Aladár & Hédi blogja

[aladarhedi]

Fekete és fehér emberek

Érdekes hit van elterjedve némely néger törzs között. Réges-régen — úgy mondja a legenda — az emberek mind feketék voltak, jött azonban egy nagy özön, mely kipusztitotta az emberiséget, úgy hogy csak hárman maradtak életben. Egy ízben megjelent előttük az Isten, és rámutatva egy nyitott kútra, megparancsolta, hogy ugorjának bele. Az egyik rögtön követte a parancsot és beleugorva a kútba, onnan megtisztulva, fehér bőrrel került ki. Erre a másik is bátorságot vett magának és beleugrott a kútba, de a víz már zavaros volt és nem tisztulhatott meg teljesen, úgy, hogy barna bőrrel került ki a kutból. Most már a harmadik is megbánta habozását és a kútba ugrott, de a viz már oly zavaros és piszkos volt, hogy a bőre fekete maradt továbbra is.

(1897. október, Kincses Kalendárium)

[aladarhedi]

Terrorelhárítás

"És tényleg majdnem teljesen így történt... A múlt század utolsó évtizedének elejére a magyar nemzeti légi társaságot is elérte a terrorfenyegetettség és annak összes kellemetlen következménye. Manapság, a repülőtéri biztonsági átvilágításra váró utasok kígyózó sorait elnézve, boldog békeidők vidám babazsúrjának tűnnek az akkoriban még ritkaságszámba menő, váratlanul elrendelt poggyászellenőrzések vagy az utasok tételes átvizsgálása. A világ túl volt már a lockerbie-i katasztrófán, de 9/11 még hátravolt. A Malév biztonsági szakemberei a kilencvenes évek derekán látták elérkezettnek az időt arra, hogy ország-világ előtt bizonyítsák rátermettségüket a lehetséges és várható terrortámadások elhárítására. Hosszas előkészítő megbeszélések, tanácskozások után a vezetőség egy szimulációs gyakorlat mellett döntött Ennek keretében egy terrorista által elfoglalt repülőgép megrohanásának és visszafoglalásának forgatókönyvét dolgozták ki precíz részletességgel. Már a forgatókönyv felelősségi körének kiosztása is heves vitákat váltott ki, mivel a légitársaság ragaszkodott volna ahhoz, hogy a projektnek ezt a részét saját szakembereire bízza, lévén, hogy leginkább az ő bőrére megy a játék. Ám a repülőtér üzemeltetője, valamint a reptéri rendőrség is ragaszkodott ehhez, mondván, ez az ő szakterületük. Utóbbiak nyertek. A forgatókönyv megírása M. alezredesnek jutott, akiről köztudomású volt, hogy állományba vétele előtt még a kőművesszakvizsgát is csak nehézségek árán sikerült letennie, azonban ez a tény sem megbízóit, sem őt magát semmiben nem zavarta. Ezért aztán annak sem volt akadálya, hogy a forgatókönyv elkészítését rátestálja az egyik frissen végzett tiszti iskolás rendőrre - némi pluszszabadság és egy láda sör ígéretének fejében. Boldogabb helyeken ettől kezdve néhány nap, és a forgatókönyv elkészülte után kezdődhet a gyakorlat. Magyarországon azonban legelőször is egy előkészítő bizottságot kellett létrehozni, melynek feladata a forgatókönyv elkészítési és kidolgozási folyamatának figyelemmel kísérése, ellenőrzése, esetleges módosító javaslatok megtétele volt. A bizottság heti rendszerességgel ülésezett, tagjai a légitársaság, a repülőtér üzemeltetője, a repülőtéri rendőrség és tűzoltóság, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal és a határőrség képviselői voltak. A bizottság elnöke T. tábornok, a Budapesti Rendőr-főkapitányság magas rangú vezetője lett. Amikor ugyanis a rendőrség tudomást szerzett a várhatóan országos visszhangot keltő eseményről, mind a dicsfényből, mind pedig az ezzel járó elismerésből egy részt magának is ki akart szakítani. Emiatt aztán a gyakorlatot kiterjesztették a repülőtér tíz kilométeres körzetére. Ezután több hét telt el az előkészítő ülésekkel, a forgatókönyv szinte minden egyes alkalommal változott, mivel a résztvevők mindegyike saját területének szerepét igyekezett előtérbe állítani. Természetesen a másik rovására. A légitársaság szerepe lassan teljesen háttérbe szorult, szinte már pusztán az eszközök biztosítása volt a feladata. Mire a végleges verzió elkészült, már az összes résztvevő halálosan utálta egymást, mert a várható elismerés felé vezető úton mindenki a másikban látta azt a potenciális ellenséget, aki miatt majd kevesebb jutalomban fog részesülni. Ahogy közeledett a céldátum, úgy vált egyre feszültebbé a hangulat a szervezők körében. A határidő csúszásának fenyegető veszélye miatt mindenki a másikat okolta. Egy héttel a „D-nap” előtt, megalakult az operatív törzs is. Ezzel végképp összekuszálódtak a feladat- és hatáskörök, az alá- és fölérendeltségi viszonyok. Az operatív