Régóta nem írtam a blogra, mivel a saját életem nem könnyítette meg az időmmel való sikeres gazdálkodást: szervezem a saját esküvőmet!
Az esküvő megszerezése nem egy könnyű munka, már tapasztalatból is tudom. A sajátomat nagyjából kislány korom óta tervezem. Persze az elképzelések az idő teltével változtak és körvonalazódtak.
A tényleges szervezést az eljegyzésem után kezdtem meg, ami már két éve volt. Gondolhatnánk, hogy ÚR ISTEN, minek elkezdeni még ennyire előre a dolgokat??!! Nos, így egyre közelebb a Nagy Naphoz, egy percre sem bántam meg, hogy elkezdtem a tervezést és sikerült egy letisztult, konkrét képet kialakítanom magamban, amihez ragaszkodom is.
Sok nehéz nap és elkeserítő perc volt, néha elmenekültem volna a vőlegényemmel egy lakatlan szigetre és kettesben megesküdtem volna, lehet még fogok is így érezni... :D sokan nem könnyítik, könnyítették meg ezt az amúgy boldog időszakot.
Első lépések:
Elsőként is lefutottuk a szükséges és kötelező köröket: bejelentettük az eljegyzést, volt eljegyzési ebéd a családokkal, kitűztük az időpontot (2017.07.07.). Aztán jött a nehezebb rész. Alapból 60 fős esküvőt szerettem volna egy kellemes, nyitott, kerthelyiséges helyen. Az álom a Wedding Garden lett volna, de anyagilag sajnos számunkra ez a helyszín továbbra is álom maradt.
Mikor elkezdtem összeírni a lehetséges vendégeket, akkor realizálódott, hogy csupán az én rokonságom kb. 50 fő, így a 60 fős esküvő képe szépen ment sírni a sarokba a Wedding Garden sátrával együtt. :D
Édesapám, mint régimódi úriember felajánlotta a költségek fedezését, amiért nagyon hálás vagyok Neki, támogatása nélkül sosem valósulhatott volna meg az az esküvő, ami így megvalósul. Mindazonáltal én is és a vőlegényem is aktívan részt vállaltunk a felmerülő költségek finanszírozásából, hogy csökkentsük a szüleimre nehezedő terhet, másrészt mégis csak a mi esküvőnk, nem várhatjuk el, hogy mindent “alánk rakjanak”.
Az eljegyzés évében ellátogattunk egy esküvőkiállításra a lakhelyünkhöz közel, ahol több étteremtől kértünk árajánlatot az eseményre. Végül egy catering cég (Etalon Party Service) nyerte el tetszésünket, akik számtalan helyszínnel dolgoznak együtt, többek között sátrakkal is. :) Az ő ajánlásukra látogattunk el néhány helyre a nyár folyamán. Végül sikerült egy csodás helyszínt találnunk ami ár/érték arányban is megfelelő volt. Bár Budapesttől kb. 1 óra utazásra van, mégis úgy határoztunk, hogy ez lesz a MI helyszínünk. A catering céggel kötöttünk először szerződést 2016 januárjában - több mint 1 évvel az esküvő előtt!
Ezután felállítottam egy listát, hogy miket kell megszervezni és tervezni:
-étel, ital, torta és felszolgálás
-helyszín (fogadás), helyszín polgári esküvő, templomi esküvő
-fotós és videós
-ruha, kiegészítők és cipő (menyasszony, vőlegény, koszorúslányok és kísérőik)
-meghívó és dekoráció (virágok, fogadás, szertartások)
-ceremóniamester vs vőfély
-dj vs élőzene
-tánctanár, zeneválasztás
-fodrász, sminkes
-autó
A továbbiakban ezek megszervezéséről, nehézségekről és tippekről lesz szó. A poklok poklában és a fellegekben egyaránt: mit miért és mennyiért; hogyan, milyen szempontok alapján stb. Tartsatok velem Ti is!
Az, hogy hogyan vonulsz be a polgári szertartásra vagy az egyházi szertartásra, függ a családi helyzettől, vallástól, a hangulatodtól vagy a legutóbb látott amerikai filmtől. De a lényeg: végül oda kell érned valahogy.
A minimál
Minden vendég bent áll/ül, a menyasszony és a vőlegény kettesben kint vár, megszólal a zene és ők kézenfogva besétálnak.
Mikor ajánlott: péládul ha volt már aznap egy templomi szertartás, ahol monstre bevonulás volt, vagy ha feszültség van a szülői házban (például közeli válás miatt) vagy nem akarjuk a szülőket valami ok miatt szerepeltetni.
Gyakori a második házasságok esetében vagy 40+-os pároknál.
A hagyományos
Vendégek bent állnak/ülnek. Kint ebben a sorrendben állunk fel:
gyűrűvivő kisfiú
vőlegény + anyukája
koszorúslány(ok)
menyasszony + apukája
Ha ez egyházi szertartás, akkor a vőlegény a neki jobb oldalra fog megállni, a menyasszony a neki bal oldalra.
Mikor ajánlott: a katolikus templomi szertartások esetében, nagy családnál, ha sok érzelemmel teli fotót szeretnél, ha megvannak a szülők és boldoggá szeretnéd tenni őket. Ha sok koszorúslányod van.
Kockázat: ha picike kislányok a koszorúsok vagy a gyűrűvivő kisfiú, hajlamosak bepánikolni az indulás pillanatában. Próbáltassátok el velük egyszer korábban.
A bővített
A fenti bevonulás azzal az extrával, hogy a tanúk is vonulnak. Ők a gyűrűvivő kisfiú után lépnek be a vőlegény előtt.
Az amerikai (filmes) bevonulás
A vőlegény már bent áll (a jobb oldalon), tőle jobbra a tanúja és ha vannak, akkor a legényei (ushers). A menyasszony a bejáratnál apuval és a koszorúslányokkal (akik számban megegyeznek a vőlegény barátaival). Az első zenére a koszorúslányok vonulnak be egymás után, és balra álnak meg sorfalban. Utánuk egy másik zenére a menyasszony apuval és a vőlegény bal oldalán áll meg szemből nézve.
Mikor ajánlott: ha a filmekben látott esketési élményt akarsz és sok szép barátnőd van, akik képesek egyformán felöltözni.
Kérdések és válaszok
Miért a jobb oldalra áll a fiú és balra a lány?
Mert befelé (eredetileg) még nem pár, de a szertartás végén mikor kifordulnak a tömeg felé, már a férj jobbján áll a feleség.
Hány zene kell egy esketéshez?
Egyházihoz minimum kettő, polgárihoz három.
A gyűrűpárnát ki viszi?
Ha van, akkor legelöl egy gyűrűvivő, ha nincs, akkor a vőlegény tanújának (angolul: bestman) zsebében lapul, vagy templomokban jellemzően az oltárasztalon pihen.
A közösségi média az esküvőn egy vidám színfolt lehet, de odafigyelve kell megszervezni, hogy kellemes emlékeket hagyjon. Ha jól csináljuk, további izgalmakat okoz és olyan felhajtást, hogy mindenki Rólad fog beszélni úgy, mint senki másról korábban. A mai on-line világban a legfontosabb szempont, hogy ne vigyük túlzásba a dolgot, hiszen “a kevesebb néha több”!
ÍGY CSINÁLD!
Mindenképpen hozd a násznép tudomására, hogyan és mikor szeretnéd a közösségi médiát használni az esküvődön. Az érzéseid a sajátjaid, de szeretnéd, ha a vendégsereg is átélné Veled ugyanezt. Tehát, ha azt akarod, hogy a ceremónia közben senki ne a telefonját nézegesse, kérj meg valakit, hogy ezt mondja el mindenkinek! Bizonyára ők sem akarnának lemaradni a meghitt pillanatról.
