Antekirt

My blog

[antekirt]

Elmúlás

Az első lépés, amikor a pap panaszkodik, hogy több a temetés, mint a keresztelő.

Valahol Zalában. A falu temetőjéből körbelátsz a házakon, mert fennsíkon állsz. Innen csak lefele vezet az út.

A következő lépés, amikor már csak temetés van.

Néha eljövök ide, gyermekkorom helyszínére. Rövid látogatások ezek, mint a pernye útja a földig. Csak a temetőbe. Itt van a múltam. És tán itt lesz a jövőm.

Aztán már temetés sincs.

Ne is legyen mostanában.

[antekirt]

Piknik örvényben

Ha egy debütáló fesztivál headlinerként Al Di Meolát jelöli, arra az ember minimum felkapja a fejét. Hát még ha helyszínként egy zalai “hegyet” jelöl meg!

Nem zalai olvasóknak elmagyarázom. A “hegy” az egy jórészt pársoros magánszőlőkből álló képződmény, kis pincékkel, ami jellemzően a falvak külterületein található, városi szemmel az isten háta mögött. És még ott le kell kanyarodni.

Al Di Meola viszont olyan név, amit nem lehet kihagyni, főleg, ha gyakorlatilag helybe hozzák a szervezők. Megvettük hát a 3000 Ft-os napi jegyet, ami mondanom sem kell több, mint barátságos ár egy ilyen koncertért. A 3 napos rendezvény teljes áron is csupán 7000 Ft-ért árulta a fesztiválbérletet. Azt hiszem ez is nagyon rendben van.  Megfogadva a honlap (http://orvenyeshegypiknik.hu) tanácsát, időben elindultunk betervezve a beléptetés idejét és azt, hogy a “parkoló” kicsit távolabb volt a helyszíntől. Szerencsére jó idő volt, mert gyakorlatilag egy réten kellett letenni az autót, a maga hepe-hupáival, gödreivel. Semmi gond, megigazítottam a lelazult első lökhárítót és el is indultunk vidáman a rendezvény felé.

A honlap 20 perces sétát ígért, ezt csak akkor lehet tartani, ha az ember nagyon kilép, de a környezet tényleg csodás. Egy szép zalai völgyben kanyarog a végig aszfaltos út. Kellemes séta volt a délutáni napfényben. Szóval kalkuláljunk inkább 30-35 perccel, mert megéri lassan menni, élvezni a látványt és az illatokat. A Farm Inn Fogadónál megtaláltuk a beléptetési pontot, és mivel korán mentünk, gyakorlatilag várakozás nélkül lecsippantották előre megváltott jegyeinket és megkaptuk a szép piros, pénteki, tyvek karszalagot. Később, biztosan más volt a helyzet, mert a nagy tömeg a fő attrakcióra érkezett.

Innen már csak kb. 500 méter és részben kézműves, részben kézművesnek tűnő árukat kínáló sátrak mellett végre megláttuk a nagyszínpad tetejét! A helyszín az Örvényes-patak bal partján helyezkedik el, a patak által vájt domb oldalában, a pincék alatt. A rendezők a területet szépek kipucolták, a két színpad közötti nagyjából 400 méteres távon, gyakorlatilag előállítottak egy rétet. A réten padokat helyeztek ki és egy kisegítő catering-egység foglalt helyet. A gyerekeknek van játszótér, a kisszínpad mellett pedig bőven volt hely egy jó frizbi partira. Ha a rendezvény sikeres lesz - remélem az lesz - ez lehet az egyik legnagyobb vonzereje. A környezet egyszerűen lélegzetelállító. Az ember leül egy padra, vagy a színpad elé koncertet hallgatni és a hátteret a lenyugvó napfényben fürdő zalai erdők adják. Itt elkezdve az értékelést: környezet 10/10.

A koncertekről röviden, mert aki ott volt, az úgyis tudja, aki meg nem, azt ez a rész nem fogja érdekelni. A kisebbik színpad mellett kezdődött a műsor az Alaitner Band fellépésével. Alaitner András pár szóval kvázi megnyitotta a fesztivált, majd egy akusztikus jellegű koncertet adtak. A műfaj - mint említettem - inkább ülős, zenehallgatós, így a közönség a színpad előtt ülve, fekve élvezte a remek zenét. Aki csak ismerkedik a jazz műfajjal, annak az Alaitner Band kifogástalan belépő, de akik már vájt fülű rajongók, azok sem találhattak semmi kifogást. Első osztályú felvezetése volt a Pikniknek.

Az Alaitner Band koncertje alatt szépen meg is telt a Piknik helyszíne. Ebből a kisszínpad előtt nem igazán lehetett észre venni semmit, mert a helyszín elég nagy ahhoz, hogy a nagyságrendileg 1600 fős maximális létszám elférjen (elnézést a szervezőktől, ha ez a szám nem pontos). Ez a maximum meg is érkezett és izgalommal várta a Mestert, aki egyébként délután már adott egy rövid koncertet “beállás” címszóval és nagyon közvetlenül válaszolt azoknak, akik megszólították. Elkaptam egy beszélgetést, amiben megkérdezték tőle, hogy hogy került ide, ahol csak a madarak és a holland pincetulajdonosok járnak. “Fogalmam sincs” - válaszolta. (A menedzsment gyönyörei.) De azzal folytatta, hogy mennyire elvarázsolta a környezet és mennyire örül.

Szóval vártuk a koncertet, amin folyamatosan gyűlt a tömeg. A leggyorsabbaknak padon jutott hely, a profiknak pokrócon, az über-profinkak saját cipelésű kempingszéken. Rövidesen meg is jelent a Mester és  Fausto Beccalossi harmonikaművész. Ami innentől következett, arra nincsenek szavak. Aki esetleg egész életében arra várt, hogy Al Di Meolát élőben lássa, nos, annak sem kellett csalódottan távoznia. 