törzs szigorú titoktartás mellett akart ülésezni, az előkészítő bizottság viszont az addig leírtakat féltette, és csak akkor volt hajlandó átadni a kész tervet, ha képviseltethette magát a törzsben. Ezt végül nagy nehezen elérték. A nevezetes napra - ahogyan az ilyen reménytelennek látszó helyzetekben már lenni szokott - végül minden kiegyenesedett. Látszólag. Az akciót délelőttre, a nagyjából forgalommentes időszakra tervezték, ami szintén egy kompromisz-szum eredménye volt, mert a rendőrök látványos esti akciót szerettek volna kivilágítással, pirotechnikával, óriási csinnadrattával. Erről azonban végül sikerült őket lebeszélni, főleg azzal, hogy az esti reptéri forgalomban nem lehetett volna rádiócsendet elrendelni. Két érkező járatot még így is át kellett irányítani az akkor még működő 1-es terminálra. A terv roppant egyszerű volt. A „terrorista” által elfoglalt repülőt a kommandósok megrohamozzák, a túszokat kiszabadítják, a túszejtőt elfogják, ellenállás esetén lelövik. Mindehhez csak egy ponyvás poggyászszállító targonca kellett, a „kommandósok” elbújnak benne, a félreállított, betonon veszteglő repülőgép mellé állnak, kinyitják a csomagteret, belülről felmásznak az utastérbe, aztán eksön! Haha. Zseniálisan primitív terv volt. Első látásra is több sebből vérzett. Hogy csak egy ilyen sebet említsünk: valamirevaló terrorista egy ilyen járművet csak az összes túsz kivégzése után engedne közel a géphez. De a tervet már elfogadták, visszaút nem volt. A szereposztás is megvolt már: a terrorista szerepét Cs. Imi, a 160 centis, 65 kilós biztonsági felügyelő vállalta, a ponyvás kocsit a kipróbált repülőtéri rakodó, J. Karcsi vezette, P. Zoli, a másik rakodó hátul biztosított arra az esetre, ha a vezetőnek valami baja esne. Például lelövik. A ponyva alatt pedig két egyenruhás, kommandós rendőr lapult. Ehhez ragaszkodtak. Tisztes távolságban felvonultak a tűzoltóautók, és a repülőtéri mentők is készenlétben álltak. Az operatív törzs elfoglalta a helyét az erre a célra kialakított helyiségben. Az utolsó megbeszélés kezdődött. Órák egyeztetése, rádiópróba. A rendőrség magas rangú vezetői, élükön T. tábornok, a repülőtéri NBH vezetője, a tűzoltó- és a határőrparancsnokok mind egy meglehetősen szűk helyiségben zsúfolódtak össze, amikor T. tábornok jelentést kért. Először a gyorsforgalmi utat biztosító parancsnok jelentette, hogy az út mindkét oldalról le van zárva. (Elképzelhető, milyen forgalmi káosz alakult ki a lezárást követően a környéken. Taxisok mesélték utólag, hogy a reménytelen helyzetbe került utasok közül néhány elszánt japán turista gyalog indult a repülőtér felé, de a rendőrségi túlerő láttán meghátrált.) Ezután sorban a többi egység vezetője is jelentette, hogy készen állnak az akcióra. Közben Cs. Imi a repülőgépről vészjósló üzeneteket küldött, és a túszok (a szolgálatot adó fedélzeti takarítónők) kivégzésével fenyegetőzött arra az eshetőségre, ha a feltételeit nem teljesítik. Utolsó óraegyeztetés az érintettekkel, majd T. tábornok rádión keresztül megadta az engedélyt: - Tűzijáték-akció indul! (Az elnevezéshez a tűzoltóság ragaszkodott.) Mostantól minden rádióforgalmazás tilos! A ponyvás rakodókocsi lassan megindult a betonon veszteglő repülőgép felé, majd a terv szerint megállt a csomagtér ajtaja mellett. Feszült várakozás ülte meg az operatív törzs szobáját. A magas rangú vezetők távcsövön figyelték a fejleményeket. Hosszú másodpercek, majd percek teltek el, de nem történt semmi. Az irányítók értetlenül néztek egymásra. Kisvártatva a következő fojtott hangú párbeszéd hallatszott a rádióból: - Add már ide azt a kib...tt csomagtérkulcsot! - Az nálad van! - Nálam nincs. Az operatív törzs tagjai a kezükbe temették arcukat. T. tábornok, aki még ennek a helyzetnek is ura volt, kiadta a parancsot: - Valaki vigye ki nekik a kulcsot! így történt, hogy még egy csomagszállító kocsi gördült a másik mellé, átadták a Tu-154-es csomagtérkulcsát, a „terrorista” hangosan felröhögött a rádióban, a „túszok” szintén visítottak a nevetéstől, a kommandósok meg annak rendje s módja szerint elfoglalták a repülőgépet, a könnyeivel küszködő Cs. Imit pedig a nagyvilág szeme láttára bilincsben vezették le az időközben odaállított lépcsőn. Az operatív törzsben eközben kitört a káosz, egymást túlkiabálva mindenki a másikat okolta a kudarcért. A jelenet leírhatatlan volt. A gyakorlatot lefújták. A forgalom megindulhatott. Később az előkészítésben részt vevők mindegyike jutalomban részesült.

