsuhaj -, úgyhogy aggódtam, hogy teljesen kihalt lesz minden, egy lélek se, csak mi hárman, de meglepően nagy volt az élet a muzsikusoknál. A város eszméletlen szép, nekem nagyon tetszett és még grátiszként megkaptunk egy szenzációsan jó időt is.
És még a szamarat is megsimogattam, úgyhogy teljesülnie kell a kívánságomnak is. (Más dolog, hogy fogalmam sincs, hogy teljesült-e már, mert nem emlékszem, hogy mit kívántam.)
Mivel a németeknél olyan vonatjegyek vannak, amik egy régió régiójában mindenhová érvényesek (fogalmam sincs, hogy ez így mi, nem is értettem, hagytam, hogy Olga csináljon mindent, ő ebben elég pro volt), elkirándultunk még Bremenhafenbe, egy közeli kis kikötővárosba. Szép volt, hangulatos volt, egyszer elment, de a kisvárosokból szerintem ez az év után, már örökre elegem lesz. :D
Arra, hogy ez a tenger, vagy valami nagy folyó/tó, viszont nem jöttünk rá. :D Szóval nagyon jó nap volt, szellemileg és lelkileg is felfrissültem.
Az utána való hét egyetlen érdemleges mementója az volt, hogy Viki végleg hazament, ami nagyon szomorú. Elég kedves lány volt, és az utolsó heteiben végig itthon volt, úgyhogy tudtunk beszélgetni is. Főleg arról, hogy milyen rohadékok tudnak lenni a gyerekek, ebből a szempontból eléggé jól megértettük egymást. Tagadhatatlanul vidámabb volt, amikor már látta a végét a projektjének. Nem tudom, hogy végül ő mennyire volt szomorú, hogy hazament, minden esetre furcsa, hogy nincs itt. :(
Szombaton magyarék Vikiével Münsterben kirándultunk. Mindenki szuperlatívuszokban zengett arról a városról, hát nekem Bréma ezerszer inkább, de azért takaros kis belvárosa volt.
Nagy volt az élet, a kötelező látványosságok mellett megnéztük a piacot, meg kivándoroltunk egy tóhoz is. Nagyon poén volt, mert énekelt egy kórus, aznap este volt valamilyen templomi éneklős program, de már nem vártuk meg, Münster addigra kifogyott a látnivalókból.
Mikor visszaértünk Osnabrückbe, volt még harminc perc a következő buszig, és mivel mindenképpen vásárolni szerettem volna valamit, bementünk egy-két boltba. Akkor vettük észre, hogy éjszakai shoppingolás van, egy csomó kedvezménnyel, úgyhogy a fél óra nézelődésből lett három és fél, az utolsó buszig, nem kicsit fáradtunk el. A beleölt idővel szemben sajnos nem voltunk túl hatékonyak, de azért így is poén volt.
Ezen a héten a Pokoltanya zárva volt, úgyhogy kedves mentorom jóvoltából mindenhol máshol dolgoztam, ahol lehetséges volt. Végre elmentem Velpébe, és háromszor majomkodtam Wersenben. Végül nagyon jól sült el a dolog, mert bár nagyon örültem volna, ha egy hétig nem kell semmit sem csinálnom, végül is klassz élményekben volt részem. Hétfőn egy Tier-, und Freizeitparkba mentünk a gyerekekkel. Baromi vicces volt, lehetett kecskéket simogatni!!! Meg volt egy csomó pingvin és albínó kenguru.
A Freizeit park része meg olyan volt, mint valami mini vidámpark, hullámvasúttal, meg hatalmas hintákkal meg bobbal és ilyesmik.
Wersenben azért volt nagyon jó lenni, mert egyrészt a gyerekek fantasztikusak. Nem beszélsz jól németül? Várjál, körbeírom / megmutatom. Ha azt mondtuk, hogy háromnegyed hétkor találkozunk, akkor háromnegyed négykor mindegyik gyerek indulásra készen állt. Nagyon aranyosak voltak tényleg. Meg van ott egy másik, német önkéntes, Aileen, ő meg nagyon kedves és baromi vicces. Felültünk a gyerekekkel egy ilyen óriás hajóhintára, gondolván, hogy az úgysem megy nagyon magasra. Igen, de a legvégében ültünk, úgyhogy a dolog úgy nézett ki, hogy mi Aileennal az életünkért visítoztunk, míg a gyerekek netflix and chill. Halál vicces volt így visszagondolva, de akkor maga a horror.
Szerdán mozi délután volt, a Gru2-vel, meg egy német filmmel, a Honig im Kopffal. Az utóbbi szenzációsan jó film, remélem kijön magyarul is, vagy valahonnan majd letölthető. Nagyon szép volt és kimondottan ötletes, haláli poénokkal. Pénteken meg kézműveskedtünk. Hát belőlem időközben minden pedagógusi kreativitás kihalt, úgyhogy inkább a gyerekeknek segítettem. :D
Velpében kedden kézműveskedtünk, csütörtökön filmeztünk, úgyhogy a program nem volt kifejezetten változatos, de a gyerekek itt is nagyon cukik voltak - praktikusan mindenhol normálisak a gyerekek, csak azon a helyen nem, ahol a legtöbbet dolgozom -, itt a Gru-t néztük, meg a Jégvarázst, hát nagy buli volt mindkettő. :D
Úgyhogy ennyi volt tulajdonképpen. Tegnap kiganajaztam az egész házat, mert hetenkénti forgóban vagyunk. Leszakadt a karom, a hátam meg mindenem, majdnem belehaltam, több mint három óráig takarítottam. ÉN!!! Magamban gondoltam is, anyukám el sem hinné, ha látna.
Viszont a rossz hír, hogy valószínűleg lebetegedtem. Tizenkét órás alvást terveztem mára, de nem tudtam elaludni, vagy ha le is aludtam, pár óra múlva felébredtem. A klassz az, hogy nincsen semmi gyógyszerem, vasárnap van és minden zárva, hétfőn pedig megyünk az EVS találkozóra. Igazán mázli, hogy Viki és Alexandra jól fel vannak szerelkezve, mert szerintem már régen meghaltam volna az este folyamán. :D Kénytelen vagyok viszont bevallani, hogy anyának igaza volt, ami a gyógyszerek pakolását illette, mielőtt elindultam.
Jövőhéten - ha addig nem halok meg :D - egy negyedik helyre megyek dolgozni, Bürenbe, egy teljesen ismeretlen, ámbár állítólag nagyon “lustig” emberhez, Mirkóhoz. Hát kíváncsian várom. :D
Mára pihenést, meg Harry Pottert terveztem - idestova két hete készülök valamelyik részt megnézni -, de annyira fáj a fejem, hogy teljesen kizárt, inkább alszom egyet. :D