Találj ki egy hashtag-et, aminek segítségével a vendégeid posztolhatnak majd tweet-eket és Instagram fotókat is. Bátorítsd őket egy kreatív és jópofa hashtag-gel és legyen felállítva a lagzi helyszínén egy “közösségi média központ”, amit a hozzáértők kedvükre használhatnak, a többieket pedig nem zavarja.
Gyűjts össze minden fotót, tweet-et és emléket a nagy eseményről! Vannak klassz eszközök a letöltésre, ments el mindent.
Használd a közösségi médiát a kapcsolattartásra is: például ha helyszínt kell változtatni az időjárás miatt. Valaki gondoskodjon arról is, hogy a kezdő facebook / közösségi média felhasználók és a nagyika is tudomást szerezzen róla.
Készíts saját szelfiket is! Fotózd le a Te saját pillanataidat, amikor úgy érzed, hogy szükséges. Ne vidd azonban túlzásba – élvezd a nagy napot “unplugged”; add át Magad mindannak, ami ekkor Veled és körülötted történik.
ÍGY NE CSINÁLD!
Ne “lődd le” az izgalmas meglepetéseket a közösségi médián, miközben készülődsz és tervezgetsz. Ne tudja senki előre, mivel készültök; legyen mindenkinek meglepetés és élmény!
Ne lógj a telefonodon egész nap! Te és az új másik feled azért vagytok ott, hogy megéljétek a pillanatot és élvezzétek életetek nagy napját. Tedd el a telefonod, és élvezd a bulit!
Nehogy lemondd a profi esküvői fotósodat. Bár lehet, hogy a rokonok és barátok is majd megpróbálják, de egy profi fotós az, aki a legjobban ért hozzá, hogy a legjobb pillanatokat a legszebben örökítse meg.
Ne Te akard megszervezni mindet. Miért terhelnéd Magad vele, mikor segítséget is kérhetsz.
Ne csak a közösségi médián keresztül lehessen elérni Titeket. Lehet, hogy néhányan a vendégek közül nem annyira hozzáértőek a közösségi médiához.
Manapság az esküvőt szinte kötelezően megelőzi a lánybúcsú. Egy feledhetetlen, őrült nap vagy éjszaka a barátnőkkel. Ám hogyan is álljuk neki egy lánybúcsú szervezésének, mik a legfontosabb szabályok? Ha egy fergeteges estét szeretnél kerekíteni a barátnődnek, íme a recept:
Hagyományok:
A leánybúcsú vagy menyasszonybúcsú régi szokás, rituális esemény: a lány általa életének új szakaszába lép.
Nagyanyáink idejében a leánybúcsú napján a menyasszonyt körülvették a lány nőrokonai és lány barátai, és egész nap vele voltak. Ez a nap teljesen az övé volt, minden figyelem rá összpontosult. Az ünneplés este kezdődött: a lányt elsiratták, elbúcsúztatták a leányélettől. A szomorúság és az új élet iránti vonzalom egyaránt megjelent a közös ünneplésben.
A ma ismert lánybúcsú a régi leánysiratónak az utódja, és csak az emancipáció után, az 1960-as években kezdett el divat lenni. Így a menyasszonyok is megünnepelhetik az utolsó, lányként eltöltött estéjüket. Manapság a leánybúcsúnak inkább a vidám oldala mutatkozik meg: a lányok egy közös bulizás keretében ünneplik meg barátnőjük örömét. A klasszikus angol hagyományú leánybúcsút az ara otthonában, édesanyjával és idősebb barátnőivel volt szokás tartani, akikkel együtt főzőcskéztek, iszogattak és régi történeteket meséltek. A klasszikus legénybúcsúban szintén bevonták az édesapát. Ez volt az úgynevezett „black-tie dinner”, amikor a vőlegény apja is jelen volt, így ő is köszöntőt mondhatott fia boldogságára.
De akkor hogy is vágjuk bele?
Első és legfontosabb szabály: kérdezd meg az arát! Igen, jól olvasod! Bármennyire is szeretnétek egy meglepetés bulit tartani nem árt kipuhatolni, hogy a menyasszony vevő-e egyáltalán az ötletre (ellenkező esetben igen kellemetlen helyzetbe hozhatod a menyasszonyt). Hiába akartok bulizni a barátnőkkel, ha a menyasszony nem szeretne ne erőszakoljátok rá!
Ha a beszélgetések/utalások stb. során egyértelműen kiderült, hogy a válasz igen, akkor kezdődhet a móka és kacagás..., a harc és szervezés (nők vs nők: hajrá!)
Ki legyen a szervező?
A hagyományok szerint a lánybúcsút a menyasszony tanúja szervezi (ha hölgy), azonban ez egyáltalán nem törvény. Az ara legjobb barátnője/barátnői vagy akár közösen is szervezhetik a búcsúztatót, azonban nem valószínű, hogy könnyű lesz zöld ágra vergődni (tapasztalat), kivéve, ha hiperszuperrégótapuszipajásezerévebarinő (:D) csapat vagytok, akik mindig mindenben egyetértenek.
Ha a menyasszony már régen megbeszélte valakivel "ha férjhez megyek te szervezd", akkor a kocka el van vetve, ha nem, akkor le kell meccselni! Az nyerjen lehetőleg és ezt vegyétek figyelembe: aki a legjobban ismeri a menyasszony ízlését, személyiségét, tudja minek örülne és minek nem, valamennyire meg van áldva szervező készséggel ill. szeretné magára vállalni ezt a terhet (emlékezzünk csak vissza a ballagási kosztüm alatt viselt blúz színe miatt generálódott hetekig tartó vitákra..). Továbbá nem árt ha többen támogatják az illetőt vagy legalább elfogadják.
Mindig vannak önjelölt szervezők vagy szabotőrök, de ne feledjétek többség dönt, a dolog nem kötelező (nyugodtan kihagyhatjátok, azt az 1 embert nem fogja az ara hiányolni).
Fektessük le a szabályokat!
-kik, hányan, mikor, hova, mennyiből
Miután sikerült vezető(ke)t találni praktikus, ha létrehozunk egy közösségi oldalon egy zárt csoportot vagy egy levelezőlistát, melyben felvehetjük a kapcsolatot a menyasszony által megjelöltekkel és színesen látottakkal. Önkényesen soha ne hívjunk meg senkit (az csak konfliktust és bajt szül), csak az legyen ott, akit az ara szeretne!
A csoportban vagy emailekben meg tudjuk osztani egymással ötleteinket és megbeszélni a részleteket.
amit első körben érdemes megbeszélni:
- mennyit szántok a bulira (nem mindegy, hogy külföldi kiruccanást, 3 napos wellnesst, esetleg partyzást, esti koktélozást, vagy egy házbulit terveztek) a ráfordítani kívánt max. összeget próbáljátok szem előtt tartani és annyiból gazdálkodni! Nem mindenki van elengedve anyagilag és csak azért kihagyni, mert nem tudja kifizetni elég gáz lenne (a menyasszony részét is nektek kell állni, úgy kalkuláljatok!)
- ki mit támogat: ha te, mint szervező márpedig nudista strandra akarsz menni, de a 10 lányból 8 nem, akkor erre legyél tekintettel.Többség dönt alapon szavazzátok meg a felmerült ölteteket és hogy megvalósítható-e.
- az időpontot a menyasszonyhoz igazítsátok és próbáljatok ti is alkalmazkodni hozzá (persze lehet alternatív időpontot létrehozni, de ha a menyasszonynak nem jó....hát drágáim,az szívás). Beszéljétek meg az időkeretet: pár óra, 1 nap vagy esetleg több, hétvége vagy hétköznap. Okos döntés nem 1 nappal az esküvő előtt tartani a lánybúcsút (főleg, ha hajnalig tartó, alkoholos bulit tervezünk...mégsem akarhatjuk, hogy másnaposan álljon az oltár elé)
- helyszínt úgy válasszatok, hogy lehetőleg mindenkinek megközelíthető legyen, de itt is többségi alapon szerveztétek (1 ember miatt nem fog az egész csapat Pilipócsára lemenni). A lánybúcsú tematikájának megfelelően pl. ha bulizni vágytok inkább városi, ha kirándulni akkor inkább természethez közeli helyszín a praktikus.