A napot Pély Barna szólókoncertje zárta. Aki csak a Unitedból, vagy a tehetségkutatók zsűrijéből ismeri, az azt hiheti, hogy Barna is, mondjuk, egy mainstream (12 az pont egy tucat) szintű zenész. Nem is tévedhet nagyobbat. Pély Barnának a kisujjában van a zene és ezt meg is mutatta. Megvallom - mivel én a kicsit zajosabb, hangosabb műfajokat kedvelem - nekem ez volt a nap csúcspontja. Összegezve és folytatva az értékelést: zenei kínálat: 10/10; hangminőség: 10/10.

Ha esetleg valamelyik rendező eljut idáig, az láthatja, hogy abszolút olyan hangulatban és hangvételben írom ezt a bejegyzést, ami pozitív és itt kívánom nekik, hogy a rendezvény hosszú távon is sikeres legyen. Ezért is írok pár olyan sort, ami nem csak pozitív dolgokat tartalmaz, hiszen a szervező nem résztvevő és nem lehet ott a saját rendezvényén olyan szemmel, mint az, akinek valójában csinálja.

Kemping: A rendezvény, habár 3 napos, nem kínált szállást a látogatóknak. A célközönség összetételét látva, lehet, hogy ezt nem is tervezték, vagy nem is tartották szükségesnek. A kedvenc fesztiváljaimon már régebb óta a kiöregedő generációhoz tartozom, itt bőven az átlag körül voltam korban. Lehet, hogy tőlünk már elvárt, hogy a koncertek után jó fiú módjára hazamenjünk, vagy megfizessük a környék valamelyik vendégházát. Mi szerettünk volna - a fesztiválokon megszokott módon - meginni pár sört és egy sátorban megéjszakázni. Kempinget egyedül a Farm Inn kínált 5700 (ötezer-hétszáz) forint/éj sátorhely áron + IFA. Először el sem hittem, de kiderült ez tény. Végül is a kemping megtelt, tehát nekik volt igazuk, én meg érezhetem magam nyomorultnak, hogy ezt pofátlanul drágának tartom (sosem hallottam még ezt megközelítő árakról sem), vagy csórónak, hogy ez nekem - kicsit a magyar átlagkereset felett keresőnek - sok. Még a nem magyar pénztárcához mért Szigeten is van ingyen kemping és a fizetős kemping (sok extra szolgáltatással) is bőven ezen az áron belül van.  A kisszínpad mellett balra elfért volna a kis sátram. Így gyakorlatilag csak ettünk a fesztiválon, ha sátrazhattunk volna, biztos végigkóstoljuk a remek pálinka-kínálatot és megiszunk pár sört is.

Catering: Ahogy a belépő árak barátságosak voltak, a catering árak nagyon nem. Az italárak húzósan drágák, még fesztivál mértékben is. Persze amíg az emberek megveszik, addig nincs gond. A sorok így is végtelennek tűntek a főkoncert környékén. Ismét a célközönségre utalnék. Lehet, hogy eleve egy elitebb közönségnek szánják a fesztivált és ez átgondolt árképzés volt. De az átlag fesztiváljáró mint én, kicsit másképp gondolkodik. Ha mondjuk 500 Ft a sör (még ezen is van bőven haszon), akkor simán megvesz 3-4 korsót, ha 750 Ft, akkor inkább egyet sem. Ez simán feloldható amúgy azzal, hogy ajánlanak egy “mezei” sört olcsóbban, “prémium” sört akár 750 Ft-os áron, és mondjuk kézműves sört is, még drágábban. A várható csúcsidőszakokra pedig kell extra személyzetet, vagy extra catering helyeket beiktatni. Szóval catering: 5/10; szállás: nem értékelhető. Megjegyzés: a BBQ oldalas, csónak burgonyával fejedelmi volt!

Pár szó a rendezőkről, akik családias Pikniket szerettek volna létrehozni. Ez maximálisan sikerült. Nagyon jól éreztem magam, és habár most csak egy délután jutott, amennyiben sikerül a szállás ügyben előre lépni, jövőre szívesen mennék több napra. A rendezők nagyon emberiek voltak, érezhető volt, hogy szívvel csinálják és ezt - tudniuk kell - érzékeli a résztvevő is. Pedig nem kis feladatot voltam kénytelen adni nekik. Sikerrel kirántottuk az autóm kulcsát a hátizsákból Al DI Meola alatt, és ezt csak távozáskor vettük észre - bőven éjfél után. Hamar kiderült, hogy a kulcsot megtalálták és le is adták a kisszínpadon, ahol Pély Barna be is mondta. Mivel akkor még nem tudtuk, hogy elveszett, nem is figyeltünk. Később már nyomozni kellett, hogy onnan hova került a kulcs. Nos, a rendezők egy emberként segítettek. Végül kiderült, hogy Pély művész úr zsebében útban van már Pestre. Rávették, hogy forduljon vissza és ő volt olyan ember, hogy vissza is fordult. 

Ezzel a kalanddal ért véget látogatásunk. Ezúton is köszönet Pély Barnának és a szervezőknek a kulcsom visszajuttatásáért. Jövőre veletek ugyanitt!

[antekirt]

Identitás

Lassan közeledve a kor felé, amikor már nem számítok a reklámszakembereknek, rá kell jönnöm, hogy nehezen adom az identitásomat. Nehezen adom, mert nehezen szereztem meg.

Falun nőttem fel. Olyan kis faluban, ahol kocsma sem volt és „a bolt” is csak akkor volt nyitva, ha „jött a kenyér” és annyit lehetett elvinni, amennyit az ember előre felíratott. „Két kilóval többet írj, mert itt vannak az unokák” – mondta a mamám.

