2010-ben egy hirtelen ötlet volt, az évek alatt szokássá vált az évente megszervezett erdélyi tekerésünk. Idén 5. alkalommal vágunk neki 4 fős csapatunkkal! Élménybeszámolók, képek és tanácsok.
Frissítette a romániai utak minőségét jelző térképét az infrastrukturális topikokra szakosodott construim-romania.ro internetes fórum. Adatainak hitelességét növeli, hogy a hazai autósok helyszíni tapasztalataira támaszkodik
Egyre népszerűbb a GoPro kínai kihívója, az Acmell által gyártott Sj4000, vagy más néven SD28. Számos összehasonlítás található youtuben, csak rá kell keresni. Különbség talán csak az árban van: feleannyiba sem kerül, mint a híres GoPro és ezért az árért fullHD-ban vesz fel, és mindenféle sporthoz tökéletes. Az elkészült felvételek kifogástalanok, ezt volt alkalmunk megtapasztalni.
A vízálló tok 30 méterig bírja, valamint jól véd a por és ütődések ellen. A rengetek konzolnak köszönhetően pedig bárhová rögzíthető. Legutóbb egy kocsi tetején vettük fel az utunkat Erdélyben, egy szerpentines szakaszon, de nyomtuk már szökőkútba, tartottuk esőben, egyszer pedig egy röplabda is eltalálta, ám mindez meg sem kottyant neki, a képminőség végig makulátlan volt.
A kamera szinte tökéletes GoPro klón, külsőleg és belsőleg is. A paramétereit nem részleteznénk, hiszen minden megtalálható a neten. Beszéljen a tesztvideó.
Bár az elmúlt héten a blogon az volt látható, hogy "épp tekerünk", ez sajnos nem volt igaz. Az indulás előtti napokban egyikünket a gyomorrontás, másikunkat pedig egy lábsérülés döntötte le a lábáról, így el kellett halasztanunk az indulást, melyre valószínűleg augusztusban kerül majd sor. Az elmaradt tekerést egy erdélyi kirándulással pótoltuk be, mely során volt lehetőségünk letesztelni a túra előtt vásárolt sportkamerát. Erről hamarosan írunk majd egy részletes bemutatót.
Most lesz 5. éve, hogy Erdély útjait koptatjuk, de még egyszer sem volt lehetőségünk jó minőségű videókkal bemutatni azokat a gyönyörű tájakat, amelyeket testközelből megéltünk. 5. utunkra egy full hd sportkamera is elkísér minket, hogy az egész utunkon rengeteg profi felvétel készülhessen.
A kamera szinte bárhová rögzíthető (monopod, kormány, sisak stb.) a rengeteg konzol segítségével, a vízálló, porálló tokja pedig tökéletes a túrakörülményekhez.
Negyedik: Mentettük a menthetőt (Vércsorog, Vársonkolyos)
A tavalyi, 2013-as turánkhoz nagy reményeket fűztünk. Biciklis kalandjainkról több nagy híroldal is beszámolt, így lelkesedésből sem volt hiány. Sok tapasztalattal gazdagodva, megfontoltabban vágtunk neki mint az előző háromnak. Ahogy már korábban írtuk, Pádist céloztuk meg, több szép állomás útbaejtésével. A nyeregben újra meghódítottuk Nagyváradot. A nyüzsgő nagyvárost egy veszélyes időutazás követte, a harmadik világbeli településektől a zord, szinte érintetlen vadonig. Démoklész kardja végig ott lebegett a fejünk fülött. A küzdelmek tetőpontján kellett rájönnünk, hogy minden hiábavaló volt. Mentettük a menthetőt.
Útvonalunk térképen
1. nap
Vonatozás Nagykerekiig, majd tekerés Nagyváradra
Július 20-án pattantunk nyeregbe. Tekerésünk a szokásos módon kezdődött: Útvonalunk kezdeti szakasza Nagyváradig megegyezett az első túránkéval. Nagykerekiig ismét vonatoztunk. A vonathoz fűződő élményünk egy erdélyi magyarral való találkozás, aki rögtönzött román nyelvleckét adott nekünk. Kerekiről ezután Nagyváradra tekertünk. Mindig szívesen fedezzük fel ezt a gyönyörű várost, és most volt is időnk egy kis kalandozásra a régi épületek rengetegében. Felfedeztük a város főterét, ahol megálltunk pihenni, energiát gyűjteni. Lényegtelen de annál mulatságosabb emlék dereng fel ezekről a percekből. A paradicsomevés helyes -harpd és szürcsöld ki- módját nem mindenkinek sikerült maradéktalanul véghezvinni. Valóban, valakinek hiányoztak a konyhai körülmények.:)
Egy nagy, kellemes városi parkban is látogatást tettünk, ahol sokan töltötték szabadidejüket. Sok gyerek és felnött élvezte a szökőkút hűsítő vízpermetét, és a felfrissült levegőt, aminek mi is nagyon örültünk. Néhány fotó erejéig itt is elidőztünk.
A gyors városnézés során újabb kedves nagyváradi emlékek sorát sikerült begyűjtenünk, azonban az utunk még hosszú volt.