- előre fixáljátok le a közösen fizetett és vagy eldönteni szükséges dolgokat és szavazzátok meg :
egyenpóló/felső/kitűző/szalag/hátizsák/baseball sapka stb. (legyen-e, mennyiért, milyen?)
egységes színvilág pl.: pink-fekete, kék-fehér stb. (legyen-e, akár dekorban(lufik stb) esetleg ehhez öltöztök is, ha igen mennyiért?)
programok (bulihelyszín, túra, rúdtánc/főzős óra, paintball, wellness szálló stb.: ki foglal asztalt/szobát? kik veszik fel a kapcsolatot stb?hol, mennyiért?)
torta, süti, kaja, pia (ti süttök vagy vesztek/rendeltek, ha igen mennyiért? egy ember végezze a bevásárlást vagy mindenki hoz magával? hol: étterem, koktélbár, valakinél összegyűltök és ott? van-e valami mit nem ihat/ehet valaki, hiszen arra sem árt figyelni!)
milyen feladatok legyenek a menyasszonynak ill olyan amiben ti is részt vesztek (legyenek-e egyáltalán? kik készítik el, veszik meg a hozzávalókat stb.? hol hajtsa végre?) NE LEGYEN MEGALÁZÓ!
limuzin, táncos fiú (legyen-e, mennyiért?kik/kik veszik fel a kapcsolatot, foglalják le? biztosan örülne neki az ara???)
meglepetések, ajándékok a menyasszonynak (mik legyenek? esetleg kívánságlista kérése, mennyit szántok rá, ki/kik szerzik be készítik el, veszik meg? hol és hogyan adjátok át?)
tematika (elegáns, bulis, kirándulós, laza? esetleg konkrét pl: great gatsby, született feleségek, matróz lányok, cowgirlök?)
Mennyire szólhat bele a menyasszony?
Ha teljes a titoktartás akkor sem árt megkérdezni, a már említett vendéglistát (főleg, ha nem mindenkit ismerünk). Jó előre tudni, hogy a leendő feleség mikor is ér rá a Nagy Nap előtt.
Nem rossz ötlet azonban az sem, ha hagyjuk menyasszonyt beleszólni a programok, téma (már ha van ami köré felépül a buli), lehetséges ajándékok és meglepetések kérdésébe, hiszen mégiscsak neki szeretnénk örömöt és egy felejtethetetlen napot adni. Ráadásul a barátnői vagyunk nem az ellenségei, hogy beszervezzünk valamit ami nem jól sülne el (szándékosan meg ilyesmi meg sem fordul a fejünkben!).
Minden esetben alkalmazkodjunk a mátka vérmérsékletéhez. Ha szolid akkor egy közös pizsama party + filmezéssel tökéletesen boldoggá teszi, ha kicsit bulizósabb, bevállalósabb akkor mehet a szórakozóhely, paintball, kenutúra, akár siófoki hosszú hétvége. Minden ember más, valaki ódzkodik a limuzintól vagy a táncos fiútól vagy a kompromittáló feladatoktól. Tartsátok szem előtt ezeket, mert ha saját kényetek-kedvetek szerint döntötök az ara nem fogja jól érezni magát, akár ott is hagyja a bulit! Ez az ő napja, nem pedig csak a tiétek (lehet csajos bulit szervezni és leánybúcsút a kettő nem ugyan az: az egyiknél az van amit a többség akar és ha valakinek nem jó max. nem megy el, míg a másiknál viszont menyasszonyt igyekszünk minél elégedettebbé tenni ).
Ha megfogadjátok ezeket az aranyszabályokat fantasztikus estét tudtok kerekíteni!
B.K.
A régi időkben egy lakodalom előkészületeinél egyértelműen le voltak osztva a feladatok és szerepek az illem szerint. Ezek mára sokat oldódtak, de az esküvő szervezésének még mindig megvannak az íratlan szabályai.
Mind a koszorúslányok, mind a ruhájuk kérdése súrlódási pont lehet, ezért nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy manapság mi a szokás ezeket illetően.
Ha a menyasszony követi a sokak által javasolt koncepciót az esküvő és a lakodalom külsőségeire vonatkozóan - azaz, hogy a legfontosabb szempont az összhang, hogy minden harmonizáljon mindennel -, akkor bizony a koszorúslányruhákat illetően is határozott elképzelések születnek majd annak hosszát, anyagát és színét illetően.
Igen ám, de itt jönnek a koszorúslányok saját elképzelései. Ha nem is férjet akarnak fogni maguknak, de minden bizonnyal ők is tündökölni akarnak, és amint elhangzik a "leszel a koszorúslányom?" kérdés, kb. 1 századmásodperc alatt látják is magukat az általuk elképzelt ruhában - és ez nem mindig van összhangban a menyasszony által elképzeltekkel, és még finoman fogalmaztam. :D Az, aki még előtte áll mindennek, nem is hiszi, hogy "hány démonnal kell megküzdenie a menyasszonynak", hány álmatlan éjszakát, kellemetlen pillanatot tudnak okozni az ebből eredő feszültségek. Jönnek a "nekem ez a szín nem áll jól" és "nekem ez a fazon nem előnyös" kezdetű mondatok. Ez valahol még érthető is lenne, de ha megnézzük az egyforma ruhába öltözött koszorúslányokról született fotókat, az összképről áradó harmóniát, akkor hamar rájövünk, hogy nem az egyéni érdekeket kell szem előtt tartani, vagy ha mégis, akkor azok az érdekek a menyasszonyé kell, hogy legyenek, ha már egyszer az ő esküvőjéről beszélünk...
Ki fizeti a ruhát?
Régen a tradíció szerint a koszorúslányok ruháját a menyasszony fizette.
Ha egy koszorúslány önként ajánlkozik, automatikusan ő - vagy a családja - fizeti a ruháját. Szintén a menyasszonynak illett fizetni a ruhát, ha kölcsönzésről vagy formaruháról van szó, ha azonban szabad kezet kapnak a koszorúslányok, és varratásra kerül a sor, már az ő kontójukra megy a dolog.
Manapság azonban ez a koncepció már megváltozott, általában közösen megbeszéli a menyasszony a felkért vagy felkérés előtt álló lányokkal a “játékszabályokat“. Ezzel a módszerrel elkerülhetőek a későbbi konflikusok, hiszen mindkét fél tiszta lapokkal játszik, vagyis a koszorúsnak szánt lány mondhat nem-et, ha nem tetszik az elképzelés és ezzel megakadályozza a saját és az ara bosszúságát is. Vagy akár a menyasszony is átgondol egyéb lehetőségeket a közös beszélgetés alatt.
Több mód is lehetséges a ruha árának fedezésére:
a menyasszony fizeti teljes egészében és a koszorúslányoknak megvan a választási lehetőségük a ruhák közt (apró kikötéssel szín vagy hossz, esetleg szabadkezet kapnak teljesen)
a menyasszony fizeti teljes egészében, de azt kell felvenniük a nyoszolyóknak, amit a menyasszony akar
a menyasszony csak az anyagköltséget fizeti, a lányok a varratást és az ara nem szól bele a részletekbe
a menyasszony fizeti az anyagköltséget, a lányok a varratást és az ara minden másba is beleszól (hossz, fazon stb.)
a koszorúsok fizetik a ruhát teljesmértékben, a menyasszony max a színt köti ki (pl.: legyen kék)
a koszorúsok fizetik a ruhát teljesmértékben, a menyasszony mindent részletet kiköt (hossz, fazon, szín stb.)
Mindegy melyik verzió mellett foglalunk állást, jobb ha előre tisztázzuk az mindenkivel, így elkerülhetőek a későbbi félreértések.