[aladarhedi]

19.55 Pocsai és a nemzetbiztonsági testület egy napja.

[aladarhedi]

Szavazatszámlálók

„Julikám, ugyanúgy, ahogy áprilisban csináltuk? Én veszem a személyit, te meg nézed a jegyzéket. Az a fess fiatalember meg majd pecsétel. Mit is mondott, hogy hívják? Krisztián? Csinált már ilyet? Jól rányomja, és kész. A szemüveges úr meg húzza a rubrikákat. Menni fog? Ne féljen, úgy elrepül az a tizenöt-tizenhat óra, mint a sicc! Jó társaságban könnyen telik az idő, ugye Julikám?”

Az ember úgy képzeli, hogy a demokrácia magasztos dolog, abban részt venni felemelő és... a másik szó nem jut eszembe, de mindenképpen valami pozitív. Csak így történhet, hogy az ember jelentkezik szavazatszámlálónak. Nálam mindenesetre pont így történt. Dacolva a család és a barátok enyhe rosszallásával - te teljesen hülye vagy?? - hajnali fél hatkor frissen és üdén érkezem az egyik óbudai szavazókörbe. Rövid ismerkedés után Jukkám kijelöli a helyemet, egy méretre szabott széken, egy pontosan méretre szabott asztalnál. Sajnálatos módon mindkettő egy hatéves gyerek méretére van szabva, tekintve, hogy a szavazókor civilben az 1/a tanterme. Hatan vagyunk: hárman az önkormányzattól, ketten a Fidesztől, én az Ellenzék, plusz Gergely, a jegyzőkönyvvezető. Neki ez a tizenkettedik választása, de Julikámék is régi motorosok: évek óta együtt nyomják a körzetben. „Mit mondott, mi a foglalkozása? Újságíró? Akkor magának ez menni fog! Csak arra figyeljen, hogy négy vonal függőlegesen, egy vízszintesen, az öt. A végén meg összeadja. És ne politizáljon hangosan, ha szavazók is vannak a helyiségben!

Azt nem szabad. Egyébként nyugodtan egyen szalámit és kockasajtot, ott van a sarokban. Ha kávét szeretne, a portásnál van melegvíz.” Mondom, a demokrácia tényleg magasztos, csak adhatnának hozzá magasabb székeket.

Jönnek a szavazók, szép sorban, személyi, szavazólap, pecsét, strigula - semmi fennakadás, semmi politizálás. Illetve egy kicsit mégis. „Szép ez a karkötő, de azért én mégse tettem volna rá azt a kéket, ne csúfítsák már el a magyar zászlót” -mondja Krisztián, az egyik fideszes delegált, miközben Julikám széles mosollyal adja át az állam nagyvonalú ajándékát egy első szavazónak. Egy nemzeti színű gumikarkötőről van szó, a közepén EU-kék betéttel. De hát uniós választás van, vagy mi - próbálom előcsalogatni Krisztián européer énjét, de úgy tűnik, azt ma nem hozta magával.

