Van valami őrülten fura ebben a szóban. Ha ránézek és tovább lapozok valójában nincs sok jelentőssége. Azonban, ha elgondolkozok rajta egyszerűen csak nem értem.
Talán kapálózok ennek a szónak a mélyében. Földre esek, és a padlón figyelem a gyerek és tinédzser koromnak az apró porszemeit.
Mert én nem tudom mikor nőttem fel. Talán abban a pillanatban, mikor húsz évesen a csomagjaimat pakoltam be anya barátjának az autójába? Vagy talán mikor befejeztem a tanulmányaim? Amikor utoljára mentem ki a haverokkal megnézni a focimeccset? Vagy amikor a párommal töltött esték fontosabbá váltak a részegen, saját hányásomban fetrengő estéimtől? Vagy talán akkor mikor a gondjaim miatt éjszakánként forgolódtam és alig tudtam elaludni?
Huszonhárom. Ennyi éves lettem idén, de még mindig elsírom magam amikor cuki cicás videókat nézek. Vagy amikor boldog születésnapot énekelnek nekem.
Felnőttnek lenni egészen pontosan nem tudom mit jelent. Nem tartozom a tinédzserekhez, viszont úgy igazán a felnőtteknek sem.
Az biztos, hogy ha őrült dolgot készülök elkövetni, kétszer, nem is, háromszor átgondolom. Megfontolttá váltam.
Viszont a cuki cicás zoknit ugyanúgy felveszem és mikor hazajövök édesanyám még mindig azt mondja: “ülj le gyerek, majd én megcsinálom”.
Néhány dolog azonban biztos; már sokkal inkább az érdekel, hogy belül mi történik. Már nem az a legnagyobb gondom, hogy nincs mit felvennem a buliba. Vagy, hogy a kiszemeltem nem ír vissza nekem. Már nem a harcot, sokkal inkább a békét keresem. Már nem azzal hívom fel anyát, hogy jöjjön értem a buliba, hanem hogy van egy új mosógép és egyszerűen nem értem,hogy melyik lyukba mit kell tenni.
Sok apró dolog elgondolkoztatott.
Hogy hiányzik-e? Igen. Hiányoznak azok az idők, mikor nem kellett a problémákkal foglalkoznom. Azokkal az igaziakkal. Mikor valaki mindent megoldott helyettem, vagy az, hogy önfeledt és szabad voltam. Hogy 6 napig sátorban aludtam egy fesztiválon, vagy hogy a legjobb barátnőmmel majd hogy minden este együtt aludtunk.
Természetesen minden hiányzik az akkori életemből, de őszintén el kell fogadni, hogy ennyi volt. Az évek telnek és ha nem is akarsz, de felnősz. Pontosan ezért kell minden pillanatot a szívedbe zárni. Biztosan lesz második felvonás meg harmadik. Mindig új fejezetek az életben. De azt amit akkor és ott átéltél, azok az érzések nem lesznek már ugyanolyanok.
Mert hát igen, felnőttél.