Időutazás biciklin, utazás Vércsorogig majd Dobresti felé
Ahogy távolodtunk a várostól az az érzetünk támadt, mintha a bringáink az idő kerekét forgatnák. Túráink során sok ijesztően elmaradott települést láttunk már, de a tavaly látottakhoz egyik sem ért fel. Csak komoly félelmekkel, szorosan egymás mögött volt bátorságunk áthajtani az egyik ilyen településen, ugyanis az utcán és a házak udvaráról kitüntetett figyelemmel kísérték a nem mindennapi vendégeket. (kép googlemapsból)
Az út ezen kívül nem volt túl érdekfeszítő. A hosszú egyenes szakaszt lassan felváltották az emelkedők és ezek tetejéről szépen beláthattuk az eddig megtett utunkat. A lankák oldalában tehéncsordák legelésztek, a távolban pedig feltűnt a magunk mögött hagyott Nagyvárad, aminek könnyen kiszúrtuk a város fölé magasodó tornyát.
Még fitten tekerünk :)
Már itt is találkoztunk rázós utakkal és kamionokkal
Ő pedig E.T., a földönkívüli :)
Vércsorog után a táj is egyre szebbé, változatosabbá vált. Mellettünk feltűnt egy kis, tiszta patak, a dombok zöld oldalában bárányok legelésztek, felettük pedig dús, zöld fák magasodtak. A érintetlen táj látványát azonban meg kellett fizetnünk. Most már csak kavicsos földút állt rendelkezésünkre, és a talaj fokozatosan rosszabbá vált az erdő belsejében. Vércsorog után Bihardobrosd (románul: Dobrești) felé igyekeztünk, hogy elérjük az első célunkat, a Vida tavat. Egy korábbi eső után nagy tócsákat kellett kerülgetnünk, utunkat volt, hogy kis vízátfolyások keresztezték. Az út minőségét rontotta, hogy egyre nagyobb kőrögök bukkantak fel a földben, sok kőtörmelékkel. A hegyek oldaláról lefolyó vízzel párosulva nehéz falat volt legyűrni ezeket az akadályokat. Az út nehézségét tükrözi, hogy ezen a szakaszon a google autója is visszafordult. (767-es út Dobresti felé) Annyira a vadon sűrűjében voltunk, hogy a meredek domboldalon egy őz zavartalanul ugrált el nem messze tőlünk.
Lassan sötétedett, mi pedig a sok tolás miatt alig haladtunk, az út neheze pedig még hátra volt. Sok tanakodás után arra jutottunk, hogy biztonságosabb visszafordulunk, mivel korábban láttunk alkalmas sátorozóhelyet. Megkönnyebbülés volt visszafelé egy kicsit gurulni. A napunk további részét a táborhelyünk kialakításával és pihenéssel töltöttük. Az ideális sátorhelyet egy kis szigeten találtuk meg az erdő mellett, amelyet egy patak kavicsos medre övezett. A sötét erdő szélén ez a plusz biztonság felért egy várárok nyújtotta védelem illúziójával.
2. nap
Sztornó Vida tó, irány Biharrósa
Napkeltekor megejtettünk egy gyors reggelit a tűz mellett, majd összepakoltuk a sátrakat. A szemetet gondosan összeszedtük, ahogy mindig is tettük. Sajnálatos, hogy sok kiránduló maga mögött hagyja a szemetét, ilyennel többször is találkoztunk. Megjegyeznénk, hogy ajánlatos magunkkal vinni néhány szemeteszsákot ilyen esetekre, ez a minimum, amit tehetünk.
Már előző nap megfogalmazódott bennünk, hogy a nehéz biciklikkel lehetetlen vállalkozás a Dobresti felé vezető út, így úgy döntöttünk, hogy feláldozzuk a Vida tavat, és megpróbáljuk elérni Biharrósát, ahol a régi vízimalom található. Elindultunk tehát Vércsorog felé, majd letértünk az elágazásnál a 767D útra (térképen látható). Az út errefelé sokáig nem tartogatott meglepetést. Monoton tekerés következett fás, dimbes-dombos területeken. Az út minősége eleinte nem volt zavaró, bár a poros, kavicsos talaj egy idő után már érezhetően fogja a kereket. Az előttünk álló 10 km azonban koránt sem volt olyan egyszerű, mint gondoltuk.
Lassan egyre meredekebb emelkedők következtek, a kavicsos földút pedig egyre idegörlőbb volt. Egy ponton olyan elágazáshoz érkeztünk, amelynél nem tudtuk merre menjünk tovább, de szerencsére egy tehénpásztor kisegített minket, s lenyugtatta a felőlünk érdeklődő kutyáit. A nap perzselő sugarai kíméletlenül nyaldostak, a víz és a szőlőcukor sem pótolták a fogyó energiát. Az út végére teljesen kimerültünk. A tempónk nem az elvártak szerint alakult, komoly időhátrányban voltunk, de a 10 km végén végre elértük a 764-es utat, s végre aszfalt következett.
Derékba tört tervek, csodás megmenekülés
Számításaink fél úton törtek derékba, egy rendkívül groteszk helyzetben. Nagy küzdelmek és nehézségek után már majdnem fellélegezhettünk, amikor a gumi- és váltógyilkos, göröngyös, alig járható, poros, kavicsos földutat a hátunk mögött hagyva és sima aszfalra érve leküzdöttünk egy szenvedős emelkedőt, s felértünk a tetejére. Az elégedettséget azonban hamar megrökönyödés váltotta és újabb kemény megpróbáltatás elé kellett nézünk, amit teljes újratervezés követett. Egy társunk kerékagya ugyanis felmondta a szolgálatot, és éles kattogással jelezte, hogy nem hajlandó tovább dolgozni.
