#trahsworthy

[trashworthy-blog]

57es

[trashworthy-blog]

57-es italbolt (Akácfa)

Az Akácfa utca éjszakai életével kapcsolatban a legtöbbünknek már csak az Instant, a Fogasház, kultúrabb embereknek pedig esetlegesen  még a Mazel Tov jut eszébe. Kár volna azonban megalkudnunk ezen a szűkös ismerethalmazon és megfosztani magunkat az 57-es italbolt által nyújtott sajátos miliőtől. Bár nekünk a délutáni látogatásunkkal sikerült megkerülnünk a főként gimnazistákat és középkorú veteránokat tömörítő szomjas tömeget, a hely atmoszférája azonban már a korai órákban is teljességel átérezhető. Belépésünket követően különböző játékgépek és neonfényes italpromóciók harmonikus színkavalkádja kápráztatta a szemünket. Miután a mozaikcsempével kirakott, álló pultként szolgáló oszlopot megkerülve eljutottunk a pulthoz, szükségünk volt néhány percre, hogy feldolgozzuk a rendkívül széles italkínálatot. Lányos zavarunkban végül a már megszokott ízek mellett döntöttünk egy Kinley gyömbér és egy Strongbow formájában, azonban a vállalkozóbb szellemű vendégek számtalan extravagáns italkompozíciót próbálhatnak ki. Ez utóbbiak szezonális jellege és folyamatosan változó variációi arra engednek következtetni, hogy a hely nem csupán a jó hangulat megteremtéséért tesz komoly erőfeszítéseket, hanem egy fenntarthatóbb bolygóért is, a lejárat közeli italok újrahasznosításán, újragondolásán keresztül.

Ha már ráuntál a turistáktól hemzsegő romkocsmákra és klubokra a környéken – vagy csak elfogyott a pénzed – bátran térj be ide! Garantáltan nyitva lesz és ha éppen úgy szeretnéd, az emlékeidet is itt hagyhatod. A hely is nehezen enged majd el Téged, hiszen a bejárati ajtó hangos sírásba kezd 1-1 távozó ember után és elég időt hagy a becsapódásig ahhoz, hogy a szintén bizonytalan hazafelé készülők még meggondolják magukat és visszatérjenek egy utolsó körre.

[trashworthy-blog]

Wichmann kocsmája

...avagy a letűnt szocialista éra műkincsként hátramaradó egyik utolsó bástyája,  mely szolídan bújik meg a Kazinczy – Király romkocsmáinak nyüzsgésében. A hely retró jellegét abszolút a kocsmáros testesíti meg, aki nem csak hogy kancsóból méri a ház enyhén savas borait, hanem nyugtával mit sem törődve, hetykén számolja le kissé kopottas vendéglátós tárcájából a 160 forintos kisfröccs utáni visszajárót. A több évtizedes múltra visszatekintő hely családias jellege is erősen jelen van, melyet egyrészt a veterán törzsvendégek - akiknek már néhány mordulásából érti a csapos, hogy mit adjon a kínálatból – állandó jelenléte, másrészt pedig a helyenként penészedő, máshol mállott vakolatú falakat ékesítő számtalan családi – baráti eseményekről készült fotóarchívum hív életre. Ugyan ez már önmagában is elég lenne egy feledhetetlen este eltöltéséhez, a vendéglátó hely azonban külön figyelmet fordít arra, hogy ne csak a szomjas, hanem az éhes vendégek is elégedetten távozhassanak. A ropi-chips-szotyi keretein túllépve a hely védjegyévé vált „bécsis szendó“ segít megágyazni az esti fogyasztáshoz az arra szükséget érző vendégeknek.