Boldognak lenni

Versek és gondolatok melyek fontosak nekem

[boldognaklenni-01]

Utolsó pillanat

Bárcsak mélyebbre véstem volna magamba azt a percet, amikor utoljára láttalak. Az utolsó mosolyodat. Az utolsó nevetésedet. Az utolsó pillantást, amely akkor még nem tűnt búcsúnak.

Az elmém még mindig makacsul festi a közös jövőnket. Egy életet, amely már csak a képzelet vásznán létezik, mert a valóság letörölte minden színét.

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez a széthullott álom végleg elcsendesedjen bennem?

Mert vannak hiányok, amelyek nem egyetlen pillanat alatt születnek, hanem minden egyes nap újra és újra. És talán ezért olyan nehéz az elengedés: mert nem egyszer veszítünk el valakit, hanem minden emlékben egy kicsit újra.

-Anna S.

[boldognaklenni-01]

Téged kereslek.

Minden szobában, ahová belépek.

Minden autóban, ami megáll mellettem a pirosnál.

A szupermarket sorai között, hátha épp arra jársz.

Minden mondat mögött, amit olvasok.

Minden dalban, amit hallgatok.

Minden éjjel, mielőtt álomra hajtom a fejem.

A szélben, a nyárban, az éj csendjében.

A törött pohárban, a kiöntött kávéban.

A rohanó világ minden elcsúszott pillanatában.

A zajban.

A repedésekben.

Téged kereslek egész életemben.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Nem volt megírva.

Bár sorsunk pár röpke pillanatra összefonódott, ez mégsem nekünk lett megírva.

Harcolhattunk volna, hogy ez valami legyen, mégis inkább valami mulandó maradt.

Szerintem néha nem is az fáj, hogy valaki kisétál az életünkből, inkább az, hogy mennyire el tudtuk volna vele képzelni a jövőt.

És tudtam, nem- fel voltam készülve erre, de valahogy sosem tudom kiölni magamból a reménytelen szerelmest.

-Anna S.

[boldognaklenni-01]

Az emberek furcsák.

Képesek vagyunk napokig gondolkodni valakin,

aki talán egyetlen percig sem gondol ránk.

Képesek vagyunk ragaszkodni olyan emberekhez,

akik már rég elengedtek minket.

És közben saját magunknak magyarázzuk,

hogy talán csak idő kell.

Talán csak rossz időszak.

Talán csak túl sokat gondolunk bele.

Pedig néha a legfájdalmasabb igazság pontosan az,

amit a szívünk a legelején már tudott.

Hogy vannak emberek, akik nem maradni jönnek.

-Anna S.

[boldognaklenni-01]

5.

Azt hittem, kinőttem már az ilyen érzéseket.

A gyomorszorítást.

A várakozást.

A túl sokat jelentő pillantásokat.

Aztán megjelentél,

és hirtelen megint tizenhétnek érzem magam.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

4.

Próbálok normálisan viselkedni körülötted.

Mintha nem venném észre

a tekinteted.

Mintha nem emlékeznék minden mondatodra.

Pedig az igazság az,

hogy túl sok helyet foglalsz a fejemben

valakihez képest,

aki talán észre sem veszi ezt.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Pillangók

Napok óta próbálom kiölni magamból ezeket a rohadt pillangókat.

Mert túl sokat jelentesz ahhoz, hogy nyugodtan tudjak létezni melletted.

De akárhányszor azt hiszem, végre csend lett bennem,

elég egy hangod, egy mondatod, egy kibaszott pillantásod…

és újra életre kel az egész.

A vágy benned valahogy nem szép.

Hanem veszélyes.

Olyan fajta érzés, ami lassan felzabál, miközben mégis újra meg újra visszamész érte.

És őszintén?

Nem tudom, hogy megszabadulni akarok-e tőled…

vagy még mélyebbre zuhanni beléd.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

3.

Van valami különösen kegyetlen abban,

amikor valaki teljesen nyugodtan feldúlja benned a világot.

