Az elmúlt pár nap izgalmasan telt, de már lassan megszokássá válik, hogy elnyúlnak az éjszakák, és így nincs időm, gyorsan frissen leírni az élményeimet. Deeeee...
Pénteken meccsnézés közben játszottunk egy nagyon cool játékot, kvízes, és mindenki tudja a saját mobilját használni. Kahoot!
Miután valaki nyert, s valaki veszített, - ... igen, nem köt le annyira a foci :D - elmentünk páran a 90′s-be. Volt egy kis balhé, de ez top secret, szóval csak azért van itt, hogy majd egyszer ha én olvasom vissza nyuggerként a dolgaimat, akkor valami emlékeztessen.
De ami a lényeg, hogy a hétvége további része számomra egyre növő gyomorgörccsel folytatódott. Az járt a fejemben, hogy baszki, én itt el leszek veszve, ott lesek a sok külföldivel, és pfuh, beégek, és ÁÁÁÁÁÁáááááááááááááááá..... Hiába tanulom a szavakat, egy hétvége nem elég erre, két hét se lenne. Láttam két csoportra vagyunk osztva, 4en magyarok párosával a csoportokban. Megnyugodtam, mert így ha valami nagy gáz van, tudnak segíteni, így megnyugtattam magam.
Éééés elindultunk. Mivel Én is utaztam, nem lehetett anomália nélkül megúszni, Kristóf elvitt minket Segesvárra kocsival, majd elvileg a vonat egész Sibiuig hozott volna, de neeem, ez nem ilyen egyszerű. Mert egy részen gyorsvonatpályát építenek, így csak Meggyesig utaztunk vonattal, aminek az ablakán alig lehetett kilátni, annyira teli volt graffitizve, de persze tök laza hogy a románok ilyen formában támogatják a modern művészeteket. Csak nincs pénz lemosni, deeee nézzük a jó oldalát.
Buszra szálltunk, ami persze annyira tömve volt, hogy a sofőr alig fért fel...
És a valami ki tudja hol van településen megint vonatra szálltunk. Megfigyelhettünk egy román sajátosságot, hogy a vonatot nem érdekli ha nyitva minden ajtó, elindul..
Mielőtt bárki azt gondolná, ezeket bármi féle negatív hangzattal írom, nem. Nincs bennem előítélet, persze érzem, hogy mikor nem szabad magyarul megszólalnom, de... még pár napja láttam egy pulcsit, amit meg lehet rendelni, mind ezt fbon. Egy fa volt, aminek a gyökere magyar zászló színeivel volt festve, a föld feletti része pedig -, a törzse s lombja, - a román zászló színeit mutatta. És angolul az volt ráírva, hogy “Román vagyok, magyar gyökerekkel.” Na ez az, ami h sok emberből. Annyira hihetetlenül megtetszett, hogy... szerintem ezt nem is kell magyarázni. Szóval bárki gondolta ki, óriási LIKE!!
Megérkeztünk Sibiuba, fura módon a taxis minket 17, a másik kört 13 leiért hozta el, de ez mellékes. Nekem viszont valamikor vennem kellene vonatjegyet...
Vacsikor láttuk először egymást a többi önkéntessel. Vannak mindenhonnan. És nagyon sokszínűek. Kaja után körbementünk, bemutatkoztunk, majd felmentünk sörözni, az egyik nagy szobába. Olyan jó érzés volt akkor, és ma is végig angolt hallgatni. Annyira meglepődtem magamon, hogy szeretem hallgatni, válaszolni még mindig nehezen tudok, de a szavakat már tanulom. Most érzem azt, hogy nem, nincs még késő elkezdeni semmit. Szóval akár angolt tanulni, persze jobb lett volna, ha kisebb koromban kiharcolom, hogy márpedig én angolt akarok tanulni, de visszamenni nem lehet, itt viszont most van lehetőségem bepótolni.
Most csak attól félek, hogy el fogok hízni, mert jóformán napi 5 étkezés van, és pfuh... Nem azt mondom, tök jó fini kajákat enni, s anyum is látni fogja, hogy nem tartanak itt annyira rosszul, de azért öh.
Annyira segítőkészek, és látszik, hogy ez a generáció, aki jön és csak jön, és nem lát olyan elfogult nacionalista példát a szüleitől, vagy akár közvetetten a vezetéstől, az mind elfogadja a másikat, és örül a másiknak. Persze ez a felszín, de alatta sincs az a fajta úúúúú török, biztos bevándorló, meg terrorista... És ezt én nagyon pozitívan élem meg.
Igen, ez még csak az első nap/este utáni tapasztalat, de nekem nagyon bejön, és a kezdeti aggodalmaim kezdenek szertefoszlani.
