Ez most nem arról fog szólni, hogy egy jelentéktelen dolgot miért szoktak sokan felnagyítva lereagálni, bár bele lehetne menni, hogy miért használjuk egyáltalán ezt a címben említett kifejezést, ha abból indulunk ki, hogy mindenkinek meg van a joga arra, hogy bármekkora dolgot úgy reagáljon le ahogyan. Hiszen az érzések validak és nem szabad elbagatelizálni azt sem, ha valakinek éppen akkor az a legnagyobb problémája, hogy lepattant a körméről egy pontban a lakk. Mert lehet, hogy ez az apróság, ami máskor esetleg nem váltana ki ekkora reakciót, az most az utolsó csepp volt.
Egyszerűen van olyan, hogy már minden elég. Hogy azt érezzük, csak legyen már vége, legyen nyugtunk és azok számára, akik belső harcként élik csak meg a kudarcokat, de nem képesek magukból úgy igazán kiadni és ezáltal segíteni a feldolgozásban, ezek a dolgok még rosszabbak tudnak lenni.
Van az úgy, hogy hétfőn megbukik az ember akár egy projekt kapcsán, vagy egy vizsgán, majd kedden kap egy rossz hírt az orvosától, amin elkell gondolkoznia. Szerdán úgy tűnik egy kis pihenési lehetőség van ennek a két napnak a feldolgozására, de utána jön a csütörtök, amikor a busz korábban jön, késik a munkahelyről, egy időpontról, pénteken pedig tovább kell bent maradni, esetleg még mindig feladatokat kell ellátni, miközben a többiek pihenhetnek. Aztán ott a hétvége, a pihenés jegyében telhetne, de szombaton is tanulni kell, akkor van idő arra, amit a házon kívül hét közben nem lehet megtudni, a szekrény sarkába is belerúg emberünk, aminek köszönhetően úgy belilul a köröm, hogy ráállni sem tud így a takarítás még nagyobb leányálommá válik. Vasárnap pedig igenis elég az, hogy a két órával korábban nagy gondossággal lekent körömlakkból egy kis darab lekopjon. Mert ez már a sokaid ilyen hét, hogy a sokadik ilyen nap és az a kicseszett körömlakk is lejött a helyéről.
Érdekes statisztikai elemzés lehetne, hogy napi szinten a vizsgált alanyok, akik természetesen különféle korosztályból és társadalmi szintből jönnek, hányszor használják ezt a kijelentést, vagy ennek valamilyen formáját.
Az igazság, hogy nem lehet tudni, hogy mikor adja be derekát az elme és zuhan meg akár úgy is, hogy több napos agonizálás lesz az eredménye. Természetesen nem ez a megoldás, ahogyan az sem, hogy a frusztráció máson legyen levezetve, de az igazság, hogy elkerülhetetlenek az ilyenek. Akinek sikerül, kérem írjon, hogy annak módját megoszthassam azokkal, akik nem képesek erre és marad a határozatlan ideig tartó melankólia, amikor már a buszon is azt érzi az ember, hogy jönnek a könnyek.
De addig is, marad a sok mély levegő, egy esetleges sétával megfűszerezve egy HIMYM rész kíséretében.
U.I.: Ted módszere mindenesetre nem az igazi, még ha sokan így is tesszük, erre ő is rájön és arra is, hogy a dolgokat sokszor elkell tudni engedni.
yousharknotpass
dailybridgerton
kianamaiart
annaxmalina
germansingergirl
andulkaphoto
jbbartram-illu
