„Americans will measure with anything but the metric system…”
Azt kell mondjam nektek, hogy ez nem az amerikaiak, hanem VIII. Henrik és Thomas Jefferson hibája, elsősorban. Úgy döntöttem, hogy kivesézem nektek ezt a témát, hátha valakit érdekelnek a részletek. De vigyázat, nagyon részletes lesz ez a poszt. Csak a bátrak olvassák el.
Egy kis disclaimer: úgy döntöttem, hogy erről a témáról egy több részes poszt sorozatot fogok írni, ami a felvilágosodástól az amerikai városok négyzethálós kialakításáig fogja taglalni a tulajdonjog és a társadalmi hatalom közötti viszonyt. Tagek még mindig nincsenek a blogon és nem is lesznek soha. Aki egyben akarja majd a történetet olvasni, annak azt tudom javasolni, hogy az másolja ki a szöveget és mentse el.
Ez az első rész most csak a terület méréséről fog szólni és ennek a következményeiről.
Ahogy legutóbb írtam a felvilágosodás és a kis jégkorszak kapcsán, a középosztály megszületése szervesen kapcsolódik a tulajdonjog átalakulásához és a merkantilizmus, a korai kapitalizmus és a liberalizmus térnyeréséhez. Ez már önmagában szerintem túl sok kapcsolat, de ezekhez hozzá kell még adnunk az amerikai dimenziót is, hogy megértsük miért ragaszkodnak annyira a kesze-kusza mértékegységekhez. De cseles vagyok, mert ebben a posztban nem lesz szó még az amerikaiakról.
Az egész ott kezdődött, amikor 1538-ban VIII. Henrik elkezdte eladni a katolikus kolostorok területeit. Ez fél millió angol hold volt körülbelül (fontos, hogy ebben a korban nem beszélünk pontos számokról, lsd. következő bekezdések). Most számoljunk a standard 0,4 ha/angol hold átváltással, tehát 200 ezer ha területről van szó, ami 2000 km2, kicsit kisebb, mint Nógrád megye. Ez volt az a lépés, ami megnyitotta az utat Angliában a földtulajdon eddig példátlan kiterjesztése előtt és nem mellesleg a nemesség és a király elszegényedéséhez is vezetett.
Ez volt az a pont, amikor megjelent a földmérésre való igény. Korábban a területek határait ugyan feljegyezték, de a földmérő foglalkozásába nem tartozott bele az, hogy a területet le is mérje. A kérdés az, hogy miért nem mértek pontosan? A válasz pedig egyszerű. Azért, mert minden dolog csak annyit ér, amennyit adnak érte, pontosabban, amire használható. Egy olyan világban, ahol a mobilitás közel nulla volt, az emberek által megtermelt élelmiszer és tárgyak a cserekereskedelem vagy a nemesek által szedett adók része volt kizárólag, sem pénzre, sem általános mértékegységre nem volt szükség. Egy kocka vaj hány tojást ért? Egy tojás hány marék gabonát ér? Egy lokalizált, zárt gazdaságban, ahol nem mellesleg a társadalom szerveződése is lokális volt, a helyi szokásjogon alapult, nem volt szükség mértékegységekre.
A földmérésre a választ Angliában végül Edmund Gunter adta meg az 1600-as években, aki egy láncszemekből álló mérőeszközt tervezett, amit nemes egyszerűséggel chain-nek hívtak. Most jön a neheze, nagyon remélem, hogy át tudom adni a dolog logikáját. Tehát ha azt állítjuk, hogy mindennek az értéke relatív volt ebben az időben, akkor a földet is ilyen szemmel kell néznünk: a földet a legegyszerűbben az ember és az állat munkájával lehetett mérni. Tehát mennyi földem van? Annyi, amennyit 1-2-3 nap alatt meg tudok művelni. Erre az általános mérőszám a következő volt:
1 ember 1 nap 33 x 33 angol láb földet tudott megművelni, aminek a mértékegysége 2 perch volt. 1 perch tehát 16,5 láb hosszú. Hogy ez hány méter? Fogalmunk sincs igazából, mert a perch/rod/pole hossza értelemszerűen a föld minőségétől és termékenységétől is függöt. Egy kötött, agyagos talajt nehezebb volt megművelni, mint a homokosat péládul. Így ez a mértékegység pontosan úgy változott, ahogy az emberek munkaképessége az adott területen. Ez számunkra egyszerűen felfoghatatlan, ugye? De gondoljunk bele: ha a gazdaság lokális volt, ha a közösségek a saját szokásjoguk alapján működtek, akkor az adott közösséghez tartozó egymáshoz hasonló földterületeket egymáshoz hasonló idő alatt művelték meg, tehát innen nézve ez teljesen normális volt.