Néhány órával később együtt baktatunk a mozgóurnával a rekkenő hőségben. Elmeséli, hogyan lett fideszes. Nógrádból jött Pestre szociális munkásnak tanulni, és a kollégiumban megkérdezték tőle, igaz magyarnak tartja-e magát? Krisztián mindig igaz magyarnak tartotta magát, sőt, a magyarság jelentett számára mindent, ami fontos, úgyhogy nem volt kérdés, melyik párthoz csatlakozik. Kérdezem, szociális munkásként mit gondol az egyre csóróbbá váló emberekről, lenne-e dolga velük az államnak? „Megszűnt a gyerekszegénység, Magyar-országon egyetlen gyerek se éhezik azért, mert a szüleinek nincs munkája” - mondja, és láthatóan így is gondolja. Beszélgetünk egy kicsit a médiáról, láthatóan érdekli, mi történik mifelénk. Indexet és Origót is olvas, szerinte az igazság valahol középen van, ezért is van szükség olyan mértékadó orgánumokra, mint a Magyar Nemzet és a köztévé. Sajnálja, hogy megszűnt a Népszabadság és a Várnapi Hírek - mondja -, de nem érti, miért panaszkodunk jobboldali túlsúlyra, amikor ott van az RTL Klub?

A mozgóurnázás azért is jó móka, mert az ember testközelből találkozhat a szavazóval. Az idős házaspárral például, ahol a férj elveszi mind a két szavazólapot, és a vécében tölti ki, mondván, az asszony is ezt akarná. Vagy a nyolcvanöt éves sztrókos asszonnyal, aki beszélni és mozogni sem tud, de ragaszkodott hozzá, hogy szavazhasson. Kicsit tanácstalanul ácsorgunk az ágyánál az ápolónővel, de minden kétség el-oszlik, amikor alig hallhatóan belesúgja a fülembe: „Fidesz”.

Tizenöt óra egy szavazókörben egyébként tényleg elrepül, és az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy alig hat óra és vége! És politizálni sem kell. Na jó, legfeljebb egyszer, amikor valahogy az előzetes közvélemény-kutatási adatokra terelődik a szó, és a másik pártdelegált, Csilla azt találja mondani, hogy az ellenzéknek is sikerülhetett volna a mozgósítás, ha „nem fölösleges plakátokra, hanem az önkéntesekre költi a pénzt.” De hát a kormány ezermilliárd-csillió forintot költött hülye plakátokra és mi az, hogy pénzt fizetni önkénteseknek, maguknál tényleg fizetnek az önkénteseknek?! - kérdezem, de Csilla rám szól: a helyiségben tilos a politizálás, ha szavazó is van bent!

Mondom, a demokrácia magasztos dolog. És felemelő. De a harmadik dolog még most se jut eszembe.

[aladarhedi]

Csoportokban szállásolták el hozzánk a tiszteket, mindenkit egy éjszakára. Minden este tiszta lepedőt adtam nekik, és panaszkodtam bután, hogy nincs elég, aztán elszörnyülködtem, amikor a tudomásomra jutott, hogy a falusiak csak akkor cseréltek lepedőt, amikor az teljesen bepiszkolódott. Gizella is nagyon elfoglalt volt, fogadta és szórakoztatta a tiszteket esténként, de szerencsénkre többnyire olyan tisztek kerültek hozzánk, akik csak a kötelességüket teljesítették, és nem voltak nyilasok vagy német érzelműek, bár el voltak ragadtatva erdélyi bevonulásuktól.

[aladarhedi]

Különben mindig nagy, szőttes táskákat hordott magával. Megkérdeztem tőle egyszer, hogy mit cipel bennük? Megmutatta. Rémülten láttam, hogy tele van aranyérmékkel, a kis házának az árával, amit nem tudott máshova eltenni, arra az esetre, ha kirabolnák. Az országból sem lehetett kivinni, de végül sikerült neki. Ha Loulou egyszer valamit eldöntött, azt meg is valósította. Még a hatóságokat is ki tudta játszani, és nem volt olyan dolog, amit ne tudott volna átvinni a határon. Egyszer, amikor valami szabálytalanságot csinált, és tette magát, hogy nem tud görögül, az egyik vámos azt mondta a másiknak: - Biztos vagyok benne, hogy utolsó alkalommal tökéletesen beszélte a nyelvet. - Loulou alig állta meg kacagás nélkül.