Te mosolyogsz.

Én pedig egész este

ugyanazt a pár percet játszom vissza a fejemben.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

2.

Már ott tartok,

hogy a napjaimat hozzád mérem.

Melyik nap látlak.

Mennyi idő van még.

Mit fogsz mondani.

Nevetséges.

És mégis ez lett

a kedvenc részem a heteimben.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

1.

Az a legveszélyesebb benned,

hogy nem próbálsz megmaradni bennem.

Mégis ott vagy minden gondolatom szélén,

mint valami rossz szokás

amiről pontosan tudom, hogy árt nekem.

És mégsem akarom elengedni.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Már csak három alkalom maradt.

Három utolsó alkalom arra, hogy úgy nézzek rád, mintha nem történne bennem semmi.

Pedig történik.

Túl sok.

Vicces, hogy valaki ennyire fel tudja kavarni az embert anélkül, hogy igazán hozzáérne az életéhez.

Csak pár mondat volt.

Pár mosoly.

Pár pillanat, amit valószínűleg neked sokkal könnyebb elfelejteni, mint nekem.

Azt mondtad, hiányozni fogok.

És valami megváltozott bennem attól a mondattól.

Azóta minden túl hangos lett a fejemben.

Túl sokat gondolok rád.

Túl sokat várlak.

És tudom, hogy ez az egész rossz ötlet.

De attól még ugyanúgy elgyengül a lábam amikor meglátlak.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Múzsa

A mosolya, az ajka és maga a létezése megtestesíti

mindazt, amire vágyom.

Az egyetlen hiba ebben csak az, hogy nem lenne szabad. Nem szabadna őt beengednem, nem szabadna, hogy ennyire megmaradjon minden szava.

Új múzsát találtam volna, vagy ő is csak mulandó,

ahogy a többi?

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Valahonnan 2020-ból

ÉJFÉL ELŐTT EGY ÓRÁVAL

Már régóta nem vagy.

A szívemben valami más kezdett

Új dallamokat zengeni.

Fekete tollú

Varázsmadár fenséges éneke hallatszik.

Új remények színeiben pompázik,

Násztáncot jár bennem.

Most mégis kínkeservesen

Zokogva, várva. Boldogan.

Próbálok felidezni dolgokat

De az égető érzéstől,

Nem nyugszom.

Könnycsepp áztatja szempilláim tövét.

Pár pillanattal ezelőtt még boldog voltam.

A fekete tollú néha kiszámíthatatlan

De végülis nekem épp jó.

Próbálok újra és újra szabadulni.

Szabadulni ettől az émelyítő,

Lelkem minden részecskéjéhez közel

férkőző,

Aggodalmas félelemtől.

A félelemtől, melynek megtestesítője;

Vagy Temagad.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

(Befejezetlen) Hiány

A csontjaimba belemar a kín

Minden sejtem hiányol.

Az agytekervényeimen megragadsz

Mint örök ragtapasz.

Számolom a napokat

Hétfőket, keddeket.

Bebörtönözve

Visszafogni vágyódó testemet.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Felnőtt.

Van valami őrülten fura ebben a szóban. Ha ránézek és tovább lapozok valójában nincs sok jelentőssége. Azonban, ha elgondolkozok rajta egyszerűen csak nem értem.

Talán kapálózok ennek a szónak a mélyében. Földre esek, és a padlón figyelem a gyerek és tinédzser koromnak az apró porszemeit.

Mert én nem tudom mikor nőttem fel. Talán abban a pillanatban, mikor húsz évesen a csomagjaimat pakoltam be anya barátjának az autójába? Vagy talán mikor befejeztem a tanulmányaim? Amikor utoljára mentem ki a haverokkal megnézni a focimeccset? Vagy amikor a párommal töltött esték fontosabbá váltak a részegen, saját hányásomban fetrengő estéimtől? Vagy talán akkor mikor a gondjaim miatt éjszakánként forgolódtam és alig tudtam elaludni?

