Zenék, amik meghatározták az évemet
Úgy gondoltam, összegyűjtöm azokat a zenéket, amiket nem tudtam letenni idén. Volt egy pár, de az alkalomhoz illően 16 darabra szűkítettem le a listát. Nem, nem 2016-os zenék ezek, ez egy abszolút szubjektív lista kis sztorikkal tarkítva. A dalcímek linkek, katt, ha esetleg!
Ez a dal egy válogatáskazetta első számaként simán megállná a helyét. A Moose Blood a gnóm tinik gitárzenés, emós életérzését hozza elő bennem, ami a szívem csücske mostanában, a Gum például a pattanásos szeretetigény iskolapéldája szerintem, imádom. Általában ezzel a dallal kezdem a munkát reggelente a kiadóban. Egy (esetenként zajosabb) egyterű irodában csücsülök, kell egy kis magány, na.
Ezt a dalt stílusosan akkor szerettem meg, amikor egy random estét csaptunk a barátszabású kollégáimmal, és éppen hazafele vergődtem Pomázra. Tudjátok, vannak az ilyen maguk elé mosolygós utasok, akiket este 11 felé már azért kerülnek az emberek, hátha csak szimplán hülyék szegények. Na, én is ilyen vagyok, amikor hardcore módban hévezek ezzel a zenével a fülemben.
3. Pianos Become The Teeth: Repine
A tavalyi nehéz év volt, meghalt mindkét nagypapám, a szüleim romokban voltak. Nem tudom, nem akarom elképzelni, milyen lehet szülők nélkül az élet. Viszont irigy vagyok a testvéreimre. Mindketten házasok, egyik részről három gyerek: ezek olyan életesemények, amiket a hagyomány fontosnak és értékesnek, ünneplésre méltónak tekint. A nagyszüleim jelen lehettek az életükben. Szerettem volna, ha engem is látnak értelmes felnőttként. Most minden rendben, és rég volt ilyen. Elmondanám nekik. Erre emlékeztet ez a dal, ja, a klip pedig szerintem gyönyörű.
4. Gryffin, Josef Salvat: Heading Home
Volt idén pár hónap, amikor azt sem tudtam, merre vagyok arccal előre. Volt egy munkám, amiben nem találtam annyira magamra, emellett nagyon sok időt beleöltem, többet, mint amennyit megért volna. Ezt Ferivel nagyon megszenvedtük, de megoldottuk, túléltük a dolgot, így már nem a gyomorgörcsök jutnak eszembe erről az időszakról, hanem az, hogy mennyire jó dolgokhoz vezetett: egy olyan helyre kerültem, amit imádok, és ő is mellettem van. A dal akusztikus verziója meg fagyiszív.
A zenekar tagjait még mindig az anyukáik öltöztetik, ez biztos, nem fogadok el semmilyen tagadójellegű kommentet. Mindenesetre hihetetlen aranyos zenét játszanak, ezen például nem lehet nem mosolyogni. És persze ebből a klipből azt is megtudtam, hogy milyen fájdalmakkal járhat elveszíteni egy aranyhalat kosárra dobálgatás közben. Viszonylag gyakran kapom magam azon, hogy énekelgetem ezt a dalt hazafelé. Büszkén vállalom.
6. Paul Kalkbrenner: Feed Your Head
A Florian-trilógia harmadik darabja. Imádom, ahogy felépül ez a dal, minden kis szólamát zabálom. Képletesen a trilógia szerintem arról szól, hogy van egy fiú, aki tud valamit, ami szerinte másokon is segíthetne. Próbálja átadni ezt a dolgot idegeneknek, bárkinek, de mindenhol csak elutasítás fogadja (ez a klipben a zenében testesül meg, az emberek fejére teszi a fejhallgatót, ilyesmi). A srácot ez a fajta reakció pedig kikészíti, bajba is kerül. Ebben a videóban azok az emberek jelennek meg, akik addig visszautasították. Már ha tényleg ott vannak, ugye.
7. Kispál és a Borz: Barlangba dobolok
...vörös a szemem, kinézek közbe a nap lement-e. Az idei nyár egyik nagy visszatérője nálam ez a dal, pedig csak az Uzipov - egyébként zseniális - feldolgozásában találkoztam vele újra. Instant öröm, általában tyúktoporgást és dohányzást idéz elő nálam. Plusz azt az emléket, hogy az orfűi Kispál búcsú-búcsú-búcsú gigakoncert alatt mi jellemzően éppen valamilyen pécsi forgatagban söröztünk.