[aladarhedi]

Forbes úr elvitt minket a török tengerpartra is. A szép Kálánthé jachton fogant meg negyedik gyermekem, Árpád. (...) Szülőhelyem, Mindosz mellett is elhaladtunk, és meg is álltunk volna, de a hatóságok nem engedték, mert katonai terület volt. (...) Forbes engedélyt kért vaddisznóvadászatra, amin mindannyian részt vettünk. Láttam, hogy sok vaddisznó úszva a szigetekre menekül. De akkor láttuk életünk egyik legemlékezetesebb naplementéjét is. A törökök nem nyúltak hozzá a lelőtt vaddisznókhoz, de mielőtt Forbes a jachtra vitette volna őket a legénységgel, a törökök két kő közé fogva levágták a disznók farkát, és elküldték Ankarába, mert a Kemal-törvény szerint jutalom járt minden leölt disznóért. Ezt azért kapták, mert a leölt disznók már nem okoztak kárt a termésben.Egy jóképű török vezette a hajtókat, gyönyörű arab telivéren, amit megdicsértem, és elámultam, amikor a török azonnal felajánlotta ajándékba a lovat. Forbes megrótt, hogy nem ismerem a helyi szokásokat, és gyatra törökséggel megköszönte az ajándékot, és azt mondta, hogy sajnos itt kell hagyjuk, nem tudjuk elszállítani a jachttal. Aztán meghívta a helység előkelőségeit vacsorára a jachtra, köszönetképpen, hogy a hatóságok megengedték a vadászatot. Egy franciául beszélő vendég mellett ültem. Egy szerencsétlen fordulat folytán Gallipolira terelődött a szó, mire a szelíd kinézetű, franciául beszélő török hozzám fordult, és azt mondta: - Hát nem izgalmas lelőni egy vaddisznót? Nos, mi ugyanolyan izgalmat érzünk, amikor lelövünk egy keresztényt.Meghűlt bennem a vér.

[aladarhedi]

A magyarok legnagyobb része angol érzelmű. Ugyanolyan életszeretők, és felismerik a jó lovat, de mindig a rosszra tesznek! A németek mellé álltak, és a bécsi döntés következtében visszakapták Erdély felét. Jánosnak igaza volt, hogy ez nem időtálló megoldás...

[aladarhedi]

“A legnagyobb antiszemiták maguk a zsidók, a kapzsiságuk miatt.”

“Nem sokkal az esküvőnk után János megszerezte a hajtási engedélyt, és sikerült vennünk egy Fordot. Az utak rossz állapotban voltak, és mivel János nem értett az autókhoz, mindig attól féltem, hogy lerobbanunk valahol. Egyszer ott ragadtunk a hozzánk legközelebb levő város, Régen határán, egy kocsma mellett. Reggelig ültünk a kemény padokon abban a nagyon büdös kocsmában. Ezek után alkalmaztunk egy sofőrt.

Hamar rájöttem arra, hogy János egyáltalán nem gazdag. Teljesen ki volt szolgáltatva egy tolvaj zsidó ügyvédnek, bizonyos Tischlernek, aki a marosvásárhelyi Agrár Bank vezérigazgatója volt. Kemény Ákos, János nagybátyja még annak idején annyira bízott Tischlerben, hogy őt tette meg gondnoknak.

János nem értett az üzlethez. Ott voltak az erdők, a fűrészáru eladása és a csemeték ültetése, ami kötelező volt... Tischler kiválóan be tudott férkőzni az emberek kegyeibe, főleg az ártatlan Jánoséba, akinek irodalomról beszélt, és dicsérte az írásait, mielőtt mindig egy kicsivel több pénzt kapott volna, mint amennyit kért. Néha rávettem Jánost, hogy menjen be a városba, nézze meg, hogy állnak a dolgaink, de mindig azzal jött vissza, hogy minden a legnagyobb rendben van, és jól fektették be a pénzét.

Aztán jött a gazdasági reform, amikor nagyon gyors ítélőképességűnek kellett lenni, nem is beszélve a román nyelvtudásról. Sem János, sem én nem tanultuk meg a román nyelvet rendesen soha. Minden földbirtokos természetesen arra törekedett, hogy minél többet megtartson a birtokából. A megvesztegetések mindennapossá váltak. Tischler addig járt Bukarestbe, amíg szerelmes nem lett egy elbűvölő, román zsidó nőbe, aki az esküvőjük után nem sokkal tönkretette szeszélyeivel és extravaganciájával.

Amikor Tischler meghalt - szerencséjére még Hitler ideje előtt -, a bank tönkrement, és az összes „pénzünk”, számos szegény ember pénzével együtt, értéktelen papírrá vált. Ha valakinek lett volna oka antiszemitának lenni, az János lett volna, de mind a ketten mindig emberi lényekben gondolkodtunk. Csak annyit mondott:

- A legnagyobb antiszemiták maguk a zsidók, a kapzsiságuk miatt.

Én mindig azt mondtam, hogy ahelyett, hogy utálnánk őket, mi, keresztények, tanulhatnánk tőlük, főleg összefogást és egymás iránti lojalitást.”