Öregebb vagyok, mint a postaút. És ez nem csak afféle túlzás. Szüleim valószínűleg földúton vittek haza a szülő házba, mert a betonút csak 1973-ban készült el. Erről egy nemzeti színű szalag, féltve őrzött darabja tanúskodott sokáig. Vajon most hol lehet? (És vajon meddig lesz az út? Évről-évre többet követel belőle vissza a fagy, az eső és a napi két buszjárat.) Most már sajnos csak temetőbe járok haza. Illetve „oda”, mert már megszűnt „haza” lenni.

Amikor a „városba” mentünk, az sokáig Körmendet jelentette. Persze nekem inkább a Rába-hidat, a nagy folyót és persze a Matchboxot. Az áruházban, az aluljárón túl, a bejárattal szemben lehetett kapni. „Made in England.” Micsoda érzés volt, kapni valamit, amiről gyerek fejjel is tudtam, hogy onnan jön, ahonnan nem igen szoktak dolgok jönni. Ma persze, ha van még ilyen, akkor gondolom, Kínában készül. (Körmend lassan visszakúszik életembe. Barátsággal.)

Aztán eljött az idő, amikor a „város” messzebbre került. A folyó is kisebb lett, de hosszú ideig tartott, amíg az első házak után beértünk. Malom, Mura, Muskátli. Jöttek az utcák. Kedvencem a krémfagyi volt a Tulipánban. Csoki és narancs – ami kizárt, hogy valaha is találkozott a déli gyümölccsel. És hidegsokk a mohóságtól. Midig csalódtam, ha nem volt csoki, csak vanília, vagy a narancs helyett valami szörnyű zöld dolog, aminek elfeledtem a nevét. A legnagyobb hatást mégis a számos iskola tette rám. Ott tornyosultak tömbjei a domb tetején, színesen, számokkal hívogatva a tudás palotájába. Már felnőtt voltam, amikor újra eszembe jutott az élmény. Kétségbeesetten kutattam a memóriámban, hol lehetnek. Egy ekkora épület nem tűnhet el! Persze megvolt, csak a fák ma már eltakarják. És ma már nem is iskola.

Aztán elkezdtem egyre több szállal kötődni a „városhoz”, melynek lassan neve is lett: Zalaegerszeg. Egyszer édesanyámmal, busszal mentünk, majd átgyalogoltunk a nagy felüljárón, és én már messziről láttam a mezbe öltözött focistákat, ahogy játszanak a szépen nyírt gyepen. Építők napja volt. Ma TESCO.

Később a sportcsarnok is megnyitott. Édesapám az építő cégnél dolgozott, így az ünnepélyes megnyitó mindkét napján ott lehettünk. A TV-ben csodált sportokat mind láttam! Teremfoci, röplabda. Ott volt a bajnok női foci csapat, a Renova. Legalábbis így emlékszem.

Egyszerre én is városi lettem. Nagyon szerettem volna a számos iskolába menni, de szüleim mondták, hogy a Petőfibe fogok járni, ahova a szomszéd fiú is. De nem volt a körzetünk, így én oda már nem kellettem. Miért is kellene egy faluról frissen beköltözött fickó, egy újonnan épített modern intézménybe? Nagyon megijedtem, hogy nem kellek – ez volt az első városi élményem. Így aztán a körzetes Adyban kezdtem meg a felső tagozatot. Nyolc tanterem, olajos padló és félelem a szemközit nagy és romos épület hatalmas tömbjétől (Zsinagóga). Nem tudom mi lett volna, ha a Petőfi akkori igazgatója befogadóbb, ha az apró falusi gyerek szemébe néz. Én nem bánom, hogy így alakult. Hetedikben már mi is segíthettünk egy csodás, új iskola belakásában. (Nota bene: nehezen adom az identitásomat.)

De miért kezdtem el ezt írni, egy 12 munkaórás nap után? Mert Zalaegerszeg 130 éves lett. És 1985-ben történt valami, ami miatt új gyökereim találtak kapaszkodót. Egy emberibb időben, ahol a műveltség volt az érték és nem a szilikon idomok és a negatív IQ, sok fordulóban vetélkedtek a városok. És ebben a vetélkedésben Zalaegerszeg csapata sorra diadalmaskodott híresebb és nagyobb városokon, és senki nem tudta megállítani őket. A döntőben sem. És akkor határtalan büszkeséget éreztem és rájöttem, most már véglegesen és visszavonhatatlanul zalaegerszegi vagyok.

[antekirt]

A város napjára.

[antekirt]

A kőműves mester

Reggelt Józsi! Végre megjöttél, legalább fél órával a munkakezdés előtt itt kell lenned, éred? Hoztál téglát? Tudod, tegnap elfogyott, a cég csak két hónap múlva küld. Itt szeretném megjegyezni, hogy tessék normális lapátot hozni. Az ásó-lapát semmire sem jó. A ruhádra is jobban kellene figyelned. A cég színe a padlizsán, hogy jöhetsz kék overallban? Na állj neki a malternak! Rakj bele 12 vödör vizet! Vizes a homok? Akkor is 12 vödörrel rakj bele, mert ezt mondja a leírás. Elkészítetted a mai napi munkatervet? Hadd lássam! Pontatlanul írtad le a vödörcipelésnél alkalmazandó lépéshosszúságot! A falazásnál pedig nem a kombinatorikai, hanem a térgeometriai kompetenciát használod! Nem lehet ilyen hanyag papírmunkával házat építeni! Ma ugye nem akarsz korán hazamenni. A munka után még meg kell öntözni a gyepet és megsétáltatni a kutyát! Mi az, hogy nem fér bele a munkaidődbe? Te is annyit dolgozol, mint a többi munkás. Az öntözést különben sem a falon végzed, így nem számít. Igen, az sem, amikor lefele jössz a talicskával, mert azt a gravitáció végzi. Ha jobban belegondolsz csak fél napot dolgozol. Kezdjük a munkát végre! Ma az emeletet falazzuk. A földszint is csak félig van készen? Itt van feketén-fehéren a munkatervben, hogy az első emeletnél tartunk. Ne merj eltérni tőle? Végy példát Miskáról. Miska már rég mester. Naná, hogy azért lehetett mester, mert elvégzett egy targoncakezelői és kreatív írói tanfolyamot. Láttad milyen munkatervet tud írni? Fejből köpi az összes keverési arányt minden cementmárkára. És milyen nyugágyat rakott a vizsgáján blokktéglából? Ej Józsi. Ha így viselkedsz sosem lesz belőled Kőműves 2.

