Jó ez a blog. Kár, hogy nem nagyon írok bele...

tannertan36
Jules of Nature
Keni

Discoholic 🪩

Kiana Khansmith
No title available
$LAYYYTER
Game of Thrones Daily
NASA
he wasn't even looking at me and he found me
ojovivo
Sweet Seals For You, Always
Peter Solarz
Not today Justin
Misplaced Lens Cap
YOU ARE THE REASON

★

blake kathryn

Product Placement

Origami Around
seen from Brazil
seen from Brazil
seen from United States
seen from Sweden
seen from United States

seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from United Kingdom

seen from Malaysia

seen from United States
seen from Türkiye

seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from Australia
@culkorehseg
Jó ez a blog. Kár, hogy nem nagyon írok bele...
Olyan vagyok,mint egy ezüsthátú gorilla.
Csak nem ezüst a hátam.
Szabó T. Anna verse Betelt a pohár - ez is lehetne a címe.
Ide majd keresek egy rendkívül hatásos szöveget az illúzióról és a valóságról.
Az élet összeveszések és kibékülések folyamatosan ismétlődő láncolataként is leírható.
De most nem írom le.
Mindig optimistán gondolkodom, és igyekszem mindenben felfedezni a jót - abban a kis időben, mikor nem vagyok pesszimista.
Semmi különös, csak hétfő reggel van...
Felemelő pillanatok a liftben
Az utolsó stáció, mielőtt beérek az irodába, ahol dolgozom, a lift. Itt mindenkivel lehet találkozni, vadidegenekkel, akik másik cégnél, másik emeleten dolgoznak. Vagy kollégákkal, akik bár kollégák, de másik emeleten dolgoznak. Vagy akár a nagyfőnökkel.
Kellemetlen pillanatok ezek, sajnos nincs bennük semmi felemelő, kivéve magát a liftet - szóval ez most csak egy hatásvadász cím volt... A kínos csend fogalmának komolyabb megismerésére és tanulmányozására ugyanakkor kiváló lehetőség a közös liftezés. Például a kollégával, aki a másik emeleten dolgozik. De akár az én emeletemen, egy másik irodában. Lassan érünk fel a nulláról a hatodikra, nagyon lassan. Nincs a liftben ablak, csak egymást bámulhatjuk, vagy magunkat, a tükörben. Ezért inkább lefelé nézünk, vagy felfelé (én váltogatni szoktam). A telefon is jó megoldás, azt mindig lehet nézni.
Ilyenkor derül kis igazán, hogy bár egy helyen dolgozunk, ezen kívül tulajdonképpen semmi közünk egymáshoz. Bár végül is, ki a kicsit nem becsüli...
Az egyik kedvenc szórakozásom...
...az embereket figyelni a BKV-n. Főleg a híres emberekre hasonlító embereket. Ma például láttam egy Kunhalmi Ágnest, illetve a kamaszkori alteregóját, a HÉV-en. Az arca, a frizurája is hasonló volt, a mellei pedig szinte kiszakították a blúzát.
Beavisszel és Buttheaddel is találkoztam, mikor lefelé mentem az aluljáróba az Árpád hídnál. Jöttek szemben velem, meg a tömeggel, és pizza volt a kezükben, azt ették. És beszélgettek, egymásnak átkiabálva a tömegen.
- Jó ez pizza, gecc! Mi? - mondta Butthead.
- Jó, baszd meg! - nyammogta válaszul Beavis azon a jellegzetes nyökögő hangján, miközben megcsillant az a valódi beavises gonoszság a szemében. Persze lehet, hogy csak beleképzeltem. (De amúgy nem, ezt udvariasságból írtam, meg hogy legyen egy hatásos lezárás).
Meló után bevásároltam a Sparban.
Vettem kenyeret (most teljes kiőrlésűt, mert egészséges, és legalább a kenyér legyen az), sört (Soproni IPA-t, meg hidegkomlós Drehert, mert ezeknek van íze, és pécsit, mert az szűretlen), energiaitalt (Wattot, mert abban van zöldtea-kivonat, meg guarana, meg még más is, amit nem is tudok mi, de természetes, és élénkít), újhagymát, chipset (Layst, mert az a kedvencem), banánt és tejet (turmixnak), meg rostos leveket.
Rengetegen voltak, előttem egy idős úr állt a sorban, egy bevásárlókocsival, amiben egy kis srác ült. A gyerek nagyon unatkozott, és folyamatosan nyarvogott, hogy “Vegyél nekem csokit!” meg hogy “Vegyél nekem játékot!”, meg satöbbi. Az idős úr rezignáltan tűrte a nyarvogást, néha megjegyezte, hogy “Jó.” vagy hogy “Nem veszek”. A kisgyerek közben elmondta, hogy “Nem alszom nálad.” és időnként a nyarvogásból gügyögésbe váltott, miközben a bevásárlókocsi láncát babrálta - nyilván játszott vele, legalábbis erre következtettem. Ahogy haladt a sor, én a lábammal toltam a púposan megrakott kosaram, miközben az egyik zacskó chipset meg a vécépapírt a kezemben tartottam, és izzadtam. A gyerek aztán elkezdte rázni a fejét és a kocsit, majd’ kiesett. Az öreg rászólt, próbálta azzal megzabolázni, hogy “A biztonsági őr bácsi már figyel téged, viselkedj rendesen” - teljesen hatástalanul. Én egyre idegesebb lettem a gyerektől - szerintem az idősebb úr is, csak ő jól tolerálta. Nyilván az évek, meg a rutin. Aztán észrevette, hogy a gyerek morcsos, és mondta neki, hogy “Letörlöm a csokibajuszodat”. De amikor megpróbálta, a gyerek nevetve elkapta az arcát, és nevetett. Aztán visszafordult: “Hol a csokibajusz?” és amikor az öreg megint megpróbálta letörölni, elkapta a fejét, és gyöngyözve kacagott. Én egyre idegesebb lettem, micsoda egy neveletlen, idegesítő gyerek, gondoltam.
Aztán arra gondoltam, hogy ez csak egy gyerek, tele életörömmel, aki játszana, és mikor végre valaki játszott vele - neki ez volt a “letörlöm a csokibajszodat” -, akkor végre élt. Mikor erre gondoltam, kicsit elszégyelltem magam.
De aztán elmúlt.
Ma sem történt semmi említésre méltó az ég világon.
Reggel a buszon túl sok az utas...
...de a gyárban már kevés a munkaerő. Hová tűnik ez a rengeteg ember? És este honnan jön újra elő?
https://www.youtube.com/watch?v=nzTYQUSr2vw
Nagyon felfordult a világ. Sokkal jobban, mint gondoltam.