* * *

[aladarhedi]

Sólet

A sólet vallási ügy. Nem úgy, de az. Korántsem mindegy, teszem azt, hogy az ember mikor teszi bele a húst, a gerslit vagy a babot. Apropó, bab. „Májbabot vegyél, az öregasszonynál a piacon. Ha bemész, jobbra hátul keresd, és mondd, hogy sólethez lesz.” Az efféle bibliai utasításokat az ember betartja, ha élete első önálló sóletjére készül, mert fél az Anya haragjától. Miközben az Apa megfellebbezhetetlenül állítja, hogy „csakis vesebabot használj, abból is a nagyobb szeműt, hogy hosszú életű légy e földön!” És akkor még nem beszéltünk egyes civilizációkról, melyek különféle gyökérzöldségeket, sőt burgonyát is rendelnek a sólethez, míg mások rántással sűrítik. A legnagyobb misztérium persze a bele való hús. Abban az összes világvallás egyetért, hogy csakis libát és marhát pakol az ember a sóletbe, de az olyan kérdésekről, hogy szegy vagy oldalas, nyak vagy mell, évszázadok óta heves viták zajlanak mindenhol, ahol a sólet készítésének kérdése egyáltalán felmerül. Mostanában sokat gondolok Bächer Ivánra. Egyrészt mert vele lehetett verbálisán a legjobbakat főzni. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy leült vele az ember a Pikolóban, és azt mondta, teszem azt, hogy marhahúsleves. És akkor az Iván nem azt mondta, hogy ahhoz lábszár kell, hanem, hogy a Jenőtől kell hozzá valami hús, de csak csütörtökön, mert szerdán még nincs, pénteken meg már csak a resztli marad.) Másrészt mert minden beszélgetésünk olyan volt, mintha Náhum prófétával vitatnám meg a napi ügyeket. Alig tévedett valamiben, ami a jelent illeti, pedig már több mint hat éve a fenti asztaltársaságnak főz. Ivánnak volt egy különleges tulajdonsága: bármit tett vagy mondott, a számára fontos emberek mégis szerették, és bizonyos dolgokat egyszerűen elnéztek neki. Az egyik ilyen dolog a sóletje volt. Az ő falujában - a Pozsonyi úton, a Jászai Mari tér és a Szent István park között - alapvetően liberális beállítottságú emberek élnek, ami azt jelenti, hogy - bár vitatják -, de hajlandóak bizonyos körülmények között elfogadni a töltött libanyak helyett a konfitált kacsacombot is. Egy dolog van azonban, amit kizárólag az olyan szellemi óriásoknak bocsátottak meg mint amilyen Iván volt. Ez pedig a gyulai kolbász. A sóletben. Anélkül, hogy részletekbe menően taglalnánk a sólet és a sertéshús antagonisztikus ellentétét, elégedjenek meg annyival, hogy a gyulai kolbász a sóletben liszt a tejbegrízben, csirkemell a székelykáposztában, pulyka a véres hurkában. Egyszóval tréfli. Tény viszont, hogy finom lesz tőle a sólet. Ezt mindenki tudja a faluban, de nem beszélünk róla, ahogy az eltévelyedett fiúról és a megesett lányról sem beszélünk társaságban. Nem illik. Már nagyon beteg volt, amikor a szokásos éves sóletmustrára vártuk. Az asztalon ott sorakoztak a lábosok, római tálak és fazekak, kinek-kinek a sajátja, és mindenki meg volt győződve róla, hogy az övé a legjobb. Iván egy piros zománclábossal érkezett, alig félórás késéssel. A babok között két szál kolbász hirdette: minden csak hit kérdése. A versenyt persze megnyerte. Mondom, nagyon szerettük.

[aladarhedi]

Sklavengesetz

wunderbares Wort :)

[aladarhedi]

Én több évig évig egy olyan országban éltem, amit a történelem elkényeztetett. Birodalom volt, gyarmatosított, dominálta érdekeivel a tőle távol és más kultúrával élő népeket, és meg volt győződve, hogy ő az igazi, ő az egyedüli. A francia forradalom után még inkább teret nyert ez a meggyőződés, mert náluk érvényesültek legjobban az emberi jogok...

[aladarhedi]

multikulti

Nagymamáék katolikusok voltak, Apám unitárius. Katolikus pap eskette őket. Apám a házasságkötés után nekifogott Mamát meggyőzni az unitárius vallás szépségéről, s ez sikerült is neki.