Kimerülten, reménytelenül
A gondterhes helyzet súlya alatt nem volt más teendőnk, mint kiterülni a napon s pár pillanatra elfeledni a baljós gondolatokat, hogy tiszta fejjel dönthessünk. Rögtönzött pikniket tartottunk az út szélén, miközben társunk megpróbálta minimális szinten használható formába hozni a biciklijét, ám nem járt sok sikerrel. A bicikli épp csak elgurult, de nem lehetett hajtani.
Sok töprengés és mérlegelés után arra jutottunk, hogy megpróbálunk eljutni Élesdig, a legközelebbi nagyobb településig (20 km), ahol talán kaphatunk segítséget, ha viszont nem sikerül szervizelnünk a biciklit, egy vonattal eljuthatunk Nagyváradra, ahonnan már egyszerűbb dolgunk lesz. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bicikli délben krepált be, így az idő nekünk dolgozott. A google elég pontosan megbecsüli az általunk megtett szakaszt, ugyanis a 20 km-es távot 3 és fél órára saccolja, mi pedig 4 óra alatt jutottunk el Élesdre a bekrepált biciklivel. Mivel emlékeztünk, hogy az élesdi vasútállomáson anno segítőkész magyarokkal találkoztunk a pénztárnál, így az első ötletünk az volt, hogy megpróbálunk ott szerencsét próbálni, és megkérdezzük van e a közelben valamilyen szerviz, ahol egy ilyen problémát meg tudnak oldani. Csodával határos módon a segítőkész pénztáros férjének pont volt egy ugyanolyan kereke, mint ami nekünk kellett. A sebzett biciklik kocsival elvitték a társunkkal együtt, majd pár perc alatt kicserélték a kereket, meglehetősen méltányos áron.
Út lefelé Élesdre
Élesd a távolban
A jól bevált recept
Nem akartuk, hogy így érjen véget a történet, és a csodás megmenekülésünk is arra sarkallt, hogy mentsük a menthetőt. Elhatároztuk, hogy a hátuk mögött lévő nagy megpróbáltatásokat pár nap biztos pihenéssel töltjük el, hogy legyen némi kedves emlékünk is, a sok szenvedés mellett. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a jól ismert és bevált Vársonkolyosra. Körülbelül fél 9-kor, még világosban értünk Vársonkolyosra. A víz partján felvertük a sátrakat és kipihentük a nap fáradalmait.
A jól ismert kereszteződés Vársonkolyos felé
Útban Vársonkolyosra
3-4. nap
A következő napokban jobban felfedeztük a környéket, söröztünk, pipáztunk, fürödtünk, megmásztunk egy közeli hegyet, vízisiklókat fogtunk és megpróbáltunk minden percet felhőtlenül kihasználni. Még egy román esküvőnek is a részesei lehettünk.
A jól megérdemelt pálinka :)
Vízisikló vadászat
Hegymászás
5. nap
Hazafelé vonattal mentünk Vársonkolyosról Nagyváradra, a maradék utat pedig biciklin tettük meg.
A tavalyi túránk emlékét az idő sem szépítette meg maradéktalanul, bár kétségtelen hogy voltak szép és emlékezetes pillanatok. Idén a flottánk két új biciklivel bővül, így reméljük, hogy ezennel elkerül minket a technika ördöge, és valóban eljutunk oda, ahová szeretnénk.
Az oldal egyelőre csak Maros, Hargita és Kovászna megyében kínál kerékpáros turista jelzésekkel ellátott útvonalakat, részletes adatokkal. Lehetséges hogy valamikor hasznát vesszük majd.
Korábban már írtunk a 4. túránk tervezett útvonaláról. A google maps street view-nak köszönhetően előre megnézhettük 4. túránk útvonalának 1-2 részletét (az utakat, a tájat). Elkészítettük útvonaltervünk szintmérő diagramját is. A terep leginkább az első, egyszerűbb túránk viszonyait idézte, és a Biharrósától Vércsorogig visszavezető út sem tűnt túl érdekesnek, így a változtatás mellett döntöttünk, hogy több kihívás legyen a dologban. Az új, Rolinak köszönhető úti cél nagyban fokozza a várakozás izgalmait és sokkal színesebb terepviszonyokat tartogat. A 168 km-es úton lesz, ahol közel 1300 m magasságban tekerünk majd, csodálatos helyeken. Íme a részletek:
1. nap: Nagyváradot érintve első esténket Dobresti és Biharrósa között, a Vida-tónál töltjük.
2. nap: Biharrósán keresztül - ahol egy mái napig is működő vízimalom is található - Vasaskőfalváig (Pietroasa) tekerünk és a Drágán-patak mentén verjük le a sátorhelyünket.
3. nap: kb 1000 méteres szintkülönbséggel megküzdve a Pádisra jutunk fel, ahol ahogy engedi időnk és mobilitásunk megpróbálunk minden szépet felfedezni.