Ha már biztosan szeretnél koszorúslány az esküvődön, a következő kérés, ami magátol érthetődik az, hogy ki/kik is legyenek azok a szerencsések akiket titkos kis segítőiddé nevezel ki? Ahárhogy is nézzük a koszorúslányság egy kitüntetett, kiemelt szerep: őket is megnézi majd a násznép, szerepelnek a fotókon, számos feladatot láthatnak el (ld.: ITT) és nem utolsó sorban a menyasszonyt segítik az esküvőn.
Megkérdezni a barátnődtől, hogy lenne-e a koszorúslányod, kétféle reakciót válthat ki: az egyik a határtalan öröm, a másik a pánik.
Mindenképp kérd ki a véleményüket, hogy örülnének-e, ha ők lennének azok a szerencsések, akik a nagy napon és az odáig vezető rögös úton elkísérnek.
Hogyan tegyem?
Az eljegyzés után végig veheted magadban azoknak a lányoknak és rokon hölgyeknek a listáját, akik szóbajöhetnek. Fontos hogy létszámukat ésszerűre leredukáld (ld.: ITT). Lehet, hogy az összes barátnőd és rokonod szeretne nyoszolyó lenni, de 30 fő túlzás... Persze senkit nem akarunk megbántani, de lássuk be 4-6 lányt is épp elég az esküvő forgatagában összetartani! Én személy szerint a 8-nál többet nem nagyon javaslok azon egyszerű megfontolásból, hogy a kevesebb több.
Miután eldöntötted, hogy hagyományos (csak hajadonok) vagy a modern felfogás szellemében bárki; kicsi lányok vagy nagy nyoszolyóid lesznek egy összejövetel, csajos este vagy délután során esetleg egy hétvégi közös kikapcsolódás alatt (de akár telefonon, chat-en vagy emailben is) felkérheted a kiválasztottakat.
Ezt teheted kis kártya vagy valami apró ajándék pl.: egy pár fülbevaló kíséretében a "Lennél a koszorúslányom?" szöveggel. Webáruházakban és esküvői boltokban számos inspirációt és ehhez szükséges apróságokat találsz. Azonban ha nem vagy szentimentális, pusztán egy szóbeli tájékoztatás is bőven elegendő.
Amennyiben nem fogadja el valamelyik kiszemelt a felkérést, azt tartsd tiszteletben, bizonyára meg volt az oka rá és nem a személyes ellenséget kell benne látni!
A felkérés előtt beszéljétek át a fontosabb teendőket (ld.: ITT) pl.: mi lesz a feladatuk, a ruhát ki fizeti, mennyiben fogsz beleszólni abba, hogy mit vegyenek fel, mit vársz pontosan tőlük stb. Ha ezeket a feltételeket elfogadják akkor nyugodt szívvel választhatod őket!
De mégis, hogyan döntsd el, ki lenne a legmegfelelőbb a feladatra?
Az alábbi szempontokat végigbogarászva talán sikerül egy képet alkotnod erről:
Nyilvánvalóan a tökéletes koszorúslány:
barátnő/rokon, aki ismeri az értékeidet, téged is és ezeket szemelőtt tartja pl.: lánybúcsú szervezésekor (nem önös érdekei vezérlik)
nem akar elnyomni, a helyedre lépni és mindenáron a központban lenni
mókás személyisége van, segít átlendülni a holtponton
olyan valaki, aki nem tágít mellőled a szervezés során és az esküvődön sem
téged, mint a menyasszonyt támogat (nincs annál rosszabb, ha a koszorúslány nem törődik semmivel: elkésik, moderálatlan stb.)
szervezett és jó szervező (nem kell könyörögni neki, hogy jöjjön fotózkodni, előre tudja a mi mikor fog következni, tudja, hogy kinek hol a helye a megbeszéltek alapján, és felkészült váratlan eseményre is)
nyugodt és lelkes (de nem túlbuzgó!)
kompromiusszum képes és egy cseppet alkalmazkodó
megtesz mindent azért, hogy boldog és elégedett legyél a Nagy Napon (készségesség)
bármit beszerez, ha épp szükséged lenne rá, elsimítja az akadályokat (pl.: elszakadt harisnya pótlása)
elég bensőséges a viszonyod vele, ahhoz, hogy ha kiakadsz vagy zokogsz nem veszi magára
nem nehezíti meg az amúgy is stresszes szervezést azzal, hogy hangyából csinál elefántot
Koszorúslánynak lenni igazán csodálatos élmény, de azért lássuk be, nem mindig egyszerű feladat, így csak úgy vállalkozzon bárki rá, ha valóban sajátjának érzi ezt a szerepet!
Eldöntöttük, hogy lesznek koszorúslányaink, oké. Nade mielőtt nekiállunk feltelefonálni a jelölteket, esetleg összehívni őket jó lenne tisztába tennünk,hogy mit is váruk el tőlük. Ugyanis a menyasszony szabja meg a koszorúslányok feladatait, amik elég sokrétűek is lehetnek. A skála széles, lássuk tehát mik is a koszorúslányok feladatai!
A koszorúslányok feladatai:
A koszorúslányok feladatait a menyasszony igényei szabják rendkívül sokrétű is lehet.
esküvő előtt:
- a koszorúslányok már az esküvő előtt szerepet vállalhatnak (ha felkéri erre őket az ara) különböző előkészítésben:
meghívók címzése, ha kézi akkor vágása, ragasztása; köszönőajándékok csomagolása (ha házi készítésű); házi dekoráció készítésében való segédkezés stb.
- a menyasszonyi ruhapróbán való részvétel, amennyiben kérik őket (vélemény nyilvánítás, segítség a döntésben)
- menyasszonyt elkísérni ide-oda, ha kéri
- saját ruhájuk próbáján való részvétel (kötekedés nélkül elfogadva a menyasszony elképzelését)
- ruhájuk fizetése/beszerzése vagy éppen az ellenkezője (erről még lesz szó!)
- lánybúcsú szervezésében való aktív részvétel (a menyasszony érdekeit képviselve!)
- meglepetés tánc (ha lesz) gyakorlása és a tanulásnál lelkes részvétel
- esküvő próbáján való részvétel
az esküvőn:
- legfőbb feladatuk, a más említett támogatás, támasz nyújtás (ideges, pityogó menyasszony felvidítása/megnyugtatása, zsebkendő esetleg 1 pohár ital beszerzése)
megakadályozása a menyasszony kibukásának; a leendő ara öltöztetése
- tudniuk kell, hogy kinek hol a helye, és felkészültnek kell lenniük minden váratlan eseményre
- fotózáson/kon való részvétel lelkes, mosolygós megjelenéssel
- a koszorúslányok szerzik be, ha szükség van egy új harisnyára, tamponra, dezodorra, plusz púderre/rúzsra/hajlakkra (és el lett felejtve az utánpótlás biztosítása)
- vonulás a templomban és polgári ceremónián (és ha kirendelt kísérőjük van azt elfogadni és kibírni mellette azt az 1-2 órát amíg tart az esküvő)
- gyűrűpárna behozatala a szertartásra
- menyasszony kisegítése az autóból
- menyasszony fátylának tartása/emelése/vivése; fátylára, az uszályra és a csokorra való figyelem
- ha előre kérik segítenek a vendégek koordinálásában (ülőhelyük megtalálásánál)
- buli beindításának segítése (aktív táncolás a lagzin), vendégek felkérése esetleg
- végigkísérése az esküvőnek és annak gördülékeny haladásában való segédkezés
- ha szükséges az ara ruhájának tartása toalett használatakor
-vőlegény körülrajongása
-mindig minden körülmények között az önös érdekek és negatív vélemények háttérbe szorítása
Tehát mielőtt felkérjük barátnőinket először fogalmazzuk meg, hogy milyen feladatokat szánunk nekik az esküvőn, akár előtte is és mikor felkérjük őket ezeket mindenképpen ismertessük velük, így ők is tudják mire vállalkoznak. Jobb elkerülni az esetleges félreértést és siránkozást, hogy nem erre vállalkoztak! Természetesen ne állítsunk lehetetlen vagy nem megvalósítható dolgokat a koszorúslányok elé, ezzel csak a saját dolgunkat nehezítjük!
