Álmok. Megint az alkohol mámor az, amely ezen szavakat agyamban megfogalmazza. De mégis. Hogy lehet, hogy egy álom, ami nem is valóság megjelenik és egy olyan érzelemi lavinát indít el, amelyet nem tudok megfékezni.
Vége van. Te nem vagy többé. Te nem keresel, én nem kereslek. Ez így jó. Már megbékéltem a helyzettel.
De még is. Hogy lehet, hogy álmomban meglátogatsz. Hívatlan vendég. Ott is elküldtelek. Majd megjelent a bátyád. Nincs is bátyád.
Ő volt az amire mindig is vágytam, ami te sosem voltál. Minden megvolt benne. Most még is itt vagyok és nem értem a szituációt. Miért vágyakozok egy olyan ember után, aki nincs.
Boldog vagyok. Minden egyes darabkája az életemnek ott van, ahol lennie kell. A jó és a rossz is. Ez az élet.
De még is. Egy találkozás. Egy elképzelt fantázia, megfoghatatlan, akár csak a vonzalom, amelyez érzek. Tényleg valós ez a vonzalom, vagy csak újabb álom, amit érzek?
Egy dolog biztos. A mostani valóság, amelyre kihatással volt ez a fantazmagórikus elképzelés. Itt vagy most velem, de még sem.
Itt vagy, de csak azért, hogy újra én hagyjalak el. Nem gondoltam ezt sose végig. De én hagytalak el, mindig.
Ahogy most ezt az álmot is magára hagyom. Ott ahol van. Egy elképzelt, túlgondolt valóságban. Ami nem valóság. Csak addig az, ameddig én táptalajt adok neki.
Testem és elmém nem képezi táptalajt semmilyen álombéli románcnak, ami valaha lehetett volna. A hideg és zord valóság elfedi ezt a termőföldet.
És megyünk tovább külön útjainkon, melyen nincs csomópont.
Csak az elképzelt álmok földjén, ahova néha, mint beköszönő látogatók térünk meg.
Mert ahogy szerelmünk ez is csak ennyi. Elképzelt valóság, álmok, ábrándok és legfőképp nem a valóság...
dailybridgerton
kianamaiart
jacobvanloon
snowghoul