A tanáraim példája
Bár mostanság hajlamos vagyok dühösnek lenni mindenkire, akit hivatásszerűen egyetemen eszik a fene, ha olyan helyzetbe kerülök, hogy hallgatók teljesítményét értékelnem, magamhoz képest kedves, jóindulatú, szinte védelmező attitűddel fordulok feléjük. Márpedig ez nem a személyiségemből fakad, ha a teljesítmény megítéléséről van szó, hajlamos lennék másokhoz is majdnem olyan kegyetlen lenni, mint amilyen saját magamhoz vagyok. Ha a hallgatókra vigyázni próbálok, a tanáraim példáját követem, igyekszem olyan lenni, amilyenek ők voltak velem (amikor még nem voltam doktorandusz). Szóval összességében... Azt hiszem, ha mérlegre tenném, mennyi jót és mennyi rosszat kaptam az egyetemi oktatóktól, a „jó” serpenyőben lenne a nagyobb súly, függetlenül attól, hogy most nem ez van a látóteremben.