Ezt követően: Az ezt következő napokat pihenéssel és a hazafelé tartó tekeréssel (lehetőleg minél több gurulással) töltjük.
A korábbi látnivalók maradtak, de kibővültek a Boga völgyével és az Erdélyi-szigethegység gyönyörű környezetével.
Nem beszéltünk össze, az összeállítás igények szerint váltózó. Az enyém így néz ki. 5 kg, 5000 ft, 5 (vagy 6) napra. 2 fajta májkrém, készételek, különböző vagdalthúsok, húskrém, halételek, Cerbona szeletek desszertnek és 3 csomag szőlőcukor. Ezen felül még 2x1,5 l víz kerül a hátsó táskába, így a kaja, innivaló súlya 8 kg körül alakul. A kenyeret majd indulás előtt szerezzük be.
Szerdán még lesz 1-2 intézni való. A Lidlben biciklis akciók vannak. Megnézzük milyen minőségűek a dolgok, de főleg a szerszámszett érdekelne minket. A Decathlonban pedig sisak, egyéb, kisebb alkatrészek után nézünk.
Most már biztos a 4. túránk útvonala. Indulás: július 20.
Forrás: Panoramio
Odaút: Vonattal Debrecenből Nagykerekiig, aztán már biciklin Nagyváradon keresztülhaladva Fugyivásárhelyig (románul Oșorhei) tekerünk, ahol letérünk az E60-as útról Vércsorog felé. Valószínűleg ez utunk legfurább nevű állomása. Ez után lefelé indulunk Dobrestinek, ahonnan már nincs messze Biharrósa.
Visszaút: Biharrósáról indulva megyünk tovább Nagyőszig (románul Tomnatic) és egy kört megtéve érkezünk vissza Vércsorogig, ahonnan már ugyanaz az út vezet hazáig.
Terep: max. 400-500 m-es magasság. A google utcakép alapján többségében földúton, kavicson haladunk majd, de lesz aszfalt és macskakő is.
Forrás: Panoramio
Látnivalók: Nagyváradon ismét beiktatunk egy rövid városnézést. Biharrósán található egy XIX. században épült vízimalom. A közelében olyan dolgokat szeretnénk megnézni, mint a Vida tó, a Szoros völgy, és a Molhosului völgy. Az úton pedig szép erdei utakon haladunk majd.
Menetterv: 5 napra tervezünk, de nincs konkrét időbeosztás. A teljesítményünktől függ majd, meddig jutunk és hol sátorozunk esténként.
3 hét múlva indulunk, ezért megtartottuk szokásos szervizelésünket és összeültünk konzultálni. A flottánk idén lesz a legfelkészültebb. A biciklik most a szervizben várnak ránk. Voltak kisebb-nagyobb felújítások, fejlesztések. Emese idén teljesen új biciklivel vág neki az útnak, Zsolti pedig a festéstől kezdve mindent újít a biciklijén. Remélhetőleg most el tudjuk majd kerülni a technikai problémákat.
Ahogy mindig, most is tartottunk egy közös megbeszélést, hogy minden rendbe kerüljön és véglegesen lefixálhassuk az útvonalat, időpontot, és szót ejtsünk a fontosabb dolgokról. Kicsit elkalandozva még egy lehetséges, jövőre tervezett útvonalról is elgondolkodtunk nagy vonalakban... A bevásárlás még hátra van. Egyelőre van két hét pihenőnk, hogy felkészülhessünk az idén is kb. 200 km-es túránkra. A 4. erdélyi tekerésünk részleteiről és arról, hogy nagyjából mi várható, hamarosan írunk egy rövidebb összefoglalóban.
Lassan közeledünk a 4. túránkhoz. Ahogy az oldalt látható számláló is mutatja, 3 hét múlva indulunk útnak. Sajnos egyikőnk sem időmilliomos, így húzódnak a dolgok, de igyekszünk mindenről beszámolni és hamarosan a 3. túráról is olvasható lesz egy bejegyzés. Továbbá a 4. túránkról is közlünk majd részleteket. (hová megyünk, hány napra stb.) Ezen kívül bemutatjuk majd a készülődési folyamatot, ami holnap egy megbeszéléssel és szervizeléssel veszi majd kezdetét.
A második túránkra 2011-ben került sor, és ahogy a térképen látszódik, már sokkal grandiózusabb volt. Vonatoztunk, áttekertünk Nagyváradon és sokkal messzebbre vezetett az utunk. A cél a Lesi tó volt, ami egy óriási víztározó, egy gyönyörű környezetben. Ezt a távot már nem egy nap alatt tekertük le, bár ebben szerepet játszott a rengeteg akadály: Út közben napszúrást kaptunk, egy barátunkat majdnem elhagytuk és egy hatalmas szélvihar is letarolt minket út közben. Már ekkor a pokolba kívántuk az egészet, de még nem tudtuk, mi vár ránk az út végén. A sok viszontagság ellenére mégis talán ez a túrasorozatunk talán legjobb darabja.
