Tudod, mi a jó az együttalvásban?
Nem az összebújás, a csókok, még csak nem is az illata, ami ott van a párnán, a takarón és rajtad,
hanem amikor reggel felébredsz és ő ott szuszog melletted,
te pedig csak nézed és arra gondolsz, hogy mennyire szereted.
Mindig késztetést érzek arra, hogy megsimogassam a fejed, beletúrjak a hajadba,
Nehezen állom meg, hogy ne nyomjak csókot az arcodra.
Néha nem is sikerül.
Olyankor kinyitod a szemed, rám mosolyogsz, aztán visszaalszol, de előtte még hozzám bújsz,
Olyankor félig rád fekszem és várom, hogy magadhoz húzz,
hogy átölelj és, hogy érezzem a tested melegét.
Érted bármit megtennék.
Éjjelente, mikor magunk vagyunk, csupa rosszat teszünk,
A rossz relatív. Van, akinek az, de nem nekünk.
Ölelések, csókok, szeretkezések, minden, mit lehet,
Két csók között elsuttogott szeretlek,
Két test, de mégis egy lélek.
És mégis, az együttalvásban a reggelt várom a legjobban,
Amikor hallom, ahogy szuszogsz, néha csendesen horkolsz, a szívem a szokottnál is ütemtelenebbül dobban.
Néha túl gyors, máskor meg nem ver eleget,
Van, hogy felizgatod, van, hogy nyugtatod a lelkemet,
de én így szeretlek.
Tudom, hogy sokszor nehéz velem,
de örülök, hogy vagy.
Bármit megteszek, csak kérlek, el ne hagyj!
Veled kevésbé érzem magam elveszve,
Melletted nem rohanok fejvesztve,
Nem tűnök annyira őrültnek és nem félek úgy, mint rég,
De ha te már nem lennél, biztosan elérne a vég.
snowghoul
turnnoffyourmind
romaincrisis