De hogy ne keseredjünk el, az általánosan elfogadott átváltása az angol lábnak 0,3 m tehát az egy nap alatt megművelhető földterület (33x33 feet) az 9,9x9,9=98,1 m2 volt. Ezt nyilván kézzel, ásóval, kapával, csákánnyal stb. kell érteni.
Aztán volt még az a terület, amit egy ember 4 nap alatt, de egy páros ökörfogat 1 nap alatt tudott megművelni. Ez egész pontosan 1 angol hold volt. Ahogy korábban írtam, ez 0,4 ha volt, 4000 m2.
Itt még nincs vége: milyen láncot is tervezett akkor ez a Gunter nevű fickó? Egy olyan láncot, amin 100 kapocs volt és meg volt jelölve minden 10. kapocs. Ezt a gondolatot most csak itt hagyom egy képpel és itt el is kell, hogy engedjük a 10-es számrendszert. Örökre.
Ha egy ember egy nap 2x2 perch nagyságú területet művel meg és 1 perch az 16,5 láb hosszú, ahhoz viszonyítva egy ilyen lánc összesen 4 perch hosszú volt, ami 66 láb. Ez összesen 22 yard hosszú, ami összesen 20,1 méter. Ezt a láncot a vállukra vetve tudtak menni az emberek földet mérni, de felmerül a kérdés, hogy minek, ha az előbb pont azt állítottam, hogy a terület értéke relatív volt?
Itt csatolok vissza a felvilágosodáshoz: a kiépülő középosztály és a földtulajdont szerző rétegek bővülése azt jelentette, hogy ezek az emberek tudatosan akartak valamit kezdeni a földdel. Ők nem örökölték ezt és nem Isten adta a társadalmi státuszukat, a földtulajdonnal ők a társadalomban elfoglalt helyüket alakították ki és nem a társadalmi pozíció volt meg előbb, amihez járt a földtulajdon. A pénzt, amit a földek megmunkálásából vagy kiadásából termeltek, befektették. A befektetéseikkel pedig tőkét kovácsoltak maguknak. Mellettük pedig a nemességet is elkezdte érdekelni, hogy mekkora földtulajdona van pontosan. Gunter először a legnagyobb földbirtokosokhoz ment el földet mérni és természetesen a gyakorlatban ez nem volt olyan egyszerű, hiszen a területek sosem voltak tökéletesen négyszög alakúak. Gunter és még a korában sokan mások a geometria és a számmisztika megszállottjai voltak. Egy nagy területet több kisebb részben mértek le, négyzetek, téglalapok és háromszögek területének összegéből állapították meg – gyakran elég nagy tévedésekkel a végleges számokat.
És még csak a hosszúságnál tartunk, egy szó sem esett a súlyról, űrmértékről és a metrikus rendszerről, ez a poszt pedig már túl hosszú ahhoz, hogy folytassam. Azzal zárom inkább, hogy visszacsatolok a dolog emberi részéhez:
Ha tudom milyen terület felett van kontrollom és erről készítek egy térképet, az a térkép nem csak egy földrajzi, matematikai, geometriai dokumentum lesz, hanem egy politikai dokumentum is.
Ha tudom mekkora földem van és ez a föld milyen termelékenységű, hány embert tud eltartani, akkor áruba tudom bocsátani, amit megtermel és tudom azt is, hogy ha növelni akarom a termelést, akkor mekkora és milyen földterületre van még szükségem. Tehát megkezdhetem a tőkefelhalmozást és a profit termelését.
Ha elkezdem a természetet megmérni, azzal képessé válok arra, hogy azt birtokoljam. A tulajdonát pedig az ember meg szokta védeni. Itt válik el igazán az, hogy a természet egy érintetlen, örökké megújuló, vad, buja, misztikus tér, ahol mi emberek is csak vendégeskedünk és van az a természet, amit uralmunk alá hajtunk, megművelünk, áruba bocsátunk, kizsákmányolunk és a saját identitásunk is sokban függ attól, hogy a természetnek ezen részéhez hogyan kapcsolódunk. Elválaszthatatlan lett az ember és a természet többféle értelmezése. A tudományos kérdés számomra itt az, hogy a felvilágosodás során és azt követően ez a fajta új tulajdonjogi szemlélet hogyan alakította a társadalmunk és a közösségeink hatalomhoz való viszonyát? Reggelig tudnék erről írni…
John Locke ezt rövidebben írja le a Second Treatise of Civil Governmentben, 1690-ben:
Sec.124. “The great and chief end, therefore, of men's uniting into commonwealths, and putting themselves under government, is the preservation of their property. To which in the state of nature there are many things wanting.”
Én meg majd innen folytatom.