Úton Nagyvárad felé – A napszúrás, a szélvihar és a technika ördöge…
A túráink nagy részét mindig augusztusra sikerült időzítenünk, ebben az évben azonban sikerült júliusban elindulnunk, ami azért is nagyon jó dolog, mert +1 órát nyertünk a sötétedésig. (Ebben az évben is júliusban indulunk) Korán reggel indultunk Debrecenből, a Nagykerekire menő vonattal. Azért döntöttünk a vonatozás mellett, mert szerettünk volna erőnk teljében lenni a határon túl, és a magyarországi szakasz egyébként sem tartogat sok érdekességet.
Megérkezve azonnal Nagyvárad felé vettük az irányt. Biharkeresztesnél átkelve a határon már nem is volt messze Debrecen egykori nagy riválisa, a nagy történelmi, irodalmi múlttal felvértezett Nagyvárad. Itt egy fontos információval szeretnénk segíteni a jövőben erre járókat! Nagyváradra és az ezt követő, Nagyváradot Kolozsvárral összekötő szakaszon 25 kilométert kellett letekernünk az európai E60-as úton, ami így leírva nem tűnik nagy dolognak sík terepen, ám a hatalmas kamion forgalom, melytől egy pillanatra sem lankadhatott figyelmünk és a tikkasztó hőség az aszfalt forróságával megspékelve igencsak próbára tett minket. Az elkerülését javasoljuk kisebb mellékutakon, a biztonságosabb haladás érdekében!
Nagyvárad – Egy csodás városnézés, felhőtlen tekeréssel
Nagyvárad egyébként csodálatos város. A várost átszelő Sebes-Körös és az azt körülölelő történelmi belváros felejthetetlen élmény. A folyó mellett végig nagyon jó minőségű bicikliút vezet, és haladás közben megcsodálhatjuk a ragyogó állapotban lévő régi városházát, a pompás Állami színházat, és egy sor szecessziós épületet. Érdekes élmény volt, hogy egy botladozó magyarsággal beszélő, valószínűleg román származású fiatal srácba botlottunk, aki megpróbált minket bevonni egy biciklis szerveződésbe a városban. Valószínűleg Nagyváradon is egyre jelentősebb szerepe van a kerékpáros közlekedésnek. Nagy kaland volt feltekerni Nagyvárad tetejére, egy nagy dombra, ahol az ismert Gomba étterem található. Innen az egész város szépen belátható. Itt pihentünk egy kicsit majd sebesen legurultunk. (Videó) Utána idő szűkében kénytelenek voltunk tovább haladni a célunk felé. Érdemes egyébként ide egy hétvégi kirándulás keretén ellátogatni, hiszen itt van a szomszédban. Nagykerekire menő vonattal Debrecenből indulva már délelőtt ott lehetünk…
A kálváriánk Vársonkolyos felé
Az eddig tökéletes utunk csak a nagy kánikula és a kamionok éles robaja, valamint nagy oldalszele kezdte kellemetlenné tenni. Az E60-as út hosszú és veszélyes. Nem sokkal Nagyvárad után vált elviselhetetlenné a dolog. Többünknek megfájdult a feje, szédelegtünk kicsit, így muszáj volt pihenőt tartanunk. Itt hűvös vízzel frissítettük magunkat, gyógyszert vettünk be, ettünk valamint szórakoztunk kicsit a kamionsofőrökkel. :) (Videón) Nagyvárad után Élesdig folytattuk az utat. Ez a szakasz egyébként nem sok érdekességet tartogat. Teljesen sík, hosszú, forgalmas és monoton. (Következő túránkon ki is iktattuk) Egyedül talán az Élesd előtt húzódó hatalmas víztározó lehet érdekes, ha már látunk belőle valamit.
Jóval Élesd után jártunk Esküllőnél amikor ebben a kereszteződésben történt egy kis baj. Elég volt hozzá, 1-2 perc figyelmetlenség. Erre sajnos hosszú, monoton, fárasztó tekerés során hajlamos az ember. A kereszteződés után egyenesen egy meredek, macskaköves lejtő következik. Itt vártuk egy leszakadt társunkat, ám 5 perc múlva sem volt sehol. Mint kiderült, elkanyarodott jobbra, a rossz irányba. Mire észrevettük a dolgot már csak egy kis pont volt a távolban, a telefonja pedig nem működött. Ha később kapcsolunk, az nagy bajhoz vezethetett volna. Tanultunk az esetből. Azóta sosem szakadunk el egymástól.
Valahol itt hagyhatott el minket a szerencse. Esteledni kezdett, hűlt a levegő, kimerültek voltunk, ennek tetejébe pedig egy óriási szélvihart kaptunk. A távolban villámok csaptak le. A küllők között szinte fütyült a szél, alig bírtunk a pedálokkal. A környék itt jellemzően veszélyes. Sok a putris település, a ruha nélkül lófráló koszos gyerek képe pedig megdöbbentő. Sátorozásról itt szó sem lehetett. Itt már két végéről égettük a gyertyát. Az már csak hab volt a tortán, mikor egy kiscsikóját féltő ló nem akart minket átengedni az úton.
Nem sokkal később holtsápadt arccal, kimerülten rogytunk le egy hídnál pihenni. Csak végre le akartunk verni a sátrat, hogy aludhassunk, de még 30-35 km volt előttünk. Túránk egyik legmeghatározóbb pillanata volt, amikor itt erőt vettünk magunkon, nyeregbe pattantunk és robotoltunk tovább a célunk felé felfrissült határozottsággal, és daccal, hogy akkor is megcsináljuk.
Sajnos a műszaki problémák is valahol itt ütötték fel a fejüket. Már korábban is észrevettük, hogy Zsolti biciklijének hátsó kerekével valami nincs rendben, de ekkor még nem ez jelentette a legnagyobb bajt. Elkezdett esni az eső, az első cél előtt voltunk 10-15 km-re, amikor egy enyhe emelkedős szakaszon Zsolti biciklijén elszállt a hajtás. Csak forgott a pedál, anélkül hogy hajtotta volna a láncot. Egy kis ijedtség után ezt a problémát még sikerült orvosolni, így nagy csúszással, éjfél körül érkeztünk Vársonkolyosra, az első állomásunkra és várt ránk még egy kellemetlen feladat: vaksötétben felverni egy bonyolult, vasszerkezetes sátrat. Ahogy a felszerelés bejegyzésben is taglaltuk, egyszerűbb szerkezetű, kisebb sátrakat ajánlott vinni, amik gyorsan felállíthatók, könnyebbek, mobilabbak. Nagyon macerás volt leverni a biztosítószögeket, és helyesen összerakni a vasszerkezetet, főleg úgy, hogy nem láttunk az orrunkig sem... Miután holtfáradtan felállítottuk a sátrakat, bedőltünk és már aludtunk is egyből. Csak másnap, a világosban szembesültünk vele, hogy milyen gyönyörű helyre kerültünk. (Videó)
Vársonkolyos – A veszedelmes kutyák és a medvetámadás
Ezt a helyet, ami a Nagyváradon átfolyó Sebes-Kőrös szurdokvölgye, sok természetjáró, barlangász, keresi fel szépsége miatt. A közelben olyan látnivalók vannak, mint a Nagy Magyar-barlang, vagy maga a szurdok. Az utak itt a völgyben ugyan nincsenek kiépítve és földúton kell haladni, de ezek nem rossz minőségű utak. Az aszfalt egyébként is csak belerondítana a természetbe... Mi egy hatalmas sziklafal mellett sátoroztunk, aminek a tövében egy tiszta vizű, kavicsos medrű folyó haladt. Ki is használtuk a lehetőséget a fürdésre, pancsolásra, tisztálkodásra és persze pipázásra. :) Ekkor éreztük, hogy a sok-sok km és szenvedés mennyire megérte. Egy napot itt meg is pihentünk. Vársonkolyos egy kis település, ahol magyarok egy kis csoportja is él. (kb. 150 ember) Bejártunk ide beszerezni a kenyeret, zöldségeket, sört. A helyhez kapcsolódó kalandunk kóbor kutyákhoz kapcsolódik. A szurdokvölgybe a faluból egyetlen út vezet. Az út mellett viszont egy régi, leharcolt gyárépület van. Az épületet két morcos kutya őrizte, akik mindig nagyon fenték ránk a fogukat. Többször is elég veszélyessé vált a helyzet. Hajszálon múlott, hogy használjuk a paprikasprayt ellenük. Volt, hogy lesből, váratlanul, a bozótból ugrottak ki mellénk, de a leghúzósabb eset az volt, amikor egy társunkat akkor vették üldözőbe, amikor leesett a lánca. Csak a lejtő és a lendület mentette meg, na meg az, hogy a kutyák nem voltak kitartóak… Másik történetünk pedig egy medvéről szól… A sztori úgy kezdődik, hogy egy kis Indiana Jones féle kalandozásra vágytunk. Először átkeltünk a folyó feletti, rozsdás fémhídon, hogy vadul belevessük magunkat a természetbe… és ott… akkor… megtörtént amire nem számítottunk…
Pillanatnyi gyengeségünkön felülkerekedve leterítettük és este jóllaktunk… :)
Útban a Lesi tó felé, pihenő Remetiben (Jádremeti)
// <![CDATA[
// ]]>
Az után, hogy Bear Gryllst is meghazudtoltuk tovább indultunk. Kipihenten vágtunk neki, de a terep nehezebb volt az útminőség pedig rosszabb (ez már jövőre megváltozott). Csodás völgyekben vezetett az utunk. Vársonkolyostól Bratcan, Bulzon és Remetin (Jádremeti) keresztül. Ezen az útvonalon akkor még nagy útépítési munkálatok folytak. Sok turista közlekedik errefelé, valószínűleg ezért voltak a nagy beruházások. Az út szélén néhol nagyon finom, hűs forrásvizeket találni. Itt feltöltöttük a vízkészleteinket. Remetin megálltunk egy boltnál pihenni és venni pár dolgot, mivel már ki voltunk éhezve egy kis édességre, a sok konzerv és májkrém után. Ez után már meg sem álltunk a Lesi tóig.
