Bajtai András: félúton
látod, felejtek én is, a telefonszámodat már régóta nem tudom, és a kedvenc színedet sem, de van, amire emlékszem még, a lassú esőkre például, amikor ernyőd alatt bújtunk össze, vagy az ébredésre melletted, a reggelekre az ágyunkban, mutasd az arcodat, súgta a tükör a fürdőszobából vagy amikor sétálni mentünk, és hiába a sötét, nem féltünk semmitől, talán mert nem hallottuk, hogyan roppantak körülöttünk a fák, hűvös volt, hogy ne fázzam annyira, megszámoltam hányszor koppan a cipőd sarka az aszfalton amíg hazaérünk, látod, vannak ilyen emlékeim, előkerülnek néha, akár az elveszettnek hitt dolgok, most is ilyenek jutnak eszembe, ahogyan ülünk itt egymás mellett a buszon, mint az a régi, nyári éjszaka, de hiába, te félúton leszállsz én a végállomásig megyek