[aladarhedi]

Nem mind arany - SzemFényVesztés

Manipulált fotókkal villognak a celebek

Hogy miként néz ki egy sztár valójában, manapság csak akkor tudnánk meg, ha személyesen látnánk. Ugyanis a tévében tökéletes sminkben, frizurában, ruhában jelennek meg, a közösségi oldalakon pedig a technika segítségével szépülnek meg.

A karácsonyi maratoni ebédek és vacsorák után 3-4 kiló plusszal ülünk a kedvenc fotelünkben, és a mobiltelefonunkon a közösségi oldalakon hazánk hírességeinek fotóit nézzük irigykedve. Hogy lehet ilyen vékony? Miért nincs rajta egy ránc sem? Mitől csillog így a haja? Tesszük fel a kérdéseket, miközben egyre rosszabbul érezzük magunkat a bőrünkben. Pedig a valóság az, hogy semmi okunk az elkeseredésre, mert az, amit a Face-bookon látunk, a legtöbb híresség esetében egyáltalán nem a valóság. A digitális világban szinte bárki bárkivé változhat, túlsúlyos férfiak és nők pár gombnyomásra szupermodellek lehetnek, nem beszélve arról, hogy egy-egy mobiltelefonba épített szépségszűrővel, más néven filterrel akár évtizedeket is lefaraghatunk az életkorunkból. A kreált valóság mindenki számára szép és csillogó, még akkor is, ha tudjuk, sok köze nincs a mindennapi megjelenésünkhöz. A hazai és világsztárok szinte kivétel nélkül élnek a filterek és Photoshop programok sokaságával, fokozva a rajongók vágyakozását egy-egy reklámozott termék vagy csak a személyük iránt.

Dukai Regina az utóbbi években a közösségi média felületeken lett véleményformáló, vagyis influencer. Számos országos és világmárka arca, gyakorlatilag a napjai nagy részében ezeket képviseli, számos képet megosztva a közösségi oldalán a termékeikkel pózolva. Kollégáival ellentétben Regi a legnagyobb őszinteséggel vallotta be az országos influencernapon, hogy rengeteget dolgozik a képein, sőt még a saját testét is átalakítja a kívánt hatás érdekében.

- Az elején nagyon sok privát, rossz minőségű képet raktam ki. Aztán rászoktam arra, hogy kidolgozom a képeket, ide már nem fér bele egy rosszabb minőségű fotó. A telefonomon rengeteg átalakító program van. Nagyon sokat segítenek az olyan szituációkon, mint nemrég, amikor Debreczeni Zitával egy üzletben jártunk, ahol elvileg gyönyörű fények lennének, de valahogy mégsem tudsz jót fotózni. Fehéríteni kell a sárga falat, ami amúgy nem sárga, csak úgy tűnik. Nekem rendszerint laposabb a fejbúbom, azt egy picit meg szoktam húzni. Nem az Instagram különlegessége ez: 2002-ben volt az első fotózásom, ott is mindenkit retusáltak a fotósok, soha nem került ki egy újságcikkbe vagy címlapra egy retusálatlan fotó rólam -mesélte Regi.Regivel ellentétben Csősz Bogi sokkal inkább a természetességre esküszik. A Viasat 3 Feleségek luxuskivitelben című műsorának sztárja üzletasszonyként és tévés személyiségként is igen aktív résztvevője a legnagyobb közösségi felületeknek. Bogi maga sem tagadja, hogy szokott kisebb változtatásokat eszközölni a képein, ám vannak olyan határok, amiket sose lépne át.

- Sokszor készül az emberről egy előnytelen fotó, rosszak a fények vagy nem úgy sikerült a smink. Ezeken szoktam segíteni egy-egy filterrel, például ilyen, ha az ember egy kép szélére kerül, ami mint tudjuk, teljesen más alakot ad. Az irreális szűrőket és photoshoppolásokat azonban nem érzem magamhoz közel: sose végeztek rajtam plasztikai beavatkozásokat, vállalom a testem, nem szedetek le magamról fölös kilókat, és nem szeretném, ha az arcom olyan hatást keltene egy-egy fotón, mintha szépészeti műtéteken estem volna át.

[aladarhedi]

Semmi sem tart örökké

Manuel Hassassian új palesztin nagykövet szerint a magyar és izraeli kormány kapcsolata már olyan, mint egy katolikus házasság.

„Magyarországon nagyon erős és régi múltra visszatekintő zsidó lobbi működik, melynek komoly befolyása van a döntéshozókra"

A migrációs politikánknak nem ment híre?