Én személy szerint nem gondolom úgy, hogy túl kell terhelni a lányokat és mindent a nyakukba varrni (legyenek szépek és ha tudnak 1-2 dologban segíteni, azt biztosan megköszönöm).
A koszorúslányok tehát csak úgy legyünk, ha alá tudjuk magunkat vetni az elképzeléseknek és teljes szívvel és lélekkel segíteni/támogatni a menyasszonyt és annak akaratát. Ellenkező esetben, ha nem érezünk magunkban erre hajlandóságot jobb, ha inkább nemet mondunk, így is megkímélve az arát. Viszont, ha igent mondunk, akkor utólag ne kezdjünk el nyafogni a feladaatok/elvárások miatt!
Miután feleségül kértek az ember lányát általában rögtön elkezd gondolkozni az esküvőn és annak minden apró részletén. Az egyik ilyen részlet a koszorúslányok kérdése: legyen-e vagy sem, ez itt a kérdés?
Természetesen egyáltalán nem kötelező érvényű felkérni senkit erre a posztra, hiszen nyoszolyók nélkül is van esküvő, nem dől össze a világ. Ha ódzkodsz attól, hogy a nagy rokonságból/baráti körből kiválassz egy optimális létszámú (ld.: ITT) lány csapatot, akkor akár ki is hagyhatod az egész cécót, így senki nem bántódik meg elvileg (bár a nőknél ezt sosem tudhatjuk egész biztosra).
Való igaz, hogy bizonyos esetben inkább hátráltatják az embert a lánykák, akik mindenáron önön akaratukat akarják érvényesíteni, vagy kezelhetetlen csapatról van szó (viszont mindenki maga ismeri a rokonait/barátait, hogy mennyire lenne “problémás” a dolog), így ebben az esetben is jobb megkímélni magunkat a harctól és beleölni csomó energiát, hogy aztán rossz szájízzel végződjön.
Ráadásul senki nem kényszeríthet arra hogy márpedig ő koszorúslány lesz és kész (a menyasszony és a vőlegény dönt ebben a kérdésben nem más!).
Ha mégis a koszorúslányok mellett döntesz sok terhet levehetnek a válladról. Küldönböző módon segítségedre lehetnek, amivel megkönnyíthetik a Nagy Napot (ld.: ITT). Ha végig melletted állnak és lelkileg támogatnak biztosan megéri.
Azzal a gesztussal, hogy valakit fekérsz, örömet tudsz okozni régi barátnőknek, közeli rokonoknak vagy leendő sógornőknek, ezzel is elméllyítve vagy megerősítve a köztetek lévő kapcsolatot.
Nem mellesleg rendkívül csinos és dekoratív kiegészítői egy esküvőnek (képeken is) és a nőtlen férfiak is bizonyára felfigyelnek majd rájuk! :P
Én személy szerint támgatom a koszorúslányokat, de csak ha arra ténylegesen érdemes lányokról van szó, a lényeg hogy semmi esetre se jelentsenek plusz enegriát, inkább mínuszt! Mindenki döntse el maga, hogy számára mi a legmegfelelőbb választás, nem történik semmi ha nincs 1 db sem.
Az esküvői szokások, mint az emberi élet főbb állomásait övező hagyományok általában, népenként, sőt vidékenként is nagy eltéréseket mutatnak. A nyugati kultúrában ugyanakkor általánosan elterjedt a koszorúslányok vagy nyoszolyólányok részvétele az esküvőn.
Hagyományok:
A szokás eredetére vonatkozóan több elmélet is fennmaradt. A koszorúslányok egyfelől arra voltak hivatottak, hogy a menyasszony köztük elrejtőzve észrevétlen maradjon az ártó szellemek számára. (Vannak, akik szerint az elnevezés is innen származik, tudni illik a lányok körbe állták, „koszorúba fogták” az arát.) Másrészt a koszorúslány szerep kiváló alkalom volt a még eladósorban lévő hajadonoknak, hogy díszes ruhában pompázva, fontos feladatukat ellátva a figyelem előterébe kerüljenek, s így könnyebben találjanak férjet maguknak. Azért viseltek egyforma ruhát, hogy egyenlő eséllyel induljanak. Voltak vidékek, ahol koszorúspárokat hívtak a lakodalomba: amelyik leánynak komoly udvarlója volt, azt vele együtt hívták, a többinek a legény pajtásai, vagy a rokonság közül választottak párt.
A koszorúslányok felkérése általában az eljegyzés után volt esedékes, így nekik is elegendő idejük volt felkészülni. Sok helyen az esküvő napján ezt egy újabb felkérés követte, ennek során a vőfély vagy a násznagy tréfás versikében hívta a kijelölt lányokat koszorúslánynak.
Általánosan elfogadott tény manapság, hogy a menyasszony barátnői, rokonai töltsék be ezt a szerepet. Sok helyen a mai napig tartják, hogy csak hajadon lányok lehetnek nyoszolyók, viszont külföldi mintára nálunk is kezd elterjedni, miszerint akár férjezett, várandós stb. hölgyeket is felkérnek ezen posztra.
Illendőség tekintetében a barátnőkön kívül (természetesen az ara által "sorrendbe állított" fontosság szerint) a rokonokat (ha olyan a viszony) és a leendő rokonokat pl.: sógornő is számításba kell venni és számolni kell az esetleges sértődéssel is.
Ideális létszám:
Egy koszorúslány is koszorúslány, de főként 4-6 lány az ideális (de a kevesebb, több és a páratlan számú sem kizáró tényező). A menyasszony elképzelésein , baráti körén, anyagi körülményein és kedvén múlik, hogy hány koszorúslánya van, illetve, hogy van-e egyáltalán.
Azonban, ha fél rokonság szeretne nyoszolyó lenni, akkor igenis szelektálnunk kell. Persze, ha arra vágyunk, hogy 30 rózsaszínbe öltözött leány előzzön meg minket...de ezzel a rengeteg koszorúslánnyal inkább baj szokott lenni. Maradjunk a realitásoknál, épp elég 8-10 lányra figyelni, hogy ott legyenek és akkor amikor kellenek. A ha kicsik mellett döntünk, akkor koszorúslányok száma a gyerekeknél maximum hat fő lehet. A több ugyanis káoszt szül (tisztelet a kivételnek itt is).
A most következő pár hónapban minden koszorúslányokat érintő problémáról, szokásról és tanácsról lesz szó, amit akár menyasszonyként, akár leendő vagy már koszorúslányként hasznosíthatunk.
Amikről terveztem szólni néhány szót:
- a koszorúslányság eredete ehhez kapcsolódó szokások, hagyományok, mennyi az ideális létszám, kit illik felkérni stb.
- hogy kérjünk fel valakit koszorúslánynak?
- kicsi vs felnőtt koszorúslányok?
- legyen-e koszorúslány vagy ne? (előnyök és hátrányok)
- mi a koszorúslány feladata?
- ki fizeti a ruhát? mennyit költsünk rá?
- hagyományos vs modern koszorúslányok?
- abroncsos vs abroncs nélküli, rövid vs hosszú, egyforma vagy különböző (színű/fazonú) ruha dukál egy koszorúslánynak? legyen-e csokor?
- koszorúslány talonban, avagy mi van, ha visszamondja valaki?
Van valami ami érdekelne, de nincs felsorolva esetleg olyan probléma amiről részletesen olvasnál?! Írd meg kommentbe!
B. K.
10 dolog, amit minden menyasszony kihagy a szertartáskor és nagyon megbánja
Az esküvő távolról nézve egy romantikus, könnyed, érzelmekkel teli nap, ami ahogy közeledik, úgy válik egyre valószerűbbé és a legkevésbé könnyeddé. A nagy nap reggelétől pedig beindul a werkli és könnyen elkap a futószalag. Óvd meg magad, és ezeket a lépéseket ne hagyd ki!