Lesi tó – Ahol egyikőnk majdnem tehénpásztor lett…
A tó körül kanyargózó út teljesen kiépítetlen. Föld kavics keverék rengeteg kátyúval. Itt a google autóval egy darabig bejárható, utána inkább feladták. (Megértjük) Az út mellett meredeken lent pedig ott húzódik a Lesi tó. (Vagyis így volt ez 2011-ben, de erről majd a 3. beszámolóban) A látvány gyönyörű volt, az út maga is hihetetlen élvezetes itt. Viszont a Zsoltinál egyszer már jelentkezett hátsó kerék probléma ekkor vált teljesen kezelhetetlenné. A felni nem bírta az egyenetlen, rossz minőségű utat és teljesen felmondta a szolgálatot. Lassan, vesztegelve mentünk tovább, ugyanis az a bicikli már alkalmatlan volt a tekerésre, csak tolni lehetett. Végül csak eljutottunk egy kis üdülőövezetbe a tó végében, ahol sikerült találnunk egy kiadó faházat (padlásteret). Mivel már elegünk volt a sátorozásból, és kulturáltabb viszonyokra vágytunk, kibéreltük fejenként körülbelül 15 lejért (kevesebb mint 1000 ft). Hihetetlenül kellemes volt újra angol wc-t használni és zuhanyzóban tisztálkodni… A tónál eltöltöttünk még 1-2 nagyszerű napot. A vize nagyon szép és tiszta volt. Az alja tele volt apró, puha hínárokkal. Itt olyan jól telt az idő, hogy szinte el is felejtettük, hogy mekkora bajban vagyunk… Fürödtünk, fagyiztunk, pihentünk, pipáztunk, söröztünk.
Egyedül a Lesi tó körül várt minket szinte járhatatlan útszakasz:
Aztán eljött a nap amikor szembe kellett néznünk a problémával. Hiába próbáltunk bármit is tenni, egy új kerékre lett volna szükség, amit viszont lehetetlen lett volna beszerezni a környéken. Segítséget kellett hívnunk, különben Zsolti tölthette volna itt hátralévő életét, amíg pásztorkodásból keresett pénzéből telt volna neki egy új biciklire. :) Bár elgondolkoztunk a dolgon, végül mégsem hagytuk magunk mögött! :D
Kimenekítés - A raktérben zötykölődve...
Csigalassú tempóban sikerült visszabotorkálnunk Remetibe, ahol szerencsére segítségünkre tudtak sietni egy nagy rakterű Citroen Jumperrel. Biciklikkel a sötét, ablaktalan, zárt raktérben végigzötykölődtünk Királyhágóig. A kis település vasútállomásáról már nem indult vonat Nagyváradra, ahonnan hazajuthattunk volna vonattal, de szerencsére a magyarul tudó állomásőr megengedte, hogy az állomáson töltsük az estét. A maradék időnket még kihasználtuk, hogy felfedezzük a helyet, bár Királyhágó nem sok látnivalóval kínált a közelünkben (messze volt a vasútállomás a belvárostól), a kamionforgalom pedig itt is rendkívül nagy és zavaró. Hajnalban az első vonattal indultunk el hazafelé. Az érdekesség az volt a dologban, hogy a CFR (A román MÁV) még a legeldugottabb, legjelentéktelenebb településeken is olyan vonatokat közlekedtet, mint a MÁV a Dunántúlon. Az utunk ezért nagyon kényelmes volt Nagyváradig, ahonnan Érmihályfalvára utaztunk tovább, és egy újabb segítséggel, kocsival érkeztünk haza Magyarországra.
Ez nagyjából a 2. túránk története, amiből rengeteget sikerült tanulnunk. Az egyik legélménydúsabb, legjobban sikerült tekerésünk volt. A sok szenvedés és kálvária az idő múlásával sikerélményünk részévé vált, és boldogan mesélünk a kalandos utunkról. Sok tapasztalatot szereztünk, tisztába kerültek a hiányosságaink, bár még mindig vártak minket meglepetések… de erről majd egy másik beszámolóban…
A második túránk összefoglalója egy videóban:
Túráink során kétszer is kerültünk szorult helyzetbe a nem megfelelő felszerelés miatt és sajnos a defekt sem került el minket. Ha egy 200 km-es túrára indulunk, tisztában kell lennünk a kockázati tényezőkkel, hogy azok ismeretében állíthassuk össze a legnívósabb felszerelést. Nem kell csillagászati összegekre gondolni, de a legszükségesebbeken nem szabad spórolni. Ha mégis így teszünk, az tönkretehet mindent, vagy még rosszabb… A következő beszámolónk előtt saját élményeink alapján igyekszünk iránymutatást adni, hogy milyen elengedhetetlen dolgok szükségesek egy nagyobb kaliberű tekerés során.
A bicikli megválasztását mindenki saját igényeire, biztonságérzetére bízzuk. Nem mennénk bele árkalkulációkba… Amit mindenképp javasolnánk, azok az erős dupla falú kerekek, a jó minőségű első teleszkóp és egy biztonsággal működő váltó. Ezek hiányában könnyen bajba kerülhetünk, ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk, bár a teleszkóp inkább csak kényelmi szempont, a komfortérzeten sokat javít egy rázósabb úton. Olyan extrém terepen, ahol már a bicikli váza is veszélyben lett volna, sohasem tekertünk…
Az évek során kitapasztaltuk, hogy egy egész napos, hosszú tekerés során a vállakat nyomó, a hátat húzó hagyományos hátizsák mekkora kálvária tud lenni. Amikor az algofelxből cukorka lesz, az ember tanul a hibáiból és lehetőleg minden terhet a biciklin igyekszik elhelyezni. A nagy biciklire szerelhető biciklistáskák a legjobb szállító alkalmatosságok. Nem is gondolnánk, mennyi hasznos hely van egy biciklivázon. Ahhoz, hogy a táskák felszerelhetők legyenek, meg kell teremtenünk a feltételeket. Első sorban egy nagy teherbírású, masszív csomagtartóra lesz szükségünk. Az én esetemben ez problémás dolog volt, ugyanis a schwinn-csepelem hátsó villája alkalmatlan a hagyományos fémcsomagtartó felszerelésére. Ezért egy nyeregcsomagtartót szereztem be, ami körülbelül 20 kg-ig biztonságosan terhelhető.
