#tnpoem

[tnpoem]

“a nevetés az ember sajátja, jele annak, hogy értelmes lény”

-Umberto Eco: A rózsa neve

[tnpoem]

“Az én környezetemben lehetetlen emberi módon élni.”

-Franz Kafka

[tnpoem]

Október 1.

A forró víz ellepi testemet, de legbelül reszketek. Megfagyott a szívem a közömbösség miatt. Pár hónapja még olvadoztam az üzeneteitől, de mostmár a jég csak repedni tud. Akárhányszor csak összetöri a szívem, apróbb és apróbb darabokra.

[tnpoem]

Gondolatok

Úgy szeretnèk fontos lenni... fontos lenni valakinek. Neki. Vagy bárkinek. De körülöttem semmi sincs csak a szürke Hold. Imádom a Holdat. Ha ránézek szerelembe esem, megbűvöl a Hold, de még mindig magányos vagyok. Várok valakire, valakire aki lehet nem is létezik. Vajon nekem túl nagyok az igényeim? Lehet. Egyedül maradok. Nem is tudom kihez futhatnék mert senki sem ér rá. Mindenkinek van élete, mindenki fontos valakinek csak én nem. Senki sem keres. Mindenkit csak én keresek és akkor minden jó és szép, de utána jön a csalódás, a borzalmas csalódás. Rájövök, hogy engem senki sem keres. Senkinek sem vagyok elég fontos. Ha eltűnnék észre vennének? Mindig ezen rágódom. Vajon sírnànak miattam? De az is lehet, hogy most is sír valaki. Én megvígasztalnám. Együtt sírnánk. Egy olyan személy miatt aki már rég el van veszve és nem találja az útjàt. Helyes útról szó nincs inkább az önmagunk útjàról. Milyen lehet az én utam? Én álmomban virággal borítottnak képzelem el és vidáman szökdécselek rajta miközben egy dalt dúdolok. Egy dalt amihez sok emlèk fűz. És felébredek. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Amit erdemlek az egy sotet fekete út kopasz fákkal és lila fény venne körül. Egy picit félek a sötétben, lélekben meg mindig pici lányka vagyok. Pici lányka sok gonddal. Egy pici lányka aki vár valakire..valakire aki felébreszti.....

[tnpoem]

“Irtózatos világosság nyílik meg előttem.”

-Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója