[cselenyiflora]

Az idei nyár nekem most itt kezdődött:) nagyon boldog vagyok, hogy megnézhettük ezt a darabot, és bár tudom, hogy a hivatalos értelmezés szerint az Utas és Holdvilág a felnőttéválásról szól, ez én egymondatos összefoglalóm akkor is a "az ember menekülne a sorsa elől, de nem tud"; "az élet célja, a küzdés maga" (igen, ezt kölcsönöztem természetesen); és a "na jól van fiam, ne szenvedj itt nekem tovább, indulás haza" marad.

[cselenyiflora]

Deep down we are cats, that's it.

Dublinban az emberrel könnyen előfordulhat, hogy ahogy halad előre az új évben, március végével még mindig nem látott úgy összesen mondjuk átlagosan napi 15 percnél tovább tartó napsütést... Na olyankor történnek ilyenek esténként.

F:ki lehet dobni azt a dobozt?

D: nem mert még bele akarok menni, mint egy macska

[cselenyiflora]

Mindenkinek megvan a maga keresztje - Dominak például az, hogy soha senki nem fogja a nevét megtanulni :(

[cselenyiflora]

Molokini Snorkeling & Keawakapu Beach

Az utolsó napot nyomjuk meg jeligére egy jó kis háromnegyed hatos kelest terveztem magunknak. A snorkeles túra várt ránk és a reggel már éreztem hogy jó nap lesz tökéletes felhő mentes idővel. Az elsodrodó utasok (nem lett baja senkinek csak elvitte őket kicsit a sodrás és nem bírtak maguktól visszajönni) és a DJ-szeru kapitány rossz viccei emlékezetessé tették ezt is, azon túl, hogy a korall is nagyon szép volt a kráter maradvány környékén, ahová kihajoztunk. Sok kép készült a víz alatti világról is, bár nem vagyunk nagy fotó tehetségek Annával, ezeket majd valahogy leszedem a memória kartyáról és mellékelek párat. 😁

Hogy szép keretes szerkezettel zárjam ezeket a Maui csodanapokat, visszamentünk az első napi tengerpartra - ami amúgy az egyik legszebb, és legjobb snorkeling és boogie board szempontból is! Még egy utolsó két teknőskével is megajándékozott minket az óceán, így azt kell hogy mondjam, szebb utolsó napom nem is lehetett volna.

[cselenyiflora]

Hokipa Beach & Haleakalā Summit

Másnap (vasárnap) pihenésképpen és mivel strandból sosem elég, és mivel már messziről szemeztünk ezzel a gyönyörű partszakasszal, visszajöttünk a Hokipa beach-hez, amiről az is kiderült, hogy a teknősök kedvenc napozóhelye: vagy tízet találtunk egy helyen és bár nagyon igyekeztek kőnek tettetni magukat, azért sikerült egy jó képet is lőni róluk:

Meg sikerült Paiaban ismét vásárolgatni ezt azt, bár most inkább másoknak mint magamnak, miután eltöltöttük a nap első felét az úszkálással és teknős / szörfös nézegetéssel:

Na és akkor eljött a nap fénypontja: bár sokszor elbizonytalanodott mindkettőnk útközben a szürke felhők és zuhogó esőben vezetés miatt, végül a felhők fölé érve igazi csodában lehetett részünk. Erről elég talán annyit mondani, hogy Annaval felváltva ismetelgettuk: egy vulkánon nezzüka naplementét a felhők fölött!

Elmondhatatlanul szép volt. Csináltam egy time lapse-et, bár közel nem adja vissza a valóságot, azért segít elképzelni.

[cselenyiflora]

Seven Sacred Pools and Pipiwali trail - Road to Hana #2

Miután a pénteket is úgy fejeztük be, hogy azt gondoltam magamban, minden nap egyre csak felülmúlja az előzőt, alig vártam, hogy visszatérjunk a dzsungeles Road to Hanara ismét. Itt a seven sacred pools és piliwali trail nevű vízeséses dzsungeles túrát néztem ki magunknak és persze az sem volt utolsó szempont, hogy volt egy kis Hawaii szotanulos játék, amit két napja megbántam hogy nem vettem meg... (Csak viccelek, természetesen nem azért mentünk vissza.) Szóval ez megint gyönyörű volt, az odavezető út pedig igencsak kalandos, igaz, Anna? (á biztos nem olyan para a másik irányból az a rész, figyi Anna szerintem menjünk sima lesz, a könyv azt írja csak 10km kb az a rész, ami kavicsosabb, de egyáltalán nem járhatatlan, csak rossz a renoméja). Ismét fürödtünk random vízesésben, és bár cserben hagyott minket Anna teknős totemállata egy pillanatra, nem bántuk meg (és a teknősös bokalánc is meglett végül).

Visszafelé "three things you learnt from" játékkal múlattuk az időt, és mivel szombat esti lázban égtünk, azt is elhatároztuk, hogy felfedezzük a környékbeli éjszakai életet. Akkor még nem is sejtettük, ez mekkora kaland lesz: a tény, hogy valakinek eszébe jut ilyesmi, hogy sétálva induljon el egy közeli bárba, igen ritka errefelé, az biztos, hogy ezt megtanultuk. Az eredetileg kinézett helyen egy privát buliba ütközünk, és mivel nem akartunk zavarni, ezért végül Esters Fair choice című helyen kötöttünk ki, itt ihattam meg az arieles koktélomat meg végre megpihenve e nehéz nap után. 😁

[cselenyiflora]

Lahaina, Nakalele Blowhole & Kaanapali beach

Ha csütörtökön azt hittük, láttunk már minden szép beachet, a péntek bebizonyította, hogy ez nem annyira lehetséges Mauin, mert tényleg az az érzése az embernek hogy minden sarkon van egy. Szinte már telítődik az ember a sok szépségtől földön-vízen:

Szóval már a strandolás nagyon jól sikerült a Kaanapali beach parton (a disznó Anna ahogy bement snorkelezni, látott is teknőst! Jó, én meg rengeteg színes halat), de a pénteket nem ezért vártuk mindketten nagyon, hanem azért mert erre a napra sikerült last minute "Luau" jegyet foglalni. Ez az a bizonyos Hula táncos est, amirol mindenkinek van elképzelése a fejében, de nem csak a táncról szól ez, hanem arról is, hogy hogyan zajlott a régi, tradicionális Hawaii élet: a luaun tulajdonképpen együtt ünnepel a kiterjesztett család ("ohana") és elfogyasztanak egy királyi lakomát, aminek elmaradhatatlan kelléke a "kalua pig" (több órán keresztül nyárson sütött tépett malachús).

Valahol persze tipikus amerikai szórakoztató ipar ez is, az tuti, hogy a történet mondáshoz nagyon értenek kedves nyugati barátaink. Szerencsére a master of ceremonynak volt humorérzéke is: megkérdezte a tömeget, hogy ki az, aki már egynél többször volt itt, majd mondta, hogy van rájuk egy külön Hawaii kifejezés: "rich".

Persze a luau előtt a csodálatosan dinamikusra megtervezett utitervnek köszönhetően (szívesen, Anna!) sikerült megnézni még egy természeti csodát, a Nakalele Blowhole-t és a Lahaina whalers villageban megvasarolhattam egy TÖKÉLETES nyári ruhacskat is magamnak, egy szép inget meg Dominak. Ja és persze az útvonal maga is egy csoda volt, végigvezettunk a sziget nyugati részén, sziklás tengerpartokon, hogy aranyos kis sofőröm kanyarodási képessége még tovább fejlődhessen.

[cselenyiflora]

Big Beach & South Maui

A dzsungel túrás nap után egy pihentető beach day volt a tervünk, így hát dél Mauit jelöltem ki úticélul csinos kis sofőrömnek. Mint kiderült, a big beach nem csak az egyik legnagyobb, hanem a legveszélyesebb tengerpart is: amikor odaértünk, épp serényen figyelmeztetett mindenkit a beach guard hogy ha a hullám odacsap a hátadra - fejedre, mert bemész, bár nem szabad, akkor akár meg is halhatsz. Ezt szem előtt tartva mi is csak tisztes távolból figyeltük, hogy mire képes a természet:

Aztán megtapasztaltuk azt is, hogy milyen egy trópusi nyári eső: nekem kicsit az írországi "spriccelő fiúkra" (így hívjuk Domival amikor épp hogy csak annyira esik hogy az arcunkba jöjjön) hasonlít, csak jó hogy itt közben harminc fok van, így a többségnek az tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy elkezd esni, csak talán az, hogy a sok felhőtől eltűnt a szigetmaradvány a szeme elől, ami eddig ott volt.

Az eső miatt így kicsit arrébb mentünk, a napsütés irányába, a Polo Beachre - a nap további részét itt töltöttük boogie boardot gyakorolva, ami közben azt is megtanultam, hogy érdemes a furdobugyit NAGYON szorosra húzni, különben esetleg engem hátrahagyva elsodrodhat a távolba...

Vacsizni pedig Paiaba mentünk, ami egy cuki kis városka, ahol majdnem mindent meg akarok venni a boltokban. ;)

[cselenyiflora]

Road to Hana #1

Az utolsó "pihenő" keddi nap és trópusi ültetvényünk megtekintése után másnap elkezdtük a top látnivalók listáján szereplő Road to Hana bejárását is. Szerintem nem tartottunk még a felénél ennek a dzsungelben áthaladó, elképesztően kanyargós útvonalnak amikor már úgy éreztük, hogy ide még visszatérünk - meg is tettük két nap múlva, a túloldalról közelítve. Anna sofőr sikerrel vette a legkisebb útszűkület akadályát is, a látvány pedig annyira gyönyörű, hogy nehéz is szavakkal átadni, az ember nem is tudja, merre nézzen, hiszen jobbra ott egy vízesés, balra meg már megint egy gyönyörű óceáni partszakasz... Ittunk kokuszdióból kókusz vizet, ettünk kókuszt, fürödtünk vízesésben, túráztunk a dzsungelben, láttunk avokádó fát és egyéb trópusi növényeket, találtunk egy titkos vörös homokos tengerpartot, láttunk sok helyi telepet meg gyümölcsárust, egyszóval azt hiszem, kimaxoltuk a napot.

[cselenyiflora]

Wailuku Heights Cross & Kanaha Beach Park

Tegnap megismerkedtünk kicsit a közvetlen környezetünkkel is. Ez alatt azt értem, hogy minden, amit láttunk, az a ház 15 perces körzetében volt (autóval). Aki itt lakik, annak biztos természetes, nekem viszont szinte hihetetlen dolog, hogy ilyen közelségben ennyire szép természeti dolgok vannak!

Annával megállapítottuk, hogy a lakópark tisztára olyan, mintha mondjuk a Született Feleségekben setalgatnank - mondjuk lakókkal nem találkoztunk, de ebben lehet hogy közre játszott, hogy mások nem gyakran mennek az utcára délben. 🤣 (Anya, nem volt rajtam kalap, de nem kaptam napszurast, ne aggódj!) Fantasztikus trópusi növények mindenütt, gyönyörű hegy mögöttünk, de beszéljenek a képek:

Bár nem vagyok egy fotós tehetség, de szerintem azért átjön 😃 Keila (Anna unokatestvére) azt mondta, hogy azért is vannak ennyire rendben a kertek, mert büntetést kell fizetnie annak, aki nem csinálja meg szépen.

Délután egy mini kirándulást tettünk a Waikuku Heights Crossra és a Kanaha Beach Parkba. Jó meredek volt, a tetején csuda szép kilátással, a Google lens szerint tele eredetileg Mauritiusban, Spanyolországban meg egyéb helyeken őshonos növényekkel. Közben beszélgettünk Keilaval és Michael-el (apukája) az őshonos hawaiiakrol és hogy miket tanulnak a suliban itt erről. (Peldaul hogy elvileg járhat mindenkinek föld kompenzációként, aki bizonyítottan rendelkezik Hawaii felmenőkkel, a gyakorlatban viszont nem feltétlenül tudják kielégíteni ezeket az igényeket, elérhető szabad föld híján.)

Az esti naplemente nézés kicsit befelhősödött az óceán partján, de cserébe bámulhattuk a kite surfösöket (illetve van egy sport ami nem ez, de sajna nem tudjuk mi, ha valaki tudja, mi az amivel a videó végén szenved az ember, szóljon):

PS.: Szedtem korallokat Botinak és Levinek már most, biztos ami biztos, remélem tetszik majd nekik 😁

[cselenyiflora]

El sem hiszem, hogy Mauin (az egyik Hawaii sziget, ha mint én te sem tudod első hallásra beazonosítani, hogy az hol lehet) vagyunk éppen Annával. (Ismét köszi Anna a meghívást, hidd el, nem bánod meg 😃) Bár eddig kötöttem az ebet a karóhoz, és mindenkinek azt állítottam, a jetlag csak a gyengék kifogása, az este 8órás (na jó, ha a Grace klinika nezést is beleszámítom, akkor lehet hogy van fél 10is) és reggel 5.30-as kelés után kezdem azt gondolni, hogy mégis csak létezik a dolog.

Na de nem ez a lényeg, hanem hogy az álmatlan forgolodas közben eszembe jutott, hogy van ez a blogom, és hogy irogattam itt az utazasainkrol néha. Visszaolvastam ezeket most és egész vicces (bár nyilván saját magán biztos jókat nevet az ember akkor is, ha nem az valójában 🤣)

Szóval megosztom az eddigi élményeinket:

1) két boldog (és kissé gyűrött) lány érkezése a Kahului reptérre.

Bevallom, a gépen az egyik kábulatból a másikba esve (ne aludj el, most már bírd ki!) többször is eszembe jutott, hogy remélem, lesz majd olyan hely, ahol kapunk a nyakunkba ilyen tradicionális virágkoszorut (helyi néven: "Lei"), és íme! Az extra cuki fogadtatás anna anyukája Hawaii kiadásától érkezve nem maradt el. 🥰

2) ismerkedeseink a ház valódi uraival, Oliver és Stampie cicákkal.

Itt sincs másképp, mint máshol: az élet körülöttük forog. (Stampie egyébként 11kg körül egy nyugodtabb, komótosabb, "foodie" macskatipust képvisel, Oliver pedig az a szökősebb és virág megevősebb fajta, amelyet oly jól ismerek én is.)

3) ismerkedeseink a gyönyörű tengerparttal és a trópusi napsütéssel.

Tanulság: ha úgy érzed, a nap nem is süt és milyen kellemes ez a trópusi szellő ami egész nap fújdogál, ne higgy magadnak, és mindenhol egyenletesen kend el a naptejet! ⛱️☀️

[cselenyiflora]

Asszem visszatért az életünk a Covid utáni normális kerékvágásba. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint hogy Domival újra spontán estét szerveztünk, mert újra vannak dolgok a városban. És ez annyira, de annyira jó döntésnek és olyan fantasztikus élménynek bizonyult, hogy sok - sok inaktív hónap után eszembe jutott még a Tumblr poszt írás gondolata is 👌

Ajánlom tehát mindenkinek a figyelmébe a fenti videót (a brazil koreográfus nevét kérlek a linkre kattintva olvassátok el és jegyezzetek meg, ha már nekem nem sikerült). Domival ezt a darabot a Dublin Dance Festivalon sikerül megneznünk május 20-án (kb), és nagyon tetszett mindkettőnknek. Váratlan művészeti kreativitás, egy óra lebilincselő előadás - annyira bejött Dominak is, hogy az utána következő vacsorán még arról is sikerült meggyőzni, hogy folytassuk az estét a Yamamuri Tenguban!

[cselenyiflora]

Lehetne vajon ennél jobb?

Már harmadszorra ettem főtt kukoricát, mióta itthon vagyunk. Ma négykor befejeztem a munkám, és elmentem utána strandolni a kisfiúkkal. Márk (tündér fiú) kölcsön adja a lakását egy hétre nekünk Domival. Anyával sokat beszélgettünk. Voltunk bicoturan a párokkal, megyünk Fonyódra a lányokkal. Megyünk mindjárt evezni Petivel és Csível, meg Andrisékkal. Szalonnát sütünk. Voltunk illegál (nem tudom, ez igaz-e) rage partyn a reggelizőasztal brigáddal és megyünk az Őrségbe (nem is voltam még arrafelé). A szinkronos lányokkal reuniont tartottunk, immár 3(!) szinkronbébi társaságában. Newton Faulkner szépen énekel a fülembe.

Talán csak egy kicsivel nagyobb produktivitás a munka közben jönne jól (de valahol meg nem is érdekel).

Szóval Covid19 ide vagy oda, 2020 nyár engem megvettél, a tiéd vagyok!

[cselenyiflora]

Lehet, hogy titokban mégis esküvőről álmodozik ez a lány?

[cselenyiflora]

DIY

Elmesélem, hogy eddig hogy alakul a hétvégenk.

A kihívás: hogyan hasznosítsuk a régi ágyból megmaradt, szuper jó faanyagot, anélkül, hogy bármit be kéne verni a falba (dublini albérletek egyik különleges jellemzője, hogy a tulajdonosok általában nem szeretik, ha a lakásuk falát ilyen módon a feltétlenül szükségesnél jobban károsítják).

Ötlet: Flóra nem szereti a fűszerek jelenlegi rumlis elrendezését, legyen belőle kis fűszertartó polc!

Megvalósítás: Domi a fűrész segítségével az àgy szélső tartódeszkáját megfelelő hosszúságú darabokra vágja. Flóra+Domi felragasztja a deszka szélére a "Command" márkájú - egyébként normális körülmények között képkeretek rögzítésére kifejlesztett - , használat után könnyedén eltávolítható, speciális ragasztós tépőzárakat. Az utasításokat követve, egy órás, a tapadás véglegesítését segítő várakozás után eljön a pillanat, Domi és Flóra rögzítik a falon az immáron polcként funkcionáló keresztléc darabot.

Eredmény: bár a polc kissé lefelé lejt, a megoldás úgy tűnik működik, így a két DIY bajnok örömmel csap egymás kezébe és pakolja a polcra a fűszerek első csoportját. Ezután Flóra boldogan kezd a projekt közben kialakult konyhai rendetlenség felszámolásába, amelynek 10 perc múlva robbanó hangra hasonlító zörej vet véget... A polc lezuhan.

Károk: nincsenek - szerencsére a fűszertartó üveg jó minőségű, és egy fél méteres zuhanás meg se kottyan neki.

Iteráció 1: a lepottyant üvegek felszedése után Dominak eszébe jut, hogy korábban vásárolt egy ragasztó pisztolyt, hogy azzal egy forgó fűszertartót készítsen. (Ez a DIY projekt azóta is a "megvalósításra vár" státuszban van, de az élet szerencsés alakulása úgy hozta, most új lehetőséget kapott az eszköz!) A ragasztópisztoly segítségével Domi extra réteg tapadófelületet biztosít az első próbálkozást követően a polcról leváló tépőzárak alá. A polcot ezt követően az eredeti elképzelés szerint felhelyezi a falra, Flóra pedig - immáron kevesebb lelkesedéssel, kissé reményét vesztve, hogy végre megszűnik a konyhai fűszerek között uralkodó káosz - ismét felpakolja a fűszereket.

Eredmény: a polc most egyenesebbnek, peckesebbnek tűnik... De sajnos valójában nem az. A most már fájóan ismerős robaj ismét nem várat magára sokáig.

Iteráció 2: miközben Flóra már szinte feladja kudarcba fulladni látszó ötletének megvalósítását, és DIY aktivitást nélkülöző, faanyag kidobását feltételező alternativákon töri a fejét, Domi megállapítja, hogy ékekre van szükség a projekt sikeres kivitelezéséhez. Éknek kerít egy imbuszkulcsot, egy csavarhúzó segítségével megfelelő lyukat váj a polcba, majd ismét rögzíti azt a falon.

Eredmény: az ék minden további nélkül lepattan a támasztékul szolgáló csempe pereméről az imbuszkulcs és a polc között bezárt szög nem megfelelősége miatt. Tanulva azonban az eddig események alakulásából, a robaj ezúttal elmarad, hiszen a polcot előrelátóan üresen hagyta a kivitelező.

Iteráció 3: Domi megállapítja, hogy bár az első próbálkozás nem vezetett eredményre, az ékek használata ettől függetlenül a siker záloga. Új megoldások után kutatva egyszer csak az ekkor már a hálószobában tevékenykedő Flórától arról érdeklődik, hogy van-e otthon fogpiszkáló. Flóra biztosítja róla, hogy az evőeszközök között a fiókban bizony akad egy pár. Emellett, támogatásáról is biztosítva egyetlen szerelmét, arra kéri Domit, hogy jelezze, amennyiben további segítségre van szüksége tőle. Domi néhány perc múlva kiszól: segíteni kellene a polcot tartani, amíg a három frissen faragott éket a helyére rögzíti. Flóra azonnal a konyhába siet. A polc alátámasztásához használt fogpiszkálókat Domi még gyorsan, mérnöki pontossággal, egy olló segítségével a megfelelő méretűvé teszi, és beigazítja, majd jelzi, hogy ezzel készen is vagyunk. A fűszerek is gyorsan a helyükre kerülnek, mivel Domi ezúttal magabiztosan néz a kreálmányra: a polc ezúttal vízszintes pozícióban, a konyhapultra merőleges szögben áll!

Eredmény: fűszertartónk immáron 1.5 órája folyamatosan funkcionál, zavaró robbanó zörejeknek híre - hamva sincs, a fűszerek katonás rendben sorakoznak a polc tetején.

Tanulság: az erőhatásokról megszerzett egyetemi / középiskolai ismereteket még egy elméleti fizikus is tudja a gyakorlatban hasznosítani - csak néhány régi fadarab és fogpiszkáló kell.

[cselenyiflora]

Amikor reggel sietve távozol, nehogy elkéss a meetingről - majd a metrón rádöbbensz, hogy amúgy egy órával előbb vagy, mint gondoltad...

[cselenyiflora]

Jetlaggel küzdve - Szingapúr / Bali élmények #1

Nem tudom, hogy jatleg-e, lehet, hogy csak inkább a tény, hogy egy nap utazás van mögöttünk, ilyenkor miért ne lehetne rohadt fáradt az ember, nem is értem, miért kell ennek külön nevét adni.

Na de mindenesetre rámjött nagyon az álmosság, de még meg kell várni a mosógépet - Balirol hazatérve az összes ruhának eszméletlen, brutál durva szaga volt, olyan majdnem, mint amikor Afrikából tértem haza. Domi már itt szuszog mellettem, én még azon gondolkozom, hogyan vészeljem át még ezt a kis időt.

Rendben, hát akkor dolgozzuk fel ezt a nyaralást, mik is voltak a legjobb pillanatai? Nagy levegő beszív, szem becsuk, aztán jöjjön:

A cuki finn-ausztrál néni a Helsinki-Szingapur járaton: tök sok jótanàcsot adott és igazi vérporofinak tűnt az utazás terén is - a 11.5 órás út alatt mindössze egyszer mozdult meg kb, Domival picit aggódtunk is érte.

A rooftop Chinatown felett és a rooftop egész Szingapúr felett: felejthetetlen érzés, látvány, finom (és persze rendkívül drága) koktélok.

A mekizés éjjel utolsó nap - az extra kérhető csemegekukorica megerősítette a város iránt addig is egyre csak növekvő rokonszenvemet.

A supertree-s rész és a fények, a modern látvány egyéb kultúrákkal vegyülése. Hogy olyan meleg van, hogy éjjel egykor is csak egyszál semmiben jarkálok, a melltartó elfelejtve két hétre. A sok magunkon és a bénázásainkon való nevetés és agyalágyultkodás az ezer megtett kilométer közben. A boldogság csengőinek random megtalálása.

A nem egyértelmű cable car térkép, ahol több kört is megtéve végül kikötünk ott, ahol amúgy ki is akartunk kötni. A kis aggodalmak a választott streetfood tisztasága miatt. Az utcazenész 2 Bitang mellett, és a 3 különböző énekes metszetében ülni a Haji Lane-en... (Egyik fellépőt sem hallani igazán). Nem enni egész nap, csak vacsit, mert annyira nagy a meleg, és nem bírni eldönteni, hogy vegyünk-e hop on hop offot.

------ szünet ------