1. Előtte, mert utána esélytelen
Menj el a toalettre a szertartás előtt!
Maslow piramisának legalsó (fiziológiai) szintje megbosszulja magát, ha nem foglalkozol a testeddel. A szertartás után ugyanis a templom előtti gratulációk, a fotózkodás, a csokordobás, majd a közös képek miatt órákig esélyed sem lesz támogatni az életbenmaradásodat. Arról nem is beszélve, hogy az igenek kimondásakor nem tényleg kell bepisilni az örömtől, hanem csak képletesen.
2. Korrigálj, mert a fotós nem varázsló
A szertartás utáni gratulációk során közel 100 puszit adnak majd neked. A hajad lehet, hogy “drájvettertaft” módjára örökké tart, de a sminked bizony kopik, és ezt minden fotón retusálni lehetetlen. A csoportképek és a közös képek előtt egy gyors korrekció belefér. Majd a ceremóniamester addig összetereli a népet.
3. Szénhidrát
A szertartás után szerezz egy szem pogácsát valahonnan (ha van ceremóniamester a közelben, elég ránézned), ugyanis el fogsz ájulni. Egy pohár víz sem árt mellé. Ja, és a szuperkemény férjednek is tömj egyet a szájába, mert a pasik sem bírják étlen-szomjan 12 órát.
4. Míly szíp iz icipici níi cipí
A szertartáson oké, hogy a 22 centis tűsarkúdban vonulsz végig, hiszen végig apába kapaszkodsz, de a kültéri fotózást nem fogod benne kibírni. Legyen nálad egy “váltócipő”. Vagy kettő. Egy olyan, amiben szép a tartásod (=magassarkú), de tudsz állni és járni, és egy abszolút lapos, amiben pihenteted a lábaid. Az asztalnál ülve a vacsorán kinek fog feltűnni, hogy mi van rajtad…
Plusz ötlet: már itthon is lehet kapni a cipősarokra húzható “kupakot”, ami segít nem elsüllyedni a gyepen a magassarkúban. Láthatatlan és iszonyú jó.
5. Fátyolt le!
A menyasszony szinte kötelező kelléke a fátyol, de a szertartás után vajmi kevés funkcója van, plusz nyáron dög meleged is lesz tőle. Láttam már menyasszonyt, akinek patakokban folyt a hátán a veríték a sűrű fátyol alatt. Ha túl vagytok a szertartáson és az esküvői fotókon, felejtsd el a szüzesség jelképét…
6. Egy gyűrű mind felett?
Magyarországon a “boldog békeidőkben” még mindenki gyémántgyűrűvel ballagott oda a feleségül venni kívánt hölgyhöz és úgy kérte meg a kezét. Sokan egy fél élet keresetét költötték rá, míg mások a dédnagymama kredencéből kapták meg a már-már szakrális családi gyémántot. Mára ezt kissé elfelejtettük, így sokan az esküvőn is viselt karikagyűrűvel (=jegygyűrűvel) kérik meg szívük választottját. Nos, ha megidézzük nagyanyáink szellemét, akkor a férfiak az eljegyzéskor egy eljegyzési gyűrűvel térdelnek a hölgyek elé, míg az esküvőn egy pár karakiagyűrű kerül a kezekre. No de melyikre melyik? Az eljegyzési gyűrűt húzzátok a bal kéz gyűrűsujjára, az esküvőn pedig húzzátok a karikagyűrűt a jobb kéz gyűrűsujjára.
7. Térszerkezet kontra szoknyázat
A szertartás helyszínét úgy tervezzétek meg, hogy elférjen bevonuláskor apa és lánya egymás mellett. Nincs annál kínosabb, mint amikor a gyönyörűen díszített bevonulási szőnyeg két oldalán felállított virág/gyertya/bármi díszek miatt nem lehet, csak oldalazva bevonulni. A menyasszonyi ruha, plusz apa az HÁROM ember széles. Ha ennyi nem fér el, akkor a dekorációt újra kell gondolni. (A vőlegény barátai ilyenkor nagy segítséget jelentenek a felesleges díszek 1 percen belüli arrébbtaszigálásában.)
8. Szülőköszöntés – tényleg!
A polgári szertartásnak része a szülőköszöntés, de legyünk őszinték: átélhető 27 másodpercben, vezényszóra, közönség ellőtt ez igazán? Adjatok magatoknak pici időt arra, hogy az esküvői szertartás után vagy az esküvői vacsora közben odaléphessetek a szüleitekhez egy pár percre. Nem kell hozzá közönség, sem extra kellékek. Egy ölelés, egy jó mondat, esetleg egy unoka ígérete bőven elég.
9. Az oltártól való távozás után reklamációnak helye nincs
A pappal/lelkésszel/anyakönyvvezetővel/szertartásvezetővel előre beszéljétek meg, hogy mi az, ami nektek fontos, és miért választottátok őt, hogy ebben a számotokra és a családotok számára fontos pillanatban segédkezzen. Nem fognak engem ezért szeretni a fent említettek, de éppolyan szolgáltatók ők is, mint a ceremóniamester, a virágkötő vagy a zenekar. A hivatal/egyház köpönyegében is közsszolgák, akiket mi, emberek tettünk oda, hogy elvégezzenek egy számunkra fontos feladatot. Ráadásul Ferenc pápa épp most hirdette ki, hogy ellenzi azt, hogy az egyházak pénzt szednek az esketésekért, keresztelőkért, temetésekért. Szerinte: “A megváltás ingyenes, be kell fejezni azt a gyakorlatot, hogy az egyház pénzt kér keresztelőkért, az áldásért és a misékért”. Kíváncsi leszek, mi lesz 2015-ben itthon a gyakorlat ezután.
10. Egy titkos ölelés
Az esküvőtök egy “Blikk címplap”: eszik a pár, iszik a pár, jön a pár, megy a pár, táncol a pár, csoportos öngyilkosságot követ el a pár… Amennyire izgalmas az elején, hogy mindenki rátok figyel, annyira meg is öli annak lényegét, hogy miért is tartjuk ezt az esküvőnek nevezett ünnepet. Bújjatok el a vendégek elől egy pillanatra, és ahol senki sem lát, öleljétek meg egymást. Mert ez a pillanat lesz az, amire 10-20 év múlva is emlékezni fogtok.
Világszerte egyre többen tartják az esküvőjüket Valentin napon, hiszen ez a szerelem és a szerelmesek napja. Nincs is ennél aktuálisabb dátum a házasságkötésre! A Valentin napi esküvők azért is különlegesek, mert a dekorációtól kezdve a menyasszonyi tortán át mindent átszőnek a szerelmi szimbólumok.
A Valentin napi esküvőkön mindent átszőnek a szerelmi szimbólumok. Bárhová is nézünk, mindenhol szívformák, virágszirmok, vörös rózsák jelzik a romantikus érzelmeket. A Valentin napi esküvő egyedi jellegét a különféle szerelmi szimbólumok változatos megjelenési formája és sokasága adja.
A Valentin naphoz hagyományosan a piros szín köthető, ezért, ha úgy döntesz, hogy Valentin napon házasodsz, akkor válassz olyan menyasszonyi ruhát, melyen valamilyen formában megjelenik ez a szín. Lehet ez egy piros masni, vagy deréköv, passzé, vagy hímzés. Elég egy finom, apró jelzés, ami mutatja, hogy ez nem egy akármilyen, hanem egy Valentin napi menyasszonyi ruha. A ruhához hasonlóan a frizura stílusa is lehet Valentin napi. Egy vörös rózsával feltűzött konty például tökéletes választás. Ha mégis teljesen hófehér menyasszonyi ruha mellett döntesz, akkor nagyon látványos lehet az is, ha a kezedben egy vörös rózsákból álló menyasszonyi csokrot tartasz. A vőlegényen pedig lehet például egy jelzés értékű piros nyakkendő.