[antekirt]

50 posts!

[antekirt]

Ben Elton

50. egy könyvet, amit többször elkezdtem, de sosem olvastam végig. Ben Elton - High Society (Black Swan, 2003) (10/10)

Ben Elton könyvet mindenképp szándékomban állt a kihívás részeként elolvasni. Az író egy széles látókörű, intelligens brit humorista, aki minden regényével a társadalmunk egy-egy vadhajtását célozza meg. A könyvei amúgy a legkevésbé sem komédiák. Súlyos témákkal foglalkoznak és ezeket a témákat úgy mutatják be, hogy azzal az elevenünkbe vágnak. Ezért sem sikerült ezt a könyvet elsőre végigolvasnom. Lelket eléggé megterhelő történetekkel kezd, és a helyzet csak „fokozódik”.

A High Society a kábítószer kérdését járja körül. Az alaptörténet szerint, egy harmadvonalas angol parlamenti képviselő, akivel még a párttársai sem igazán állnak szóba, lehetőséget kap egy felszólalásra, és egy törvényjavaslat benyújtására. Ő úgy gondolja, hogy a drogokat fogja legalizálni. Nem csak a marihuánát, az összest.

Természetesen javaslata nemzeti felháborodást kelt, de a játszma még csak ekkor indul. Az író alaposan bemutatja a nyugati civilizáció képmutató hozzáállását a kábítószerekhez. Bemutatja, milyen problémákat okoz, ha a fogyasztókat bűnözőknek tekintjük. Még akkor is, ha a fogyasztás maga dekriminalizálva van, a vásárlók bűnözőkkel kell, hogy kapcsolatba lépjenek az anyag beszerzéséhez.

Kicsit visszautalnék Coelho Tizenegy perc című regényéhez, amiről még mindig nem értem miért akkora nagyra tartott darab. Elton is bemutatja a prostitúciónak egy ágát, ami talán sokkal élethűbb, mint Coelho prostijának a sorsa.

A könyv struktúrája klasszikus dráma. A főhős, Peter Paget, egyértelmű és súlyos overreacher. A legelső oldalon tudni lehet, hogy ennek a javaslatnak nem lehet jó vége. Ben Elton persze nem adja ennyire könnyen magát. A könyv számtalan fordulatát nem lehet nem élvezni.

A kábítószeres gőzben persze kapnak mások is a kritikából. Korrupt rendőrök, karrierista politikusok és tinik, maguktól elszállt sztárok, valamint a mindenkin átgázoló, a következménnyel nem törődő, etikátlan újságírók is.

…

Az egész Kihívásban ez az a könyv, amin a legtöbbet gondolkoztam és a legnagyobb hatással volt rám. Ben Elton bármelyik könyve nagyszerű, az alaptörténeten túl mindegyik széleskörű problémákkal foglalkozik. Ironikus? Szatirikus? Malíciával teli? Erről döntsön mindenki maga. Ha véletlenül valaki végigolvasta az értékelőket és ez alapján úgy ítéli, lehet hinni a szavamnak, akkor egyet fogadjon meg: olvasson Ben Eltont! Történetei krimik, vagy thrillerek. Izgalmasak és elgondolkodtatóak egyszerre. Pár regénye, amit olvastam és a fő témája: Dead Famous: Egy valóságshow házában, 30 kamera előtt, gyilkosság történik. Chart Throb: Betekintés egy tehetségkutató kulisszái mögé. Blast from the Past: Mi történik, ha egy amerikai tiszt beleszeret egy fiatal angol békeharcosba, aki még csak 16. Mi történik, amikor a fiatal tiszt, már előléptetésre váró tábornok? The First Casualty: Van-e értelme gyilkossági ügyben nyomozni, amikor az közben a lövészárkokban tízezrek halnak meg? Stark: disztópia Ben Elton módra. Inconcievable: Egy nő két dologért adna meg mindent: hogy legyen gyereke vagy, hogy ne legyen. Ez a regény az előbbiről szól.

[antekirt]

True Blood

49. egy könyvet, ami egy televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle. Charlaine Harris - Dead Until Dark (An Ace Book, 2001, eBook) (6/10)

A rajongók megnyugtatására: alapvetően szórakoztató a könyv. Kellemes olvasmány egy fárasztó munkanap után, összegömbölyödve a fotelban, betakarózva, egy forró teával a kézben. Természetesen a Balaton partján, strandolva, vagy csak megpihenve egy padon is fogyasztható.

Mondanivalót ne várjon tőle senki, de nem kell minden könyvnek megváltani a világot velejével, és briliáns gondolataival az leggyakrabban idézett művek toplistájába kerülni.

A könyv a True Blood (Inni és élni hagyni) című sorozat alapját alkotja. Innen és a címből is sejthető, hogy vámpíros könyvről van szó, de nem közönséges vámpírsztoriról. A Dead Until Dark ugyanis krimi. Nem is rossz ráadásul. Olvastatja magát, nem úgy, mint J. K. Rowling próbálkozása a műfajban, és a tettest sem lehet korábban sejteni, mint a könyv második fele.

Nekem azonban kevés. Ha már krimi, akkor sokkal inkább Ben Elton könyveinek valamelyikét veszem kézbe, aki természetfeletti lények nélkül is fenn tudja tartani a feszültséget. Ha vámpíros könyv, akkor pedig nagyon ajánlom Elizabeth Kostova könyvét (A történész).