Nagyon tudom szeretni azokat a zenészeket, akik Lusta Dick-szindrómában szenvednek és egyszemélyes zenekarként tolják az ipart. Ez a zene mocorog, egy kicsit kifordul magából és ez tök jó. Mindig megnyugtató tudni, hogy léteznek a szó pozitív értelmében elvetemült emberek, akik ilyen formába tudják önteni az érzelmeiket.
9. Sub Focus, Kele: Turn It Around
Imádom a Bloc Party zenéjét, Kele hangja meg annyira különleges, hogy ezer közül megismerném. Szerintem azok, akik szeretik ezt a dalt kb. mind azon akadnak ki a legjobban, hogy éppen akkor van vége, amikor beindulna. Kitartóan és kíméletlenül szeretem ezt a számot. Télen fűt, nyáron hűt. Egy szimfonikus feldolgozást meghallgatnék belőle.
10. Hiperkarma: Hiperkarma
Orfű, 2016: Noémi sok-sok évnyi rajongás után végre eljutott Hiperkarmára. Feri éppen a bányászvagina kinézetű színpadnál volt, szóval bevetettem magam a tömegbe egyedül. Jobb is volt így, annyi mindent felidéztek bennem a dalok, ezt jobb volt így átélni. Volt egy pár, akik konkrétan a hátamon szexeltek, fú, nagyon idegesítettek. Viszont a Hiperkarma alatt tök jó volt látni, átélni azt, ahogy az a rengeteg ember leguggol, felugrik és adja az energiát Robinak. Azt hiszem, ő is sírt. Igazából mindenki sírt.
11. Underworld: Born Slippy
Ez a dal tipikusan egy másnapos zene, és én nagyon régen voltam másnapos úgy igazán. De nem is ez a lényeg, nyilván itt a Trainspotting szempontjából fontos nekem ez a dal, és a mondanivalójából, amit a filmben jelképez. Azért azt nem tudom tagadni, hogy erős csápokkal nyúl utánam ez a zene. Bármilyen semmirekellő kis lázadó voltam, sosem éltem olyan életet, amiről a Trainspotting mesél, mégis egy kis röhögő homokszemnek érzem magam a gépezetben, amikor ezt hallgatom.
12. Brand New: Soco Amaretto Lime
Bécs, 2015: meghallgattuk a világ legszemetebb nevű zenekarát (viszonylag nehéz érdemben rákeresni a zenekaros cuccokra a “brand new” kifejezéssel, na). A Brand New zenéjét Feri szerettette meg velem, ez a dal pedig azóta is a toplistámon van. Múlik az idő, változunk, más dolgok lesznek fontosak, és ez tök jól van így - valami ilyesmit mondott Jesse Lacey is, mielőtt eljátszotta volna.
Akkortájt hallgattam rongyosra ezt a dalt, amikor a fent említett munkahelyen vergődtem, olyannyira, hogy a kollégám már ki akart tenni az ablakon. Nem nagyon volt alkalmunk abban a pár hónapban lazítani, de amikor felmondtam, elmentünk Orfűre. Egyedül utaztam. Volt egy kis ugrálás a vonaton azért erre a zenére.
14. Manchester Orchestra, Frightened Rabbit: Architect
Én nem vagyok egy szelíd ember, akaratos és káromkodós nő vagyok inkább, aki illetlen dolgokon nevet és annál illetlenebb dolgokat mond, de ha ezt a dalt hallom, akkor minden ilyen érzés elszáll belőlem, és csak úgy jó. Van pár hozzám hasonló ember a környezetemben, ez emlékeztet arra, hogy milyen kibírhatatlan görcs tudok lenni, és inkább kussolok, miközben ez megy.
15. Metric: Dreams So Real
Minden nőnek van egy power bula zenéje, aki azt mondja, hogy nincs neki, az hazudik és ne barátkozz inkább vele! Nekem a Metric összes az, közülük is ez a dal a legebb, ha hallgatom, istencsászárkirálynőnek érzem magam, persze tök rövid a dal, tehát jobban teszi mindenki, ha loopolja inkább!
16. Bloc Party: Blue Light
Csak nem bírtam ki. Szóval ez a dal viszonylag régóta az életem része, rengetegszer aludtam el rá, még akkor, amikor discmanről toltam az ipart, nyilván sejted tehát, hogy ez nem ma volt. Valamikor egy tweetben azt írtam, hogy ha az életem egy film lenne, ez a dal biztos szerepelne benne. Hát ennyire.