A Valentin napi esküvőkön a dekoráció a legizgalmasabb. A piros és fehér szín élénk kettőse dominál, melyek a szenvedélyt és a tisztaságot jelképezi. Rózsaszirmokkal teli asztalok, hangulatos mécsesek, és szív alakú díszek határozzák a szerelem napján tartott esküvők jellegét, de az ötletek szinte kifogyhatatlanok. A pár választhat szív alakú tányérokat, a szalvétákat is lehet szív alakúra formázni, de a jégkockától kezdve a különféle asztaldíszekig bármilyen formában megjelenhetnek ezek a szerelmi szimbólumok. Fontos, hogy a dekorációnál ne essünk túlzásba. A túl sok szívecske és rózsaszirom egy ponton túl már giccses lehet. Elég, ha egy-két alap ötletet választunk, és arra építjük fel az egész dekorációt.
Ha Valentin napi esküvőt szeretnél, akkor ügyelj arra, hogy minél hamarabb foglald le a helyszínt, mert egy ilyen népszerű időpont esetén gyorsan elkelnek a szabad időpontok.
B.K.
Van ami felett nincs hatalmunk…avagy mi lesz, ha esik?
A násznép gyülekezik a kertben, a zöld pázsiton félkörben felállított székek karfáján vidáman mosolyognak a tavaszi virágok. Szappanbuborék lebeg lassan a vőlegény válla felé, amit sok száz másik követ – a gyerekek megtalálták az elrejtett buborékfújókat. Szemét lassan lehunyva élvezi arcán a nap simogatását a menyasszony, a szobája ablakában állva, míg a koszorúslánynak felkért barátnője igazítja a fején a fátylat. Feldobja a magasba, a fény úgy tör át rajta, mint millió csillag egy fehér égbolton. “Kész” – hangzik el hátulról. “Már csak pár perc, és kezdődik.” Ahogy ezt kimondja, a távolból alig hallható dörej érkezik. Amolyan mélyen dübörgő, halk, méltóságteljes dörgés, amit az ember nem is a fülével hall, hanem inkább a mellkasában érez. A szikrázó kék égen lassan és megállíthatatlanul hömpölyög át a sűrű, fehér felleg, maga előtt kergetve egy izgága szelet, ami mindenbe belekap, amerre csak fut. “Eső?” – kérdezi hangjában gyűlő kétségbeeséssel, szemével leendő férje tekintetét keresve a kerti tömegben…
Íme pár ötlet, hogy az eső ne legyen az esküvő vége:
Legyen terv a kerti szertartásra – odabent:
A legtöbb helyszínen van olyan helyiség, ahol megtartható a szertartás, ha odakint a 40 napos eső is hullik. Csak előre egyeztessük, hogy valamilyen díszítés, székek, szertartás asztal legyen benne, még ha nem is használjátok végül.
Esernyő mindenkinek:
Nem jellemző, hogy esernyővel megyünk esküvőre, ezért a vendégek többsége az esőre nem is tud mit reagálni. A legtöbben fedezékbe húzódnak, így még ha akarnánk sem lehet mit kezdeni a szanaszét futó vendégekkel. Egy esernyő alá elfér 2 ember, ezért egy 100 fős esküvőn 50 ernyővel garantáltan megoldhatjuk a pánikot.
Élvezzük!:
Miért ne lehetne élvezni azt, ha Földanya legnagyobb ajándékát szórja ránk? A búzakalász sem nő meg, ha nem hullik rá eső, miért ne lehetne nekünk is egy új élmény ha leszakad az ég? Nálunk időjárásban kevésbé szerencsés népek kifejezetten várják, hogy essen, mert életük legromantikusabb fotóit tudják elkészíteni általa.
Azt mondják, az eső szerencsét hoz – én is ezt kívánom!
2014. szeptember 27-én egy egyetemi barátnőm kötött házasságot Rákoscsabán, polgári ceremónia keretei közt. Bár az idáig vezető út nem volt mindig sima és egyenes a fiatalok számára, mégis a Nagy Napjukon minden a lehető legjobban alakult, hiszen, hogy közhelyes legyek, a szerelem és kitartás győzedelmeskedett mindenek felett.
Szertartás:
A délutáni szertartáson az előző napokhoz képest kellemes őszi idő fogadta a násznépet. A vidám csapat 3 órakor foglalta el helyét a házasságkötő teremben, hogy könnyek és nevetés között legyen szemtanúja két szív és két ember egyesülésének.
A menyasszony édesapja oldalán vonult az oltár elé, orgonazene kíséretében. Ezután következett a házassági szándék megerősítése, a gyűrűhúzás és az eskütétel. A ceremónián homok szertartás is volt, mely a két élet egybefonódását van hivatott jelképezni. A hitvesi csók után a pezsgőzés és a gratulációk következtek.
A menyasszony a házasságkötés végén a hajadon lányok közé dobta csokrát.
Ruha:
A menyasszony egy rövid, mellrésznél gyöngyözött, deréktól bővülő ruhát viselt, melynek szoknya része apró virágokkal volt díszítve. Ehhez platformos magassarkút és strasszos fejdíszt viselt.A vőlegény fekete öltönyben, fekete nyakkendőben és fehér ingben volt.
Csokor:
A menyasszonyi csokor vörös rózsákból, apró fehér virágokból és egy kis zöldből állt.
2014 májusának utolsó napján abban a szerencsében lehetett részem, hogy láthatom két barátomat közös életet kezdeni. Kissé ugyan megkésve, de ennek a jeles eseménynek szeretnék adózni egy bejegyzéssel.
A Nagy Nap virradatával az időjárás nem sejtetett túl jót, hiszen, bár nyár elejéről beszélünk, meglehetősen hűvös és borult volt. Napközben mégis kisütött a nap és az összegyűlt násznép nem kényszerült bundakabát húzására.
Szertartások:
A polgári szertartást a délelőtt folyamán bonyolították le, melyre csak a szűk család és a tanúk voltak hivatalosak. Ezután történt meg a fotózás, ami a Füvészkertben zajlott.
Az egyházi házasságkötés a Kálvin téren álló református templomban, immáron a násznép részvételével történt. A szertartás egy-két furcsaságán kívül: az ifjú pár nem húzta fel újra a gyűrűket (mert a polgári szertartáson ez már megtörtént), a házastárssá nyilvánítás után nem volt hitvesi csók (bár ez inkább a lelkésztől függő tényező) megható és szép volt.
Az esketés után házi aprósütemények kíséretében lehetett a templom különtermében gratulálni.
Vacsora:
Az ifjú házasok este 6-tól fogadással kedveskedtek az őket ünneplőknek, melyet a Veranda Grill & Wine Étteremben (http://www.verandaetterem.hu/) tartottak. A különtermet, mintegy 40-50 fő részére rendezték be, s bár nem túl nagy létszámú eseményről volt szó, elég szűkös volt az U-alakban elrendezett asztalok között a pincérek mozgástere. Az ételek nagy tálakon, halmozva érkeztek így nem a legdekoratívabbak voltak, ugyanakkor bizonyos fokú variabilitást adott a vendégek számára. A menüben a szokásos tyúkhús levesen túl több fajta sült, rántott húsétel (cigánypecsenye, camembert-es jércemell, tökmagos bundában csirke) köret (rizs, grill zöldségek, hasábburgonya) és saláta volt megtalálható.
Desszertnek a menyasszonyi tortán kívül (Nándori Cukrászda, túró-áfonya ízesítésű) még egy málnás tiramisu és egy belga csokoládétorta is fel lett szolgálva. Az esküvői torta nagyon finom és külsőre meglepően csinos volt. Az étterem által felszolgált ételek elfogadhatóak voltak, de nem 100%-osak, továbbá őket számomra nem túl pozitív dolog az étterem részéről, hogy süteményes villa helyett rendes villával terítettek és vizes poharakon kívül sem pezsgős sem boros pohár nem volt az asztalon.