Érdekes belenézni ebbe a világba, de nem lett belőle szerelem, a sorozat többi tagját nem hiszem, hogy el fogom olvasni.

A kihívás listájának és teljesítésének a végén pár dolog eszembe jutott azért az olvasás kapcsán. Annyira tudni mi amerikai és mi brit. Vannak jó amerikai írók, de az európai könyveknek (főleg briteket olvastam a kihívásban) annyira más az „íze”. Aztán, nem hagyott békén egy másik gondolat, ha Gárdonyi ma írná az Egri csillagokat, Jumurdzsák minden bizonnyal vámpír lenne, Bornemissza Gergely pedig vérfarkas.

Ééés a gondolataimban itt tartva a könyvben megjelent Elvis, aki ugyan eltávozott az élők világából, de vámpírként vidáman hal tovább. Itt azért hangosan felröhögtem.

Na meg vannak alakváltók is.

[antekirt]

Terabithia

48. egy betiltott könyvet. Katherine Paterson - Bridge to Terabithia (HarperCollins e-books, 2009) (7/10)

Az eredeti 50 pontos kihívás egyik legizgalmasabb pontja volt talán az „Olvass el egy betiltott könyvet”. Már legalább a kirótt kategóriák harmadán túl voltam, amikor észrevettem, hogy a magyar kihívás kicsit felpuhult („Kortárs mese”, vagy valami ilyesmire cserélték a pontot). Ez a kategória konkrétan kicserélődött. Ekkor döntöttem el, hogy mindenképp úgy teljesítem a pontot, hogy mindkét kiírásnak megfeleljek. A Híd Terabithia földjére című könyvre esett a választásom, aminek írója ma is él és Amerikában (hol máshol, mint a „szabadság” földjén?) be van tiltva, vagy legalábbis listán van. - Azért jó érzés, hogy Abszurdisztánaban Magyarországon nincs ilyen - még.

Ennek ellenére sok más helyen viszont éppen kötelező olvasmány kisgyerekeknek és mesekönyvként kezelik. Ez legalább akkora tévedés, mint az ötödik osztályosokat a Pál utcai fiúkkal nyaggatni. Jó könyv, de nem nekik. Én határozottan szenvedem még most is, ahogy átéltem Nemecsek sorsát. Ennek a könyvnek olvasásakor a fiatal olvasó ugyanilyen súlyos lelki teherrel kell, hogy megküzdjön.

A Híd Terabithia földjére nagyon jó könyv! Témái nagyon összetettek, sokrétegű az élmény. Nem a mondanivaló, mert az értékelés jórészt az olvasóra van bízva. 

Néhány a témák közül: igaz barátság, a gyermekkor megélése és kihívásai, konformitás vagy egyéniség, a nemek szerepe a családokban, a tanulás világa, a gyermekkor fantáziái, a képzelet lélekformáló szerepe. (Köszi SparkNotes!)

Hol is létezik az a varázslatos világ, amit a gyerekkor jelent? Tényleg kell egy mágikus kapu, vagy mindig is bennünk volt, csak elfeledtünk figyelni rá? Nem egyszerű könyv! Nem gyerekeknek való, hanem inkább abba a sorba illik, amit tévesen gyerekkönyvnek ítélünk: A kis herceg, a Micimackó, a Gulliver utazásai, a Legyek ura.

Aki még nem olvasta, mindenképp tegye meg! De 14 év alatt felnőtt konzultációja kötelező!

…

Az elolvasás hevében jó véleményt írtam. Most így visszagondolva, nem sok maradt meg bennem. Néhány könyv tényleg nagy hatással volt rám, ez nem érintett meg.

[antekirt]

WS’s SW

47. egy drámát. Ian Doescher - William Shakespeare's Star Wars (Quirk Books, 2013, eBook) (10/10)

A dráma kategóriában mindenképp Shakespeare-t akartam olvasni, hiszen amit a klasszikus drámáról tudni kell és illik, azt ő tudta. Imádom műveit, még akkor is, ha pontosan tudni lehet, hogy a történetek egy része – kölcsönvett. A nyelvhasználata, a részletek iránti figyelme viszont méltán teszi a dráma királyává. Éppen kerestem a megfelelő művet, ami még nem olvastam tőle, amikor ráakadtam Ian Doescher drámáira. Azonnal tudtam, hogy az igazira leltem.

Minthogy a dráma szó eredete a görögre vezethető vissza, és a jelentése: tenni, ezért a elektronikus szöveg mellett a dramatizált hangoskönyvet is megvettem és egyszerre hallgattam és olvastam. Bevallom, jó döntés volt.

Doescher kitűnően elemezte Shakespeare műveit és nyelvezetében tökéletesen utánozta a mestert. A jambikus pentameter is hibátlan. Az utószóban az író is elismerte, hogy határozottan élvezte a film párbeszédeinek átírását, ami a könyvön is látszik.

Emellett felsejlenek Shakespeare más művei. Ha a mester idején nem létezett copyright, akkor miért épp tőle lenne baj kölcsönözni? C-3PO rövid monológja nyitja a darabot, melyben átírja III. Richárd szavait: „Most a mi békességünk szép nyara szörnyű tél lett e heves támadás által” (saját fordítás). Később Luke beszél egy elesett rohamosztagoshoz a sisakját maga előtt tartva.

A történet ismert, az ötlet és a megvalósítás zseniális.

A hangoskönyv most határozottan hozzátesz a mű értékéhez. A Régi Elit tagjai (Vader, Kenobi, Leia) gyönyörű angolt beszélnek, míg Luke és Han inkább amerikait. A rohamosztagosok és Luke falusi barátai pedig a külvárosok  dialektusát.

Még R2-D2 is kiszól néha a közönséghez. A történelemben először: emberi nyelven.