M.H: Természetesen tudom, hogy Orbán Viktor kormánya rendkívül konzervatív. Mivel ez egy többségében keresztény ország, ami szívén viseli a közel-keleti keresztények sorsát is, érthető, hogy ellenzik az iszlám fundamentalizmust. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Magyarország iszlámellenes lenne! Magyarországnak ahhoz is joga van, hogy megvédje határait. Senkinek nem kellene nyomást gyakorolnia a másikra, hogy migránsokat fogadjon be. Nekem sem feladatom ez palesztin nagykövetként. Ugyanakkor van egy dolog, amiben nagyon is keresztezzük egymást Orbán Viktorral. Ő azt mondja, vissza kellene küldeni a migránsokat hazájukba. Jó lenne, ha akkor azt is támogatná, hogy a palesztin menekültek is visszatérhessenek Palesztinába!

Az utóbbi években mintha a magyar álláspont is Izrael irányába tolódna el. Nem támogattuk az uniós szabályozást az izraeli telepekről érkező termékek címkézéséről, tartózkodtunk az ENSZ-szavazáson, mikor az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Az izraeli miniszterelnök is hazánkba látogatott...

Tisztában vagyok vele, hogy Magyarország nem „palesztinpárti”, és számos alkalommal tartózkodott az ENSZ-ben is palesztinokat érintő ügyekkel kapcsolatban. Ne felejtsük azonban, hogy Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök személyes jó kapcsolatot ápol. Ahogyan azt sem, hogy Magyarországon nagyon erős és régi múltra visszatekintő zsidó lobbi működik, melynek komoly befolyása van a döntéshozókra. Nem is számítunk rá, hogy a mi pártunkat fogják. Csupán annyit kérünk, hogy tartsák magukat az alapelvekhez. Támogatják a kétállami megoldást? Akkor tegyenek is érte! Elismerik, hogy Jeruzsálem megszállt terület és tárgyalni kell róla? Tegyenek érte! Ha egyetértenek azzal, hogy a megszállt területeken épülő izraeli telepek törvénytelenek, akkor miért nem támogatják a címkézési szabályozást?! Nagy-Britannia, amely Izrael és az Egyesült Államok fő szövetségese is, képes volt rá! Magyarország elméletben sok mindent állít, aztán mikor konkrét ügyekről lenne szó, hirtelen jön a kettős mérce. Persze mind tudjuk, hogy a magyar és izraeli kormány viszonya már olyan, mint egy katolikus házasság. Megértem, hogy mindenki a saját nemzeti érdekei szerint cselekszik. Mégis remélem, le tudok ülni Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel, hogy beszélgessünk ezekről a kérdésekről. Én nem az a fajta nagykövet vagyok, aki ösztöndíjakért kuncsorogni, vagy templomfelújításokért lobbizni jött. Hálásak vagyunk ezért is, de én azt akarom megmutatni, hogy a megszállás és szenvedés nem tarthat örökké.

Mi változott, mióta Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként? Állítólag Brazília és Csehország is fontolgatja, hogy követi példáját.

Mit érdekel engem, hogy az Egyesült Államok átköltöztette a nagykövetségét Jeruzsálembe? Talán ettől megváltozott a nemzetközi jog? Vagy az ENSZ határozatai? A nemzetközi közösség véleménye? Sajnos az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a történelem rossz oldalára áll. Megmutatták, hogy fittyet hánynak a nemzetközi jogra. Ha Brazília valóban követi a példájukat, csak mert az elnöküknek azt ígérték, hogy 8 milliárd dollárért kaszinókat nyitnak az országban, hát szégyelljék magukat! Ezeket az országokat Washington megvesztegette. Jeruzsálem megszállt város, teljesen mindegy, hány nagykövetség költözik oda. Amíg a palesztinok nem ismerik el, hogy Nyugat-Jeruzsálem Izrael fővárosa, addig törvényesen soha nem is lesz az!

Akkor a Donald Trump által emlegetett „évszázad alkujához", izraeli-palesztin béketervéhez sem fűz nagy reményeket?

Az amerikiak úgy döntöttek, feladják független pozíciójukat és Izrael mellett, a palesztinok ellenében foglaltak állást. Eljátszották közvetítői szerepüket, mikor elismerték Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és megvonták a támogatást az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalától (UNRWA), amivel megtagadták a palesztin menekültek jogát a visszatéréshez. Vannak azonban mások is. Például az ENSZ vagy az Európai Unió helyettesítheti őket. Nem azt mondjuk, hogy az amerikaiak nem csatlakozhatnak. Ám annak vége, hogy a békefolyamat felett egyedül ők próbálnak gyámkodni.

[aladarhedi]

Comes the baby really?

[aladarhedi]

Ooops, that’s cool :) Meghan :)