Dekoráció:
Az asztal és a székek is fehér-lila színben pompáztak. A dekorációt is az egyszerűség uralta: lila cserepes virágok, lila ültető- és menükártyák, lila szalvéták, fehér abrosz lila középfutóval, fehér székszoknya lila masnival. A textil hatású szalvéták helyett én mondjuk a damaszt szalvétát szerencsésebbnek vélem, mindazonáltal ezek is mutatósak voltak. S bár a székszoknya kezd kimenni a divatból, ebben az esetben kellően dekoratívak és egységes hangulatot teremtőek voltak.
Az ifjú pár keringővel nyitotta meg az estét, amelynek túlnyomó részét a keringő zene uralta. Este 11 körül az ara átöltözött pirosba és egy meglepetés táncot adott elő férjével. Az utolsó 1 órában változott a zene klasszikusból rockivá, ami jobban megmozgatta az egybegyűlteket.
Az esküvő éjfélkor ért véget.
Ruha:
A menyasszony A-vonalú, csipke betétes ruháját varrónő (http://diana.shp.hu/hpc/web.php?a=diana&o=1105452678) készítette. Finom, kidolgozott, részletgazdag munkáját csak dicsérni tudom.
A vőlegény bocskaiban jelent meg.
Minden menyasszony már gyerekkorától tudja, hogy milyen esküvője legyen. De ha mégsem, akkor az esküvőszervezés megkezdése előtt érdemes eldönteni az esküvőnk stílusát. A következőkben egy régi-új stílustól lesz szó, amellyel csodálatos lehet az esküvőnk.
Vintage
A szó maga, “vintage” (ejtsd vintázs) a latin vinum (bor) és demere (eltávolítani) szavakból ered, és a szüreti időszakra utal. A 19. századtól kezdve azonban más jelentéssel kezdték el használni: régi, elmúlt korból való. A vintage szó alkalmazható könyvekre, autókra, ruhákra, bútorokra, hangszerekre, egyéb régiségekre. Ezekben az esetekben konkrét határokról beszélhetünk: régiségek tekintetében vintage az, amit 1830 és 1930 között gyártottak, míg az autók között az 1919 és 1930 között készült darabokat soroljuk ebbe a kategóriába.
És hogy mit jelent a vintage esküvő? Mindenkinek mást. A közös ezekben az esküvőkben egy szó: régies. Nem használnám a “régi” szót, hiszen a legtöbb esetben nem (csak) régiségek jelennek meg az esküvői dekorációban, hanem régies hangulatú kiegészítők…
Ha vintage esküvőről álmodunk, visszanyúlhatunk akár az 1700-as évekig, 1800-as évekig (Viktória-korabeli esküvő az angolszász országokban), de akár a múlt század második felére emlékeztető dekoráció is lehet vintage, bár ezt sokan inkább a “retro” szóval azonosítják. Magyarországon a vintage esküvői stílus sok esetben provence-i hangulattal párosul (fehér kiegészítők és levendula), de nem keverendő össze a rusztikus stílussal!
Egy esküvőben számos összetevő harmóniájára kell figyelnünk, ám ha mindent felsorolnék (autó, menyasszonyi ruha, menyasszonyi frizura), a cikk túl hosszúra nyúlna, így most az esküvői dekorációra koncentrálok.
Valami régi
Az bizonyos, hogy egy vintage esküvőhöz kell valami régi (vagy legalábbis régies – különben nem lenne vintage a neve). Itt gyakorlatilag bármit alkalmazhatunk, ami csak az eszünkbe jut: régi könyvek, régi böröndök, régi(nek tűnő) lámpások, régi fényképek (például befőttes üvegben), díszes porcelánok (nem feltétlenül étkészletként, hanem kaspóként funkcionálva), klasszikus stílusú vázák (vagy ekként hasznosított egyéb üvegtárgyak), madárkalitkák (szinte minden vintage esküvőn megjelenik – szintén virágot tároló edényként persze), régiség(ként ható) brossok (és ezt utánzó kiegészítők).
Valami fehér
Ami a vintage esküvői színvilágát illeti, gyakori a fehér szín párosítása valamilyen más (lehetőleg, de nem kizárólag pasztell) színnel. A leggyakoribb talán a krém, arany vagy más sárgás árnyalat.
Vintage anyagok
Főként a menyasszonyi ruhában, de ugyanúgy a dekorációban is fontos a vintage stílus továbbvitele. Számomra ez egyet jelent a csipkével, ami szintén nagyon sokoldalúan felhasználható.
A csipke mellett még egy kiegészítő, amely a vintage szóval azonosítható: textilvirágok – abból is a régies hangulatúak persze. Számos tárgyat díszíthetünk velük, legyen szó vázákról, székekről, szalvétagyűrűkről vagy akár a menyasszonyi csokorról.
Vintage virágok
Ha vintage esküvő, akkor főként a klasszikus, romantikus virágok jutnak eszembe – mindig fehér vagy más, halvány színben természetesen. A leggyakrabban alkalmazott vintage esküvői virágok a hortenzia, szellőrózsa, pünkösdi rózsa, rózsa, lisianthus, tulipán.
Jellemzők és különbségek
A fentebb szó volt a két stílusról, mely néhányak számára azonosat vagy hasonlót jelent a vintage-zsal: provence-i és rusztikus. Mindegyik régies, azonban van néhány alapvető különbség. A provence-i és a rusztikus egyszerű, visszafogott, nem túldíszített. A vintage esküvői igenis díszes, sok virág, sok csipke és rengeteg díszes kiegészítő jellemzi. A provence-i kötelezően levendulás (sok fehérrel), a rusztikusra inkább a barnás árnyalatok jellemzőek – és persze bátran lehet élénk – pirosas, sárgás – színeket is használni, míg a vintage inkább fehér és pasztell.
Megérkezett az ősz, és lassacskán ezerféle színbe borul a természet. A nyári esküvői szezonnak vége, de az ősz is rengeteg lehetőséget rejt magában, ezért sok pár választja a nagy nap időpontjául ezt az évszakot. Varázslatos színei tündérmesébe illővé teszik az esküvőket is. Íme egy kis inspiráció az ősszel egybekelőknek és kedvcsináló azoknak, akik még nem tudják, mikor mondják ki a boldogító igent.
Az őszi esküvő remek ötlet, hiszen ilyenkor a legszebbek a természet színei. Akár a szabadban, akár beltéren kerül sor a ceremóniára, érdemes az évszakhoz illő dekorációt választani. Az őszi faleveleket elnézegetve gazdag színskálából választhatunk: a természetességet sugalló barnától kezdve, az élettel teli narancssárgán át, a ragyogó aranyig. A vibráló színek és a természetes elemek számos csodás lehetőséget nyújtanak, melyeket ki kell használni mielőtt beköszönt a fagyos, szürke tél.
Az őszi dekoráció elengedhetetlen részei a természet motívumai, levelek és termések. Az apró részletek mint a levélmintával díszített ültetőkártyák vagy a kivájt almákban felszolgált forralt bor biztosan elnyeri majd a vendégek tetszését.
Azért, mert hullanak a levelek, még nem kell lemondani a gyönyörű virágokról. Az élénk sárga, narancssárga, illetve vörös mind lélegzetelállítóan mutat a fehér menyasszonyi ruha mellett.
Az esküvői torta díszítésénél is bátran használhatjuk az őszies stílust. Földszíneket alkalmazva a torta igazán ízléses lesz. Egy kis kreativitással pedig káprázatos, egyedi torta alkotható, amelyre mindenki emlékezni fog.
Ha ennyi érv még nem volna elég, ne feledje, hogy a következő évi esküvői ruha kollekciók mindig ősszel érkeznek meg a menyasszonyi ruha szalonokba. A 2014-es esküvői ruha kollekciók rendkívül előremutatóak, ezzel is különlegességet és trendet csempészve még az idei évi esküvőjébe!
B. K.