Interjú Mendreczky Karinával, a bécsi Kunsthalle díjának nyertesével
A bécsi Kunsthalle immáron 15. alkalommal osztotta ki évi művészeti díját, amit németül Preis der Kunsthalle Wien néven ismerünk. A Kunsthalle és az Angewandte (Bécsi Iparművészeti Egyetem) együttműködéséhez idén először az Akademie der bildenden Künste (Bécsi Képzőművészeti Egyetem) is csatlakozott. Bár a legtöbb bécsi egyetemi szakkal ellentétben a művészeti egyetemeken szigorú rosta van már a felvételinél is (több száz jelentkezőből végül nem ritkán pusztán féltucatnyian jutnak be az adott szakra), az egyetemet elvégzőknek is csupán a töredéke tud a művészeti piacon befutni, a művészetből tisztességesen „megélni“. A diplomát követő első évek általában különösen kritikusak, a fiatal művészek ilyenkor különböző díjakra és ösztöndíjakra vannak utalva.
Két fiatal művésznőnek, az Angewandtén frissen diplomázott Mendreczky Karinának és a „bildendés“ Anastasia Yarovenkónak Talán nem is kezdődhetett volna jobban a diploma utáni időszak, idén ők a Kunsthalle szerencsés díjazottai.
A fiatal magyar díjazottal, Mendreczky Karinával Fiumei Sebestyén beszélgetett:
Először is engedd meg, hogy gratuláljak mind az alkotásodhoz, mind a díjhoz. Amint beléptem a sötét terembe ahol Thin Dream, azaz „vékony álom“ című alkotásodat installáltad, az első érzésem az volt, hogy egy téli mesének színterébe csöppentem. Számomra volt valami varázslatos abban is, hogy a kiállításmegnyitó előtti hajnalban havazott idén először; ettől az előreláthatatlan mozzanattól a színi-díszletszerű alkotást magát is valami valóságon túli (ha úgy tetszik: mesei) inszcenáció hangulata járta át.
A nézőnek egy roppant letisztult munkával van dolga. A vágott, s karcolt akrilüveg fákat, hegyeket LED-lámpák világítják, a kiállítótér fehér falán pedig a kontúrok és karcolások mentén rajzolódik ki a hegyi erdő sziluett-tájképe.
Mi volt az alkotásod kiindulópontja, honnan ered a meghitt viszonyod a természettel?
Mostanában mindenki rengeteget utazik, folyamatos mozgásban vagyunk, mindenhova el lehet jutni, bárhol újra lehet kezdeni, nyitott a világ és néha szükséges is elmenni.
Mivel Budapest a szülővárosom, de Bécsben lakom, illetve Londonban is voltam Erasmussal én is egyik résztvevője vagyok ennek a folyamatnak. Gyakran vagyok úton és készítek fényképeket az útmenti tájakról. Látom az ablakból a fákat, mégis nagyon messze vagyok a természettől, hiszen egy mesterséges környezetben vagyok. Az én erdőm is ilyen egy kicsit, műanyagból készült fák. Mégis a végtelen természet érzését keltik. Szeretek Bécsben lakni, ez az egyik legélhetőbb város, sok a park, a zöld a városban is, eleinte viszont nehéz volt hozzászokni, hogy nem otthon élek, gyakran volt honvágyam. Persze fokozatosan megtaláltam a helyemet, de a kétségek és kérdések, mint, hogy „hol vagyok otthon?“, „hol van az otthonom?“ semmiképp sem hagytak el. Budapestet nem hozhattam magammal a hátizsákomban, de a természetben megtaláltam az otthon érzését. Ha tehetem mélyebbre és mélyebbre megyek a természet keresésben, a vad és érintetlen helyeket kutatom.
A természetet jellemzően a színekkel, különösen a zölddel kapcsoljuk össze..
A szoba fekete-fehér, s én nem akartam bele színt vinni, ugyanis a természetet nem lemásolni akartam. Csak saját álomvilágomat szerettem volna a természet imitációjával összevegyíteni. Hogy ezt az álomvilágot megtartsam, minden szürke és ködös egy kicsit, a fény és árnyék egymásba keveredik.
Az installációm célja nem az objektív valóság bemutatása, hanem a valóság szubjektív átalakítása, egy új valóság teremtése.
Tulajdonképpen árnyékkal rajzolsz, hogy találtad ki ezt a technikát?
Egyszer mikor az egyik munkám során egy akrillap felülétre karcoltam, azt hittem, elrontottam valamit, fénnyel világítottam meg, hogy hibámat megviszgáljam. Ekkor vettem észre, hogy az árnyékok által kirajzolt kép úgy néz ki mint egy ceruzarajz. Ez volt ami kiváltotta belőlem, hogy elkezdjek árnyékokkal rajzolni.
Mik voltak a nehézség az alkotási folyamat során?
A Kunsthalle kiállítóterme monumentális a diplomámhoz felépített szobához képest (diplomamunkámhoz eredetileg egy 3 x 4 méteres fadobozt építettünk fel). Természetesen nehézséget okozott, hogy hogyan alakítsam át az installációmat úgy, hogy egy 3 méter helyett 10 méter széles szobában is megállja a helyét . Kérdés volt, hogy tudom az eredeti konceptemet úgy átfogalmazni, hogy ugyanazt a hatást érjem el. A Kunshalle kiállítóterére adaptált verzióban nagyobbak a fák, másképp oldottuk meg a világítást, nagyobbak az árnyékok, az egész alkotás részletgazdagabb.
Mennyi időbe telt míg elkészültél?
3-4 hónap alatt karcoltam meg a fákat, a technikai kivitelezéshez pedig sok segítséget kaptam a Kunsthalle munkatársaitól.
Bp és Bécs között mozogsz, mik a tervek a jövöre nézve, most hogy lediplomáztál?
Továbbra is keresem a nem szokványos megoldásokat, sok tervem van amiket szeretnék megvalósitani. Folytatom a művészetet, pályázatok, artist residency, kiállitások.. - - - Preis der Kunsthalle Wien 2015 Karina Mendreczky und Anastasiya Yarovenko 2016 január 17-ig Kunsthalle Wien Karlsplatz
kövess minket a facebook-on is: facebook.com/becsicajtung