Huszonhárom. Ennyi éves lettem idén, de még mindig elsírom magam amikor cuki cicás videókat nézek. Vagy amikor boldog születésnapot énekelnek nekem.

Felnőttnek lenni egészen pontosan nem tudom mit jelent. Nem tartozom a tinédzserekhez, viszont úgy igazán a felnőtteknek sem.

Az biztos, hogy ha őrült dolgot készülök elkövetni, kétszer, nem is, háromszor átgondolom. Megfontolttá váltam.

Viszont a cuki cicás zoknit ugyanúgy felveszem és mikor hazajövök édesanyám még mindig azt mondja: “ülj le gyerek, majd én megcsinálom”.

Néhány dolog azonban biztos; már sokkal inkább az érdekel, hogy belül mi történik. Már nem az a legnagyobb gondom, hogy nincs mit felvennem a buliba. Vagy, hogy a kiszemeltem nem ír vissza nekem. Már nem a harcot, sokkal inkább a békét keresem. Már nem azzal hívom fel anyát, hogy jöjjön értem a buliba, hanem hogy van egy új mosógép és egyszerűen nem értem,hogy melyik lyukba mit kell tenni.

Sok apró dolog elgondolkoztatott.

Hogy hiányzik-e? Igen. Hiányoznak azok az idők, mikor nem kellett a problémákkal foglalkoznom. Azokkal az igaziakkal. Mikor valaki mindent megoldott helyettem, vagy az, hogy önfeledt és szabad voltam. Hogy 6 napig sátorban aludtam egy fesztiválon, vagy hogy a legjobb barátnőmmel majd hogy minden este együtt aludtunk.

Természetesen minden hiányzik az akkori életemből, de őszintén el kell fogadni, hogy ennyi volt. Az évek telnek és ha nem is akarsz, de felnősz. Pontosan ezért kell minden pillanatot a szívedbe zárni. Biztosan lesz második felvonás meg harmadik. Mindig új fejezetek az életben. De azt amit akkor és ott átéltél, azok az érzések nem lesznek már ugyanolyanok.

Mert hát igen, felnőttél.

-Anna S.

[boldognaklenni-01]

“Szeretlek”

Aznap a szerelemről beszélgettünk. Azt kérdeztem honnan tudod, hogy az érzéseid valósak. A szavaid akkor nagyon sokat tanítottak nekem a szerelemről.

Azt mondtad: “Onnan tudom, hogy ez igazi, hogy tudom hogy odakint lányok ezrei lehetnek olyan őrültek, olyan viccesek mint te vagy lehet hasonló személyiségük, én mégis téged akarlak. A tudat, hogy másban is meg lehet találni, te mégis egy embert akarsz. És az a valami amit megláttam benned, amit őrzök már nagyon régóta. Minden rossz és jó ellenére. Tudom, ha ez nem életre szóló, akkor semmi sem az.”

Néha mikor a múltunk árnyai felbukkannak, hogy beköszönnek, hogy próbálják tönkretenni a jelent, ezekre a szavakra gondolok. Mert a múlttal igenis nagyon nehéz dűlőre jutni. A sebeket pedig bizony nehéz begyógyítani. De a szavaid megnyugtatnak. És csak szeretni akarlak.

pillanatok az életünkből.

Anna S.

[boldognaklenni-01]

Tudtad?

A Tumblr általában a megsebzett lelkek mentsvára.

Egy olyan hely, ahova elbújni mész, egy hely ahogy megértésre találsz. Gondolatokra, amelyek egyeznek az érzéseiddel amit te nem tudsz szavakba önteni.

A Tumblr egy hely ahol kiírhatod magadból a rossz gondolatokat és nem fognak bántani vagy elítélni érte.

Ez egy menedék a fájó szívre.

Ironikus, hogy pont miattad tértem vissza ide. Te szoktattál le róla.

-Anna S.