Itt még hátizsákkal...
Egy kimerevített, jó minőségű, csomagtartóra tehető biciklis hátsó táska elengedhetetlen. Praktikus pakolással minden elfér benne, amire csak szükségünk lehet. A hátulján lévő hálós részekbe tehetünk villogót, láthatósági mellényt, zsebkendőt, bicskát, vagy kisebb szerszámokat… A jó, stabil rögzítés viszont elengedhetetlen. Ennek a tetejére aztán még pakolhatunk hálózsákot, pokrócot, vagy vizes palackokat, hogy teljesen kihasználjuk a csomagtartó rakodóterét. Ehhez természetesen erős, rugalmas gumipókok kellenek. További hasznos hely a kormány, ahová kormánytáska szerelhető fel. Korántsem akkora az űrtartalma, mint egy hátsó táskának, de egy jobb minőségű max. 5 kg-al megpakolható. Ezeknek a tetején általában van egy átlátszó, vízhatlan zseb, ahová a térképet tehetjük, valamint az oldalán egy hálós rész, ahonnan a fontosabb dolgokat könnyen előkaphatjuk akár tekerés közben is. Az enyém másik oldala egy kulacstartó, ami szintén nagyon jól jön, hiszen a vízből sosem elég. A hátsó és első táskákon lévő fényvisszaverő csíkok hasznosságáról még nem is beszéltünk… Sokszor esett meg, hogy kivilágítatlan helyen, a semmi közepén tekertünk az éjszakában és még bekapcsolt lámpákkal, prizmával sem éreztük magunkat teljes biztonságban. Egy autó közeledtével azonban az egész bicikli szépen felfénylett a fényvisszaverő csíkoktól. Ez nagy biztonságérzetet ad…
Az túráink alkalmával mindig igyekszünk spórolni a dolgokon. A gasztronómiai élvezeteket a nyaralásokra szoktuk hagyni, itt a konzervkaják vannak terítéken. Tisztán emlékszem, hogy az élelem kijött 5-6000 ft-ból az egyik túránk során. (sok-sok májkrémkonzerv, halkonzerv, kolbász, 1-2 előfőzött konzervkaja, kenyér, víz (amennyi csak elfér), szőlőcukor)
A túrák egzisztenciális részét képezik a szerszámok. Úgy válogassuk össze őket, hogy a biciklin lévő összes dolog állítható, szerelhető, javítható legyen velük. Ezek nélkül útnak se induljunk. A belső pótgumikra ugyan ez a szabály vonatkozik, ahogy a kicsi, könnyen hordozható biciklipumpára is. Mindenekelőtt tanuljuk is meg, hogyan kell a belsőt kicserélni! Biciklilakat mindig legyen nálunk. Kínos dolog, ha nincs mivel hazamenni. Egy paprikaspray mindenkinél, mindig készenlétben nagyon ajánlott! (Szó lesz róla egy későbbi bejegyzésben, hogy miért.) Az erős naptejet se felejtsük otthon, hiszen a kezünket, vállunkat, lábunkat egész nap a napon süttetjük. A sátrak megválasztásánál mindig vegyük figyelembe, hogy rakodásnál a kis-kompakt dolgok élveznek előnyt. Az első túránk alkalmával egy nagy, nehéz fémszerkezetes sátor került a biciklire… mondanom sem kell, hogy legközelebb már 2 könnyűszerkezetest vittünk inkább. Volt, hogy tekerés közben kapott el minket a vihar, így egy esőkabátnak is nagyon jó hasznát vehetjük. Ügyeljünk a higiéniára. A legjobb, ha viszünk magunkkal egy folyékony kézfertőtlenítő krémet, vagy kendőt, de természetesen a szappan is egy fontos kiegészítő, bármennyire is nehézkes a rendes tisztálkodás. Végül, de nem utolsó sorban minden, ami egy elsősegélyládában megtalálható, azt vigyük magunkkal: kötszerek, gyógyszerek, olló stb. Egy biciklisisak nagyon ajánlott, bár sokan úgy vannak ezzel sajnos, mint a biztonsági övvel… (miis) Mindig legyen egy ismerős, akit baj esetén azonnal értesíthetünk!
Talán sorra is vettük azokat a dolgokat, amik nélkül nem is érdemes elindulni, különben bajok érhetnek. (A konkrét bajokról be is fogunk számolni.) A többi persze relatív: mennyi ruhát pakolunk, viszünk e magunkkal fürdőruhát, esetleg vizipipa :), könyv, akármi… az egzisztenciális dolgokra viszont komolyan figyeljünk oda!
gummygunk
izzy806
areudirty
gamechangershow
tangentwithtanner