[antekirt]

NEM Afrika

46. egy könyvet, aminek írójának monogramja megegyezik az enyémmel. Bornai Tibor - Korlátolt felelősséggel (Unicus, 2011) (8/10)

Nem tudom mikor hallottam először a KFT zenekarról. A barátaim nem hallgatták, a rádiók nem játszották. Csak valószínűsíteni tudom, hogy a Bál az Operában című lemez borítója miatt figyeltem fel rájuk, mert bizony ott voltam a magyarországi számítógép megszállottak első generációjának a születésénél. Arra határozottan emlékszem, hogy epekedve néztük a borítót és álmodoztunk, hogy egyszer nekünk is lesz ZX Spectrumunk és akkor majd begépeljük a rajta lévő számítógép programot és elvisszük a rózsát Valériának. (Azóta már van, de nem vittem el. Talán majd egyszer.)

Ugyanebben az időszakban töltöttem szinte minden nyaramat a nagymamámnál. Minden évben vártam az augusztus 20-i időszakot, mert nagybúcsú volt és akkor a pont velünk szembeni házba megérkezett Valika. Igaz ártatlan gyermekszerelem volt. Nem hiszem, hogy valaha is megtudta, hogy epekedtem utána.

Ennyi kellett tehát és KFT rajongó lettem. Az osztálytársaim bogarasnak tarthattak miatta, mert se nem kemény rock, se nem diszkó volt. Valahol egy megfoghatatlan műfaj. Ez benne is van a könyvben. KFT csak egy van. Nem volt, nincs és nem is lesz másik ilyen típusú zenekar.

Az 1991-es nagy szünet után nem figyeltem a próbálkozásaikat. Bornai első lemezét még megvettem (CD-n), de csalódás volt. Valami hiányzott. Mivel marketingjük mindig rossz volt – talán csak mostanában nem – igazából nem is tudtam, hogy vannak új lemezeik a KFT brand alatt.

A könyvnek főleg az első 10 évet taglaló része érdekes. Szerencsére az a leghosszabb. Félelmetes, hogy mennyire aktuális. Ami Erdős Péter volt a zenének, az ő Évájával, pont az van ma is, csak a filmszakmában. V. úr az ő Tímeájával.

Egy dolgon döbbentem meg. Nincs kiírva, de az évszám, a monogram és az autó típusa egyértelművé teszi. Komolyan elgondolkodtak Laár András helyettesítésében Császár Előddel?

Azt hiszem, most nekiállok és pótlom a KFT diszkográfiát 1992-2015-ig.

…

Ez utóbbi dolog még nem történt meg. Végre el kellene megint jutnom egy KFT koncertre és dedikáltatnom a könyvet.

[antekirt]

Poirot Karácsonya

45. egy könyvet, ami karácsonykor játszódik. Agatha Christie - Hercule Poirot's Christmas (Kidle Edition, eBook) (8/10)

A Poirot karácsonya tipikus „zárt szoba” rejtély és tipikus Agatha Christie darab. Adott egy halott, zárt szobában, a kulcs belülről a zárban, ablakok bereteszelve, betörés biztosítóval ellátva. Adott egy nagy adag rokon, a halott leszármazottai. Mindez Karácsonykor.

A könyv nagyon laza szórakozást ígér, igazi strandos olvasmány, de jól esik esti lazításként és fürdőkádban is. A kihívásban már a második Christie könyvem, ennek a választása is tudatos volt. A „Karácsonykor játszódó” kategóriába keresetem valamit, ami nem szirupos, mindenkit megríkató és természetellenesen lélekbemarkoló történet. Ezeket nem szeretem. Ebenezer Scrooge-dzsal tele van a hócipőm.

Így aztán Poirot Karácsonyára esett a választásom, amit film változatban már láttam a karaktert méltóan megformáló David Suchet-vel.

A könyv a megszokott sablonokkal operál, de okos, és nem unalmas. Megismerjük a szereplőket (sok van, nekem mindig listát kell róluk írnom), megtörténik a gyilkosság, megérkezik a helyi rendőrség, majd kis vártatva Poirot. Kihallgatnak mindenkit, teóriákat állítanak fel, ellenőrzik az alibiket, mögé néznek a személyeknek, majd Poirot elkezd beszélgetni mindenkivel.

Természetesen a végén ott a ’tabló’, mindenki egy szobában, Poirot elmondja kinek milyen indítéka és lehetősége lett volna. A poén jön a végére, amire senki nem számít. Nem lehet csalódni, ha az ember Agatha Christie-t választ.

[antekirt]

Selyem

44. egy könyvet, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott. Alessandro Baricco - Selyem (Helikon Kiadó, 1996, eBook) (10/10)

A Selyem egy költemény, sőt inkább ballada. Nem vers, mert annak megvannak a szükséges formai követelményei, viszont nem is regény, nem is novella. Annál sokkal több. A főhős japán útjai ritmust adnak a történetnek, ahogy a refrén ritmust ad egy balladának. Nem tudtam nem felidézni Virginia Woolf hullámok című könyvét.

A könyvecskét, amely nagyon rövid, egy barátom ajánlotta. Nem hallottam korábban sem a könyvről, sem az íróról. Nevéből láttam, hogy az író olasz és meg kell mondanom, nagyon nem ilyen történetre számítottam. Röviden: a főhősünk selyemhernyó tenyésztő, sőt, evvel foglalkozik az egész vidéki, francia kisváros. Az európai és afrikai kontinensen viszont betegség támadja meg a lárvákat, így forrást kell szerezni. Hervé Joncour vállalja a hosszú és veszélyes utat Japánba, ahonnan feketén tud kicsempészni egy szállítmányt. Megmenti a várost, és anyagilag is jól jár, szívét viszont rabul ejti egy néma szerelem.

Gyönyörű költemény. Tényleg olyan, mint a selyem. Eltakar, de megmutat. Megrebben a szélben, fodrozódik. Ahol egymásra hajlanak a rétegek, rövid időre elhomályosítja a látványt, de a fény felbomlik a finom szálakon és színek kaleidoszkópját küldi felénk, csakis azért, hogy a következő fuvallatra elhajoljon, és teljes valójában fedje fel, amit az előbb eltakart.

Az író azt írja, hogy ennek a történetnek „fehér zenéje” van. Ennek a történetnek sokkal inkább csöndje van.

[antekirt]

Stanisław

42. egy könyvet, ami az enyém, de eddig még nem olvastam el. Stanisław Lem - Az Úr Hangja (Kozmosz Könyvek, 1980) (9/10)

Stanisław Lem és Nemere István könyveivel szerettem meg a sci-fi irodalmat. Nemeréről hamar rájöttem, hogy inkább a Romana és Júlia regények férfi változatai, de Lem az a hardcore sci-fi, amit igazán szeretek.

Akik csak a filmekből ismerik a műfajt és azt hiszik, hogy a Star Wars és a Nyolcadik utas a halál fantasztikus filmek, azoknak rossz hírem van. Az előbbi inkább a mese és fantasy világába tartozik, míg az utóbbi nem több mint egy jól megírt thriller. A sci-fi más. Az idegen környezet, legyen az idegen bolygó, más kor, csak a mindennapi korlátoktól megszabadított környezet, ami lehetővé teszi, hogy az író szabadon írjon a mai világ problémáiról, legyenek azok politikai, lelkiismereti, vallási, tudományos témák. A sci-fi környezet csak hordozóanyag, hogy az író előítéletektől mentesen tárhassa elénk véleményét, vagy csak a problémát, hogy a nézőpontunk magunk alakítsuk ki. (Bakker! Itt ismételtem magam egy korábbi - vagy későbbi - véleményből, de hát ismétlés a tudás anyja.)

Lem ezzel a könyvével egy lépéssel tovább megy. Az Úr hangjában a sci-fi műfaj csak ürügy, hogy elénk tárja gondolatait – nagyon jól összeszedve – a tudomány kihívásairól és határairól, az emberiség esendőségéről, és öngyilkos hajlamáról, politikáról, az ember lelkiismeretéről.

Pár Lem könyvvel a hátam mögött vettem meg a könyvet, de nem értem a végére kamasz koromban. Most már nem csodálom. Az Úr hangja egy nagyon intelligens ember önvallomása, filozófiájának sűrítménye regény formában. Nagyobb hírű filozófusok írtak teljes életművet fele ennyi gondolatból.

Érdekessége az 1968-ban írott könyvnek, hogy 1996-ban játszódik. Amikor megíródott, még a jövőről szólt, most már a múltról. Érdekes időutazás.

„Amit elmondok, egy hangya története.”

[antekirt]

Egy kis Laurie

41. egy könyvet, aminek írójától még nem olvastam eddig semmit. Hugh Laurie - The Gun Seller (Arrow Books, 2004) (10/10)

Hugh Laurie-t én is, mint Dr. House-t ismertem meg, aztán sok filmjét láttam és humorista karrierjét is visszanéztem a YouTube-on. Rajta keresztül „találkoztam” Stephen Fry-jal, aki egyik kedvenc filmemben, a V, mint vérbosszúban is szerepel.

Meglepődtem azon, hogy Laurie milyen érzékeny és komoly témához nyúl első könyvében. Fegyverkereskedelem, nemzetközi terrorizmus, CIA háttérakciók. A könyv nagyon jól van felépítve. Elsőre egy kicsit bénázó magánnyomozó, kicsit félresikerült akciójának tűnik. Aztán egyre mélyebbre húz bennünket a történet sodró lendülete, és Londonból hirtelen Prágában, Svájc hegyei között, majd a végkifejletre Casablancában találjuk magunkat. A téma is bonyolódik és komorodik.

Laurie nagyon bátran nyúl egy olyan témához, ami finoman szólva is érzékeny: a nemzetközi fegyverkereskedelem. Mi történik, ha új árut akarunk bevezetni a piacra, és azt akarjuk, hogy kelendő legyen? Mit tehetünk többet egy jól sikerült fegyverbemutatónál? Milyen mértékben szállnak be a fegyvergyártókon túl a nemzeti szolgálatok? Nem egyszerű kérdések és a válaszok keresése sem veszélytelen.

Aki a könyvben House MD stílusát keresi, az sem fog csalódni. A komoly téma mellett az elbeszélő folyamatosan „beszól”. Mindenhol, mindenkor, mindenkinek. Nagyon oda kell figyelni és nagyon résen kell lenni, hogy ne maradjunk le a poénokról. Legyen szó a prágai taxisról, vagy a nemek szerepéről a szexben.

Kellemes meglepetés volt számomra a könyv végi ajánló. Nem ismertem az Arrow Books kiadót, de a végén, kedven íróim egy-egy könyvét ajánlotta: Stephen Fry, Tom Sharpe.

[antekirt]

Hetália

40. egy képregényt. Himaruya Hidekaz - Hetalia 2 / Tengelyhatalmak (Fumax, 2010) (8/10)

Lányom polcáról kaptam le a könyvet, hogy teljesítsem ezt a pontot. Nagyon örült neki, én pedig egy nagy élménnyel és sok nevetéssel lettem gazdagabb. Első komolyabb találkozásom volt a manga stílussal, rögtön elfogultsággal indultam, mert kedves lányom már hónapok óta áradozott a Hetalia-ról. Összefoglalva: tetszett. Jókat nevettem, tanultam is belőle.

A Hetalia, a történelem (leginkább a 20. század elejének) sajátos szemszögű feldolgozása, ahol az országok emberek. Nem hasonlat, hogy egy-egy szereplő olyan, mint egy-egy ország, és nem is metafora. Igazi megszemélyesítés. Minden sztereotípiát, amit a japánok egy országba belevetítenek, egyetlen személybe összpontosítják, amolyan NAGYON beteg japán módon.

Egyrészről nagyon érdekes, hiszen mi európaiak ritkán láthatjuk magunkat kívülről. Ázsiai méretekkel egy negyed országnyi területen akár 5-10 nemzet is élhet itt és olyan dolgokon vitatkozunk, ami olyan messziről nagyon nevetségesnek tűnhet. Na, ezt meg is kapjuk a nyakunkba rendesen. Sajnos, rólunk, magyarokról kevés szó esik. Ha igen, akkor is Ausztriával közösen cselekszünk, mint a kis parasztlány, aki örül, hogy a nagy birodalom szemet vet rá.

Ha kicsit jobban a rajzok és a történés mögé nézünk, és meglátjuk azt a halvány reflexiót, ami a japán lélek lényege, akkor viszont meg lehet ijedni. Valami félelmetesen beteg ez a társadalom. A figurák egyértelműen gyermekiek, persze feltűnő nemi jelleggel. A történet is szexualitástól átgőzölt, nem annyira gyerekeknek való. Néha az az érzésem, hogy Nabokov Lolitája sehol nincs hozzá.

(http://www.zerochan.net/497211)

[antekirt]

Initials

39. egy varázslatos könyvet. Lewis Carrol - Alice's Adventures in Wonderland (Project Gutenberg eBook) (10/10)

„Sally called when she got the word…”

Műveltségi hiányosságot pótoltam ennek a „varázslatos” könyvnek az elolvasásával. Hátsó gondolatom az volt, hogy még egy könyvvel ellenőrizzem, hogy sok gyerekkönyvnek tartott darab nagyon távol áll attól, hogy gyerekkönyv legyen. Csak részben volt igazam.

Az Alice megmutatja, hogy egy nagy ívű műnek nem kell 600 oldalasnak lennie. 60 oldalban, tökéletes precizitással megszerkesztve kapunk egy többrétegű és többgenerációs történetet. Olvassa el a kisiskolás és nevessen Alice abszurd kalandjain! Olvassa el a kamasz és találja meg Alice-ben a saját útkeresését! Olvassa el a felnőtt és lássa meg a társadalom elé tárt görbe tükör reflexióját!

A könyv csak 60 oldal, de jaj, annak, aki azt gondolja könnyű olvasmány. Valószínű többszöri elolvasás kell, hogy minden apró poént, utalást és szóviccet megleljünk, minden egyes mozzanatnak, mondatnak és elhallgatásnak a jelentését megértsük. A harmadik fejezet után döbbentem rá, hogy ha többet akarok megérteni belőle, mint az aranyos mese, akkor segítséget kell kérnem. A fejezetek mellé folyamatosan olvastam a SparkNotes elemzését. Így lett a rövid könyvecskéből, agyat megmozgató, tartalmas és így már nem is olyan rövid olvasmány. Az olvasás során olyan érzés kerített hatalmába, bujkálva és birizgálva az elmémet az elejétől, majd kikristályosodva a közepe táján, hogy ez a könyv műgonddal és logikával van megszerkesztve. Mi lehet az a hatékonyság, ami egy sok száz oldalas regény mondanivalóját tudja lecsupaszítani és elénk tárni olyan tartalmi rendben, ami nem csak precíz, de élvezetes és gyönyörű. Volt egy érzésem, hogy ez csak a matematika lehet. Utána kellett néznem, de igazam volt. Az író – többek között – matematikus is volt.

„She said: I suppose you've heard - about Alice”

...

Alice???

[antekirt]

I am Sherlocked

37. egy könyvet, aminek a címében szerepel egy szín. Sir Arthur Conan Doyle - A Study in Scarlet (Project Gutenberg eBook) (8/10)

„Olvass el egy könyvet, aminek a címében szerepel egy szín”

Gyermekkorom fő olvasmányai közé tartoztak Karl May és Verne Gyula könyvei. Sok filmben láttam, hogy a kamaszok – főleg a fiúk – szintén rajonganak Sherlock Holmes történeteiért. Így valójában egy kamaszkori adósságomat róttam le, amikor ebbe a kategóriába olvasmányt keresve rátaláltam a Skarlátvörös tanulmány című könyvre.

A háttérben persze ott zuhog a BBC legújabb feldolgozásának a hatása, amely úgy gondolom végre méltóan tárja a széles közönség elé a Sherlock történetének szellemiségét. Hűen megtartották ezt a történetet a sorozatkezdő filmnek, de valamiért „rózsaszínre” keresztelték.

(Az amerikai változatról hadd ne beszéljek most többet, mint hogy ezt a karakteres történetet képesek voltak egy nem rossz, de mégis amerikai tucatsorozattá zülleszteni.)

A könyvben abszolút nem csalódtam, és már értem miért babonázza meg az érzékeny szellemű olvasókat 1887 óta. Doyle ragyogó stílusban ír, leírásai részletesek, de nem terjengősek, a történet fordulatos és érdekfeszítő. A karakterek megrajzolása hiteles. Amit nem éreztem – és ami annyira könnyen hitelesíthetővé teszi a történetek más korba, és más helyszínre helyezését – az London a XIX. század végén. Habár meg vannak említve az akkor ’cab’-ek, de ezen kívül játszódhatna a világ szinte bármely pontján. Ha jobban belegondolok, ez talán szándékos az író részéről. A történet második részében olyan szuggesztíven írja le az amerikai sivatagot, hogy éreztem a hőséget, láttam a lég vibrálását és magam is nyeltem a port.

Fantasztikus olvasmány.

...

Mindenki a Star Wars hetedik részét várja. Az én filmes karácsonyi ajándékom a speciális BBC Sherlock rész lesz.